„Nem úgy tekintek vissza a karrieremet szimbolizáló pohárra, mint amelyik félig üres” – Interjú Gyömbér Gáborral

Ha nincs a négy térdműtét, talán még mindig a Ferencvárosban futballozik, de súlyos sérülései dacára is eljutott a válogatottságig. Kikacsintott Brazíliába, rúgott gólt a derbin, csodálja Bradyt és Federert és éjjel is NFL-t néz. Gyömbér Gáborral beszélgettünk.


(X) Regisztrálj a Büntetőn keresztül az Unibetre, és befizetési bónuszod mellé 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz ajándékba!


 

– Azt nyilatkoztad egyszer, hogy 2005-ben leültél megnézni a Super Bowlt, amit a New England nyert a Philadelphia ellen, és azóta Patriots-drukker vagy. De miért ültél le megnézni? És mivel babonázott meg az amerikai foci?

– Hogy miért, nem tudom, lehet, leginkább kíváncsiságból, érdekelt, milyen egy akkor még idehaza nem ennyire népszerű sportág csúcseseménye. Aztán lenyűgözött, elsősorban a játék sebessége, az erő, a sok harc, ütközet, látványos volt. Plusz megfogott a körítés, a show, ami maga a Super Bowl. Azon a döntőn majd’ minden Tom Bradyről szólt, én is megkedveltem, úgyhogy elkezdtem követni a pályafutását.

 

– Sokakat motivál a karrierje. Téged is?

– Igen, nagyon inspirált.

 

Ha a sportból példaképeket kellene megneveznem, Roger Federert és Bradyt mondanám, mert a pályán és azon kívül is a profizmus megtestesítői, kiemelkedő alakjai a sportvilágnak.

 

Brady élete persze a szokásos, happy endbe forduló amerikai sztori, vézna fiúból lett sportága legnagyobbika, miközben mentálisan és fizikailag is sokat változott, bár nem lett gyorsabb vagy erősebb. Ugyanakkor az amerikaifutball is változik, lassan az irányító szerepkörhöz is fantasztikus fizikum kell, bár ő azért megmaradt régi vágású quarterbacknek, félelmetes passzjátékkal.

 

– A Patriotsnak vagy a sportágnak vagy amúgy a nagyobb rajongója?

– Nem lenne igaz, ha azt mondanám, Brady távozása óta is ugyanazzal a lelkesedéssel nézem a New England meccseit, de hűséges típus vagyok, nem lettem miatta Tampa-szurkoló, noha a karrierjét továbbra is figyelemmel kísérem. A játék érdekel elsősorban, és mert egy tízfős társasággal fantasyzünk is, ami ugye vérre megy, muszáj néznem a meccseket, az egész mezőnnyel képben kell lennem.

 


(X) Ki nyeri az NFL 2021/2022-es szezonját? A Kansas City Chiefsre jelenleg 6-szoros, míg a Tampa Bay Buccaneers sikerére 7,50-szeres pénzt kínál jelenleg az Unibet!


 

– Akkor ha a Patriots holnap megszűnne, te ugyanazzal a lelkesedéssel követnéd az NFL-t.

– Abszolút, már csak a fantasy miatt is muszáj. Este tíztől hajnali kettőig nézem.

 

– Örülhetnek Soroksáron…

– Vasárnap a bajnokik után úgysem tudok aludni, másrészt másnap regeneráló edzés van, belefér.

 

– Úgy kellett volna akkor kérdezni, ha a fantasy nem lenne, ugyanazzal a szenvedéllyel néznéd-e az NFL-t.

– Az éjszakai meccseket biztos nem, a két gyerek mellett amúgy sincs szükség altatóra.

 

– Élőben láttad már a kedvenceket?

– Londonba eljutottam már, egy Kansas City Chiefs–Detroit Lions mérkőzésre. Élmény volt, de azon nem elsősorban a két csapat drukkerei voltak jelen, így nem az a frenetikus hangulat uralkodott, mint ami egy Amerikában rendezett mérkőzést jellemezhet.

