„Egy ilyen sérülés nem csak fizikailag gyötör meg, szellemileg is” – Interjú Luca Mackkal

Fiatal német játékosoknak nem szokás az NB I-be igazolni, és meglehet, Luca Mack sem tesz így, ha nem szenved néhány éve súlyos bokasérülést. De azon már túl van, és bár visszavágyik a Bundesligába, egyelőre az Újpestet segítené feljebb a tabellán. A tenisszel jó ideje felhagyott már, az álmáról viszont, hogy egy nap Spanyolországban játsszon, egyelőre nem hajlandó lemondani.


(X) Regisztrálj a Büntetőn keresztül az Unibetre, és befizetési bónuszod mellé 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz ajándékba!  


 

– Egy tehetségesnek tartott huszonegy éves német futballista a Bundesligából miért szerződik Magyarországra? 

– Mert bár minden nap az első csapattal edzhettem, csak a negyedik ligában játszottam. Én pedig profi szinten akartam futballozni. Úgy éreztem, akkor is ennek kell lennie a prioritásnak, ha ahhoz más országba kell igazolnom. Azt vallom, inkább külföldön az első ligában, mint otthon a harmadikban vagy a negyedikben, mert egy fiatal játékosnak egyrészt az a legfontosabb, hogy minden héten játsszon, másrészt viszont az, hogy a lehető legmagasabb szinten.  

 

– Ezek szerint könnyű döntés volt?

– Azért nem könnyű a nevelőklubodnak búcsút inteni. Tizenkét évesen igazoltam Stuttgartba, nyolc-kilenc évet töltöttem a VfB-ben, ma is a klub drukkere vagyok, így azért nehéz volt elhagyni. De eljött az a pont, amikor döntenem kellett, s én így határoztam. Mindent egybevetve jól döntöttem. Futballozni akartam, élvonalbeli csapatban, Újpesten erre minden héten esélyem nyílik.

 

– Bizonyára szóltak érvek a maradás mellett is.

– Mindig van pró és kontra, de a játéklehetőség bizonyult a fő szempontnak. Velem tartott az édesapám, aztán az édesanyám is meglátogatott, azóta is így tesznek, de a barátnőmmel élek Budapesten. A szüleim világéletemben támogattak, a család és a barátok jelentik a legnagyobb erőt.

 

– Az is szempont volt, hogy német edzővel dolgozhatsz együtt?

– Igen. Egy játékos életében az edző a legfontosabb, mégiscsak ő dönt arról, ki játszik, nem mindegy, mennyire illesz bele az elképzeléseibe. Nyilvánvalóan előny, ha az edző ugyanazt a nyelvet beszéli, mint te, de nem ez volt a legfőbb érv. 

 

– Az eddigi tapasztalatok alapján megérte akkor Újpestre igazolni?

– Hogyne. Ahogy említettem, a cél az volt, hogy folyamatosan játsszak, fejlődjek, megtegyem az első lépéseimet a profi futballban. Éhes vagyok a sikerre, tanulni akarok, egyre jobbá válni. Egyelőre az út elején járok.

 

– Miben kell elsősorban előrelépned?

– Ha a posztomból fakadóan nem is az a legfontosabb feladatom, próbálok gólokat szerezni, ebben feltétlenül fejlődni szeretnék, ahogyan muszáj lesz a párharcokban is erősödnöm. Technikailag rendben vagyok, a passzjátékom mellett a személyiségemmel is a csapat segítségére lehetek. A párharcokban kétségtelenül keményebbnek kell lennem.

 

Mack a 2020–2021-es szezon végén a Bundesligában is bemutatkozhatott (Fotó: Pressefoto Baumann)

 

– Milyen Luca Mack személyisége?

– Nagyon más a pályán, és azon kívül. Civilben végtelenül nyugodt, megfontolt vagyok, a pályán képes vagyok hangos szóval irányítani a többieket, jobbá tenni a mellettem játszót, kisegíteni a másikat. Mindig az az első gondolatom, hogy mi lenne a legjobb a csapatnak. A győzelembe vetett hit hajt, edzésen, a négy a négy elleni játékban ugyanúgy, mint a meccsen. Egy labdarúgó esetében nagyon fontos, hogy higgyen magában, az erősségeiben. 

 

– Miben gazdagít az, hogy az NB I-ben játszol? 

– Az, hogy az első osztályban szerepelek, számomra  mindennél lényegesebb. A német fiatalok inkább Ausztria, Belgium vagy Hollandia felé veszik az irányt, mert nem annyira ismerik a magyar élvonalat, és nyilván nem is olyan, mint az olasz vagy a német első osztály, de egy jó bajnokság, amelyikben meg kell tanulnod nyomás alatt játszani nagyobb intenzitású meccseken, meg kell szoknod, milyen az, amikor igazán van tét, amikor nyerni kell. Nekünk immár pláne fontos lenne… 

 

– Erről még ejtünk szót, hanem Sven Mislintat, a VfB sportigazgatója nyilatkozta azt távozásodat követően, hogy nagy tehetségként tartottak számon utánpótláskorodban, de a súlyos bokasérülésed után nem tudtál ugyanazon a szinten teljesíteni. Igazat szólt?

