„Azt gondoltam, mégiscsak maradt még bennem valami a futballból, ami kikívánkozik belőlem” – interjú Adorján Krisztiánnal

Tizenhat évesen került ki Liverpoolba, mint a magyar futball nagy reménysége. Ám nemhogy a Liverpool, tétmérkőzésen egyetlen más topbajnokság csapatának mezét sem ölthette magára. Mégsem bán semmit az olasz harmad- és másodosztályt, illetve Írországot és Albániát is megjáró támadó középpályás. Hogy miért nem, azt alább elmondja a karrierjét Budafokon újraindító Adorján Krisztián.


(X) Regisztrálj a Büntetőn keresztül az Unibetre, és befizetési bónuszod mellé 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz ajándékba!  


 

– Ha egyetlen szóval kellene jellemezned eddigi karrieredet, mi lenne rá a legmegfelelőbb kifejezés?

– Az „érdekes” biztosan, az „izgalmas” szintén. De a „kalandos” jelzőt is választhatnám.

 

– Miért a „kalandos”?

– Mert sok helyen jártam, számos országban, a futball többféle szintjén is megfordultam, voltam fent és lent. Sokat tapasztaltam, sok kihívással szembesültem.

 

– A „csalódást keltő” is illene rá?

– A közvélemény szemében nyilván igen, csakhogy az engem nem érdekel. Ettől még meg tudom érteni, ha valaki úgy gondolja, nem azt a pályát futottam be, amit reméltek nekem, vagy amit én magam is elgondoltam egykor, de csak én tudom, miért alakult így, és semmiért sem változtatnám meg. Ez az út formált azzá, aki ma vagyok, anélkül nem biztos, hogy ugyanilyen lennék. Valószínűleg akkor sem lennék ugyanez az ember, ha nagy karriert csinálok. Azért egy pillanat erejéig megnézném magam úgy, sikeres sztárfutballistaként, de nincs bennem rossz érzés, amiért másképp alakult az életem. 

 

– No de akkor adódik a kérdés, miért nem lettél az?

– Számos összetevője van. Egyértelmű, hogy én is hibáztam olykor, talán mentség, hogy fiatal voltam, és nem volt mellettem senki, aki megfelelően terelt volna. Most jöhetnék a szokásos dumával, hogy akadtak edzők, akik valamiért nem játszattak, de felesleges lenne, meg nem is ezen múlt. Ha egy valamit ki kell ragadjak a rossz döntések közül, az az Olaszországba igazolásom a Groningen után.

 

Bár akkor azt éreztem, úgy a helyes, visszatekintve arra az időszakra, és csak a szakmai szempontokat mérlegelve a holland első osztályból valószínűleg nem szabadott volna az olasz harmadik ligába szerződnöm.

 

A civil életem szempontjából azonban ez is fontos mérföldkőnek bizonyult.

 

– Hogy miért, abba még belemegyünk, hanem abban mégiscsak megegyezhetünk, a pályád álomszerűen indult, amikor tizenhat évesen a Liverpoolba szerződtél. Alighanem a világ legboldogabb embere voltál akkor.

– Persze. Azóta, hogy kisgyerekként beleszerettem a futballba, az volt az álmom, hogy egy nagy klubban szerepeljek, ha azt vesszük, hogy edzhettem a Liverpool első csapatával, hogy nagyon nagy játékosok társaságában vívhattam edzőmeccseket, hogy mindezeket az élményeket átélhettem, jó érzés fog el.

 

Adorján 46 mérkőzésen lépett pályára a Liverpool U23-as csapatában, de a Premier League-ben nem mutatkozhatott be (Fotó: Liverpool FC)

 

– A történeted, és számos más eset alapján azonban ma már mondhatjuk, egy fiatal játékos azzal a döntéssel, hogy topklubba igazol, rendkívül vékony jégre lép. Mert ha bejön, ott a világhírnév, csakhogy ez a futballisták egy elég elenyésző százalékának jön be. Ha viszont nem sikerül azon a szinten megragadni, az kiválthat olyan (lelki) törést, amit aztán roppant nehéz feldolgozni. Hogy egyik nap még a Liverpool mezét öltheted magadra, másnap meg egy harmadosztályú együttesben szerepelsz.

– Ez akkor igazán nehéz ügy, ha valaki nem is akar dolgozni magán, a lelki és mentális következményeken, illetve ha nincs meg ehhez a megfelelő segítség. Akkor tényleg elég nehéz feldolgozni, hogy lejjebb kellett adni. És ez valóban okozhat lelki törést, sokaknak okoz is, nekem is volt olyan időszak, amikor kínlódtam, ahogyan az is nehéz volt, amikor megsérültem Olaszországban, s kevesebbet játszottam. De nekem volt segítségem. Szakemberhez fordultam, és sikerült jól kijönni a krízisből.