 

– Ha játszanál, nyilván rúgó lennél, legfeljebb irányító, hanem nézőként melyik poszt a kedvenced?

– Szeretem nézni a védőket, még inkább a linebackereket, az övék nagyon komplex poszt, komplett játékosnak kell lenni hozzá, gyorsnak, erősnek. Értékelem azokat a futballistákat, akik a százakárhány kilójukkal is roppant dinamikusak, ilyen például T. J. Watt. Az irányító posztja persze a leglátványosabb.

 

– Ha a Super Bowl, illetve a BL-döntő közül csak az egyiket nézheted meg, melyiket választod?

– Inkább a Super Bowlt. Hosszabb műsoridő, látványosabb show, a szórakoztatást tekintve nagyobb élményt nyújt.

 

– És ha szimplán európai vagy amerikai futballmeccs, melyik ültet le inkább a képernyő elé?

– Spanyol meccset is láttam élőben, angolt is, az európai futball összességében közelebb áll hozzám. Persze így lesz újra igazi a labdarúgás, hogy visszatérhetnek a nézők a lelátóra.

 

– Ha már nézők, te a Fradiban évekig nagy, fanatikus közönség előtt játszhattál, Soroksár ebből a szempontból is nagyon más. Egy-egy meccs előtt nyilván nem kúszik ugyanolyan magasra az adrenalinszint.

– Hát nem… Nincs meg az a külső inger, amit öt-tízezer ember jelenléte generál, ami miatt sokkal könnyebb azokra a mérkőzésekre felpörögni. Soroksáron sokkal kisebb a nyomás, csak hát ugye amikor elkezdjük ezt a sportágat művelni, nem kis nyomásról álmodunk, hanem telt házas, elképesztő hangulatú rangadókról:

 

Ezt nyújtja a Fradi-tábor, amelyik idehaza biztos a legjobb, de európai nívón is magas minőséget képvisel.

 

– De mégiscsak profi sportoló vagy, szóval mi a recepted arra, hogy a megfelelő stenkben feszülj neki a meccseknek?

– A üresen ásítozó lelátó kétségtelenül alaposabb mentális felkészülést igényel az egyéntől, bár receptem nincs. Leginkább az motivál, hogy utálok veszíteni, és azt minden porcikámmal igyekszem elkerülni. A győzelmi vágy hajt.

 

Fotó: fradi.hu

 

– Annál több nem is kell. De vajon ugyanúgy imádsz játszani, mint tizennégy évesen?

– Hazudnék, ha azt mondanám, ugyanaz a lelkesedés hajt, de ez egyedül a kórlapommal járó panaszok miatt van. Négy térdműtét nem múlik el nyomtalanul, ha azt mondanám, fájdalommentesen játszom, nem mondanék igazat. Különböző praktikák bevetésével igyekszem elérni, hogy még mindig élményt nyújtson egy-egy mérkőzés, hogy ne lógjak ki lefelé, hogy a számomra is elfogadható teljesítményt produkáljak. Addig játszom már csak, amíg élvezem.

 

– De milyen célokat fogalmaztál meg tizennégy évesen?

– Makón nevelkedtem, ott kezdtem focizni. Fradi-drukker családban cseperedtem, mindig is a Ferencvárosban szerettem volna játszani. A középiskolát a zöld-fehér fiókcsapatnak számító Szent Istvánban futballozva és tanulva végeztem el, szedtem közben a labdát a nagyoknak, többek közt a jelenlegi edzőmnek, Lipcsei Péternek is. Az volt az álmom, hogy egy nap bemutatkozzak a Fradi első csapatában, majd a válogatottban szintén.

 

– Megadatott mindkettő, sőt, a zöld-fehérekkel a bajnoki cím is. Maradt azért benned hiányérzet?

