„Minket még végigvertek az iskolában nádpálcával, de hát ha egyszer hülyegyerekek voltunk” – Interjú Csank Jánossal

Október végén töltötte be a hetvenötöt, bár sok-sok évet simán letagadhatna. Azt viszont senki sem tagadhatja, hogy a nyolcvanas évek végétől a magyar futball meghatározó edzője, az egyik legsikeresebb, és persze az egyik legkeményebb trénere. Gondolatai akkor is megfontolásra érdemesek, ha azzal valaki történetesen nem ért egyet. Csank Jánossal gyerekkorról, futballról, nőkről, döntésekről, vészhelyzetről.


(X) Regisztrálj a Büntetőn keresztül az Unibetre, és befizetési bónuszod mellé 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz ajándékba!  


 

– Azt nyilatkozta nemrégiben, nem érdekli a kora. Annyira stramm, életerős, fiatalos, hogy valahol érthető, mégis, a hetvenöt azért már kor, nem?

– Lehet, ettől még hidegen hagy. Sosem foglalkoztam olyan dolgokkal, amiket érdemben nem tudok befolyásolni, ez körülbelül olyan, mint hogy esik a hó, meg hogy szakad az eső. Egyáltalán nem tudok rá befolyással lenni, a legnagyobb csodálkozásomra emberek mégis órákig tudnak az időjárásról diskurálni. Bár a ködöt mindig is szerettem. Egyedül lehettem benne. Barangoltam is benne sokat, teljes magányban, síri csöndben. Érdekes dolog ez a csönd, mert amúgy elég beszédes. Persze amikor a fogoly berregve repül fel a lábaim közt, akkor én is majdhogynem becsinálok, pedig nem vagyok az az ijedős fajta. 

 

– Félt valaha úgy istenigazából?

– Egyszer, gyerekkoromban, amikor ledöntött a tüdőgyulladás. Apám, anyám melózott, a nővérem maradt velem otthon, de negyven fokra felszökött a lázam, el kellett mennie gyógyszerért. Fél órát maradtam egyedül, de akkor halálfélelmem volt. Az az érzés valahogy megmaradt bennem. Azóta tudom, borzalmas lehet, ha valaki majrés. Olyan is előfordult, hogy vadászat közben mentem be a sűrűbe a disznó után, előttem vérnyomok, de ki kellett zsigerelnem. Tudtam, ha hirtelen támad, nem lesz sok esélyem, nekem akkor halál pontosnak kell lennem.

 

– Akkor érezte magát egyedül veszélyben?

– Még egy neccesebb szitu akadt. Ugyancsak egy sebzett disznót követtem, hason tudtam csak bekúszni a tüskés bokrok közé, azon a vájaton mászkáltak ki-be a disznók. Miután meglőtték, azt gondoltam, mire beérek, döglött lesz, hát nem elindult felém? Én visszakoztam, közben a lámpám leesett a puskámról, totál sötét lett. Nem tudom, hány tizedmásodperc alatt jöttem ki hason, rükvercben a lyukból, de csúcsot dönthettem. Ösztönösen lőttem volna, ha megérzem közvetlenül magam előtt, nem volt rá szerencsére szükség, bár az egy kemény helyzet volt.

 

– Akkor sem, vagy inkább akkor is pánikolt, amikor a koronavírus miatt tavasszal be kellett feküdnie a kórházba? 

– Nem. Megkaptam az első Csank Jan Csít, én csak így hívom a kínai vakcinát, szerintem azonban ráoltottak a vírusra. Emlékszem a napra: rossz volt a közérzetem, prüszköltem, hazaértem, meccset néztem, és a tévé előtt elaludtam melegítőben. Másnap csuromvizesen keltem. Az edzés előtt is keherésztem, így aztán mielőtt a csapattal találkoztam volna, bementem az orvoshoz. Egy pénteki nap volt, a kórházban két tesztet is elvégeztek, a második pozitív lett. Óvatosságból infúzióra kötöttek, bár én egyáltalán nem éreztem rosszul magam. Egy hétig bent voltam. Azóta gond egy szál se, jól érzem magam, noha elővigyázatosságból azért megnézetem a tüdőmet és a ketyegőt, már csak azért is, mert elég sokat futok. 

 

– A kilométereket is egyedül rója. Ez a magányos farkas énje már gyerekkorában is megmutatkozott? 

