A modern kapusok születése – evolució a háló előtt

Hosszú utat jártak be a futballkapusok, amire a szinte semmibe vett kívülállóból a csapatok teljes jogú tagjaivá váltak. Ma már egyáltalán nem számít ritkának, sőt inkább már az a gyakoribb – hogy a hálóőrök labdabirtoklás folyamán is kulcsszereplővé lépnek elő, az ellenfelet pedig nem csak a gólvonalon várják, hanem adott esetben messzire kifutva, söprögetőként tisztáznak. A kapusposzt fejlődése Grosics Gyulától Manuel Neuerig.


(X) Regisztrálj a Büntetőn keresztül az Unibetre, és befizetési bónuszod mellé 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz ajándékba!  


 

Bevezetésként elevenítsük fel, milyen szerepet töltöttek be a kapusok a labdarúgás hőskorában. Nem véletlenül alakultak ki – jellemzően Angliában – a posztot övező negatív sztereotípiák, amik talán részben valahol ma is élnek. A kezdet kezdetén még nem is volt külön ilyen játékos, szükség esetén az egyik hátvéd biztosított. A kapus elnevezés 1865-ben merült fel először, hivatalosan a szabálykönyvbe pedig 1871-ben került be, viszont akkor még – egészen 1912-ig –

a kapus a saját térfelén bárhol megfoghatta a labdát.

Erről Jonathan Wilson írt a kívülállók című könyvében, amelyben az 52 oldalon található a magyarázat:

 

A szabályok felülvizsgálatával foglalkozó bizottság két tagja ugyanis kilátogatott a Roose-szal  felálló Sunderland mérkőzésére Londonba, és úgy találták, hogy a labda rendszeres félpályáig cipelése megöli a kreatív játékot. Ennek következtében az 1912-13-as szezontól kezdve a kapusok csak saját tizenhatosukon belül foghatták meg a labdát.
 

Az új posztot csak nagyon nehezen fogadták el, hiszen akkoriban a fociban a gólon és a támadáson kívül más nem igen számított. Ebből kifolyólag a kapust a játék ellenségének tekintették, aki a pályán lévők közül egyedüliként próbálja megakadályozni a játék legszebb momentumát, a gólt.

A saját csapata körében sem kapott feltétlenül dicséretet a portás, ha éppen kivédte az ellenfél szemét. Ekkor inkább arra helyeződött a hangsúly, hogy mit rontottak el a mezőnyjátékosok, hogy a kapusnak kellett közbeavatkozni.

A hálóőrök, tehát összességében szánni való alaknak számítottak, akiket igazából senki nem védett meg. Egészen az 1950-es évek végéig kellett várni arra a szabályra, hogy a kapustól ne lehessen elvenni a labdát, ha kézbe veszi. Addig nem egy példa volt rá, hogy a kapusokat olyan szinten összerúgdalták, hogy pár nappal az adott mérkőzés után belehaltak a sérüléseikbe.

Feladatköre ekkor még abban merült ki, hogy a gólvonalon helyezkedett és egyedül állt szemben a rohamozó csatárokkal. A nézők amolyan vetődő mutatványosként figyelték őket. Jó pár kapus rá is játszott erre a szerepére és igyekezett minél több látványelemet belevinni a védéseibe. A kapusposzt fejlődése a későbbiekben igazából a nagyobb szabályváltoztatásokkal járt együtt. Ezek közül nagy jelentőséggel bírt az 1925-ös lesszabály, amely kimondta, hogy a támadó és a kapu között a felé irányuló passz pillanatában a kapussal együtt csupán két játékosnak kell helyezkednie, szemben az addigi hárommal. Tehát a kapusok egyre inkább rákényszerültek arra, hogy elhagyják a gólvonalat.

 

Forradalmárok

A poszton az 1950-es évektől kezdtek el fel-feltűnni azok a játékosok, akik szakítottak a régi hagyományokkal. Közéjük tartozik a magyar Aranycsapat kapusa, Grosics Gyula is. A magyarok kombinatív, laposan építkező stílusába tökéletesen beleillet Grosics azon felfogása, hogy adott esetben messze elhagyta a saját tizenhatosát. Ő maga is azt hangoztatta, hogy a kapus a csapat szerves része. A rúgd és fuss (kick and rush) focit játszó angolokat egyenesen sokkolta a szerepköre a 6-3-as londoni mérkőzésen 1953-ban.

