NBA PlayOff körkép: Régi ismerősök, sérüléssel tarkított párharcok

Robog tovább az NBA PlayOff beharangozónk, ahol most a 3. vs 6. párharcok lesznek kicsit kivesézve. Keleten ez egy rivalizálással is felérő szembenállás lesz, ahol a liga talán legkétarcúbb csapata csap össze, azzal a franchise-zal, amelynél sosem tudhatod, hogy ki fog aznap a mérleg nyelve lenni. Nyugaton a védekezés lehet a kulcs, középpontban két centerrel, csak míg az egyik a liga egyik legjobb védője, a másik a liga egyik legjobb támadója.


Vajon ezeket a párosításokat ki nyeri? Ha van tipped, itt máris fogadhatsz rá!


Boston Celtics (3.) – Philadelphia 76ers (6.)

Alapszakasz eredmény: 1-3

 

A rájátszásban jellemzően azok a csapatok tudnak sikeresek lenni, amelyek támadásban és védekezésben is egyaránt jól teljesítenek. A 2019-20-as szezon egyik legjobb „Two-Way” csapata a Boston Celtics.
Kyrie Irving Netsbe igazolása, és a megüresedett posztra szerződtetett Kemba Walker érkezése azonnal megkönnyebbülést hozott a szurkolóknak, és egyúttal az öltözői légkört is helyrebillentette. Irving egy nagyszerű játékos, de az elmúlt évek alapján kijelenthető: nem jó csapattárs. Bomlasztja a társak közötti kapcsolatokat, melynek hatása van a pályán mutatott teljesítményre is.
Kemba a játék legtöbb elemében egy kicsivel gyengébb, mint az elődje, viszont pozitív karakter, aki mindenkivel kijön. Nyáron távozott a csapattól Al Horford, Aaron Baynes, és Terry Rozier. A két sokoldalú center hiányában a Celtics magasemberállománya eléggé kiürülni látszott. Danny Ainge nem esett kétségbe, a padra leigazolta Enes Kantert és bízott Daniel Theisben. A német élt a lehetőséggel, és a kelták stabil alappillérévé vált. Gordon Hayward tavaly csak kereste önmagát, ami teljesen érhető volt a 2017-es szezonnyitón elszenvedett horror-sérülése után. Nem igazán lehetett abban hinni, hogy Hayward újra meg tudja majd közelíteni az utolsó Jazznél töltött szezonjában mutatott hatékonyságát. Szerencsére nem így lett, és végre újra régi fényében csillog régi-új edzője keze alatt. A szurkolók visszakapták ugyanazt a sokoldalú Gordon-t, aki 2016-ban volt.
Jayson Tatum fejlődése tavaly megrekedni látszott, de idénre hatalmasat lépett előre. 8 pontot emelt az átlagán, ezzel a csapat legjobb pontszerzőjévé lépett elő. Jaylen Brown szintén robbantott, és kiváló védekezése mellé, ő is 20 pontos szezonnal jelentkezett. Egyértelműen Tatum a csapat arca, akire mindenki figyel. Ő lehet a Boston következő szupersztárja, de van egy tábor, amely meg van róla győződve, Brownban több a lehetőség. Jelenleg Jayson tart előrébb az összes fejlett statisztikai mutató szerint, de nem lenne meglepő, ha élesedne a verseny a fiatalok közt.
Marcus Smart a Celtics “szuper cseréje”, aki mégis 40 meccsen kezdett idén. Ő az a játékos, aki bekerül a kezdőbe, ha bárki sérüléssel küzd. Ha kell, pótolja Kemba Walkert is, de mellette is tökéletesen megvan a pályán. Nála magasabb ellenfelekre is állítható, harcias védekezésével, kiváló ütemérzékével és fizikai erejével meg fogja találni a módját, hogy kellemetlenséget okozzon. Brad Stevens fiatal kora ellenére a NBA edzők közt is a legelitebb társasághoz tartozik. Játékrendszere nem az egyénekre épít, hanem a csapatjátékot helyezi előtérbe, így nem ritkák a Spurs-féle „beautiful game” labdajáratások sem. A rendszerből is adódóan az ellenfél nem készülhet csak néhány játékosra, bárki képes lehet egy pont gazdag estére.