 

– Arra, hogy esetedben miért nem lett ebből liverpooli karrier, pofonegyszerű a válasz? Irtózatosan nagy a konkurencia, a világ minden tájáról érkeznek különleges tehetségek, és egész egyszerűen volt nálad jobb? Vagy ennél azért összetettebb?

– Valamivel bonyolultabb. Nyilván hatalmas a konkurencia, ez nem kérdés. A Liverpool megvehet bárkit, talán ezért is alakult úgy, hogy az én korosztályomból csak Raheem Sterling  és Suso futott be nagy karriert, jóllehet voltak még nagy tehetségek. Nem csak azon múlik azonban, mennyire vagy jó, azon is, mit látnak benned. Ha van egy-két olyan rendkívüli tehetség, mint Sterling vagy Suso, őket kiemelik, nyomják ezerrel, lehet, másnak egy kicsit több idő kellene, és ugyanoda jutna. Előfordul olyan is, hogy valakinek máshol sikerül kiteljesednie, mint mondjuk a ma már angol válogatott Conor Coadynak. De hogy melyik a jobb út, kis klubot választani előbb, ahol azért jó munka zajlik, vagy egyből nagy klubba menni, arra nehéz felelni. A többségnek azt hiszem, érdemes jó, de kisebb egyesületet választania. Annak is megvan ugyanakkor az előnye, ha a topklub mellett döntesz, mert ha nem is férsz be az első csapatba, a topklub elismertségénél fogva el tudsz menni egy kevésbé nagy, mégis nívós bajnokságba vagy egyesületbe. Ahogy nekem is sikerült, amikor a Groningenbe igazoltam.

 

Olvasd el ezt a cikkünket is:

Raheem Sterling, az örök küzdő

 

– Groningen még abszolút rendben lévő választásnak tűnt, holland első osztály, sokfelé vezethet onnan az út, te mégis visszaléptél azután kettőt, és elfogadtad a harmadosztályú Novara ajánlatát. Miért?

– Én döntöttem így, mert azt gondoltam, az a helyes. Ma már belátom, futballszakmailag nem volt az, az életem alakulását nézve mégsem nevezhető rossz lépésnek. Groningenben mondhatni a tenyerükön hordoztak, az edzők kiemelten kezeltek, mindig játszottam, de az ember személyisége így biztosan nem fejlődik, vagy legalábbis nem a megfelelő irányba halad. Ha mindig csak az élet jó oldalát ismered meg, a bensőd nem fejlődik. Nekem Olaszországban szigorúan a futballt tekintve sok rossz tapasztalattal kellett szembesülnöm, azzal például, hogy nem igazán illek bele az itáliai játékfelfogásba, az edzőm sem gondolja úgy, hogy beleillenék, csakhogy ezek a nehézségek alakították a jellemem, és amivé lettem, azt egy valóban csodás karrierért sem adnám oda.

 

– Igyekszem ezt most akkor lefordítani. A gyerekként mindig a legjobbnak számító Adorján Krisztián nagyképű, elkényeztetett tinivé vált, és a jelleme ma sem lenne különb, ha nem gyötri meg kissé az élet?

– Nem gondolom, hogy beképzelt lettem volna, de kétségkívül elég nagy volt az egóm. Egyre-másra jöttek a sikerek, amiket a helyükön kellett volna kezelni, én nem tudtam.

 

Az olaszországi kalandba is ezzel az attitűddel vágtam bele: hogy a Liverpoolból jöttem, nekem kijár a kezdőcsapatbeli státusz, azt gondoltam, úgyis játszani fogok; hát nem játszottam, és nem értettem, miért nem. Okozhatott volna ez visszafordíthatatlan törést, de kértem segítséget, és elkezdtem dolgozni a problémákon.

 

Szerencsémre időközben a civil életben új lehetőségek adódtak, ahogy például később Entellában is. Ez egy csodás tengerparti város, amelynek egyik fagylaltozójában megismerkedtem a tulajdonossal, akiről kiderült, világbajnokságot nyert fagylaltkészítésben. Aki evett már Olaszországban fagyit, tudja, milyen fenséges, s mert én egyre jobb viszonyba kerültem a vb-győztes cukrászmesterrel, kis idő múltán úgy döntöttünk, elvisszük Magyarországra a díjnyertes fagyit. A nyáron meg is nyitottuk Budapesten a Bruno fagylaltozót. Ez egy a sok civil élmény közül, ezért is jegyeztem meg, semmi pénzért nem változtatnék a múlton. Olaszországban élni pazar, szuper az időjárás, a természeti adottságok széles skálája fogad, ott a tengerpart és ott vannak a hegyek, ha szabadnapod van, könnyen ki tudsz kapcsolódni.