– Igen. Sosem számítottam társas lénynek. A korombeliek érdeklődési köre valahogy más volt. A futball azért valamelyest összekötött bennünket, vagy legalábbis néhányunkat. Mondanám, hogy én voltam a legjobb, de akadt köztünk egy srác, a Kovács Béla, aki istenáldotta tehetség volt, eszméletlen jó zsugás. Az apja nem engedte azonban, hogy futballozzon, mindenáron hegedűművészt akart belőle faragni. Már nagyobbak voltunk, amikor egy nap Várady Bélával, aki Putnokról járt át vonattal Ózdra, baktattunk fel a pályára, amikor is a műszakot befejezve, a gyárból elindulva jött velünk szembe Béla. Kérdezte, hova megyünk, edzésre, feleltük. Ő csak állt, tekintete a semmibe révedt, és elkezdtek folyni a könnyei… A futball mellett azért a légpuska is közös pontnak számított. Jól ismertem a madarakat, mindenkit figyelmeztettem, akármire nem lövöldözhetnek, legfeljebb verébre, mert akkoriban abból rengeteg volt. Ők persze lőttek volna mindent, ami mozog, olyankor kellett fenékbe billentenem a renitenst. Én lettem a „vadászatokon” a főnök, amit nem akartam, de nekem kellett megvédenem a madarakat, így aztán én dirigáltam. Akit nem lehetett szép szóval meggyőzni, kapott egy lángost. Szerencsére elég erős gyerek voltam, ami a bunyókban is elkélt. Adtunk is, kaptunk is, de voltak alapszabályok.

 

Ma minden filmben azt látni, hogy rugdossák egymást fejbe a verekedők, ami könnyen halálos is lehet. Nagyon rossz ennek az üzenete. Nálunk ha valaki földre került, vége lett a hirignek. Apám és anyám semmit sem tudott persze ezekről, de lehet, sejtették, hogy előfordulnak. Ma meg ott tartunk, hogy feljelentik a tanárt, aki erélyesebben szól a gyerekre. Minket még végigvertek az iskolában nádpálcával, de hát ha egyszer hülyegyerekek voltunk.

 

Persze, hogy fájt, de felkészültem rá. Tudtam, kapok majd, és az bizony fájni is fog, ami egyfajta stresszhelyzet, de ez a helyzet trenírozott, megkeményített, s mert megtanultam, hogy kibírom, erősebbé váltam tőle. Férfiasnak gondoltuk a fájdalom elviselését. Kínzásokkal teli indiános könyveket olvastunk, az, hogy mi is bírjuk a fájdalmat, erősebbé tett. Hiába, más lett a világ. Azt sem értem, hogy az öttusában felháborodnak, majd kis részben talán emiatt is eltörlik a lovaglást, amiért odasóznak a lónak. Könyörgöm, a kanca úgy hasba rúgja a csikót, ha valami nem tetszik neki, hogy attól koldul, mi ez ahhoz képest, ha én hasba rúgom. Meg sem érzi. A farkas a nyakánál fogva rázza meg fogaival a kölykét. Erre mi próbáljuk irtani azokat a dolgokat, amelyek az állatvilágban természetesek. Szerintem számos embernek azért lesz baja az életben, mert nem nevelték fegyelemre. Nyilván nem szabad senkit agyonverni, de a fegyelmet muszáj megkövetelni. Nincsenek a maiak kellőképp felkészítve az életre. Ma már az sem történhet meg az iskolában, hogy büntetésből valaki fél órára félrevonul, és csendben marad. Mert hogy az lelkileg mit okoz a gyereknek, hogy majd attól felnőttként pszichológushoz kell járnia. Pszichológushoz, ja… Én aztán egy rakás pszichológiai témájú könyvet elolvastam a hétéves edzői tanulmányaimban, meg azután is, valahogy mást vallok. Igen, nekünk még hét évig kellett tanulni a szakmát. Egy év segédedzői képzés, két év középfokú edzői, aztán a négyéves szakedzői a TF-en, alapos anatómiai, pszichológia, pedagógia oktatással. Mindig is szerettem a futball lélektani oldalát. Pedig ritkán beszélek négyszemközt játékosokkal, inkább a csapat elé tárom az egyénre szabott mondandómat is, tanmese jelleggel: gondolják át, rájuk abból mi vonatkozik. Az is fontos lélektani helyzet, amikor rizikós döntéseket kell hozni: mindig érdekelt, hogyan kezeljem a kényes szituációkat, amikor büntetni kell, valakit uram bocsá’ kirúgni, érdekelt, hogy egy-egy feszült helyzet hogyan csapódik le a csapaton belül. Beoltódtam edzőséggel, amire szerintem ugyancsak születni kell. Meg is lepődöm azon, ha olyan futballisták állnak edzőnek, akiknek nem volt súlyuk az öltözőben, többségükből nem is lesz sikeres tréner.

