Sacramento Kings: a trón nélküli királyok

A hányattatott sorsú, de szebb napokat is megélt Sacramento Kings azért küzd az NBA jelenlegi szezonjában, hogy végre 15 év után rájátszásba kerüljön, különben egyedüli csúcstartóvá válik abban a nem túl dicsőséges kategóriában, hogy sorozatban hány idényen át marad le a szezon legérdekesebb és legizgalmasabb részéről.


(X) Regisztrálj a Büntetőn keresztül az Unibetre, és befizetési bónuszod mellé 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz ajándékba!  


 

A mostani szezonnak nagyjából a negyedén vagyunk túl, de a kaliforniai alakulat 10-14-es mérlegével még úgy sem áll továbbjutó helyen a Nyugati főcsoportban, hogy az NBA-ben állandósították a koronavírus-járvány miatt az előző kiírásban bevezetett szabályt, miszerint még a 9-10. helyezett is selejtezőt játszhat a rájátszásért.

A gyenge rajt Luke Walton vezetőedző állásába került, ami korántsem jelentett meglepetést azok után, hogy az előző két, teljes idényében sem produkált fejlődést a gárda a kezei alatt. A 31-41-es mutató mindkétszer a 12. helyre volt elég a konferenciában. Ezek után érthető, hogy november 22-én 17 találkozót követően megköszönték Walton munkáját, mert minden abba az irányba mutatott, hogy ezúttal is hasonló évad vár a Királyokra.

 

 


 

Egyelőre ideiglenesen a segítője, Alvin Gentry vette át az irányítást, aki immár hatodik NBA-s csapatánál tölti be a vezetőedzői posztot. A váltás valamiféle azonnali javulást hozott, elvégre azóta négy győzelemre mindössze két vereség jutott, ráadásul mind a négy sikert előtte álló nyugati riválissal szemben érte el a Sacramento.

Szakmailag talán az emelkedik ki, hogy a Clippers csapatát egymás után kétszer verte meg a Kings, mégis a másik Los Angeles-i együttes, a Lakers felülmúlása a legemlékezetesebb, mivel az a találkozó háromszori hosszabbítás után dőlt el. A meccsen 23-szor változott az, hogy ki vezet éppen, a Sacramento sikeréből pedig jószerivel mindenki kivette a részét, mert heten is legalább 10 pontig jutottak.

Ennek ellenére messzemenő következtetést egyelőre felesleges levonni, mert az edzőcsere legtöbbször felrázza a csapatokat, azaz rövid távon eredményesnek bizonyul a váltás. Most még ezt a periódust láthatjuk a Sacramento esetében, a szezon viszont még nagyon hosszú, a kezdeti lelkesedés könnyen megtörhet. A kérdés az, hogy az első sikereket kellően meg tudja-e lovagolni a gárda. Gentry, aki hosszú pályafutása során mindössze háromszor vezette rájátszásba a csapatait, úgy vette át a Sacramentót, hogy szerinte arra kell koncentrálniuk, hogy ne kerüljenek már a szezon elején túl távol a rájátszástól, azaz a saját kezükben tarthassák a sorsukat.

Ezt az előző két hét sikereivel elérték, ott toporognak a 11. helyen a Portland Trail Blazers mögött. Gentry legfőbb feladata az lesz, hogy a csapat ásza, De’Aaron Fox végre tehetségének megfelelő teljesítményt nyújtson, egyúttal felnőjön a vezérszerephez. E nélkül ugyanis nem fog összejönni a rájátszás, mert nyugaton minden Sacramento előtt álló klubnak megvan a maga sztárja, aki a legfontosabb pillanatokban vállára veszi a csapatot. A még mindig csak 23 éves játékos fejlődése az első négy évében töretlen volt, ugyanakkor az áttörés elmaradt. Szép fokozatosan terhelték, az előző idényben már 25 pontot átlagolt, viszont most jelentős visszaesés tapasztalható. A 2017-es draft ötödik választottja jelenleg meccsenként 20 pontot szór, és a gólpasszokban is visszaesett az átlaga hétről ötre.