 

– Hiányzik?

– Az olasz konyha igen.

 

– A fagyit legalább áthoztad.

– Amit tudtam, megtettem… A futballból már nincsenek ilyen szép emlékeim. 

 

– A liverpooli korszakból melyik a legszebb emléked? Mert azért több nagy meccsed is volt a vörösök utánpótlásában. 

– A tartalékbajnokságban a Chelsea ellen nyertünk például úgy három egyre azt hiszem, hogy rúgtam egy gólt és adtam két gólpasszt, miközben nagyon élveztem a focit. Az egy emlékezetes meccs, ahogyan az első csapattal közös tréningeket, valamint az amerikai felkészülést is nagy becsben tartom.

 

– Lélekben azért az is megerősített, hogy már tizenhat évesen külföldön igyekeztél boldogulni, majd azután is maradtál külhonban? Ez is egyfajta személyiségfejlesztő?

– Az eleje nagyon nehéz, legalábbis nekem az volt, az első félévben nem is éreztem magam jól. A saját családod nélkül élsz, egy idegen családhoz költözve, szinte még gyerekként, ezt tudni kell elviselni. De az izgalom svungja vitt előre. Amikor aztán befogadnak a csapattársak, kezded egyre jobban érezni magad, és egyszeriben minden könnyebbé válik. Az is segített, hogy nagyon jó edzőm volt, aki értékelte a játékstílusomat. 

 

– A súlyos sérülések mennyire gátolták, hogy kiteljesedj? Volt ugye Novarában is, a Virtus Entellában szintén.

– De nem akarok semmit erre fogni, nem ezen múlt. Nyilván vannak játékosok, akiknek tényleg sérülés törte ketté a karrierjüket, mint például Pölöskei Zsoltnak, nekem nem. Én a novarai első szezonomban szenvedtem el életem első komolyabb sérülését, igaz, háromszor egymás után beszakadt a combomat a csípővel összekötő izom, emiatt elment egy egész év. Ez azonban benne van a pakliban, ha sportol az ember. A keresztszalagom Entellában szakadt el, de ennyi sérülés sokakat nyúz, mégis megállják a helyüket.

 

– Mondhatjuk azért, hogy megedzett az élet?

– Hú, de még mennyire! De legalább tudom, ha nehézségek támadnak, megbirkózom velük. Mindenkinek megvan a saját baja, valakinek a család, másnak a munka, az a nem mindegy, hogy állsz hozzá a problémákhoz. Ha áldozatnak tekinted magad, ha sírsz, hogy téged mindig ver az élet, nem jutsz előbbre. Ha viszont egy megoldandó helyzetnek gondolod, amiből tanulni kell, illetve megoldást találni rá, előbbre léphetsz. Én sokat tanultam.

 

Tény, hogy a futballisták burokban élnek, sok pénzt keresnek, mindent megcsinálnak mások helyettük, megvannak a kiváltságaik, nem kell sorban állni az orvosnál, mert a klub intézi, de ez nem a való élet, és ha maradsz ebben a burokban, az a karrier végeztével inkább a hátrányodra válik.

 

Valahol gyerek maradsz. Sok futballista megsértődik ugye, amikor lecserélik, én is így voltam ezzel, de ez micsoda gyerekes viselkedés? Az edződ döntött, ennyi. A futball vélemények egymásnak feszülése, mindenkinek megvan a saját véleménye, a szurkolónak, az edzőnek is, az utóbbiét el kell fogadni. Ez a burok nem a valóság, az egód ráadásul egyre csak nyomják benne felfelé. Lehet, hasznosabb volna, ha nem simogatnák ennyire a játékosokat. Sokszor csapda, ha egy fiatal játékost hamar megérint a siker szele, túlzottan beleéli magát abba, hogy egyenes az út, aztán kiderül, hogy vannak buktatók.

 

– Anglia is elkényezteti a sztárocskáit, vagy inkább hazai jelenség?