 


(X) Fogadj minden nap 3500 Ft értékben a darts világbajnokságra, és minden nap 1500 Ft ingyenes fogadást kapsz ajándékba! Kattints ide és regisztrálj egy számlát!


 

– A magányos farkas énjéhez hasonlóan ismert önről, hogy mindig is nagyon szerette a nőket, s amint azt hallani, ők is magát…

– Jó ízlésük volt. Érdekes egyébként, hogy gyerekkoromban is jobban szerettem a lányok társaságát, velük sokkal mélyebben el lehetett beszélgetni. Nyilván nem a futballról vagy a vadászatról, de több volt a lányismerősöm, mint a fiú. Aztán idővel valami mást is keres bennük az ember, de nem nagyon jártam senkivel komolyabban, nem is házasodtam meg, nem alapítottam családot. Bizonyos szempontból segítette az edzői karrieremet. Bár sosem tartottam sokra azokat az edzőket, akik összecsinálták magukat a vezetőktől, leginkább az egzisztenciájukat féltve, ki tudja, én hogyan reagálok egy-egy helyzetben, ha otthon három éhes szájat kell etetnem. Ma már persze más, ha valaki csak egy évet edzősködik az élvonalban, abból jó néhány évre megvan… De sosem láthattak remegni amiatt, mit szól majd az elnök vagy a tulajdonos. Annyi cuccom volt csak, hogy négy órán belül el tudjam hagyni a várost, ha nem tetszettem, csomagoltam. 

 

– De ugyanolyan fontosak voltak a nők az életében, mint a futball?

– A futball volt a legfontosabb, ez persze a kapcsolataimra is hatott. Olyan nem fordulhatott elő, hogy futballprogramot átírjak nő vagy vadászat miatt. Agrár főiskolás koromban Debrecenben védtem csapatkapitányként a DASE-ban, amikor meghívtak egy orvost, hogy tartson nekünk előadást. Beszélt többek közt a helyes étkezésről, a szex és a sport viszonyáról. Én azt vallottam, amit a bunyósok, hogy a meccs előtt úgy két nappal ne legyen már együttlét, ezt hirdettem csapaton belül is, amivel nem feltétlenül értett egyet a doktor úr. „A férfiakból az együttlét annyit vesz ki, mintha egy emeletet felsétálnának”, közölte. „Hát, doktor úr, nem szívesen lennék a barátnője”, kontráztam, az öltöző dőlt a röhögéstől. Pedig nem akartam megsérteni.

 

– Ha akkoriban levetítik önnek élete filmjét, az azt követő ötven évet, tökéletesen elégedetten nézi végig?

– Igen. Nem hibáztam nagyokat. Nincs semmi, amin rágódnom kellene, megbánni, netán szégyenkezni bármi miatt. Biztos nem jött be minden lépésem, de az élet, különösen pedig ez a szakma arról szól, előre kell tudnod, mi fog történni. Életem nagy döntései többnyire ültek. A szoci világ végén jöttek az újhullámot képviselő tulajdonosok, nekik nem én voltam az emberük. Bár ők gondolkodtak szerintem rosszul. Nem jártam el velük vacsorázni, kvaterkázni, nem érdekelt a véleményük, az öltözőbe sem jöhettek be, nem akartam velük a fociról dumálgatni. Ők persze azt gondolták, nekik, akik a pénzt adják, mindent lehet. Nálam nem lehetett. Az öltözőben és a pályán én vagyok a főnök, oda nem jöhet be hívatlanul senki. Az az én otthonom, oda senki ne jöjjön hőbörögni. Ha ki akarja osztani a csapatot, hívja fel a klubterembe. A tiszteletet kölcsönösen meg kell adnunk egymásnak.

 

– Bizonyára megfordultak azért nagy álmok a húszesztendős Csank János fejében.

– Mindig az NB I-ben szerettem volna védeni, nem jött össze. Sokszor apróságon múlt. Harmadikos gimnazista koromtól az Ózd első csapatával készültem, tartalékkapusként. Jellemző egyébként az akkori nemtörődömségre, hogy az NB II-es bajnokcsapat tablóképéről simán lehagytak.