 


 

A szovjet Lev Jasin a futballtörténelem egyik legendás kapusaként vonult be a történelembe. Rettenthetetlen hozzáállása, ahogy a csatárok elé vetette magát sokak csodálatát kiváltotta. A szovjetek a kapusokat amúgy is jóval inkább megbecsülték, mint az angolok. Jasin az elsők közé tartozott, aki határozottan uralta a saját tizenhatosát. Minden beadásra magabiztosan mozdult ki, bár ez pályafutása elején majdnem a vesztét okozta. Sorozatos bakijai miatt 1950 és 1953 között létszámfelettivé vált a Dinamo Moszkvánál, viszont ez idő alatt jégkorongkapusként fejlesztette technikáját, így a következő lehetőséget már megragadta. Tagja volt az 1960-ban Európa-bajnok, majd 1964-ben Eb-ezüstérmes szovjet válogatottnak, utóbbi tornán nyújtott teljesítményével pedig abban az évben elnyerte az Aranylabdát is, a mai napig egyedüli kapusként.

Ugyan kicsit később, de az angoloknál is kezdtek felbukkanni a modernebb felfogású hálóőrök. Az 1970-es években Peter Shilton igazi analitikusként vonult be a köztudatba. Saját magáról készített statisztikákat és folyamatosan kereste, hogy miként fejlődhet. Még egy tánctanár segítségét is igénybe vette a hatékonyabb és gyorsabb elrugaszkodások érdekében. 1974-ben a világ legdrágább kapusává vált, amikor a Stoke City 335 000 fontot sem sajnált érte. Shilton a tizenhatos magabiztos ura volt, a védőket pedig határozottan, igazi vezérként irányította maga előtt. Ennek is köszönhetően 1970 és 1990 között a mai napig a legtöbb mérkőzést játszotta le az angol nemzeti csapatban, 125-szörös válogatottként vonult vissza.

Shiltonnal ellentétben kortársa, az északír Pat Jennings született tehetségnek számított, utánozhatatlannak tartották stílusát. Rendszeresen egy kézzel kapta le a labdákat, a játékkal pedig teljesen együtt élt, rögtön a támadások elindítására törekedett. Egyedinek számított azzal is, hogy a védéseknél rendszeresen improvizált, így nem egy hajmeresztő mozdulatot bemutatott, viszont eközben végig a helyzet ura volt.

Természetesen egy német sem maradhat ki a forradalmárok közül. Sepp Maier az Udo Lattek edzette és a napokban elhunyt Gerd Müller által fémjelzett, 1974 és 1976 között zsinórban háromszor BEK-et nyerő Bayern München egyik vezéregyénisége volt. Felfogása szerint a hatékonyság előrébb való a látványnál, így a védéseknél mindig igyekezett eleve ott állni, ahová a csatárok kísérletei érkeztek. Maier megreformálta a kapuskesztyűk piacát is, ő volt az első, aki a kézméreténél nagyobb számú kesztyűkben védett.

 

Fordulópont: a hazaadás eltörlése

Ugyan a fent említett világklasszisok kétségtelenül nagy hatást gyakoroltak a poszt fejlődésére, egészen 1992-ig és egy újabb szabályváltoztatásig kellett várni, hogy a modern kapusok végre előtérbe kerülhessenek.

Az 1990-es olaszországi világbajnokság totális unalomba fulladt, mert a védők egymás között passzolgattak, majd nyomás esetén hátra rögtön hazaadták a labdát kapusuknak. Ennek vetett véget 1992-től az szabály, ami szerint szándékos hazaadás esetén a kapus nem veheti kézbe a labdát. A szabálymódosítás következtében a klasszikus vonalkapusok (goal stopper) szépen lassan kikoptak, a helyüket pedig Edwin van der Sar úttörésével átvették a modern kapusok.

