A darts-világbajnokság pozitív és negatív szereplői

A részben normális körülmények között megrendezett világbajnoksággal véget ért a 2021-es dartsszezon, így ideje szemügyre venni kik azok, akik az elmúlt három hét pozitív és negatív főszereplői voltak.

Forrás: skysports.com


(X) Regisztrálj a Büntetőn keresztül az Unibetre, és befizetési bónuszod mellé 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz ajándékba!  


 

Pozitív

Peter Wright: A sort nem is lehetne mással kezdeni, mint az immár kétszeres világbajnok skóttal. „Snakebite” Wright tavaly a világelsőség legnagyobb várományosaként kezdte a tornát, de akkor a korai kiesés keresztülhúzta a számításait, és 2021 első fele sem Wright tervei szerint alakult. A Mastersen még egy elődöntőre futotta, de a Premier League-ben csak hetedik lett, míg a UK Openen már az első nap véget ért számára a verseny. A World Matchplayre azonban megtalálta a tökéletes nyílkészletét (Euro 11 Element Gold) és az elmúlt évek legdominánsabb tornagyőzelmét aratta, de ezek után a szett és ezzel együtt Wright jó formája is eltűnt. A szenvedés akkor ért véget, amikor Fallon Sherrock ellen a Grand Slam-negyeddöntőn letette a győztes darts mellett a garast: azóta 14 győzelem mellett mindössze egy vereséget könyvelhetett el. Annyira megközelítette Gerwyn Price-t, hogy szinte biztos, hogy lesz az évnek olyan pontja, amikor a skót fogja vezetni a világranglistát. Az első nagy lehetősége erre a UK Open lesz március első hétvégéjén.

 

Fotó: Getty Images

Gary Anderson: Hogy sportban olykor a sikert és a kudarcot milyen kevés választja el egymástól arra a The Flying Scotsman esete a legjobb példa. Anderson milliméterekre volt attól, hogy a második mérkőzésén búcsúzzon, ami a 2010-es debütáló világbajnoksága óta nem esett meg vele. Amennyiben Ian White értékesíti a meccsnyilát Ando az egy évre lebontott ranglistán csak 30. helyen végzett volna, és az lenne a beszédtéma, hogy elérkeztünk a hattyúdalához, de mint oly sokszor, a skót valahogy fordított vesztes helyzetből, majd egészen az elődöntőig jutott, ahol egy örökre emlékezetes találkozót vívott honfitársával. Jelenleg hatodik helyen áll az Order of Meriten, ahol a neve mellett lévő 487 500 fontnak a 76%-a (!) az elmúlt két világbajnokság és a 2020-as World Matchplay termése. Ennek a hazárdjátéknak elég egyszer rosszul elsülnie és óriási zuhanást könyvelhet el a kétszeres világbajnok.

Callan Rydz: Az ifjú angol 2021-ben először Blackpoolban villantott nagyot, amikor Glen Durrant és Rob Cross legyőzésével egészen a negyeddöntőig menetelt a nyár legfontosabb versenyén, de akkor Krzysztof Ratajski ellen már látványosan elfogyott és felemésztette a felfokozott várakozás. Az önbizalmának mindenképpen jót tett, hogy két Players Championship-forduló alkalmával is legjobbnak bizonyult. A „Riot” egyik legnagyobb problémája a hektikussága, ami a korából és az olykor elkapkodottnak látszó dobásaiból is eredhet, de ez sikerült részben orvosolnia a világbajnokságra. Negyeddöntőjének köszönhetően már a top 30 tagjaként nyithatja 2022-t.

Raymond Smith: Az ausztrál egyes BDO-major versenyeken és a World Serieshez köthető eseményeken is megmutatta korábban, hogy bárkire veszélyes lehet, illetve a sorsolása sem volt kedvezőtlen, de az még a „Guru” álmaiban sem szerepelt, hogy lesz olyan pontja a tornának, amikor két legre kerül egy potenciális Tour-kártyától. Nem tudni, hogy ez a lehetőség vagy a fáradtság ütközött ki Smith-en, de a Mervyn King elleni nyolcaddöntője végére teljesen elfogyott. A 42 éves ausztrál továbbra sem tervez profinak állni, de a fia Ky jövőre megpróbálkozik a Q-Schoolon.

 

Semlegesek

James Wade: „Machine” jól kezdte a szezont, a Mastersen a szinte hibátlanul duplázó Jonny Clayton verte, míg a UK Opent tíz év után újra megnyerte. A év közepén eltűnt, de novemberre összerakta magát és Grand Slam-elődöntővel jelentkezett, majd a Players Championship Finals során is kiválóan játszott. A világbajnokságon ebből azonban semmit nem lehetett észlelni, ugyanis átlag terén is elmaradt a várttól, és a rá jellemző kulcsszituációkban produkált bravúrkiszállók is csak egy-egy alkalommal fordultak elő. Ugyan kilenc esztendő elteltével újra négy közé jutott, de ebben jókora szerepet játszott a szerencse is.