– Igen. A sérülés mindig rosszkor jön, én különösen rossz pillanatban szenvedtem el. A felkészülést az első csapattal kezdhettem meg, új szerződést kaptam, és ha nem is játszottam a bajnokság első két-három hetében, folyamatosan keretben voltam. És mert a posztomon nem volt olyan hatalmas a játékosválaszték, esélyem nyílt volna bejátszani magam a kezdőbe. De bokatörést szenvedtem, majdnem hét hónap kihagyásra kényszerültem.

 

Egy ilyen sérülés nem csak fizikailag gyötör meg, szellemileg is. El kellett fogadni, hogy egyszeriben minden a feje tetejére állt, és az addig egyenesnek hitt úton megjelenik egy méretes kátyú. Ezt azért nehéz feldolgozni, meg is sínylettem.

 

– Frusztráló érzés?

– Nagyon.

 

– Mi a recept?

– Az érzés, hogy minden nap egy picit jobb. Mármint a műtét után. Kezded elhinni, hogy vissza tudsz térni. Lépésről lépésre javulsz, ami jó érzéssel tölt el, mert elhiszed, hogy lehetsz újra százszázalékos. Emocionális pillanatként éltem például meg, hogy néhány hónap után újra tudtam futni. Már ez az egyébként triviális dolog emelte valamelyest a hangulatom. Onnantól fogva arra gondoltam, előbb-utóbb újra játszom és jobb leszek, mint valaha. Így fordult át az első két hét negatív hangulata bizakodóba. 

 

– Azóta mindenfajta fájdalom nélkül játszol?

– Igen, tökéletesen egészséges vagyok.

 

– Még ifjabb korodban is futball volt az egyedüli opció? Más nem is létezett?

– A futball volt mindig az első számú, de tizenkét éves koromban, Stuttgartba igazolásomkor döntenem kellett. Akkor már vagy öt éve teniszeztem is a focival párhuzamosan, és bár igen jól ment, mindkettő nem fért bele – Stuttgartba rendre negyven percet kellett utaznom. Nyaranta ma is teniszezem, a húgom, aki októberben töltötte be a tizenhetet, lassan valódi profivá érik, nemrégiben Tunéziában versenyzett. De azzal együtt, hogy a teniszről lemondtam a futball javára, korántsem volt biztos, hogy profivá válok, nem is ez volt az egyedüli lehetőség, a tanulást ugyanannyira fontosnak véltem. Arról álmodtam, hogy egy nap a legmagasabb szinten játszom, ezt tekintettem életcélomnak, de volt a tarsolyban B terv.

 


(X) Fogadj 20-as oddson a lengyel-magyar meccsre! Kattints ide, regisztrálj egy számlát és tedd meg húszas oddson fogadásodat lengyel vagy magyar győzelemre, esetleg döntetlenre. 


 

– Németországban gyaníthatóan még esetlegesebbé teszi a futballistává válást, hogy iszonyatos konkurenciával kell megküzdeni.

– Valóban, és nem csak a honfitársak kiválóak, Franciaországból, Olaszországból, Spanyolországból is érkeznek fiatal játékosok, emiatt is irtózatosan nehéz megtenni azt az utolsó lépést, ami elválasztja az akadémiai futballt a felnőttől.

 

– Az érvényesüléshez inkább különleges tehetségre, vagy mindent felülmúló elszántságra van szükség?

– A tehetség elengedhetetlen, de ahogy az életben, a futballban is kell egy adag szerencse. Hogy jó helyen légy jó időben, hogy épp olyan edzőt kapj, aki hisz benned. Neked is hinned kell persze magadban, fontos az erős karakter. Meg kell tudnod mutatni az edződnek, hogy te vagy a legjobb választás, persze neki is kedvelnie kell a játékodat. Tiszta fej kell, arra koncentrálni, amiben jó vagy. Önmagában a tehetség biztos nem elég. Nyilvánvalóan van olyan istenáldotta tehetség, aki tizenhét évesen az első csapatban futballozik, de az esetek többségében más is kell hozzá. És van még valami: olykor vissza kell lépni egyet, hogy aztán kettőt tudj előre.

 

– De utánpótláskorodban magától értetődően lépegettél előre?

– Akadtak azért nehezebb szezonok. Az U19-ben eleinte nem játszottam szinte semmit, aztán új edzőt kaptunk, csapatkapitány lettem, és kiváló szezont produkáltunk: a kupa mellett a bajnoki cím is meglehetett volna, a bajnoki döntőben azonban azok után kaptunk ki 5-3-ra a Dortmundtól, hogy 3-1-es vezetésünknél kiállítottak. Ez egy kudarcélmény, azt kellett magamban erősítenem, hogy előfordul az ilyen, más is kapott már piros lapot. És tessék, sikerült azt követően bemutatkoznom az első csapatban.

