Ferencváros–Real Betis: Dominancia és kontroll, tévérzetben a Ferencváros

Hazai vereséggel végződött a Ferencvárosi TC második mérkőzése az Európa-liga csoportkörében, ezúttal a spanyol Real Betis ellen maradtak alul a zöld-fehérek. A találkozó játékképét tekintve kiegyenlített játék folyt a Groupama Aréna gyepszőnyegén, azonban a végeredmény sima vendégsikert mutat. Miért érezhette úgy a ferencvárosi csapat, hogy akár nagyobb bravúrt is elérhetett volna ezen a találkozón? És miért nem sikerült végül ez? Erre keressük a válaszokat ebben az elemzésben.


(X) Regisztrálj a Büntetőn keresztül az Unibetre, és befizetési bónuszod mellé 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz ajándékba!  


 

Az Egyesült Államokban az országos CBS egyik mellékcsatornáján, a Paramount+ nevezetű adón angol nyelven tudtam követni az eseményeket, ahol nem meglepő módon a Betisről jóval több szó esett, mint a magyar bajnokcsapatról. Az amerikai kommentátor azzal kezdte a közvetítést, hogy végigment a spanyol klub előző hétvégi bajnoki kezdőcsapatán, majd összeszámolta, hogy mennyien maradtak az Európa-ligára. Az eredmény csupán két játékos, hiszen mindössze Germán Pezzella és Nabil Fekir szerepelt kezdőként mind a két találkozón. Ha így nézzük a dolgokat, akkor akár még el is mehetnénk abba az irányba, hogy a Ferencváros a Betis B ellen szerepelt csütörtökön, azonban ez óriási tévedés lenne. A mai modern futballban, főleg a modern futball azon szegmenseiben, ahol a hétközi európai szerepléssel járó kettős terhelés kezelése kiemelten fontos szempont, kezdenek eltűnni a határvonalak a kezdőjátékosok és a tartalékok között. Természetesen ezek a határvonalak még mindig léteznek, de a keretkialakítási szempontok súlypontjai megváltoztak, ezáltal ezek a határvonalak is halványodnak.

Anélkül, hogy túlságosan belemennénk, hogy egyes csapatok miként kezelik a helyzetet, azért a Real Madrid veresége a Sheriff Tiraspol ellen, vagy éppen a Ferencvárost kiejtő Young Boys hazai győzelme a Manchester United ellen arra enged következtetni, hogy bizony komoly kihívás egyszerre jól szerepelni a nemzetközi kupaporondon és a hazai bajnokságban is. Ha a Real Madridnál és a Manchester Unitednél akadozik ez a gépezet, akkor mit szóljon a Betis? Az a Betis, amely nem tartozik az európai elitbe, viszont spanyol viszonylatban egy tradicionális klubról van szó, komoly szurkolói elvárásokkal és mostanra már merész célkitűzésekkel is. Egy Betis típusú csapatnak az Európa-ligában való szereplés akár csapdaként is működhet. Ráadásul volt erre példa a közelmúltban is. Ugyanis, amikor legutóbb az Európa-ligában járt a Fradi, akkor az az RCD Espanyol volt az egyik csoportellenfele, amely képtelen volt túlélni a kettős terhelés jelentette kihívást: ugyanabban a szezonban esett ki az első osztályból, amikor bejutott az Európa-ligába.

A Betis ezért egy olyan keretet rakott össze erre az idényre, amely nem 13-14 nemzetközi szintű játékosból áll, hanem legalább 20-ból. A sevillaiak nem engedtek el nagy neveket (Emerson Royal azért fontos láncszem lehetett volna idén is), viszont vásároltak nemzetközi szinten is erősitést jelentő játékosokat, elég csak a Fradi ellen nagyot hibázó Pezzella visszahozatalát, Héctor Bellerín és Willian José kölcsönvételét említeni. És ezek a vásárlások engedik meg azt a luxust, hogy olyan labdarúgók legyenek másodhegedűsök, mint például a korábbi Borussia Dortmund játékos, Barcelona-nevelés Marc Bartra; a valaha élt egyik legjobb mexikói játékos, Andrés Guardado; az ugyancsak Barca-nevelés, a mindent eldöntő harmadik gólt szerző Cristian Tello, vagy éppen az Espanyolból 28 millió euróért szerződtetett Borja Iglesias. Ez a mélység azt engedélyezi a rendkívül rutinos vezetőedző, Manuel Pellegrini számára, hogy a kettős terhelést nemcsak a frissesség fenntartása, a játékminőség nagymértékű csökkenésének elkerülése, hanem még a keret összelégedettségének magas szinten tartása mellett is lehessen kivitelezni. Ez látszódott a Ferencváros elleni találkozójukon is.