 

Délelőtt tartották a fotózást, én iskolában voltam, senkinek eszébe nem jutott persze odaszólni. Szóval a feljutást követő nyáron egy NDK-beli túrán én védtem. Felvettek közben az agrárra Debrecenbe, anyám sírva kérte, a tanulást válasszam, mert mi lesz, ha eltörik a lábam.

 

És akkoriban ugye egy porcsérüléssel is abbahagyatták az emberrel a futballt. Kötöttem vele egy alkut. Azt mondtam, ha az első fordulóban az Újpest ellen én védek, a futballt választom, ha nem, az egyetemet. Az edzőnk azonban kijelentette, nem mer az Újpest ellen a csapatba állítani. A kérdés eldőlt. Hiába játszatott volna a következő fordulóban, az anyámnak tett ígéretemet nem szegtem meg. 

 

– Lehet bármennyire is boldog az ember, alig hihető, hogy ne legyen az életének legalább egy epizódja, döntése, pillanata, amin ha tehetné, ne változtatna. Önnek van?

– Nem gondolkodtam ezen soha. Többször utasítottam vissza a Fradi vezetőedzői, illetve a válogatott szövetségi kapitányi posztját, mégis lehettem később mindkettő. Kapitány Görögországból hazatérve lettem, és hamar arcul csapott a magyar valóság. A kinevezésem másnapján jelent meg olyan cikk, „a kőkemény, vasszigort megkövetelő Csank Jánosnál most majd igazán komor, savanyú hangulat lesz a válogatottban”, amit kritikának szántak, lehúzni akartak, én azonban dicséretnek vettem a jellemzésemet.

 

Fotó: Nemzeti Sport

 

– Csank Jánosnak mire van szüksége a boldogsághoz? Vagy fogalmazzunk úgy, a kiegyensúlyozott élethez. Elég egy focipálya?

– Az kell, hogy dolgozzak. Akkor érzem jól magam. A vadászat nyugtat, mondják, engem nem. Nekem ha rossz passzban volt a csapatom, a lesen is azon járt az eszem. Ott is megmaradtam futballedzőnek. A futball a hobbim és a munkám. Ha meccset látok, ma is megállok az autóval, kiszállok, és nézem, lehet, csak harminc percet.

 

– S bizony ma is dolgozik, a Vácot irányítja az NB III-ban. A húszcsapatos bajnokságban tizenhatodik szeretett klubja. Mester, nem ezt szoktuk meg.

– Pedig ez most egy jó helyezés. A nyáron tizenvalahányan elmentek, helyettük a megye I-ből, illetve ifisták jöttek, de kevesen vagyunk. Három idősebb labdarúgóval egészül ki a meglehetősen fiatal csapatunk, sok meccs elment a rutin hiányán. Legutóbb a Balassagyarmat ellen öt védőnk hiányzott, így játszottunk 2-2-t. Sok zűr nehezítette a dolgunkat, ehhez képest elfogadható a helyezés. A város annyira nem díjazza a futballt, nem érzem a segítséget, ehhez képest is jó helyen állunk. Az alapozás alatt majd fejlődünk. Az mondjuk elég kemény lesz…

 

– A Balassagyarmatban játszott Nagy Tibor, illetve Nyilas Elek fia, Nagy apuka a kispadról irányított. Amikor egy olyan meccsen dirigálhatja csapatát, történetesen a Vácot, amelyiken egykori NB I-es bajnok játékosai fiai futballoznak felnőttként, nem érzékenyül el?

– Jó érzés fog el. Jót beszélgettünk. Engem a munka tart fiatalon. Szeretek edzést vezetni, futni, rúgni a labdát. Szerencsére sosem volt baj az egészségemmel, nem fáj a csípőm, a térdem, mindig jó erőben éreztem magam, családi konfliktusok sem gyengítettek. Volt persze barátnőm, aki mondta, szívesen elkísér a meccsnézésekre. Oké. Egri volt, én Csabán edzősködtem. Egerből a Zsigámmal vagy Skodámmal felkavartunk a vasárnapi matiné meccsre az MTK-pályára, onnan Tatabányára, este Zalaegerszegre, azután indultunk vissza Egerbe. Azt mondta, többet nem jön. Sajnos ma vakon vagyok a saját osztályomból is, mert kitalálták, hogy minden NB II-es és NB III-as meccset egy napon rendeznek, ráadásul vasárnap. Ami már csak azért is rossz döntés, mert a harmadosztályban sokan dolgoznak, a hétvégén kicsit kieresztenék a gőzt, így azonban nem tudják. Szombaton értelemszerűen nem megy el, mert másnap meccs, de pénteken sem akar emiatt, pláne ha edzés van szombaton. Nekik a vasárnap szabad kellene, hogy legyen. 