 


A Raptors ellen elveszített 7. meccs után több kérdés is felmerült a Philadelphia 76ers kapcsán. Kik lesznek a távozók, és kik maradnak? Ben Simmons neki áll-e triplát dobni végre? Tobias Harris megér évente 32 millió dollárt? Brett Brown edző meddig marad?
A kérdések többsége nem alakult jól a Philly szempontjából. Jimmy Butler egy sign&trade üzlettel a Miami Heatben kötött ki, de a Sixers így legalább megkapta Josh Richardsont, aki igazi mindenes a parketten. Egész jó védő, be tudja dobni a triplát, az átlagosnál jobban passzol és magának is megtudja teremteni a helyzeteket. Szegény ember Jimmy Butler-e, aki mindenben elmarad tőle, ezért inkább 3.-4. opció csapaton belül.
A drafton kiválasztott Matisse Thybulle igazi védőzseni. Újoncoktól nagyon ritkán várhatja azt a csapata, hogy egyből hasznosak legyenek védekezésben, Thybulle mégis képes volt azonnal letenni a névjegyét a ligában. Mivel Butler távozott, teljesen biztos volt, hogy a Philly kényszerhelyzetben volt Tobias Harris megtartásával. Ennek eredménye egy 5 éves maximum szerződés lett.
Elton Brand GM a maradék felhasználható pénzből leigazolta a Boston 34 éves centerét Al Horfod-ot. Nagyon képzett magasember, elit védő, passzjátéka elit a posztján. A terv egyértelmű volt: Amíg Joel Embiid pihen, addig Horford egyben tartja a védekezést, valamint egy Bucks elleni párharcban Giannis Antetokounmpo ellen remek duót alkothat a két torony.
Brett Brownnak nem igazán sikerült megtalálnia Horford szerepét az alapszakaszban (ez Richardsonra is igaz), egy talán soha létre nem jövő párharcra elkölteni 96 millió dollárt – amit Horford keres -, több mint felelőtlenség.
Joel Embiid, Ben Simmons és Tobias Harris hozta a kötelezőt. Embiid védekezésben nem volt olyan kimagasló, mint az előző években, de összességében így is csapata legjobb játékosa volt (23.2 pont, 11.7 lepattanó). Nehéz megítélni, hogy a rengeteg apróbb sérülés állhat-e a háttérben, de Joel játékából mintha szépen lassan fogyna el a dinamika. Tobias hozta, amit tud: majdnem 20 pontot szerzett átlagos hatékonyság mellett (liga átlag 56.3% – Harris 55.6% TS ). Szupersztár fizetésért szupersztár játékot várna el a közönség. Pedig nem a játékos hibája, ha túlfizette a vezetőség.
Ben Simmons egy eszméletlen nagy tehetség, akinek rengeteg jó tulajdonsága mellé csak néhány – de annál fontosabb – hiányossága van: nem elég agresszív támadásban, illetve a dobása még mindig nem létezik. A buborékban próbálkozott az edzőmeccseken kintről, de az éles mérkőzéseken összesen egyetlen kísérletig jutott.
Shake Milton Simmons januári sérülésekor lett az érdemi rotáció tagja, és most – hogy Ben ismét megsérült – a rájátszásban is alapemberként lesz szükség a 23 éves tapasztalatlan irányítóra.
Az alapszakasz során két teljesen eltérő 76ers játszotta a meccseit. Hazai pályán: 31 győzelem 4 vereség mellett (104.9 DefRtg – 113.8 OffRtg), idegenben viszont 12 győzelem és 26 vereség (111.6 DefRtg -107.8 OffRtg). Ezért is gondolhatták sokan, hogy odaérhetnek a bajnoki cím közelébe, ha állandósítani tudják a hazai formájukat. A buborékban ez nem történt meg, és Simmons kiesésével ennek az esélye is szertefoszlani látszik.

