„Egy pillanatra sem tettem le arról, hogy részt vegyek az Európa-bajnokságon” – Interjú Bese Barnabással

Jobbszélsőnek indult, jobbhátvéd lett, meglehet azonban, ez a váltás kellett ahhoz, hogy Bese Barnabás nemzetközi karriert fusson be. A két hónapja sérüléssel bajlódó védő nem mondott le arról, hogy az eddigi egyetlen, portugálok elleni Eb-meccséhez júniusban hozzátegyen még néhányat.


(X) Regisztrálj a Büntetőn keresztül az Unibetre, és befizetési bónuszod mellé 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz ajándékba!


 

– Áldod vagy átkozod Garami József nevét?

– Egyértelműen áldom. Csak köszönhetek neki. De ha a kérdés arra vonatkozik, megbékéltem-e azzal, hogy miatta lettem szélsőből szélső védő, a válaszom ugyancsak az, hogy igen. Más kérdés, hogy eleinte nagyon nem fűlt hozzá a fogam, nem akartam elfogadni, hogy jobbhátvédként kell ezután játszanom, nagyon elleneztem, ám aztán jöttek az eredmények, meg valamelyest az egyéni sikerek is, és tökéletesen megszoktam.

 

– Eljátszol azért a gondolattal, mennyiben alakul másképp a karriered, ha maradsz támadó?

– Nem nagyon, sokkal fontosabb, hogy így megvalósulhatott a gyerekkori álmom, és válogatott labdarúgó lettem.

 

– Azt hittem, az az volt, hogy egy nap te légy az új Sotomayor.

– Á, dehogy. Édesapám ugyan magyar bajnok magasugró volt, engem mindig is a futball érdekelt. Az iskolával részt vettem persze atlétikai versenyeken, diákolimpián, voltak egész jó eredményeim, de igazoltan sosem atletizáltam, az első klubom a Csep-Gól FC volt, az épp akkor megalakuló egyesületben kezdtem el focizni. 

 

– Ma már élvezed is a jobbhátvéd szerepkört?

– Igen, bár nem nevezném magam tipikus védőnek vagy védőalkatnak, olyasvalakinek, aki hatéves kora óta hátvédnek tanult. Hozzám sokkal inkább passzol például a három belső védős játékrendszer, amikor enyém a pálya széle elöl és hátul. 

 

– A válogatott éppenséggel így futballozik… 

– Igen, s ha nem gyötör ez a fránya sérülés, talán szerepet is kapok a vb-selejtezőkben. Lassan két hónapja bajlódom azonban az egyik csípőizmommal, egy hete már a második injekción is túlvagyok, folyamatosan kezelik, s ha olykor tudok is a csapattal edzeni, máskor külön vonulok, egyelőre nem tudni, mikor lehetek ismét száz százalékos. 

 

– Akkor lélekben nem mondtál még le arról, hogy az Eb-n szerepelj?

– Nem. Fogalmam sincs persze, meddig húzódik még a sérülésem, aztán mihamarabb formába kellene ugye lendülnöm, de egy pillanatra sem tettem le arról, hogy részt vegyek az Európa-bajnokságon, ezért dolgozom nap mint nap. 

 

– Az öt évvel ezelőtti torna már csak azért is örök emlék lehet, mert úgy vívtad ki a helyed Bernd Storck keretében, hogy addig egyetlen mérkőzésen sem ölthetted magadra a címeres mezt.

– Váratlanul ért engem is, de nagyon boldog voltam. A büszkeség is elfogott, amikor a kapitány kihirdette a csapatot, egyből hívtam a szüleimet, a többi családtagomat, az ügynökségemet, a barátaimat. Az a torna és az az év karrierem eddigi legemlékezetesebb periódusa.

 


(X) Hányadik helyen végez a magyar válogatott a világbajnoki-selejtezős csoportjában? Az Unibeten jelenleg 2,75-ös oddson fogadhatsz arra, hogy az első két hely valamelyikén végez a magyar együttes!


 

– Ha az egész eddigi pályádat vizsgáljuk, tökéletesen elégedett vagy?