– Nem úgy tekintek vissza a karrieremet szimbolizáló pohárra, mint amelyik félig üres. Biztos lehetett volna még szebb, de voltak ugye hátráltató tényezők.

 

Ettől függetlenül ma is mindent beleadok, mindig is az vezérelt, hogy a maximumot nyújtsam, talán ez is kellett ahhoz, hogy az első osztály mellett a második és a harmadik vonalban is bajnoki címet ünnepelhessek, hogy Magyar Kupa-győztesnek vallhassam magam.

 


(X) A Ferencváros megnyeri a Bajnokok Ligája 2021/2022-es kiírását? 2001-es oddson fogadhatsz a magyar bajnok BL-győzelmére az Unibeten! Kattints ide és fogadj a Bajnokok Ligája aranyérmesére!


 

– Kijelenthetjük, hogy ha nincs a négy térdműtét, még prímábban alakul a karriered?

– Igen. Kétszer szakadt el a keresztszalagom, volt mozaikplasztikám, ezekből egy is sok, nemhogy három vagy négy. Fejben ugyanakkor rendre erős maradtam, a családom, a feleségem is mindig mögöttem állt.

 

Tizenkilenc évesen estem át az első műtéten, mindjárt a pályafutásom elején, mégis elértem az említetteket, erre büszke vagyok.

 

– Lehet a sérülések közt aszerint különbséget tenni, hogy melyiket volt a legkegyetlenebb elszenvedni? Amelyik a leginkább padlóra küldött?

– Az elsőnél nagyon fiatal voltam, akkor mutatkoztam be Sopronban az első osztályban, tele ambícióval, könnyebben ment így a rehabilitáció. Talán a Fradiban a mozaikplasztika volt a legfájdalmasabb. Huszonhét voltam akkor, az azért már nyomot hagyott bennem.

 

– És melyikből volt a legkönyörtelenebb meló visszajönni?

– A térdszalag-szakadásból elég nehéz, mindkettő fél-fél évbe tellett.

 

– De lélekben mindegyik megerősített?

– Igen. A motivációmmal sosem volt gondom, és a családom mellett a klubjaim is mindig támogattak, így azért könnyebb volt.

 

– Egyszer sem fordult meg akkor a fejedben, hogy feladd?

– Nem. Soha.

 

– Mondhatjuk, hogy úgy hetven-nyolcvan százalékban az elszántságon, akaraterőn, szorgalmon múlik, mire viszi az ember?

– Javarészt igen.

 

De mint azt a példám is mutatja, szerencsére is szükség lenne, és persze elkél némi tehetség is, de kétségtelenül az a legfontosabb, hogy bírd a melót, akarj dolgozni, hogy képes legyél viselni a profi léttel járó lemondásokat.

 

– A 2016-ban megszerzett bajnoki cím szezonjában ötször kezdhettél mindössze, nem nevezhettünk ugye a csapat alapemberének. Egy futballista ilyenkor ugyanúgy a magáénak érzi a sikert, mintha mindvégig a pályán lett volna?

– Abban a szezonban volt ugyebár a mozaikplasztikám, ezért csak tizenegy bajnokin szerepeltem a szezonban, de rúgtam gólt is, a magaménak tudtam érezni a diadalt. Ha nincs a sérülés, valószínűleg többet játszom.

 

Fotó: borsonline.hu

– A fontos öltözőbeli szereped megmaradt?

– Azt hiszem, igen, bár ha kevesebbet játszol, nehezebb vezérnek lenni. De a pályán és azon kívül is igyekeztem mindig kapitányhoz méltón viselkedni.

 

– Azt is nyilatkoztad egyszer, munkásembernek tartod magad, aki alázatosan segíti csapatát. Szokás ezt nálunk kellőképp értékelni?

– A saját tapasztalataim alapján azt felelhetem, igen.

 

Mindenhol dicsérték a hozzáállásomat, méltányolták, hogy a csapat érdekeit helyezem a sajátom elé.