 


 

A hollandok eleve lépéselőnyben voltak, hiszen a totális futball 1970-es évekbeli térnyerése óta a kapus náluk a csapat szerves részét képezte. Johan Cruyffnál alapfeltétel volt, hogy a kapus lábbal jól bánjon a labdával. Van der Sar az 1990-es évek meghatározó Ajaxában folyamatosan készen állt arra, hogy a magasan fellépő védők mögött egy-egy labdavesztés után saját kapujától távol tisztázzon, remekül olvasta a játékot. Emellett ráadásul a védéseknél is megbízhatónak számított: 197 centiméteres magasságát kihasználva rutinszerűen mozdult ki a beadásokra, megelőzve a csatárokat. Ezen képességei és jellemzői miatt emlegetik Van der Saart az első söprögető kapusként (sweeper keeper).

Az angol Premier League-ben a dán Peter Schmeichel volt a modern kapusok előfutára, aki rettenthetetlenül uralta saját tizenhatosát. Nem a látványos védésekben hitt, hanem a magabiztos, megelőző hárításokban, amivel – elmondása szerint – elbizonytalanította az ellenfeleket. Sokat elmond Thomas N’Kono felfogása is a kapusképzésről. A kameruniak nagy kapustriumvirátusának tagja – Joseph-Antoine Bell és Jacques Songo’o mellett – 1990-ben meglepetésre vb-negyeddöntőig jutott válogatottjával. Az RCD Espanyol kapusedzőjeként az alábbiak szerint összegezte a modern kapus ismérveit.

 

„Fontos, hogy kézzel és lábbal egyaránt magabiztosak legyenek, meg kell tanulniuk labdát kezelni és passzolni. Korábban csak annyi volt a kapusok dolga, hogy megfogják a lövéseket, mára azonban mindez megváltozott. A szerepük jóval összetettebb. Gyakran kulcsfontosságú, hogy lábbal is játékban tudják tartani a labdát. A modern futballban ez már alapkövetelmény.” ( Forrás: Jonathan Wilson: Kívülállók – a focikapusok története)

 

A mai kapusok közül Manuel Neuer emelkedik ki talán leginkább. Szerepköre egészen extrém, nem riad vissza attól sem, ha a félpályánál kell szerelnie. Tulajdonképpen önálló csapatrész, labdabirtokláskor helyezkedését a védőkhöz igazítja. A németek magas letámadásra építő rendszerében egy Neuer-féle kapus elengedhetetlen, aki a magasan helyezkedő védők mögött söpröget. Tulajdonképpen átvette a korábbi liberók szerepét, amely poszton például Franz Beckenbauer is játszott korábban.

 

Ezen a Borussia Mönchengladbach elleni bajnokin is előtérbe került Neuer (1). A letámadás elcsúszott, így a félpályánál helyezkedő védők mögé befutó csatárt nyomás nélkül tudták indítani. Neuer végül fejjel tisztázott, messze elhagyva saját tizenhatosát. Ennél a szituációnál is kirajzolódott, hogy rendszerint egy komplett térfél levédekezéséért felel.


 

Ezt az extrém szerepkört Josep Guardiola szabta ki neki. Ebből aztán Neuer nagyon sok mérkőzésen profitált, többek között a 2014-es brazíliai vb-n Algéria ellen, ahol többször is ő mentette meg hátul a Nationalelfet hidegvérű, magasan végrehajtott megelőző szereléseivel, hiszen előtte Shkodran Mustafi és Per Mertesacker személyében két nem túl fürge középhátvéd játszott.

 

Torwartkette

Kapusláncot igazából ma már mindegyik csapat alkalmaz támadásépítéskor.

Hogy ez mit is jelent? A kapus labdabirtokláskor két mezőnyjátékossal alkot egy láncot. Természetesen itt is elengedhetetlen, hogy a kapus lábbal ügyes legyen. Ha ez megvan, akkor a nyomás alá kerülő védőknek képes passzopciót nyújtani, ezzel együtt széthúzva az ellenfél letámadását.

Ilyenkor tíz mezőnyjátékos néz szembe 11 építkező játékossal, a létszámhátrány természetes velejárója pedig az, hogy a letámadás egy idő után kifullad. Ezentúl a kapus képes plusz passzopciókat is biztosítani, hiszen építkezéskor a létszámfölény biztosításához nem kell visszahúzódnia egy középpályásnak, ami elősegíti, hogy a pálya túlsó harmadában ne alakuljon ki létszámhátrány.