 

– Ennyi év távlatából talán már elárulhatja: volt kedvenc játékosa?

– Nem igazán. Sokakhoz kötődtem persze. Aranyos Imrét vagy Sass Jánost serdülő koruktól neveltem, és válogatott labdarúgók lettek. Ők, valamint Simon Anti is nálam mutatkozott be az NB I-ben, rájuk emiatt talán másképp gondolok. De Koszta Janira is, döntő volt, hogy oda tudtam vinni Vácra, ahogy Szűcs Lajos Fradiba igazolása is, bár utóbbit nem én intéztem. Nélkülük sem Vácon, sem a Ferencvárosban nem nyerhettem volna bajnoki címet. De ha bárki is a kedvencem lett volna, ő maga biztos nem érezte úgy.

 

Akikkel gyerekkoruk óta együtt dolgoztam, azok azért sokat jelentettek nekem, s ha már fiatalok: a fiatalszabályt sem értem. Tépje le a másikról a mezt, és játszik. A korábbi negyvenötös korhatár a játékvezetőknél ugyancsak hülyeség volt. Ha megfelel a fizikai teszten, miért ne vezethetne meccset?

 

Voltak fiatal barátnőim, ha osztálytalálkozóm volt, megtiltottam nekik, hogy odajöjjenek értem, mert látva a korosztályomat, biztos kidobtak volna. A biológiai kor lehet merőben más, mint a valódi életkor. Ha valaki biológiai csoda, miért fogja vissza magát?

 

– A Váccal 1994-ben kivívott bajnoki címet semmi sem múlhatja felül? Azt tekinti a legnagyobb sikerének?

– Azt, persze. A Fradival megnyert bajnoki cím is kedves a számomra, de a huszonvaláhanyadik bajnok edzője lehettem a klubnak, az nem olyan különleges tett, a Váccal viszont csak én nyertem. Négy évig a csúcson voltunk, játszhattunk a PSG, vagy épp a Benfica ellen, meghatározó időszaka az életemnek, a fellegekben jártunk. A Békéscsabával elhódítani az MNK-t is nagy szám volt persze. Nekem azonban az ifiedzőként megnyert első nagy tornám, a Palóc-kupa legalább olyan emlékezetes. Tizenegyesekkel hódítottuk el a serleget az Egerrel.

 

– Hallva, látva önt, úgy húsz év, abból tíz edzőként még simán benne van ebben a projektben, mégis, gondol olykor az elmúlásra?

– Azért meg-meg csapja az embert a gondolat. Ha kevésbé jó a hangulatom, megyek a temetőbe, ahova anyámék miatt amúgy is kijárok, és a fejfákat látva arra gondolok, milyen mázlista vagyok. Egy rakás embernek simán élni kellene még. „Öcsém, fő a nyugalom”, rebegem el ilyenkor. Ez az én lelki fröccsöm.

 

– Az is az, amikor azt látja, sportcsarnok viseli a nevét, történetesen Tarpán?

– A Sándor István Akadémián fejlesztési hozzájárulásokból felhúztak egy remek csarnokot, hatvan méter hosszú, harminckét méter széles, tudnám használni Vácon… Meglepődtem magam is, amikor elkészült, úgy vittek oda, hogy nem tudtam róla. Amikor levették róla a leplet, eléggé megdöbbentem, hogy az én nevemet viseli.

 

– Büszke rá? 

– Igen. Jól néz ki. A csarnok falán virító fotóm szintén.

 

Ki lesz a gólkirály az NBI 2021/2022-es idényének végén?

4,00 – Ádám Martin

5,00 – Nenad Lukic

6,00 – Ryan Mmaee

Ezt, és további fogadási lehetőségeket a Sportfogadás/Labdarúgás/Magyarország/NBI/Végső fogadások útvonalon keresztül találhatod meg.


Kattints ide és fogadj a magyar foci piacaira az Unibeten! Ha ezen a linken keresztül regisztrálsz, most 100%-os befizetési bónuszt és 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz!


Kiemelt fotó: Kovács Tamás/MTI

Írj hozzászólást