– Igen. Amit szerettem volna, hogy a válogatottban szerepeljek, esetleg külföldön légióskodjak, megvalósult, de az ember már csak olyan, hogy mindig többre vágyik, igyekszik fejlődni, így vagyok ezzel én is. Ettől még elégedett vagyok a sorsommal.

 

– Ehhez azért nyilván az is kellett, hogy a Csep-Gólt idővel elhagyd, és egy nagy klubban folytasd.

– Az volt a Fradi, aztán tizennégy éves koromban, az akadémiai évek előtt újra döntenem kellett. Akkoriban három-négy jelentős akadémia működött csak, mindegyik hívott, de az MTK-n éreztem azt leginkább, hogy nagyon szeretnék, ha náluk folytatnám, a kék-fehéreket tűntek a legszimpatikusabbnak. Érdekes, akkoriban nagyon hosszúnak gondoltuk az akadémiai éveket, visszatekintve rájuk mégis milyen gyorsan elmúltak. De számos élmény köt oda, Agárdon kaptam meg a futball alapjait, ott készítettek fel a felnőtt labdarúgásra. Nem is csak én jutottam el az élvonalig a korosztályomból, mások mellett évfolyamtársam volt az ugyancsak válogatott Hangya Szilveszter, vagy a ma is az MTK-ban játszó Baki Ákos.

 

– Tizennyolc évesen, a Kaposvár ellen szerepelhettél először az NB I-ben, lett belőle 94 fellépés. Adódik a kérdés, lesz-e belőle valaha száz?

– Nem is tudom… A közeljövőben aligha. Egyelőre külföldön tervezem folytatni a futballt, de az utolsó néhány évemet szívesen tölteném el odahaza. 

 

– Csalogattak az utóbbi években?

– Igen, de köszönettel mindet elutasítottam, egyelőre külföldön maradnék.

 

– Hogy hol élnéd le az életed, azt tudod?

– Ha most kellene döntenem, inkább otthon, de ki tudja, a pályám végéig még sok minden változhat.

 

– Mit szerettél a leginkább Franciaországban?

– Annyira minden a futballról szólt, hogy az volt a legfontosabb, játsszam. És ha egy futballista folyamatosan játszik, jó a közérzete, boldog, elégedett, úgyhogy nagyon jól éreztem magam Le Havre-ban. Még akkor is, ha viszonylag kevés szabadidős tevékenységet tartogatott ez a kikötőváros. 

 

Bese Barnabás négy évet töltött a francia másodosztályú Le Havre együttesénél, s ez idő alatt 124 mérkőzésen lépett pályára (Fotó: Footnormand)


 

– Átugorhattál volna olykor Angliába.

– Végül is… Southampton konkrétan szemben volt velünk. Nyaranta pláne megtehettem volna, persze amikor beköszöntött a jobb idő, és nyitott a plázs, s ki lehetett ülni az óceánpartra, az önmagában is jó érzéssel töltött el. De nagyon futballközpontú az életem, minden akörül forgott, ahogy ma is. Azért is volt egyébként jó választás Le Havre, mert nem jelentett túl nagy ugrást szakmailag. Egyébként is szeretek lépcsőfokonként haladni.

 

– Mennyiben volt azért más a francia kettő a magyar élvonal után?

– A fizikumra nagy hangsúlyt fektető bajnokság, atletikus, rengeteget kell futni, gyors a játék, sok a kontraakció, nekem ezek az ismertetőjegyek éppenséggel feküdtek. Az is segített, hogy az Eb előtt két kőkemény edzőtábort dolgoztunk végig Bernd Storck irányításával, így nagyon jó erőállapotban igazolhattam ki.

 

– Mi döntött anno az Eb után a franciák mellett?