Ne legyenek kétségeink, a Betis nem a legerősebb összeállításában futott ki a pályára. Hiányzott a kezdőcsapatból mindkét kezdő szélsővédő, a csapat gerincét adó védekező középpályás William Carvalho, illetve a keret legjobb centere, Willian José is. Pellegrini azzal a tervvel készült, hogy 60 percet ad azoknak a játékosoknak, akik általában csak csereként lépnek pályára a bajnoki meccseken, és félórát azoknak, akik általában kezdenek a LaLigában. Az chilei vezetőedző cseréi is ezt bizonyítják, hiszen alapból kezdőjátékosokat hozott be befejezni a meccset. Érdekességként említeném meg, hogy például a Tottenham Hotspur ugyanezt a stratégiát választotta a szlovén Mura ellen a Konferencia-ligában, ahol Harry Kane mesterhármast rúgott úgy, hogy mindössze az utolsó félórában kapott játéklehetőséget. A Ferencvárosnak viszont szégyenkezésre semmi oka ebből a szempontból, hiszen ez a csapatösszeállítás nem a magyar bajnokcsapat minőségét értékelendő történt, hanem egész egyszerűen a terhelési adatok balanszban tartásának szándékával. Ráadásul a pályán lévő játékosok pontosan azért vannak a spanyolok keretében, mert nemzetközi szintű játékosok. Azért örültünk volna annak, ha pihentették volna legalább Nabil Fekirt…

Felhívnám a figyelmet az e témában meglehetősen eltérő véleményen lévőknek arra, hogy érdemes leásni a dolgok mélyére ahhoz, hogy érvénnyel rendelkező megállapításokat lehessen tenni a Betisről. Ugyanis azt rendkívül nagy blődség kijelenteni, hogy ezen a meccsen a Betis tartalékcsapata szerepelt volna, ugyanakkor az is erősen megkérdőjelezhető, ha elhallgatjuk a tényeket: a Betis igenis pihentetett játékosokat, de semmiképpen sem azért, mert lenézte volna a Fradit. Jó lenne, ha ez a véleménycsomag (mindkét pólus) örökké eltűnne a magyar sporttal kapcsolatos közvélekedéséből, hiszen ez egy amatőr, kishitű, önbecsapó attitűd, amely semmiképpen nem segíti az előrehaladást.

 

 

A stögeri játékelképzelésről

A mérkőzésre rátérve a stögeri Ferencváros immár visszafordíthatatlanul rátért és menetel egy előremutató, nagy bizonyossággal pozitív játékelképzelésre. Ez arról szól, hogy alapvetően az ellenfél játékához igazodva, az ellenfél erősségeit csillapítva, a saját játéka erősségeit pedig kidomborítva szeretne futballozni. Mondhatná az egyszerű szurkoló, hogy ez minden csapatnál minden szinten, másmilyen mértékben, de így van. Ebben van igazság, de nem szabad elfelejteni, hogy vannak másfajta kiindulópontú elképzelések is. Sok edző azt vallja, Magyarországon és külföldön egyaránt, hogy a saját csapatjáték fejlesztése és a saját csapatstílus kialakítása az első számú szempont az eredményességhez vezető úton. Ennek a vonulatnak a legszebb megvalósulása az, amikor egy csapat stíluselképzelése proaktívan és önmagából következően, vagyis az ellenféltől teljesen függetlenül képes megérdemelt, tiszta, és önazonos módon sikeressé válni. Ilyen volt az Aranycsapat, a Cruyff-féle holland válogatott (és Ajax), vagy éppen a jelenlegi Paks a magyar élvonalban.

