Negyvennégy napnyi lecke alázatból – Az elátkozott Leeds United (filmajánló)

Egyáltalán nem könnyű egy hazai és nemzetközi viszonylatban is a legjobbak közé tartozni kívánó profi futballcsapat edzőjének az élete. Maga mögé kell állítania a szakmai stáb minden tagját, valamennyi játékosát, a klubvezetést és a szurkolókat is – közben pedig folyamatos az eredménykényszer. Nyilvánvaló, hogy ez hatalmas nyomással és magas elvárásokkal is jár, amelyeknek csak akkor lehet megfelelni, ha az edzői attitűd minden tekintetben megfelelő. Az önelégültség, a hanyagság és az egyéni sérelmek elhatalmasodása egyenes utat jelent a bukás felé, amint azt Brian Clough, az Elátkozott Leeds United című, Tom Hooper által rendezett film központi karakterének példája is alátámasztja.


(X) Regisztrálj a Büntetőn keresztül az Unibetre, és befizetési bónuszod mellé 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz ajándékba!  


 

Az alkotás először a hetvenes évekbe repít vissza minket, amikor Anglia valóságos nemzeti tragédiaként éli meg, hogy labdarúgó-válogatottjuk nem kvalifikálja magát az 1974-es világbajnokságra. A kudarc nem marad következmények nélkül: a szövetségi kapitány, Alf Ramsey távozni kényszerül. Utódja az a Don Revie lesz, aki korábban 13 éven keresztül a Leeds United kispadján ült, méghozzá sikert sikerre halmozva, így elnyerve mind a csapat, mind a szurkolók támogatását és szeretetét. A klubvezetés azt a Brian Clough-ot nevezi ki a helyére, aki merőben más stílust képvisel, mint Revie: gőgös, nagyképű és tiszteletlen. Az egyik nyilatkozata emlékeztethet a sokak által szintén beképzeltnek és pökhendinek gondolt portugál edző, José Mourinho szállóigévé vált önjellemzésére (I think I’m a special one) – Clough valami hasonlót mond magáról a tévés bemutatkozásában:

 

„Azt nem mondanám, hogy én vagyok a legjobb angol edző, de az biztos, hogy benne vagyok a Top 1-ben.”

 

Don Revie elfogadja az angol szövetségi kapitányi ajánlatot.

 

Azzal is kivívja újdonsült játékosai ellenszenvét, hogy folyamatosan szidalmazza közkedvelt elődjét, az ő szakmai elképzeléseit. Szinte rögeszmésen hangoztatja, hogy sikeresebb lesz a Leeds kispadján, mint Revie – de a megnyilatkozásaiból úgy tűnik, hogy mindezt inkább az elődjével való kényszeres rivalizálása, és nem a klub eredményessége miatt szeretné. A filmben egy másik idősík is megjelenik, Clough leedsi korszaka mellett megelevenednek a korábbi csapata, a Derby County kispadján töltött évek is, és az is kiderül, mi a gyökere a Revie-ellenességének: 1968-ban, egy FA-kupa-mérkőzésen az első osztály listavezetője, a Leeds a második liga alsó felében küzdő Derbyvel játszott, és Revie az edzői etikettet megsértve nem fogott kezet Clough-val. Ennek oka nem a modortalanság volt, hanem az, hogy nem ismerte őt, hiszen ekkor még nem volt reflektorfényben, csapatával – ahogy már említettük – a másodosztály alján szerénykedett. Később azonban feljut az első ligába, ahol 1972-ben bajnoki címet is szerez. A sikeres időszak kezdetét szimbolikus képek is jelzik: az egyik jelenetben a játékoskijáró végén erős fény látszik – mintha a dicsőség közeledését jelezné.

A sikertörténetben kulcsszerepe van Clough másodedzőjének, Peter Taylornak is, akire egy fontos helyzetben – a Revie-vel való rivalizálás miatt elvesztve a józan eszét – nem hallgat: a Juventus elleni BEK-elődöntő előtti nem pihenteti a legjobb játékosait (nemcsak Taylor, hanem a klubelnök is ezt tanácsolja neki), mert ellenfele az a Leeds, amelyet mindenáron le kell győzniük, hiszen a kispadján ott van az az edző, aki őt évekkel korábban vérig sértette.