– Arrafelé is másképp kezelik a tehetséget, a futball mégiscsak biznisz, a futballistából lehet pénzt csinálni. De talán azért keményebben fogják kint a labdarúgókat. Persze mi minden játékos célja? Hogy futballozzon, mert azt imádja. Ha elveszik tőle a lehetőséget, megsértődik, ám ha van mellette másik három hasonló képességű játékos, a tulaj és az edző tesz rá. Hát ezt kell tudni feldolgozni. Ami a különbség a hazai és a kinti viszonyok közt, hogy ott talán jobban felkészítik a játékosokat arra, hogy ha elérnek tizennyolc éves korukig, teljesíteni kell. Ott már nincs semmi más, csak a teljesítmény. Ezt ők jobban tudják, mint mi, pedig Angliában sem tehetségesebbek a játékosok. A merítési lehetőség nyilván sokkal nagyobb.

 

– Az azért még érdekelne, hogy jött Írország?

– Novarában nem játszottam két évig, a harmadikban is csak játszogattam, pedig úgy éreztem, jól megy. Így amikor jött az írországi lehetőség, elfogadtam, mert futballozni akartam. Nagyon jól éreztem magam a Dundalkban. Nagyon tetszett, hogy az öltözőben nem voltak nagy egók, a csapatszellem kiváló volt, hétköznapi, normális emberek vettek körül, és ezt nagyon élveztem. Bajnokságot nyertünk, persze nem egy túlzottan erős ligában az élen végezve.

 

– Miért nem maradtál?

– Mert valamiből élni is kell. Kölcsönben játszottam Dundalkban, a fizetésem nagy részét a Novara állta. Nem szokás ugye a pénzről beszélni, de egy futballistának van tíz-tizenöt éve, az is számít, mennyit kapsz. Az írek tényleg nem tudtak elfogadható pénzt fizetni. De szerettem ott élni, Dundalktól harminc percre laktam, a tengerpart közelében, kertvárosi környezetben. 

 

– Az alacsonyabb szint sem zavart?

– Ezért választottam az első kérdés válaszául a „kalandos” jelzőt. Voltam Liverpoolban is, Írországban és Albániában szintén. Fent és lent. A Dundalkkal ugyanakkor nagyon jó, rövid passzos futballt játszottunk, bár fizikailag meg kellett felelni a liga követelményeinek.

 

Adorján 20 mérkőzésen viselte a Dundalk FC mezét, s ezeken 3 gólt és 3 gólpasszt jegyzett (Fotó: Dundalk Democrat)

 

– Azt, hogy a karriered alakulásának hála alighanem perfekt angol és olasz vagy, a későbbi életedben remekül kamatoztathatod. Célod profitálni belőle?

– Persze. Régen azt gondoltam, az angol jobban megy, de a vállalkozás miatt annyit beszélek olaszul, hogy kezdi utolérni az angolt. Sajnos az angolt keveset használom, bár azzal, hogy minden filmet angolul nézek, és olvasok is angolul, igyekszem szinten tartani. Azért sok kaput megnyit, ha két idegen nyelvet beszélsz.

 

– Vannak még futballistaként is terveid?

– Hogyne. Bár tény, azért nem játszottam másfél évig, mert azon filóztam, abbahagyom. Olaszországból és Írországból is voltak ajánlataim, de nem éreztem úgy, hogy Olaszországban a futballban nyílna nekem esély. Nem éreztem értelmét folytatni, ott a vállalkozás, gondoltam, azt viszem inkább. Hívott azonban a Budafok, lementem edzésre, és olyan jól éreztem magam, hogy azt gondoltam, mégiscsak maradt még bennem valami a futballból, van, ami kikívánkozik, ezt ki kell adnom magamból. Szerintem a nehezén túl vagyok, tudok még olyan játékos lenni, amilyen szeretnék. Beszélgettem Oláh Lóránt sportigazgatóval, tetszett nekik is, amit láttak, az is érdekelte persze őket, milyen állapotban van a térdem, de nincs vele gond. A Budafok kínált egy esélyt, én pedig igyekszem élni vele.

 

– Budafok akkor egyfajta újrakezdés?

– Az, egyértelműen. Lelkes és boldog újrakezdés.

 

Hány gólt szerez a Ferencváros az Európa-liga csoportkörében?

1,68 – 5,5-nél több

2,05 – 5,5-nél kevesebb

 

Ki szerzi a legtöbb gólt a Ferencváros játékosai közül a csoportkörben?

5,00 – Ryan Mmae

7,00 – Myrto Uzuni

8,00 – Tokmac Nguen

Ezeket a fogadási lehetőségeket a Sportfogadás/Labdarúgás/Európa-liga/Végső fogadások/További ajánlatok/Ferencváros 2021/2022 útvonalon keresztül találhatod meg.


Kattints ide és fogadj a magyar bajnokságra az Unibeten! Ha ezen a linken keresztül regisztrálsz, most 100%-os befizetési bónuszt és 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz!


 

Írj hozzászólást