A sikerekig vezető hosszú és nehéz út – visszatekintés a Bad Boys Pistonsra

„Nem a legerősebb marad életben, nem is a legokosabb, hanem az, aki a legfogékonyabb a változásokra.” A sokszor tévesen Darwinnak tulajdonított, de valójában Leon C. Megginson menedzsment-tudós tollából származó idézetet azért is szeretem, mert időnként a legkisebb erőlködés nélkül ráhúzható egy-egy sportcsapatra. A 80-as évek Detroit Pistonsa tökéletes párhuzam, mert csilli-villi támadócsapatból váltak véreskezű brigantikká, mindössze öt év leforgása alatt. Véleményem szerint övék az NBA történetének egyik legérdekesebb sztorija, de régi vesszőparipám, hogy a sikertelen évekről túlságosan kevés szó esik, és ahhoz, hogy igazán megérthessük az autóvárosi rosszfiúk sikereit, legalább 1978-ig kell visszamennünk. Bad Boys retrospektív, talán kicsit másképp.

Fotó: pinimg.com


(X) Regisztrálj a Büntetőn keresztül az Unibetre, és befizetési bónuszod mellé 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz ajándékba!  


 

 

A Lakers és a Celtics évtizede

Az 1980-as NBA-je sokak szerint a liga legerősebb érája. A Larry Bird–Magic Johnson rivalizálásról már írtunk korábban, ezt az időszakot ők uralták – egyénileg és csapatszinten is. Ebben az évtizedben az 1989-es döntőig mindössze egyszer fordult elő, hogy ne a Lakers vagy a Celtic nyerjen (a Philadelphia Sixers tudott befurakodni 1983-ban). Közben persze megérkezett Michael Jordan is, és a liga vele együtt világkörüli hódító útjára indult.

Hol volt ekkor a Pistons? Nagyjából sehol.  

A gárda az 1979-1980-as, majd az 1980-1981-es szezonban is a liga legrosszabb csapata lett, a két idényben összesen 37 mérkőzést nyerve. Ami tetézte a bajt, hogy a klub emellett rendszeresen veszteséges is volt. Az 1970-es években többször költöztek a városon belül, hogy nagyobb szurkolói érdeklődést generáljanak, de látszólag minden kísérlet kudarcba fulladt. Az autóváros ipara hanyatlásnak indult, és egyre több befektető vitte máshova a pénzét. Nem tűnt rózsásnak a helyzet, de ahogyan oly sokszor az NBA-ben, jött egy szerencsés játékosbörze.

 

Isiah Thomas, az új pilóta és Kelly Tripucka, a minőségi másodhegedűs

A képen Mark Aguirre és Isiah Thomas, az 1981-es draft első és második választottja, akik szűk egy évtized múlva együtt érhettek fel a csúcsra (wordpress.com)

Az 1981-es drafton a Detroité lett a második kiválasztás joga, ami, mint később kiderült, áldásnak bizonyult. Az első helyen a Dallas Mavericks által elvitt Mark Aguirre konszenzusos top játékosnak számított a játékosbörzén, és bár remek karriert futott be – csapatszinten pont a Pistonsnál révbe érve –, Isiah Thomas ma minden idők egyik legjobb irányítójának számít, akit az első adandó alkalommal beválasztottak a Hírességek Csarnokába. Ha a Detroité lett volna az első választás joga, szinte biztosan Aguirre-t viszik el, a második cetli azonban egyértelműbb, és mint utóbb kiderült, sikeresebb helyzetet eredményezett.

Érdekes mellékzönge egyébként, hogy a chicagói Thomas nem szeretett volna a Pistonshoz kerülni, és mindent megtett, hogy a Detroit vezetőségét lebeszélje a kiválasztásáról. Minden vágya volt, hogy egészen a hatodik helyig csússzon, hogy szülővárosa, a Chicago Bulls csapatában játszhasson, vagy ők cseréljenek fel érte. Végül egyik sem történt meg, de abba egyébként belegondolni is félelmetes, mi történt volna, ha Thomas sikerrel jár.

Michael Jordan jó eséllyel nem a Bullsnál köt ki, Thomas talán a Dream Team tagja, és ez a két kiváló kosaras vélhetően soha nem válik ősellenséggé.