 

A Leeds elleni meccsen túl sok veszteség érte a Derby csapatát.

 

Miután a Leeds ellen a Derby több kulcsjátékosa lesérül, a BEK-elődöntőben 3:1 arányú vereséget szenvednek. Taylor a zaklatott lelkiállapota miatt szívrohamot kap, Clough pedig elbizakodottságától vezérelve zsarolja a klubvezetést: felajánlja a saját és Taylor lemondását azt várva, hogy a sportvezetők majd megváltoztatják az elképzeléseiket, és a korábbinál jobb feltételekkel folytatódik a munka. Számításai azonban nem jönnek be: a lemondást elfogadják a Derby elöljárói, hiába magyarázkodik utólagosan Clough.

Az élet azonban mentőövet dob a páros elé: egy alacsonyabb osztályú, de rendkívül ambíciózus – az első ligába törekvő – csapat, a Brighton & Hove Albion tesz nekik egy anyagi szempontból is kifejezetten előnyös ajánlatot, sőt, a klubvezetés még a mallorcai nyaralásuk minden költségét is finanszírozza. Clough azonban nem marad hű az adott szavához: időközben megkeresik a Leeds elöljárói, és végül az ő szerződésüket írja alá. Taylor úgy dönt, nem követi őt az angol bajnokhoz: egy kiadós, személyeskedéssel és sértegetésekkel teli veszekedés után elválnak útjaik, úgy tűnik, hogy a közös sikertörténetük dicstelen véget ér.

 

Itt még együtt a sikerpáros, de egy időre mégis elválnak útjaik.

 

A szétválás után egy másik – sikeresnek egyáltalán nem nevezhető – időszak veszi kezdetét Leedsben. Ahogy már említettük, Clough és a csapat között az első perctől kezdve nagy szakadék tátong, ami abból fakad, hogy az edző munkájának minden szegmensét a Revie-vel való rivalizálás határozza meg: olyan játékrendszerben játszatja az együttest – tulajdonképpen dacból – amely nem fekszik a játékosoknak, pusztán azért, mert az elődje más szisztémát alkalmazott. Sőt, súlyos büntetéssel fenyegeti meg azokat, akik bármi olyat mondanak, ami Revie-vel kapcsolatos. Székfoglaló beszéde után már sejteni lehetett, hogy a játékosok nem állnak be mögé:

               

„Mostantól kicsit megváltoznak itt a dolgok, hogy Don már nincs. Először kicsit fura lesz, mint egy új cipő. De ha nem akarjátok, hogy az unokáitok olyan mocskokként emlékezzenek rátok, amilyenek eddig voltatok, ha jók akartok lenni, igazi, méltó bajnokok – akkor melóznotok kell!”

 

Ahogy ekkor már sejthető, hamar, egészen pontosan 44 nap után véget ér Leedsben Clough-korszak. A bajnokcsapat szégyenszemre a tabella aljára kerül. A klubvezetés elbeszélget a játékosokkal, akik kendőzetlenül bírálják edzőjüket, szakmai és emberi szempontból egyaránt. Az elöljárók úgy döntenek, hogy elbocsájtják Clough-ot, aki ezek után meghívást kap egy tévéműsorba, ahol nem más lesz a beszélgetőtársa, mint a mániákus rivalizálásának alanya, Don Revie.

 


(X) Fogadj kötésben és vigyél haza akár 30%-kal megnövelt nyereményt!


 