– Egy ideje már egyeztettünk, bár volt más klub is a pakliban. Egy átigazolás mindig soktényezős, az MTK értelemszerűen azt is nézte, hova tud a számára legelőnyösebb feltételekkel eladni, én azt, hol tudnék játszani, a túl nagy ugrás nem biztos, hogy hasznos lett volna. A legnehezebb az volt, hogy nem beszéltem franciául, ők nem nagyon beszéltek angolul, ez azért jócskán megnehezítette a kommunikációt, ugyanakkor mindenki nagyon jó fej volt velem. Egy év kellett ahhoz, hogy a franciát komfortosan használjam, és ha nem is beszélem anyanyelvi szinten, azért nyilván elég jól megértetem magam.

 

– És nyilván szerénykedsz, hanem ha a három legmeghatározóbb franciaországi élményt kellene meghatároznod, mik lennének azok?

– Először is az első meccsem. Szerencsére nem izgultam annyira, mint Kaposváron, amikor úgy szóltak utánam a beálláskor, hogy a mezt azért fel kéne vennem, pedig hasonlóan izgatottan vártam. Sok minden új volt, a csapattársak, a stadion, a szurkolás, valószínűleg azért is maradt meg bennem olyan élesen. A második legmeghatározóbb élmény a második szezon végi rájátszás, nagyon jó évünk volt, nagyon közel kerültünk a feljutáshoz, sajnos nem sikerült, pedig nem sokon múlt, az Ajaccio ellen elveszített tizenegyespárbajon. A harmadik maga a külföldi lét, hogy megtanultam egyedül élni egy idegen országban.

 

– Négy év elteltével mégis váltottál. Miért?

– Egész egyszerűen szerettem volna az első osztályban játszani. Ez volt a legfontosabb indok.

 

– A francia élvonalból nem kerestek?

– De, végül azonban a Leuven mellett döntöttünk. Az is szempont volt, hogy egy újabb országban próbálhatom ki magam. Más dolog, hogy szerettem volna többet, folyamatosabban játszani, két hónapja immár a sérülés is visszavet. De nincs más út, mint hogy összeszorítom a fogam, száztíz százalékot adok.

 

– Le Havre és Leuven a kultúrát, a szokásokat, az életmódot tekintve hasonló?

– A járvány és az azt követő karantén azért szűk keretek közé szorítja az embert, nem ismerhettem még meg annyira a leuveni életstílust, de más: Le Havre klasszikus kikötőváros, Leuven pedig egyetemi város, zsúfoltabb, tele fiatallal.

 

– Fiatal egyetemista lányokkal?

– Is.

 

– Akkor már értem, miért Leuvent választottad.

– Oké, lebuktam. 

 

– Ha már fiatalok, a belga utánpótlás-nevelés messze földön híres, és ha a legjobbakat hamar el is viszik, az első osztályban alighanem terelgeti a labdát néhány különleges tehetség.

– Hogyne. Jó látni, mennyire bátran nyúlnak a klubok a fiatalokhoz, számos együttesben alapemberek a tinédzserek. Ebből a szempontból persze nem panaszkodhatok, Garami József tizennyolc évesen bevetett az NB I-ben.


– És azóta is áldod a nevét.

– Jobbhátvéd létemre.

Olvasói kérdések

H. Csaba: Gondolkodtál-e már a holland bajnokságon? Vagy ott, vagy akár az osztrákban, lengyelben is tudna olyan csapatot találni, ahol a teljesítményével ki tudna tűnni. A lényeg, hogy jöjjenek a sikerélmények!

– Köszönöm a biztatást, de nem gondolkodom egyelőre más bajnokságban. A holland alapvetően szimpatikusnak tűnik, de amíg nincs valahonnan konkrét ajánlatom, nem rágódom azon, érdemes lenne-e váltanom.

S. Tamás: Mielőtt hazatérnél, meg talán meg kellene próbálnod mondjuk egy osztrák bajnokságot, hátha ott megragadnál kicsit. Itthon csak az MTK jöhetne szóba, vagy vannak érdeklődök más kluboktól?

– Ahogy említettem már, egyelőre nem tervezem hazatérni, és az osztrák bajnokságról sem tudok érdemben mit mondani. Ha egyszer mégis hazatérek, az MTK prioritást élvez, ehhez persze azt is tudnom kéne, akarnának-e egyáltalán a kék-fehérek.

Írj hozzászólást