Michael Smith: Bárki más ilyen torna után a legnagyobb pozitívumok között kapna helyet, de „Bullyboy” más kávéház. Smith Claytonnal szemben egy olyan mérkőzést tudott megnyerni, amit korábban szinte kivétel nélkül mindig elveszített, Price ellen egy két évnél is hosszabb nyeretlenségi szériának vetett véget és korábban Wade-del kapcsolatban sem a legjobb emlékei voltak. Ezek után jött a Wright elleni finálé, ahol azzal a dartsossal kellett szembenéznie, aki legutóbb vitt el előle major serleget. Az angolon érezhető volt a nyomás a kiszállóknál, ahol a 167-en kívül egyetlen alkalommal sem jött az extra, és amikor sebeséget váltott Wright, akkor ugyanúgy állva hagyta, mint a Grand Slam elődöntőjük alkalmával. Az egykori ifjúsági világbajnok szenzációsan játszott a tornán, megdöntötte Gary Anderson és beállította Peter Wright 180-as rekordját, visszaküzdötte magát a top 5-be és a Premier League-be is meghívást fog kapni, de ennek ellenére megint ugyanaz a forgatókönyv zajlott le, mint az öt korábbi döntőjében. „Bullyboy” Smith olyan tehetség, hogy elképzelhetetlen tűnik, hogy nagy siker nélkül vonuljon vissza, de amíg ez meg nem történik, minden elszalasztott esély egyre nagyobb sebeket hagy rajta.

 

Fotó: Getty Images

Negatív:

Krzysztof Ratajski: Régiónk legjobb dartsosa az előző világbajnokságon negyeddöntőig jutott, ami óriási lökést adott neki. 2021-ben negyeddöntőzött a UK Openen és a World Grand Prixen, illetve elődöntős volt a World Series of Darts Finals és a World Matchplay alkalmával, így a Premier League kalapba az ő neve is bekerült, de mint az elmúlt két esztendőben, úgy ezúttal is visszafogott produktummal rukkolt elő az év legfontosabb versenyét megelőző tornákon. Egy elődöntő az Ally Pallyben meghívót is érhetett volna számára és az ágrajzra tekintve ez nem is tűnt megoldhatatlan feladatnak, de Ratajski főleg tömeg terén elmaradt a várakozástól, így pedig kellemetlenül rövidre sikerült a londoni kiruccanása.

Brit-szigeteken kívüli versenyzők: A 2006-os világbajnokság óta először fordult elő, hogy a Brit-szigeteken kívülről senki nem jutott be a negyeddöntőbe. Nyílván valamennyire a koronavírus és a balszerencse is okolható érte, de egyáltalán nem véletlen, hiszen az elmúlt három televíziós torna elődöntőjét kisajátították az Egyesült Királyságból érkező versenyzők. Ilyen sorozatra több mint tíz éve nem volt példa. Mindenesetre 2022 választ ad majd arra a kérdésre, hogy ez formahanyatlásoknak tudható be vagy Michael van Gerwen (rém)uralmának végeztével a Brit-szigetek visszaveszi az irányítást a darts fölött.

 


(X) Köss egy előzetes fogadást kötésben és vágj zsebre 10%-, 20%- vagy 30%-kal megnövelt nyereményt!


 

Közönség: Már a karácsony előtti eseményeket összefoglaló írásban is említettem a szurkolókat, de nem lehet elmenni amellett, ami az Alexandra Palace-ban zajlott. Matt Porter, a PDC vezérigazgatója egy interjúban említette, hogy az elmúlt években globalizáció terén odáig fejlődött a torna, hogy a jegyek harmada az Egyesült Királyságon és Írországon kívül talál gazdára, de a jelenlegi helyzetben csak a nézők töredéke érkezett a szigetországon kívülről. Ez a hangulaton és a szurkolás stílusán is nyomot hagyott, amellett hogy Boris Johnson rendre célkeresztbe került, a Skóciát és Walest gyalázó xenofób rigmusok váltogatták egymást. Természetesen vannak olyan vélemények, hogy ezért csak egy szűk réteg okolható, de mint más sportesemények alkalmával, úgy itt is ez csak példa a felelősségvállalás kerülésére.

 

Fotó: PA

A PDC-nek viszont mindenképpen lépnie kell, mert ha a játékosok esetében elvár bizonyos kompromisszumokat (Mensur Suljovic nem vonulhat be Glasgow-ban a Simple the Bestre, mert egy Rangershöz köthető dal vagy William O’Connor nem használhatja egyes helyeken a Zombie-t bevonulózenének annak politikai töltete miatt), akkor ideje a nézőktől is elvárni egyes társadalmi normák betartását.

Unicorn: A koronavírus-járvány és a nézőtéri viselkedés elterelte a figyelmet a táblákról, amelyek csődöt mondtak a világbajnokságon. Az ősz folyamán a PDC elkezdte használni a Unicorn új tábláját, ami egyből a kritikák kereszttüzébe került Adrian Lewis, Ricky Evans és még számos más játékos által. A legnagyobb bírálat, hogy a táblák minősége között óriási a különbség, így nincs mihez hozzászokniuk a dartsosoknak, ami az egyik versenyen a táblában marad, az a következőn kiesik. A probléma szemmel látható volt a világbajnokságon is. Christopher Kempf, a PDC statisztikusának adatai alapján az elmúlt évekhez képest több kipattanó nyilat hozott a verseny (0,388%), ami nem is jelenthet mást, mint hogy a táblaszponzor fejlesztés terén ismét kudarcot vallott. A Unicorn a PDC-vel való szervezeti összefonódása miatt monopolhelyzetben van, de hasonló kapcsolatot ápol a Winmau a WDF-el és ott ez a viszony nem megy a minőség rovására.

 

Ki nyeri a februári szenior darts világbajnokságot?

2,25 – Phil Taylor

8,00 – Kevin Burness

8,00 – Robert Thornton

Ezt a fogadási lehetőséget a Sportfogadás/Darts/Végső fogadások útvonalon keresztül találhatod meg.


Kattints ide és fogadj a darts különböző piacaira az Unibeten! Ha ezen a linken keresztül regisztrálsz, most 100%-os befizetési bónuszt és 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz!


 

Írj hozzászólást