Említésére érdemes még, hogy a Pistons nem csak Thomas miatt lett az 1981-es draft nyertese, hanem azért is, mert a 12. helyen el tudták vinni a végül kétszeres All-Star kiválasztásig jutó Kelly Tripuckát. A kiscsatár azonnal robbantott, első szezonjában 21,6 pontot, 5,4 lepattanót és 3,3 gólpasszt átlagolt, ráadásul újoncként bekerült az All-Star csapatba, ami még egy bizonyos LeBron Jamesnek vagy Luka Doncicnak sem sikerült (az említett Michael Jordannek persze igen). Az év újonca díj végül máig kissé érthetetlen módon nem az övé, hanem Buck Williamszé lett. Tripucka második évében még jobb teljesítményt tudott nyújtani, 26 pont fölé jutva meccsenként, ráadásul majdnem 50%-kal célzott a mezőnyből. A Pistons legnagyobb sikereinél már nem volt a csapatban, de nagyon fontos szerepet játszott az alapok letételében.

 

Bill Laimbeer, Vinnie Johnson: a testőr és az új mikrosütő

Fotó: Rick Stewart/Getty Images

Thomas újonc évének közepén a csapat megszerezte Bill Laimbeert, akinek hihetetlenül kemény játékstílusa már akkor meglehetősen nagy port kavart, és mellette érkezett Vinnie Johnson is, aki egyébként Danny Ainge-től, a Celtics játékosától kapta a mikrosütő becenevet. A mag elkezdett épülni, de a csapatnak még jó néhány évre volt ahhoz szüksége, hogy a rájátszásba jusson.

 

Az átmeneti évek

Az 1982-es All-Star csapat: Tripucka a bal oldalon Wilkins mellett, Thomas fent, az alsó sorból felmagasodó Robert Parish és Artis Gilmore között látható (Fotó: Getty Images)

Az 1981-1982-es és az 1982-1983-as szezonban már egyértelműen látszott, a csapat a fejlődés útjára lépett. Tripucka mellett, aki ismételni tudott, Thomas is All-Star lett, és bár a 39-43-as, majd 37-45-ös mérleg és a konferencia 6., majd 7. helye nem lehetett elég a rájátszáshoz (az 1988-as bővítésig csak 23 csapat szerepelt az NBA-ben), az már világosan látszott, ez a garnitúra idővel nagyon jó lehet.

 

Chuck Daly a fedélzeten: Végre rájátszásban

Forrás: vox-cdn.com

Tudva azt, hogy milyen stílusú csapatként értek fel a csúcsra, vicces visszagondolni az 1981 és 1983 közötti Pistonsra, amely ebben a három évben ott volt a liga legjobb támadócsapatai között, és már-már abszurd sebességgel vezette támadásait.

Könnyű lenne azt mondani, hogy ezzel a stílussal soha nem nyerhettek volna, de az igazság az, hogy a fejlődés látszott, és azt már sohasem tudjuk meg, mi lett volna, ha a csapat marad ezen a Showtime Lakers által egyébként valamennyire kitaposott úton (a Pistonst mondjuk többen pontosan a Showtime Lakers rosszabb verziójaként írták le akkoriban, ami egyszerre volt dicséret és kritika).

Mindez persze csak feltételezés, ami viszont tény, hogy a dolgok úgy igazán Chuck Daly felbukkanásával kezdtek izgalmassá válni. Az akkor 53 éves edző az 1983-1984-es szezonra írt alá, és elsőre playoffba vezette alakulatát, 12 győzelmet hozzácsapva az azt megelőző évad teljesítményéhez. Az első körben a New York Knicks jött szembe, és egy hihetetlenül izgalmas párharcban végül éppen csak, az utolsó mérkőzést 127-123-ra, hosszabbításban elbukva esett ki a Detroit.

Abban szinte mindenki egyetértett, hogy a vereség legfontosabb okozója a védekezés volt, amely bár fejlődésnek indult Daly alatt, még messze nem érte el azt a szintet, amit a mesteredző a kezdetektől megálmodott.