 


A Boston gondban lehet Embiid limitálásával, de valószínűleg a Theis – Kanter – Robert Williams triót forgatja majd rajta Stevens. Kanter nem jó védő, de Embiiddel többször találkozott már, és hatásosan dolgozott ellene, ahogy RobWill is okozhat meglepetést. Simmons kiesésével a Philly periméter védekezése akár tragikusan rossz is lehet, hiszen a Celtics minden játékosa elég képzett és sokoldalú támadó ahhoz, hogy Stevens vezényletével megtalálja a gyenge pontokat a Sixers védekezésén, és azt ki is használja azonnal. Ha a Philly tartósan fent tudja tartani a „hazai pályás” formáját, és Embiid dominálni tud a palánkok alatt, akkor gondban lehet a 2008-as bajnok. De ismerve az előzményeket – és a pillanatnyi formát -, ehhez valószínűleg csodára lenne szükség. Brown hiába talál ki bármit, szinte biztos, hogy a kelták edzőjének már az összes lehetséges forgatókönyvre van egy B’ terve.


Denver Nuggets (3.) – Utah Jazz (6.)

Alapszakasz eredmény: 2-0

 

2019-ben a Denver Nuggets a küszöbén volt annak, hogy főcsoportdöntőt játszhasson. Megközelíthető pozitív oldalról: nagy csatákat vívtak meg – kétszer játszottak hetedik meccset -, és a fiatalok hasznos playoff tapasztalatot szereztek. Kevésbé pozitív, hogy az elmúlt néhány év legkönnyebb ágáról juthattak volna a nyugati döntőbe. A Spurs ugyan mindig veszélyes, de senki nem számolt velük tényezőként, a Portland pedig Nurkic nélkül egy megugorható házifeladatnak tűnt csak. Nem Nikola Jokicon múlt! A Jokic MVP formában vitte hátán az egész csapatot. A testsúlya miatt sok kritikát kapó szerb center, közel 40 percet játszott meccsenként, fáradhatatlanul küzdött és brutális statisztikákat hozott (25.1 pont, 13 pattanó, 8.4 gólpassz és csak 2.4 eladott labda).
A szezonból levonható következtetés volt, hogy Joker mellé szükség van egy első számú opcióra pontszerzésben, valamint a csapat védekezésén is van mit csiszolni. Jamal Murray ahogy az alapszakaszban, úgy a rájátszásban is hullámzó teljesítményt nyújtott, a Portland elleni sorsdöntő meccsen pedig konkrétan besült (4/18 FG és 0/4 tripla). Ennek ellenére a Nuggets már a nyáron – 1 évvel korábban, minthogy az szükséges lett volna – maximum szerződést kötött vele. Semmiképp nem írnám le az irányítót, hiszen szemtelenül fiatal, még csak 23 éves, de tavalyról idénre nem tudott nagyot fejlődni. Statisztikákat tekintve szinte tökéletesen másolta az előző szezont, a kiugróan jó teljesítmények mellé jöttek a borzasztó performanszok is.
Gary Harris egy megérthetetlen rejtély. Karrierje során volt már elit hatékonyságú támadó, és elit közeli védő is, de sosem egyszerre. 2020-ra a védekezését vette elő, ami nagyban hozzájárult, hogy csapata meglepően masszív védekezéssel kezdte a szezont.
Friss érkező volt Jerami Grant az OKC-től, aki Paul Millsap cseréjeként szépen beilleszkedett, és nagyon hasznos játékkal szolgálta meg a bizalmat. Millsap a keret korelnöke, a szezonban csak 24 percet játszott átlagosan, többet tudta pihentetni őt Mike Malone edző. Grant nem rossz védő, de az idei On/Off mutatója, vagy a DPIPM (egy komplex védekező statisztika) szerint mégis borzasztó évet zárt, és még mindig a 34 éves Millsap a csapat legjobb védője.
Will Barton az előző sérüléssel hátráltatott idénye után visszanyerte régi formáját, és fellépett Jokic és Murray mögé a csapat hierarchiájában. 2018-ban a Nuggets Michael Porter Jr.-t választotta ki a 14. helyen, aki tehetsége alapján minimum top3 pick lehetett volna, de hátsérüléssel küzdött már az egyetem alatt is, és teljesen bizonytalan volt a jövője. Kihagyta a teljes 18-19-es szezont, idén is csak nagyon óvatosan merte próbálgatni őt Malone. Januárban volt 2 hét, amikor megvillantott valamit abból, ami benne rejlik, de a buborékban érkezett meg igazán az NBA-be: kétszer játszott 40 perc felett, dobott 37-et, volt, hogy lepattanóból húzott le 15-t. Nagyon-nagyon bíztató ahogy játszik, a liga egyik elit támadója válhat belőle, és csak az kérdés, végleg maga mögött tudta-e hagyni a sérüléseket.