Három érdekesség a kulisszák mögül

  • A Clough karakterét remekül alakító „hollywoodi sztár”, Michael Sheen számára nemcsak a kiváló színészi képességei miatt volt testhezálló a szerep, hanem azért is, mert futballistaként sem volt tehetség híján: 12 éves korában nem kisebb klub, mint az Arsenal korosztályos csapatába hívták játszani. Nem meglepő tehát, hogy a filmben valamennyi, olykor kifejezetten szemet gyönyörködtető mozdulatot ő maga csinált a labdával. Egyébként egyáltalán nem lehet mondani, hogy Sheen bánkódna amiatt, hogy nem lett belőle híres futballista (igaz, „kárpótlásul” színészként bőven kijutott neki a sikerből), ennek oka részben az volt, hogy a walesi család nem akart Londonba költözni, és később maga a színész is belátta, hogy „valószínűtlennek tűnik” számára egy fényes futballkarrier lehetősége.
  • Ahogy már említettük, a film vége felé Brian Clough, illetve elődje a Leeds kispadján, az akkori angol szövetségi kapitány Don Revie az ITV Calendar című tévéműsorban szerepelnek – az interjú idején már köztudott volt, hogy Clough nem szívleli beszélgetőpartnerét, ami miatt néhány kifejezetten kényes, személyeskedő kérdést is feltesz nekik Austin Mitchell műsorvezető az élő adásban. Érdekes, hogy a feszültségtől egyáltalán nem mentes beszélgetés rekonstrukcióját ugyanazon a helyszínen vették fel, mint az eredetit 35 évvel korábban, a leedsi Kirkstall Roadon található Yorkshire Television Studiosban.
  • Az alkotás megtörtént tények és fikciós elemek ötvözete, ahogy az sok másik, sport tematikájú film esetében is megfigyelhető. Mindig érdekes, miként fogadják a valódi események alapján készült, sőt, azokat némiképp kiszínező alkotásokat a megformált karakterek alanyai. Az elátkozott Leeds United című filmet nem övezte általános elégedettség az érintettek részéről: a Clough család (az edző a mű elkészültekor már nem élt) kifejezett nemtetszését fejezte ki. A Leeds United korábbi játékosai pedig többször vitába szálltak az alkotókkal amiatt, ahogy a film ábrázolta őket.

 

A tévés adás, amikor egymással szembesítve kellett rendezzék a Clough számára ellenségeskedésként megélt nézeteltérést.

 

A sikertelenség oka egyáltalán nem valamiféle átok

A film címe kétségkívül figyelemfelhívó, már-már hatásvadásznak is mondható, ugyanakkor a mindössze 44 napig tartó Clough-éra sikertelenségének okát ne valamilyen természetfeletti jelenségben keressük – szó sincs semmiféle átokról. Sok edző elmondta már, hogy a játékosokat már közös munka elején „meg kell fogni” – vagyis bebizonyítani nekik, hogy szakmailag kompetens, morálisan pedig hiteles szakemberrel van dolguk, akiben meg lehet bízni, aki mögé érdemes beállni. Clough esetében, aki az első perctől kezdve folyamatosan feszültséget szítva, arrogánsan, hanyagul és önfejűen (vagy taktikai utasítások nélkül, vagy a csapat számára nem megfelelő játékrendszert kérve) irányította a Leedset, szinte borítékolhatóak voltak a sorozatos kudarcok. A szakmai munkáját tekintve tehát nem, viszont jellemfejlődése szempontjából a 44 nap mindenképpen sikeresnek mondható, hiszen azalatt jobb emberré, ezáltal jobb edzővé is vált.

A korábban az egója által elvakított Brian Cloughot mellbevágják, elgondolkodásra késztetik nagyképűségének, pökhendiségének következményei – ahogy a Békés harcos útja című film főhősével, a hedonista-playboy tornásszal, Dan Millmannal is történt (ajánlónk itt olvasható). Clough elmegy, tulajdonképpen Canossát járva a korábbi elutasított segédedzőjéhez, Peter Taylorhoz, hogy bocsánatot kérjen tőle, és beismerje, hogy nélküle nem lehet sikeres, valamint biztosítja arról, hogy ha ismét szeretne vele együtt dolgozni, már alázatos lesz. De nemcsak ezért az elgondolkodtató, felkavaró jellemfejlődés miatt érdemes megnézni Tom Hooper filmjét, hanem azért is, hogy megtudjuk, mi történt Clough-val és Taylorral, miután az edző megkövette egykori segítőjét.


Képek forrása: port.hu

 

Melyik együttes nyeri meg a Premier League 2021/2022-es kiírását?

1,73 – Manchester City

3,50 – Chelsea

6,00 – Liverpool

Ezt a fogadási lehetőséget a Sportfogadás/Labdarúgás/Anglia/Premier Liga/Végső fogadások útvonalon keresztül találhatod meg.


Kattints ide és fogadj a Premier League piacaira az Unibeten! Ha ezen a linken keresztül regisztrálsz, most 100%-os befizetési bónuszt és 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz!


Ha értékeled a munkánkat, támogasd működésünket egy kattintással:    Támogatom

Írj hozzászólást