 


 

Az 1985-1986-ös és az 1986-1987-es szezonok: lassan minden összeáll

Forrás: sportskeeda.com

A Pistons sikertörténete egyben a draft fontosságának tézise is, mert bár a csapat fokozatosan fejlődött, az igazi áttörést és az elkezdett szerkezeti, sőt filozófiai váltást Daly soha nem tudta volna megvalósítani, ha nem draftolnak olyan remekül.

Az 1985-ben megszerzett Joe Dumars, majd az 1986-ban kiválasztott John Salley és Dennis Rodman egyaránt kulcsszerepet játszott abban, hogy létrejöhessen az a bizonyos filozófiai „töréspont”, és a Pistons lassan, de biztosan a védekezni nem tudó látványosságból átszellemülhessen minden idők legkeményebb kosárlabda-csapatává.

1985 tavasza újabb lépcsőfokot hozott az új érában egy második rájátszás-körös szerepléssel, de a kor legjobb csapata, a Boston Celtics túl nagy falatnak bizonyult, 4-2-vel küldték haza az autóvárosiakat. A következő szezon aztán egy kicsit csalódást keltőre sikeredett, a csapat újra kizúgott a rájátszás első körében (az ellenfél a Dominique Wilkins vezette Atlanta Hawks volt), de közben cseréltek Rick Mahornért, aminek akkor sokan nem tulajdonítottak nagyobb jelentőséget, később viszont kulcsmomentumnak bizonyult.

Mahorn egyébként nem repesett az örömtől, hogy Washingtonból Detroitba kell költöznie, így túlsúlyosan érkezett meg a Pistons edzőtáborába. Laimbeer állítólag az első napon félrehívta őt, és miután megértette vele, hogy miért lesz majd annyira fontos a Pistons épülő arculatához, a center/erőcsatár szépen beállt a sorba. Joe Dumars újonc éve összességében csendesen telt, mert bár védekezésével azonnal kitűnt, támadásban időre volt szüksége, mire meghatározó tényezővé tudott válni.

 


(X) Kövesd az Unibet TV-n az összes NFL-, NBA-, NHL- vagy MLB-mérkőzést élőben és fogadj!


 

Az első fontos kudarcélmény

Az 1986-1987-es szezonban tovább folytatódott az előrelépés, a csapat 52 győzelmet ért el az alapszakaszban – egyre javuló védekezéssel –, és persze Adrien Dantley, a korábbi pontkirály szerződtetésének köszönhetően.

Ez volt az az idény is, amelynek során megszületett a Bad Boys becenév, és amelyet a csapat természetesen azonnal magánénak érzett.

A Detroit végül egészen a konferencia-döntőig menetelt, ahol ha nincs az NBA történetének talán legfontosabb hibája/zseniális megmozdulása, már abban az évben döntőt játszhatott volna.

 


 

A Celtics–Pistons párharcot egyébként sokan a valaha lejátszott legfizikálisabb NBA rájátszás-párharcnak tartják, többek között az ilyen jelenetek miatt.

 


Bár kikapott a konferencia-döntőben, a Pistons mégis optimistán nézhetett vissza az idényre. Az azt megelőző nyáron draftolt Salley és Rodman szinte azonnal a bő rotációba került, és bár 20 perc alatti játékidőket kaptak, de bizonyították, hogy tökéletesen beleillenek Daly filozófiájába. Dantley szerepe érdekes volt, hiszen a korábbi években rendre 30 pont környékén vagy akár afelett is átlagoló kiscsatárnak az új állomáshelyén vissza kellett vennie a dobáskísérleteinek számából, de így is a keret legmagasabb pontátlaggal rendelkező játékosa tudott lenni. Akkor sokan azt hitték, talán pont ő kell majd ahhoz, hogy végre bajnok legyen a Pistons, és ez könnyen meg is valósulhatott volna egy évvel később, de a sors úgy akarta, hogy ma mégis Dantley 1989-es távozását tartják a végső siker előtti utolsó fontos mozzanatnak.  

