Aaron Ramsdale, a szabályt erősítő kivétel

Általában erősen megoszlanak a vélemények, hogy mennyit sikerült Mikel Arteta vezetése alatt előre lépnie az Arsenalnak, amiben nem kis szerepük van az elmúlt évek kétes sikerű igazolásainak is. Jelenleg érdekes módon úgy tűnik, a saját nevelésű fiatalok mellett épp az a szerzemény tekinthető a csapat legnagyobb erősségének, akit talán a legtöbben leírtak az aláírás pillanatában: Aaron Ramsdale.


(X) Regisztrálj a Büntetőn keresztül az Unibetre, és befizetési bónuszod mellé 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz ajándékba!  


 

Nagyot fordult az Arsenallal kapusfronton a világ másfél éve, 2020. június 20-án. A Brighton & Hove Albion elleni bajnoki során a hazaiak támadója, Neal Maupay teljesen feleslegesen ütközött a levegőben az együttes első számú kapusával, Bernd Lenóval, aki olyan szerencsétlenül fogott talajt, hogy többhónapos kihagyásra kényszerült súlyos(nak tűnő) térdsérülése miatt. Kiválása miatt Emiliano Martínez megkapta élete lehetőségét Londonban, amiből a Project Restart hátralévő mérkőzésein abszolút kihozta a maximumot. Mire elkezdődött volna az új idény, komoly esélye volt, hogy a korábban kizárólag másodhegedűs szerepben tetszelgő argentin hosszú távon kispadra szorítja posztriválisát. Mint azt tudjuk, végül máshogy alakultak a dolgok.

Arteta a visszatérő németnek szavazott bizalmat, az Aston Villa pedig köszönte szépen és lecsapott Martínezre, akinek villámgyorsan ívelt felfelé a karrierje. Egy évvel később már teljes joggal tartották számon a Premier League legjobb hálóőrei között, a válogatottba bekerülve pedig elévülhetetlen érdemei voltak abban, hogy Argentína közel három évtized után ismét győzedelmeskedett a Copa Américán. A kontraszt nem is lehetett volna nagyobb, ugyanis Leno, bár kielégő teljesítményt nyújtott, messze elmaradt korábbi csapattársától – az Arsenal vezérkara érezhetően nagy hibát követett el, így nem meglepő, hogy erősítés után nézett.

 

Leno és Martínez még egymás mellett edzettek a londoniaknál. (Forrás Squawka Football)

 

Talán nem bántunk meg egy Arsenal-szurkolót sem, ha azt mondjuk, hogy a fővárosi klub riválisaihoz képest egy ideje a legjobb esetben is csak stagnál, hosszú évek óta nem tűnik realitásnak, hogy számottevően csökkenteni tudná a lemaradását az aktuális élbolyhoz képest. Ennek okát sok helyen kereshetjük, az egyik legjobb és legkézenfekvőbb példát viszont az átigazolási piac szolgáltatja.

A befektetés hiányára nem lehet panaszkodni az Emiratesben, de még különösebben az érkezők minőségére sem, hiszen az elmúlt három idényben komolyabb összegért szerezték meg Kieran Tierney, William Saliba, Nicolas Pépé, Gabriel Magalhaes, Thomas Partey, Martin Ödegaard és Ben White játékjogát is. Akárhonnan nézzük, egyáltalán nem rossz névsor, és Pépén kívül senkire nem mondható, hogy igazán felsült volna új csapatában – Saliba még nem bizonyíthatott, így ne vegyük ide. Mégis hiányzik valami. Hiába emelik a keret színvonalát, a felsorolt játékosok közül hányról mondható el, hogy a szezon végére komoly pontokban mérhető pluszt tudna nyújtani a gárdának? Jellemző probléma, hogy az „ágyúsok” új igazolásai rendre túl kicsi előrelépést jelentenek a rájuk fordított összeghez viszonyítva.