 

 


 

Azt azért látni kell, hogy a Sacramento túl nagy erősítésre nem számíthat idény közben, mert nem az a hely, ahova jelenleg szívesen érkeznének húzóemberek. Egyrészt Sacramento, mint város nem számít „nagy piacnak” – Kaliforniában a Lakers, Clippers, Warriors hármas mellett különösen nem –, másrészt ugye a klub másfél évtizede tartó eredménytelensége sem túl vonzó.

Mindenesetre ez nem újkeletű probléma a klub életében, amely immár 77. idényét tapossa. Sőt, tulajdonképpen a kezdetektől fogva ezzel a gonddal küszködik.

A klubot még 1945-ben Rochester Royals néven alapították, és rögtön az első évében bajnok lett az NBL-ben, amely aztán 1949-ben olvadt az NBA-be. Az Ontario-tó partján fekvő kisváros csapata 1951-ben ünnepelhette máig egyetlen NBA bajnoki címét, azonban túlságosan kis piacot jelentett a keleti parton – főleg közel New Yorkhoz –, így a költözés szükségszerű volt. A Royals 1957-ben Cincinnatiben talált új otthonra, ahol aztán az 1960-as években a legendás Oscar Robertsonnak – az év újonca és az év legértékesebb játékosa is volt a Royals színeiben – köszönhetően ismét a liga elitcsapatai közé emelkedett. De „Big O” hiába volt kora egyik legnagyobbja, csak divíziódöntőig tudta vezetni a gárdát, amely ott kétszer is elhasalt a korszak meghatározó csapata, a Boston Celtics ellen.

Kis túlzással mondhatjuk, Robertson elcserélése megpecsételte azt is, hogy a széthulló csapatnak ismét új otthon kellett az újrakezdéshez, amelyre aztán 1972-től Omahában és Kansas Cityben került sor. Bár a bázis utóbbi lett, de igazán nem volt otthona a csapatnak, játszott itt is, ott is, sőt a 70-es évek végén két idényben néhány hazai meccsét még St. Louisba is elvitte. Ekkor történt a névváltozás is, mivel Kansas baseballcsapata szintén Royals volt, így az ütközést elkerülendő az új „jövevény” Kings lett. Királyok ország nélkül…

A piackeresés ellenére megint felépült egy erős együttes az év edzőjének is választott Cotton Fitzsimmons irányításával, de ezúttal is a főcsoportdöntő jelentette a végállomást. Azonban a sikerek ellenére a Kings nem tudott igazán népszerűvé válni Kansasben, mert a helyben nagyobb hagyományokkal és mélyebb gyökerekkel rendelkező Royals ekkoriban kifejezetten sikeres volt, még a World Seriesben is játszott. Ez előre vetítette az újabb költözést, mert Amerikában még sportvállalkozás esetén is csakis a pénz, pontosabban a profit számít, de ezzel hamarosan majd egy másik cikkben foglalkozunk.

 

 


 

Joe Axelson általános igazgatóként azt az egyedülálló kétes bravúrt mondhatja magáénak, hogy négy városban – Cincinnati, Kansas, Omaha és St. Louis – is megbukott a franchise a vezetése alatt, így amikor új befogadó város után kutattak, akkor mindenképpen olyat kerestek, amelyben nincs MLB-s baseball-, vagy NFL-es amerikaifutball-csapat. Portland, Salt Lake City és San Antonio is szóba jött – később mindháromnak lett NBA-csapata –, de végül a félmillió lakosú Sacramento mellett döntöttek.