 

– Az azért érdekelne, a német utánpótlás-nevelésben mik a prioritások. Nálunk még mindig az tűnik a legfontosabbnak, hogy az U15 meg az U13 is nyerjen a hétvégén, ahelyett, hogy az lenne a fő szempont, hogy az első csapatnak tökéletesen felkészült futballistákat adjunk.

– Ha egy futballista pályára lép, nyerni akar, ez természetes ösztön. Habár az utánpótlásban az a legfontosabb, hogy fejlődj, ott még bocsánatos vétség a vereség, a hétvégén minden játékos és edző nyerni akar. De az akadémiákon a játékosok fejlesztése van a fókuszban, nagyon hangsúlyos a képzés.

 

Nekem sokat segített, hogy olyan iskolába jártam, amelyik együttműködött a klubbal, így amellett, hogy heti négyszer este edzettünk, a hét első három napján reggel is. Délután inkább taktikai jellegű feladatok, a játékstílus elsajátítása szerepelt a programban, reggelente volt több egyéni edzés. Amíg az egyik csoport a konditeremben dolgozott, egy másik, mondjuk a csatárok, a helyzetkihasználást gyakorolták.

 

Nekem feküdt ez a koncepció, de mindenkinek másra van szüksége, valakinek több egyéni foglalkozásra, másnak inkább a csapatedzésekre.

 

– Maradva a tréningeknél: összevetve a stuttgartival, mennyire más az, amit Újpesten tapasztalsz? 

– Nincs nagy különbség. Nem mindegyik edzés ugyanolyan hajtós, intenzív, mint egy meccs, de ez Németországban sincs másképp. Németországban azért valamivel intenzívebbek az edzések, mint Magyarországon, de nincs nagy különbség. 

 

Mack a harmadik forduló óta minden bajnoki mérkőzésen kezdő volt az Újpestben (Fotó: Újpest FC)

 

– Jürgen Klopp szokta mondani, hogy ők meccsintenzitással dolgoznak az edzéseken is.

– Kloppnál vagy Guardiolánál biztos más, de ők az abszolút csúcs, a Premier League és a világ élvonalát jelentik, nem ők az átlag. 

 

– Mennyire vagy amúgy elégedett a saját teljesítményeddel?

– Mindig lehet jobban játszani. Ez az első profi csapatom, egy idegen országban, egy nagyvárosban, új a nyelv, ez mind okozott eleinte nehézséget, de szerintem nem kellett olyan sok idő ahhoz, hogy magabiztosan kezdjek el játszani. Voltak jó meccseim, egy-két nem annyira jó, de azt hiszem, az én koromban ez természetes.

 

– Milyennek ítéled az Újpest teljesítményét?

– Kevesebbet kapunk a meccsektől, mint amennyit beleteszünk, olykor a helyzetek maradnak ki, máskor hátul hibázunk, a szerencse sincs mindig mellettünk, de egyiket sem kifogásnak szánom, mert utolsók vagyunk, nincs mit magyarázni. Muszáj ezen sürgősen változtatnunk. Az utolsó néhány fordulóban jó csapatok ellen mutattunk jó játékot, de nincs mese, el kell kezdeni végre győzni. 

 

– Mi kellene hozzá?

– Nagyon oda kellene figyelnünk, mindannyiunknak. Amikor azt mondom, kihagyunk helyzeteket, hátul pedig hibázunk, senkit sem akarok megbántani, már csak azért sem, mert tudom, hogy mindannyian száz százalékot adunk, mindannyiunk felelőssége az eredménytelenség. Sokat tanulok a felnőtt futballból, hogy nem lehet hibázni, mert megfizetsz érte, sokkal gyorsabban kell dönteni, mint egykor az utánpótlásban, sok párharcot kell nyerni. A lényeg, hogy mielőbb pontokat gyűjtsünk, elmozduljunk az utolsó helyről, aztán meg lehet a középmezőnyt célozni.

 

– Te magad hova szeretnél eljutni?

– A nagy célom, hogy Bundesliga-játékos legyek. Az álmom pedig, hogy egy nap Spanyolországban szerepeljek, akár a topklubok egyikében. Nem tudom, miért, gyerekkorom óta szeretem a spanyol futballstílust, Bastian Schweinsteiger mellett Xavi és Sergio Busquets volt az idolom. Nyilván nem reális, hogy egy nap a Barcelonában vagy a Real Madridban játsszak, de álmodni szabad, nemde?

 

Melyik csapat esik ki az NB I.-ből a 2021/2022-es idény végén?

1,45 – Gyirmót FC

1,65 – Újpest FC

2,40 – MTK

3,20 – DVSC

4,00 – Honvéd

Ezt a fogadási lehetőséget a Sportfogadás/Labdarúgás/Magyarország/NB I./Végső fogadások útvonalon keresztül találhatod meg.


Kattints ide és fogadj magyar bajnoki piacokra az Unibeten! Ha ezen a linken keresztül regisztrálsz, most 100%-os befizetési bónuszt és 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz!


Kiemelt fotó: Újpest FC

Írj hozzászólást