Ennek a sormintának egy újabb darabjának tűnt Aaron Ramsdale, amikor a nyáron először felmerült, hogy Artetáék komolyan érdeklődnek a Championshipbe frissen alászállt hálóőr iránt. Joggal húzták fel sokan a szemöldöküket: az előző idényben a Sheffield United drasztikus visszaesésének egyik okaként épp a Bournemouth-tól megszerzett portást jelölték meg, aki bár összességében nem teljesített rosszul, nem tudott felnőni Dean Henderson egy évvel korábbi szezonjához. Persze ki ne örülne egy jó (még ha nem is nagyszerű) fiatal, angol kapusnak, azonban valóban érhet ez közel 30 millió eurót egy olyan csapatnak, ahol szemlátomást nagyobb problémák is vannak? Hogy ez akkortájt mennyire szokatlan üzletnek tűnt, mi sem bizonyítja jobban, hogy nemrégiben még Michael Cox is eredeti kételyeiről írt a transzfer kapcsán.

 

Egy a mára már megszokott Ramsdale-bravúrok körül. (Forrás: Arsenal Twitter)

 


(X) Minden napra új meglepetés az Unibet adventi kalendáriumával! Kattints ide, regisztrálj egy számlát és nézd meg, milyen meglepetés vár ma rád!


 

Néhány hónappal később már senkinek nincsenek kétségei – Ramsdale nemhogy az Arsenal, de az egész liga egyik legjobb igazolásának bizonyul egyelőre. Hiába ment néha az eredmények rovására, Mikel Arteta mindig is nagyon következetesen tartotta magát a megfontolt labdakihozatalokra alapozó filozófiájához, amihez természetesen nélkülözhetetlen a labdaügyes hátsó alakzat. Végül is Ben White-ért sem véletlenül köhögött ki a klub majdnem 60 millió eurót… A 23 esztendős hálóőr viszont sokkal több, mint egyszerűen egy hiányzó elem ebben a kirakósban – utolsó emberként egy teljesen új fegyverrel volt képes bővíteni az Arsenal támadórepertoárját.

Évekkel ezelőtt, a Josep Guardiola–Manchester City házasság kezdetén a katalán sztáredző egyik legfontosabb kívánsága volt egy lábbal is kiemelkedő kapus igazolása. Bár Claudio Bravóval elsőre mellényúltak Manchesterben, Edersonban megtalálta Guardiola, akit keresett. Különösen hasznosnak bizonyultak a brazil óriási indításai, ami egy Guardiola-gárdától némileg idegen módon egy sokkal direktebb opciót biztosított a Citynek. Ahogy egykori mentora, úgy Arteta is hatalmas pluszra lelt új kapuvédője passzjátékában. Ramsdale elképesztő magabiztossággal képes egyből átjátszani a labdát az ellenfél letámadásán, lőtt passzaiból és íveléseiből pedig rendszeresen fordulhat át az Arsenal türelmes labdajáratása azonnal veszélyes akcióba.

 

 


 

Már önmagában a labdával is annyit hozzá tud tenni új csapatához, hogy kivívja minden szurkoló elismerését, de az októberben a hónap Arsenal-játékosának megválasztott Ramsdale a klasszikus kapusfeladatok terén is kiemelkedőt nyújt. A kapujára érkező lövések post-shot xG-je alapján ötmeccsenként óvja meg egy góltól csapatát, ami az egész mezőny egyik legjobb mutatója, ráadásul számottevő javulás a korábbi szezonjaihoz képest is. Hogy ez csak a berobbanással járó önbizalomnövekedés hozadéka, vagy fenntartható fejlődés, még a jövő zenéje, mindenesetre az eddig látottak alapján az Emirates Stadium publikumának minden oka meglehet a bizakodásra.

Aaron Ramsdale elsőre az átigazolási időszak nagy baklövésének tűnt, de az egyik legnagyobb sikersztorija lett. Úgy tűnik, az Arsenal hosszú idő után ismét rábukkant egy olyan tehetségre, aki azonnal markáns minőségi ugrást képvisel, és ezzel hatással van az egész gárdára – ilyen ihletett húzásokból van szükség többre Észak-London piros felén, hogy újra a nagy vetélytársakkal egy lapon említhessük a csapatot.

 

Ki nyeri a Premier League 2021/22-es kiírását?

1,65 – Manchester City

3,75 – Liverpool

5,50 – Chelsea

Ezt a fogadási lehetőséget a Sportfogadás/Labdarúgás/Anglia/Premier Liga/Végső fogadások útvonalon keresztül találhatod meg.


Kattints ide és fogadj az angol labdarúgás piacaira az Unibeten! Ha ezen a linken keresztül regisztrálsz, most 100%-os befizetési bónuszt és 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz!


 

Írj hozzászólást