Mások ennek a totális ellenkezőjéről tesznek tanúbizonyságot: végletekig alkalmazkodóan, reaktívan, az ellenfél játékát abszolút módú kiindulópontnak tekintik, ebből pedig egy mindörökké változó stratégia, taktika, és ebből következően stílusnélküliség következik. Ezen ideológia legmagasabb szintjén nyert olasz bajnokságot, Olasz Kupát, illetve Bajnokok Ligáját is José Mourinho Intere, de én idesorolnám Diego Simeone munkásságát is az Atlético Madridnál.

Az inga eme két végében lévő radikálisan ellentétes elképzelései közé lehet elhelyezni a futball összes vezetőedzőjét, így Peter Stögert is. A kérdés az az, hogy a két véglethez képest hol található a jelenlegi ferencvárosi elképzelés?

Amit most látunk a zöld-fehérektől, az egy nagyon aprólékos folyamat egyik állomása. A szezon elején a Szerhij Rebrov utáni időszak káoszában még nem volt kiforrott stílusa a Fradinak, azonban ahogyan teltek-múltak a napok, hetek, és hónapok, annál világosabban lehetett észrevenni a stögeri hatást. Mostanra jelenthető ki, hogy beállt az az állapot, amely alapján el lehet helyezni a Ferencváros játékát azon a bizonyos skálán, amely az alkalmazkodás versus saját stílus összefüggéseit értelmezi. Erre alapozva: a Ferencváros a hazai bajnokságban biztosan, a nemzetközi porondon pedig egyre inkább a proaktívabb, saját stílussal rendelkező állapot felé található a képzeletbeli skálán.

 

Ezzel kapcsolatban egyébként Kovács Ferenc, az UEFA-kupa-döntős Videoton legendás vezetőedzője a következőket mondta Ferenczi Attila A tradicionális magyar labdarúgás című kötetében: „Alkalmazkodni kell, de feladni nem szabad a stílust. A lényege ennek az egésznek, megpróbálni az ellenfél játékát úgy felismerni, hogy mi az ellenfél játékában a tudatos, a begyakorolt, a meghatározó jellemző, az állandósított játék. Ezt kell megpróbálni úgy tönkretenni, hogy az én stílusomban a legkevesebb kár történjen. Ez az egésznek a lényege”.

 

A mai Ferencváros már képes a saját játékát játszani, a földön tartva, hátulról építkezve, szélső megbontásokkal, a kicsalogatott ellenfél által hátrahagyott területeket kihasználva futballozni, időszakonként ugyan, de a mérkőzések egyre növekvő százalékában. Amint ez a sajátos elképzelés teret nyer, úgy szorul vissza az ellenfélhez való alkalmazkodás jelrendszere. Kevesebb olyan momentum van, amikor a Ferencvárosra jellemző lenne a mélyen visszazáró és betömörülő viselkedésmód, az elégtelen labdabirtoklási mutatók garmada, vagy éppen labdajáratásban mutatott félénk hozzáállás.

 

 


(X) Hívd meg barátaidat és szerezz ingyenes fogadást, befizetési bónuszt, illetve bónuszpénzt összesen 75 000 HUF értékben! A meghívott barátaid pedig egy nagyvonalú üdvözlő bónuszt kapnak, tehát nem csak te, hanem ők is jól járnak.


 

