A korábbi veszprémi kedvenc Katalóniában alkotna nagyot – A Carlos Ortega-sztori

Sokak szerint túl hamar, méltatlan körülmények között távozott Veszprémből, azóta azonban újjáépítette magát és karrierjét, most pedig Barcelonában tenne csodát, erre pedig minden esélye meg is van, még ha a kezdés nem is volt zökkenőmentes. Ismerjük meg tehát jobban Carlos Ortegát.

Veszprém, 2014. március 29. Carlos Ortega, az MVM-MKB-Veszprém vezetõedzõje a férfi kézilabda NB I MKB-MVM Veszprém - Wisla Plock találkozóján a Veszprém Arénában 2014. március 29-én. MTI Fotó: Kovács Anikó


(X) Regisztrálj a Büntetőn keresztül az Unibetre, és befizetési bónuszod mellé 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz ajándékba!  


 

A Barcelona nemrég a Telekom Veszprém otthonában szerepelt, a magyar együttes egygólos győzelmet aratott, a szurkolók pedig kitörő szeretettel fogadták korábbi edzőjüket, Carlos Ortegát. Azt az Ortegát, akinek tulajdonképpen egy szezon eleji rosszabb időszak után kellett távoznia, annak ellenére, hogy jelentős sikereket ért el vele az „Építők”. És bizony az ő játékos-pályafutását végignézve joggal gondolhatjuk, hogy hosszú távú projektben gondolkodott volna edzőként is, hiszen egész karrierje során mindössze két csapatnál játszott.

Carlos Ortega Málagában látta meg a napvilágot, 1971 júliusában. Málaga jól ismert település, Andalúzia egy fontos kikötővárosa, ahol a sport is kiemelt szerepet játszik. No persze nem elsősorban a kézilabda, Ortega azonban mégis itt kezdte a pályafutását, és idővel a kiscsapat komoly sikereket is elért.

 

„Málagában mi tulajdonképpen nem is egy csapat, hanem egy baráti társaság voltunk. Néhány srác a suliból, akik megőrültek a kézilabdáért. Fiatalok voltunk, mégis idővel sikereket értünk el; feljutottunk az első osztályba is! Persze ezután az történt, ami általában történni szokott, néhányan jobb csapatoktól kaptunk ajánlatot, és szétszéledtünk. Én is ekkor kerültem Barcelonába.”

 

És valóban, Ortega 1990 és 1994 között játszott a Málaga csapatában, majd Barcelonába került, és egészen visszavonulásáig, 2005-ig volt a katalán együttes tagja.

Amely ekkor (is) a világ egyik legsikeresebb együttese volt, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy Ortegáék ez idő alatt hatszor nyerték meg a Bajnokok Ligáját.

Természetesen a válogatott sikerek sem maradtak el, a korábbi kiváló játékos a spanyol nemzeti csapatnak is oszlopos tagja volt, 144 alkalommal lépett pályára a válogatottban, ezeken a mérkőzéseken 507 gólt jegyzett. 2000-ben olimpiai bronzérmet szerzett a csapattal, a torna mind a nyolc meccsén pályára lépett, és összesen 31 találattal járult hozzá a sikerhez. Ortega e mellett egy Európa-bajnoki ezüst-és bronzéremmel is büszkélkedhet.

 


 

Egy idő után azonban a játékos karrier véget ért, azonban nem volt kérdés, hogy Carlos Ortega nem szakad el a sportágtól;

elmondása szerint már korán eldöntötte, hogy szeretné magát kipróbálni edzőként, főként azért, mert két korábbi trénere, Valero Rivera és Juan Fernández nagy hatással voltak rá. Edzői karrierje elején visszament az origóhoz, és Málaga közelében vállalt munkát.