 


A Utah Jazz az előző idényt a Houston elleni sima első körös búcsúval zárta. A gárda vezetése kockázatos lépésekre szánta el magát, és nyáron eléggé felforgatták az addigi rotációt. A Jazz évek óta elit védekező csapat, viszont támadásban nem voltak elég potensek ahhoz, hogy sikereket érjenek el a playoffban. Donovan Mitchell a legjobb pontszerző, de rajta kívül nem volt más a keretben, aki gondot okozhatott volna az ellenfelek védelmének. A Utah ezt a problémát akarta megoldani első sorban, ezért a keret mélységét feláldozva cserélt Mike Conleyért, és elengedte Ricky Rubiot. Conley a Grizzlies tankoló szezonjában újra egészségesnek látszott. Conley jó védő, remek tripladobó, irányítóként is átlag feletti, de mégsem labdadomináns játékos. A Utah szerződtette Bojan Bogdanovicot a kiscsatár pozícióba, aki elit triplázóként széthúzhatja a pályát a társaknak. Kiegészítő szerepre érkezett még Emmanuel Mudiay, Jeff Green valamint Ed Davis. Papíron tehát minden adott volt, hogy a Jazz támadásban is versenyképes csapattá váljon. A szezont nem kezdték rosszul, de Conley 1-1 meccset leszámítva nagyon gyengén játszott, a csapat jobb volt nélküle, mint vele. Decemberben megsérült Conley, így Joe Ingles visszakerült a kezdőbe, és a Jazz szárnyalni kezdett: 19-ből megnyertek 15 meccset. A győzelmi sorozat közben megszerezték a Clevelandtől Jordan Clarksont, aki a cserepadról beállva, friss lendületet adva a csapatnak szállítja a pontokat egész szezonban. Conley felépülése után hiába maradt a kezdőben – vagy jött ismét a padról – Ingles, a teljesítménye nagyon visszaesett. A mutatott játék és az eredmények is durva kilengéseket mutattak. Támadóhatékonyságot tekintve a Jazz 9. helyen végzett, ami az összes sérülést és formaingadozást figyelembe véve egy vállalható eredmény. A vezetőség céljait tehát részben sikerült elérni. Az éremnek viszont két oldala van: a liga egyik legjobb védekezéséből, visszasüllyedtek a ligaátlag közelébe. A karantén ideje alatt Bogdanovic megműttette a csuklóját, ezért kihagyja a hátralevő idényt. Az ő hiánya nagyon nehéz helyzetbe hozta, az amúgy is szűk kerettel rendelkező Utah-t.

 


Nehéz kiindulni a buborékban született eredményekből mindkét csapatnál. A Jazz arcpirítóan pihentetett, a Denver pedig Murray és Barton hiánya miatt szinte mindenkit kipróbált, aki egészséges. A fentebb már említett M. Porter Jr. mellett sok lehetőséget kapott Tony Craig és Monte Morris is, sőt még Bol Bol is többször pályára került. Ha csak az utolsó 8 meccsből próbálnánk következtetni, akkor egy gyenge minőségű csatározást feltételezhetnénk, de várhatóan nem így lesz. A Denver esetében sok múlhat azon, Gary Harris és Will Barton rendelkezésre állnak-e? Amennyiben igen, a sokkal mélyebb keret elbillentheti az erőviszonyokat. Pikánsnak ígérkezik Rudy Gobert – aki a liga legjobb védője center poszton -, és Jokic – aki pedig a legsokoldalúbb támadó center – párharca. Conley jól mozgott az augusztusi meccseken, rá szüksége is lesz a Jazznek, ha tovább szeretnének jutni. Esélyesebb Jokic csapata, de nem temetném Mitchelléket semmiképp. Egy szoros csatában az edzők szerepe felértékelődhet, és ott a Jazz még úgyis előnyben lehet, hogy Quin Snyder szűkebb keretből dolgozik.

Írj hozzászólást