Tisztázzuk a fogalmakat: dominancia és kontroll

Azt tehát leszögezhetjük, hogy a Fradi fejlődési íve egyértelműen a pozitív irányba tart, azonban ez nem jelenti azt, hogy máris minden tökéletesen működne. A találkozó ugyanis rávilágított arra a problémára, hogy a látszólagos proaktív momentumok mellé egy jókora adag reagáló és tehetetlen momentum is tartozik jelenleg. Ráadásul, mivel a magyar futballközeg nincsen hozzászokva a jónál is jobb nemzetközi teljesítményhez (sem a válogatottól, sem klubcsapatoktól), ezért az időnkénti dominánsnak tűnő játékot képtelen abszolút értékben kezelni. Ebből az következik, hogy az adott mérkőzésen tapasztalt játékkép valós értékelése egy túlzó vágyálom képében torzul el. Vagyis: azt képzeljük, hogy jobbak voltunk, pedig nem voltunk. Ez egyébként nem egyedi eset, ráadásképpen még csak nem is magyar kuriózum, például az amerikai sportmédia is szereti nagyon hasonlóan félreértékelni az egy-egy jobban sikerült futballválogatott mérkőzésen látottakat.Ezzel a témával kapcsolatosan a magyar, illetve a nemzetközi közvetítésekben szakértőktől, a pálya mellől pedig edzőktől és játékosoktól egyaránt sokszor lehet hallani a dominancia és a kontroll kifejezést, amikkel jellemezni szokták egy-egy mérkőzés alakulását, egy-egy csapat szemszögéből. Az idei év első hazai ferencvárosi Európa-liga találkozója ebből a szempontból sem kivétel.

 

Myrto Uzuni, a Ferencváros szélsője például így nyilatkozott a Betis elleni találkozó után a Nemzeti Sportnak: „Nagyon csalódott vagyok. Mindent megtettünk, de ilyen a futball. Kaptunk két balszerencsés gólt. Domináltunk, de pechesek voltunk. Fejlődnünk kell a következő mérkőzésekre”.

 

„Az ilyen topcsapatok ellen kis dolgokon múlik a mérkőzés kimenetele. Megmutattuk az erősségeinket, tudtuk kontrollálni a labdát, de sajnálatosan két elkerülhető gólt kaptunk. Nem is voltak túl nagy helyzeteik, nem is birtokolták csak ők a labdát, ráadásul mi is jól építettük a támadásainkat, tudtuk tartani labdát. Ezekre lehet építeni, míg a fent említett minimális apróságokat ki kell javítanunk” – vélekedett Botka Endre, a Fradi és a magyar válogatott védője.

 

Az az igazság, hogy mind a kettő nyilatkozat tartalmával egyetértek, és a játékot a pályán belülről szemlélve igazságként fogadhatjuk el. Azonban nem teljes igazságként. Ahhoz, hogy a teljes igazságot megérthessük, először a két kiemelt fogalmat kellene tisztázni. Nem véletlenül választottam a dominancia és a kontroll kifejezést, hiszen a kettő összefügg és egymásból következik.

A futballban nem kell közvetlen hozzáférés a labdához ahhoz, hogy a játékszert és ezáltal a játékot dominálni lehessen. Labda nélküli nyomásgyakorlással is el lehet terelni a labdát a saját kapunktól távolabb, egyúttal az ellenfél kapujához közelebb. Ugyanígy: a labda kontrollja nem jelenti azt, hogy az ellenfélre bármiféle (fizikai, mentális, vagy éppen taktikai) nyomást tudtunk gyakorolni. Cruyff után szabadon, a labdatartás önmagában semmit sem jelent.

Akkor dominál egy csapat egy másik csapat felett, ha az ellenfél játékosai ütemet vesztenek, a játék érzékelésével kapcsolatos önbizalmuk visszaesik, illetve, ha a játék történései elviselhetetlen stresszként jelentkezik számukra. Ebből következően, kontrollról egy futballcsapat esetében csakis akkor beszélhetünk, ha számszerűleg több és minőségüket tekintve jobb helyzeteket dolgoz ki az ellenfelénél.

 

 

Ennek a gondolatmenetnek a taktikai lecsapódása a Ferencvárosnál úgy jelentkezett, hogy az eddigi mérkőzésekhez képest javuló labdabirtoklási mutatók általi öröm a kontroll és a dominancia tévérzetét keltette a magyar csapat labdarúgóiban. Ki kell mondani: nem elég a jó labdakihozatal, nem elég az ellenfél térfelén való berendezkedés proaktív viselkedésmódja, ha nincs végtermék, akkor nincs valódi kontroll és nincs valódi dominancia. Ennél a pontnál vagyok kénytelen megvédeni a Ferencvárost: a nemzetközi szinten irtózatosan nehéz labdát kihozni, az ellenfél térfelén berendezkedni, egy spanyol topcsapat ellen 40 százalékban labdát birtokolni, vagy éppen gólt szerezni. Ebből következően, a Fradi játékosait nem lehet tudatlansággal vádolni, csupán naivitással. Hiányzott Stöger csapatának játékából az a fajta helyzetkialakítási képesség, amely értelmet ad a labdakihozataloknak, az ellenfél térfelén való játéknak, illetve dominanciát és kontrollt nyújthat a csapat egésze számára. Erről a témáról egyébként már írtam a tavalyi BL-szereplés kapcsán is.