(X) HÍVD MEG BARÁTAIDAT ÉS SZEREZZ INGYENES FOGADÁST, BEFIZETÉSI BÓNUSZT, ILLETVE BÓNUSZPÉNZT ÖSSZESEN 75 000 FT ÉRTÉKBEN!


 

A kapusláncnak három fajtája van. A mély kapuslánc rendszerint magas letámadást alkalmazó ellenféllel szemben kerül elő. Ilyenkor a kapus a saját tizenhatosán belül helyezkedik és passzopciót biztosít a támadók által szorongatott védőknek.

 

Julian Nagelsmann jóval kombinatívabbá tette az RB Leipzig játékát, amibe Gulácsi Péter (1) remekül beleillett. A mély labdajáratások állandó szereplőjévé lépett elő. Itt is az ő segítségével sikerült kijátszani a Bayer Leverkusen magas letámadását. Dayot Upamecano (5) a kapus által biztosított létszámfölénynek hála szabadon kaphatta a labdát és fűzhette tovább a támadást az átjátszott támadók mögött


 

A középmagas kapusláncnál a hálóőr, már a saját tizenhatosa előtt helyezkedik. Ez már egy kockázatosabb felállás, éppen ezért szigorúan csak mélyen visszahúzódó csapatok ellen alkalmazható. A cél itt a rövid passzutak és a gyors labdajáratás elősegítése.

 


 

A harmadik variáció, a magas kapuslánc, manapság még elég ritkán figyelhető meg. Rengeteg gyakorlást igényel a magabiztos alkalmazása, hiszen itt a kapus már egészen a félpálya környezetébe lép fel. Egy rossz passz már rögtön egy kapott gólt eredményezhet. Viszont, ha a kapus ilyen markáns szerepet vállal az összjátékban, akár az egyik középső védőt is előrébb lehet küldeni plusz emberként a középpályára. Bevett módszer ez például meccsek végén, amikor egy csapat hátrányban van. Eddig a magas kapusláncot állandó jelleggel a Hamburger SV-nál lehetett megfigyelni 2018 tavaszán Christian Titz vezetésével: Julian Pollersbeck rendszeresen a félpálya magasságában játszott össze társaival. Ugyan a HSV teljesítménye feljavult a szokatlan taktikai elemnek is köszönhetően, a kiesést már nem sikerült megakadályozni.

 

Pollersbeck (13) közvetlenül a félpályánál játszott össze a védőkkel. A mélyen visszahúzódó mönchengladbachi támadókat dilemma elé állította a kapus jelenléte. Raffael (11) végül megtámadta a kapust, közben futásirányával a kihúzódó Kiriakosz Papadopuloszt (9) kivéve a játékból. Így viszont középen Matti Steinmann (29) maradt egyedül, akit Pollersbeck meg is talált középen


 

Összegzés

A kapusposzt óriási változásokon ment keresztül az idők folyamán. Egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy bevonásuk az összjátékba nagy segítséget jelent a támadást építő csapatnak és az előnyök mellett eltörpülnek az alkalomadtán becsúszó hibák. A szabályváltoztatások mellett ezt elősegítette a pozíciós játék térnyerése is. Ma már ott tartunk, hogy mindegyik topcsapat kapusa aktív részese a játéknak. Az angol bajnokságot például a Manchester City és a Liverpool brazil légiósai, Ederson Moraes és Alisson Becker hódították meg.

 

A PREMIER LEAGUE 2021-22-ES SZEZONJÁNAK LEGJOBBJA

7,00 – Cristiano Ronaldo

9,00 – Kevin De Bruyne

10,00 – Bruno Fernandes

10,00 – Romelu Lukaku

 

Ezt a fogadási lehetőséget a Sportfogadás/Labdarúgás/Anglia/Premier League/Végső fogadások útvonalon keresztül találhatod meg.


Kattints ide és fogadj Premier League piacokra az Unibeten! Ha ezen a linken keresztül regisztrálsz, most 100%-os befizetési bónuszt és 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz!


 

Írj hozzászólást