 

(Utoljára) sikertelen csúcstámadás

James Worthy és Dennis Rodman egymásnak feszül

Nem árulunk el nagy újdonságot azzal, hogy a Pistons végül 1989-ben és 1990-ben is révre ért, de a csapat történetének első bajnoki címe előtt még volt egy utolsó szezon, amely a 1987-esnél is nagyobb szívfájdalommal zárult, egy Los Angeles Lakers ellen 4-3-ra elveszített döntővel. Az idény során minden készen állt ahhoz, hogy a Detroit átlépje saját árnyékát, Daly megtalálta a szinte tökéletes rotációt, a csapat 54 győzelemmel második helyen végzett a konferenciában, amely azt jelentette, hogy egészen a konferencia-döntőig övék volt a pályaelőny. Az első körben kőkemény ellenfél, a Moses és Jeff Malone vezette Washington Bullets jött szembe, de az ötödik meccsen végül is simán győzve 3-2-re sikerült abszolválni a párharcot.

A konferencia elődöntőjében a fiatal Jordan vezette Bullst küldték haza 4-1-gyel, aztán jöhetett az édes bosszú, egy 4-2-es sikerrel záruló, Celtics elleni keleti döntő, ahol Thomas vezetésével már egyértelműen jobbnak tűnt a fiatalabb, erőteljesebb Pistons.

A döntőben az a Los Angeles Lakers következett, amelyhez annyian hasonlították a Detroitot még az arculatváltás előtt. A Pistons akkorra azonban már egy elit védekező csapat lett, amelyik négy mérkőzésen is 100 pont alatt tudta tartani ellenfelét, hármat meg is nyerve ezekből. Szerencsétlenségükre, 3-2-es vezetésnél Isiah Thomas bokája megsérült a hatodik mérkőzésen, ami alapvetően megváltoztatta a két csapat esélyeit, és sokak szerint a párharc megérdemelt kimenetelét is.  

 


A hősies harmadik negyed ellenére a Lakers végül egy ponttal megnyerte a meccset, a hetedik összecsapáson pedig a második félidőben végig vezetve, egy már egyértelműen sérült Thomas által vezetett Pistonsszal szemben be is húzták a párharcot.

A Detroit elszenvedte utolsó nagy kudarcát is, de mindenki számára egyértelművé vált, hogy a kiöregedő Celtics és az efelé haladó Lakers előtt ők lesznek a következő évek legjobb csapata.

 

A bajnoki címek

Forrás: cbslocal.com

A Detroit Pistons az 1988-1989-es idényre jelentős mentális és fizikai fölénybe került a többi együttessel, ami minden idők egyik legdominánsabb szezonjához vezetett.

Az alapszakaszban 63 győzelmet számláltak, ami a 2005-2006-os idényig csapatrekordnak számított, a rájátszásban pedig még magasabb fokozatba kapcsoltak.

Az első körben 3-0-ra verték a Celticset, aztán 4-0-ra a Milwaukee Bucksot, és 4-2-re a Jordan féle Bullst, mielőtt a döntőben kisöpörték a Lakerst, stílszerűen visszavágva az egy évvel azelőtti kudarcért. A következő évben ráadásul ismételni tudtak, ezúttal a Portland TrailBlazers ellen – az „igazi finálé”, a Chicago ellen 4-3-ra megnyert konferencia-döntő után.

A Detroit Pistons a Lakers- és Celtics-dinasztia után és még a Chicago Bulls aranykora előtt tudott tehát felérni a csúcsra, és mivel jelentős szerepet játszott az előbbiek lezárásában, illetve az utóbbi elodázásában, ma úgy emlékezünk rájuk, mint az NBA történetének egyik legjobb és valószínűleg legkeményebb bajnokaira.

 

Ki lesz az NBA 2021/22-es szezonjának bajnoka?

3,50 – Brooklyn Nets

5,50 – Los Angeles Lakers

9,00 – Milwaukee Bucks

Ezt a fogadási lehetőséget a Sportfogadás/Kosárlabda/NBA/Végső fogadások útvonalon keresztül találhatod meg.


Kattints ide és fogadj az NBA-re az Unibeten! Ha ezen a linken keresztül regisztrálsz, most 100%-os befizetési bónuszt és 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz!


Ha értékeled a munkánkat, támogasd működésünket egy kattintással:    Támogatom

 

 

 

 

Írj hozzászólást