Az 1985-ös költözés végre mindmáig az utolsó a Kings történetében, ugyanis a kaliforniai városban, amely alig több mint 100 kilométerre fekszik San Franciscótól, hamar létrejött az erős kötődés a csapathoz. Ilyen hányatott és kalandos út után kiváltképp nagy dolog volt a klub életében a szurkolói bázis kialakulása, főleg azt figyelembe véve, hogy az első évek nem éppen a hangos sikerekről szóltak. Bár az első sacramentói évben összejött a rájátszás, utána hiába játszottak sztárok a gárda színeiben – például Mitch Richmond is – kilenc szűk esztendő következett. Pedig a 90-es években a hazai meccsek 60 százalékát megnyerte a Kings a lelkes közönségnek is köszönhetően, de idegenben volt olyan idény, hogy 1-40-es mutatóval zárt…

 


(X) Minden napra új meglepetés az Unibet adventi kalendáriumával! Kattints ide, regisztrálj egy számlát és nézd meg, milyen meglepetés vár ma rád!


 

A Sacramento Kings aranyoldalai Geoff Petrie általános igazgatói kinevezésével kezdődtek 1994-ben. A sportvezető draftolta Peja Sztojakovicsot és Jason Williamst, szabadügynökként szerződtette Vlade Divacot, illetve csereüzlet keretében megszerezte Chris Webbert, így összeállt a „The Greatest Show on Court”. A szurkolók rajongtak a csapatért, nemcsak a helyiek, hanem szerte a világon a kosárrajongók ezrei. Ahogy a becenév is sejteti, színtiszta szórakozás volt nézni a Sacramentót, amelyet persze a szakértők gyakran kritizáltak a pocsék védekezés miatt. Mindenesetre 1999-ben 16 év után zárt pozitív mérleggel a klub. Később a védekezés javítása érdekében érkezett Doug Christie, akivel kiegészülve – de már Williams nélkül – a 2001-02-es idényt 74,4 százalékos győzelmi mutatóval zárta a klub, ami még a 1951-es bajnoki címnél is erősebb.

A rájátszás első két köre nem okozott gondot, hiába jött szembe a Karl Malone és John Stockton által fémjelzett Utah Jazz, majd a Dirk Nowitzki vezette Dallas Mavericks.

De az álom nem vált valóra. A nyugati főcsoportdöntőben a címvédő és végül sorozatban harmadszor is bajnok Lakers 4-3-ra diadalmaskodott – botrányos körülmények között. A végig kiélezett párharcban – a negyedik és ötödik meccs is egy ponttal dőlt el – 3-2-re vezetett a Kings, amikor a hatodik összecsapás utolsó negyedét tulajdonképpen elcsalták a bírók. A döntetlenről induló negyedik felvonásban a Lakers 27 büntetőt dobhatott…! A szakértők hat „egyértelműen téves” ítéletet találtak – mindet a Kings hátrányára. Az NBA a vizsgálat során a rossz bíráskodást megállapította, de szándékos csalásra nem derült fény. A szokottnál is feszültebb hetedik összecsapásban végül a Lakers hosszabbításban kerekedett felül.

A Greatest Show on Court ezután még négyszer (1998 és 2006 között sorozatban nyolcszor) rájátszást jelentett, de már sosem jutott ilyen magasságokba. Az egyre öregedő csapatnak leáldozott. Hogy mi maradt utána? A jelenleg is tartó negatív szezonok – egymás után 15-ször. Voltak reménykeltő idények, például amikor 2010-ben az egy évvel korábban negyedik helyen draftolt Tyreke Evanst az év újoncának választották, de végül ő sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, és végül így jutottunk el napjainkig.

 

Ki nyeri a nyugati konferenciát az NBA-ben?

151,00 – Sacramento Kings

Ezt, és további fogadási lehetőségeket a Sportfogadás/Kosárlabda/NBA/Végső fogadások útvonalon találhatod meg.


Kattints ide és fogadj a magyar foci piacaira az Unibeten! Ha ezen a linken keresztül regisztrálsz, most 100%-os befizetési bónuszt és 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz!



Kiemelt fotó: Getty Images

Írj hozzászólást