 

FC Barcelona-Ferencvárosi TC: A kontrollvesztés témája – Elemzés

 

Helyzetkialakítás az ellenfél térfelén

Ahogyan fentebb említettem, a Fradi valóságos kontrollérzetéhez a minőségibb helyzetek kialakulása hiányzott. A Fotmob adatai szerint a Fradi xG értéke 0,88 (ugyanez WyScout szerint: 0,61), a Betisé pedig 1,56 volt (WyScout: 0,86). A helyzetek száma 14-7-re a Betisnek kedvezett, a Fotmob szerinti nagy helyzetek száma pedig ennél is durvább, 7-1 volt a spanyolok javára. Ebből sajnos nem lehet más következtetést levonni, mintsem, hogy a Betis volt valódi, a Ferencváros pedig látszólagos kontrollban.

Azt fontos lenne megérteni, hogy az első lépéseket már megtette, és mostanra konzisztens módon többször meg is teszi az FTC. A labdakihozatalokkal nincs komoly gond, időnként az ellenfél térfelén is sikerül berendezkedni, ott labdát járatni, illetve labdavesztés esetén sikeresen visszatámadni. A helyzetek kidolgozásával azonban a nemzetközi szinten hadilábon áll a magyar bajnokcsapat. Miért?

Én azt gondolom, hogy azért, mert a tizenhatos előterében már különleges megoldásokra és különleges karakterekre van szükség ahhoz, hogy a világ elitjét két vállra lehessen fektetni.

A Betis ellen volt minden: lecsúszott beadás, rosszul visszatett labda, pontatlan labdaátvétel, kaput el nem találó vagy gyengén eltalált lövés, az utolsó passz helytelen kiválasztása, és a sort még lehetne folytatni. Egyébként ugyanez volt jellemző az első fordulóban is, a Leverkusen ellen legalább hét-nyolc olyan esetet számoltam össze, amely eset nem jelent meg xg-értékben a statisztikai oldalon, méghozzá azért nem, mert bár eljutott az ellenfél tizenhatosáig a Fradi, ott nem tudta az ellenfelet átjátszani és helyzetet kialakítani.

 

 

Ha a stögeri Ferencváros fejlődését elemezzük, muszáj észrevenni, hogy Peter Stöger jó munkát végez, hiszen minden egyes nemzetközi mérkőzésen képes egyet előre lépni a csapat játéka. Azonban túlzásokba sem szabad esnünk, hiszen az egy olyan álomvilágba ringatna bennünket, amely csupán egy későbbi csalódásban érhet véget. Több kell a Fraditól az ellenfél kapuja előtt, hiszen eme aspektus feljavítása nélkül az európai elit szintjén játszó ellenfelek ellen bár látszólag mindig lesz esélye a magyar bajnokcsapatnak, valójában esélyei csekélyek maradnak. Ne tévesszük össze a látszólagos dominanciát és kontrollt a valódi kontroll és a valódi dominancia érzetével.

Következzen a Celtic!


Borítókép forrása: Getty Images

 

Melyik együttes nyeri meg a Bajnokok Ligája 2021/2022-es kiírását?

5,50 – Manchester City

5,50 – Paris SG

6,00 – Bayern München

Ezt a fogadási lehetőséget a Sportfogadás/Labdarúgás/Bajnokok Ligája/Végső fogadások útvonalon keresztül találhatod meg.


Kattints ide és fogadj a Bajnokok Ligája piacaira az Unibeten! Ha ezen a linken keresztül regisztrálsz, most 100%-os befizetési bónuszt és 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz!


Ha értékeled a munkánkat, támogasd működésünket egy kattintással:    Támogatom

Írj hozzászólást