 

“Visszamentem tehát szülővárosom közelébe, és a másodosztályú Antequera csapatát vettem át. Itt sok minden emlékeztetett a játékos karrierem elejére. Egy kiscsapat, amelynek a tagjai mindent megtettek egymásért. A szurkolóink fantasztikusak voltak, folyamatosan telt ház mellett játszhattunk, mindenki együtt lélegzett a csapattal. Idővel az első osztályba is feljutottunk, meggyőződésem, hogy ez segített hozzá a későbbi pályafutásomhoz.”

 

Amely karrier Veszprémben folytatódott. Mocsai Lajos távozása után koncepciózus építkezés indult Veszprémben, ennek eleme volt Nagy László hazaigazolása, illetve több spanyol játékos, valamint Carlos Ortega érkezése is.

És bizony úgy tűnt, hogy az évek alatt ennek a munkának meg is lesz az eredménye.

Chema Rodríguez vezetésével kimunkált, jól felépített támadójáték, hátul pedig Európa egyik legjobb védekező sora jellemezte a csapatot, ez pedig több Final Fourt és egy BL-döntőt is hozott. Jött azonban egy rosszabb szezonkezdet, ami után Ortegának váratlanul távoznia kellett. Mi sem mutatja jobban a döntés hirtelenségét, mint hogy a Veszprém tulajdonképpen azóta is keresi a hosszú távú megoldást a kispadra… 

 


 

A spanyol tréner a mai napig szeretettel gondol a Magyarországon töltött időszakára, sajnálja, hogy nem tudott megfelelő módon elbúcsúzni. A trénert a Nemzeti Sport idézte a mostani meccs előtt.

 

„A mai napig bánom, hogy a menesztésemet követően nem tudtam elbúcsúzni a szurkolóktól. Biztos vagyok benne, hogy még évek távlatából is örömmel fogadnak a csarnokban.”

 

És igaza is lett, ahogy említettük korábban, szurkolók kitörő örömmel fogadták.

Ortega egyébként a veszprémi időszakát követően a japán válogatott szövetségi kapitánya lett, igaz, csak egy évig töltötte be ezt a posztot, mert az ázsiai ország szövetsége úgy döntött, hogy főállású kapitányt szeretne. A spanyol pedig párhuzamosan a KIF Kolding trénere is volt, majd 2017-ben a Hannover csapatához került, ahol a világ legerősebb bajnokságában, a Bundesligában is jelentős sikereket ért el.

 

„A Hannoverrel sorozatban háromszor bejutottunk a Német Kupa négyes döntőjébe, ahol korábban egyszer sem járt a csapat, és arra sem volt példa előtte, hogy a hatodik vagy a negyedik helyen zárjon a Bundesligában. Nem túlzás, hogy rendkívül kemény és megterhelő a bajnokság, főleg amelyik csapatnak nem olyan széles a kerete. Nincs könnyű mérkőzés, bármelyik ellenfél otthonában ki lehet kapni.”

 

Carlos Ortega idén nyáron aztán nehéz örökséget vett át, hiszen Xavi Pascual után ő lett a Barcelona trénere. Elmondta, hogy bár nagy változásokat nem tervez a csapat játékában, számára továbbra is fontos a védekezés, így a katalán együttesnél is ez lesz a fókuszban.

Mi pedig kíváncsiak lehetünk arra, hogy mi sül majd ki ebből, hiszen Ortega kiváló, ráadásul igen szimpatikus szakember, aki egy komoly mélypont után is fel tudta építeni karrierjét.

 

Ki nyeri a 2021-es női kézilabda világbajnokságot?

2,75 – Norvégia

4,00 – Oroszország

6,00 – Franciaország

7,00 – Hollandia

Ezt a fogadási lehetőséget a Sportfogadás/Kézilabda/Végső fogadások útvonalon keresztül találhatod meg.


Kattints ide és fogadj a kézilabdapiacokra az Unibeten! Ha ezen a linken keresztül regisztrálsz, most 100%-os befizetési bónuszt és 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz!


 

Írj hozzászólást