 

A szurkolóktól is megkaptam a tiszteletet, én pedig próbáltam hálás lenni a szeretetükért. Biztos voltak persze olyanok is, akiknek nem voltam szimpatikus.

 

– Amikor a te gólod is kellett ahhoz 2014-ben, hogy a Fradi tizennégy év után nyerjen ismét Újpesten, nyilván minden zöld-fehér érzelmű drukker elhalmozott a szeretetével. Az az egyik legemlékezetesebb gólja karrierednek?

– Egyértelműen. Eleve felemelő érzés, hogy szerepelhettem derbin, ráadásul telt házason. Az, hogy annyira hosszú idő után nyertünk a Megyeri úton, ráadásul az én gólommal is, örök élmény, mindig libabőrös leszek, ha visszanézem a felvételt.

 

– Akkor nem esik nehezedre felidézni.

– Egyáltalán nem. Julian Jenner beadása után Böde Dani a röviden csúsztatott, én próbáltam befejelni a labdát, de nem találtam el jól, a kapus védett, a kipattanó azonban épp elém került, és lábbal bekotortam.

 


 

– Karmikus megközelítésben lehet, a megannyi küzdelem jutalmaként került vissza épp eléd.

– A szerencséért tenni kell, és én tettem annyit, hogy legalább néha szerencsém legyen. Akkor az volt.

 

– A győztes gólt Leonardo szerezte. Játszottál valaha nála jobb futballistával?

– Megadatott, hogy Gera Zoltánnal és Hajnal Tamással szerepeljek egy csapatban, de a kvalitásokat tekintve nehéz Leonardo szintűt említeni. Más típus persze, mint Zoli vagy Tomi, mégis, olyat, aki ennyire jól cselezett, ilyen labdaérzékkel volt megáldva, keveset ismerek.

 

Fotó: Sas Tamás

– Abból a szempontból, hogy őt is kínozták súlyos sérülések, és hogy alighanem ő is messzebbre jut, ha nem gyötri annyi kín, sorstársak vagytok.

– A játékstílusából fakadt, hogy sokan szabálytalankodtak vele szemben, sokszor csak úgy tudták megállítani, biztosan a sérülések is meggátolták abban, hogy még jobbá váljon.

 

– Mert amúgy bármelyik topklubban elfért volna?

– Igen, efelől nincs kétségem.

 

– Te egyszer próbáltad ki magad külföldön, a recifei Náuticóban, tizennyolc évesen, de nem bizonyult valami hosszú életűnek.

– Fél év volt. Egy menedzser megkeresett, elmondta, ki tudnék menni Brazíliába, első osztályú csapatban edzhetnék, idővel játszhatnék is. A Fradi utánpótlásában futballoztam akkor, összeült a családi kupaktanács, és úgy döntöttünk, érdemes megpróbálni. Hamar kiderült azonban, nem az a helyzet, mint amit nekünk felvázoltak. Utánpótlás-válogatott voltam akkor, a meccsekre hazajártam, és mert kint nem tudták elintézni a papírjaimat, csak edzettem, még ifimeccseket sem játszhattam. Úgy döntöttünk, jobb, ha hazajövök.

 

– Tapasztalatokat hoztál azért magaddal?

– Más futballkultúra. Látványosabb a játék, de kevésbé szervezett. Van egy tartományi bajnokság, azt a tavasszal vívják, olyankor egy élvonalbeli játszhat akár harmadosztályúval is, azt követi az országos bajnokság. De nagyon jó, nagyon élvezhető a futball, hatalmas tehetségek sora rúgja arrafelé a labdát, ma már sokkal jobb körülmények közt, a brazíliai világbajnokság óta sokat javult az infrastruktúra.

 

– Nagy utazás ez így, alighanem soroksári végállomással. Gondolkodsz azon, mi lesz utána?

– Hogyne, vannak terveim, az biztos, hogy szeretnék a futballban maradni.

 

– És meddig maradnál még a pályán?

– Nem lesz ez már hosszú menet, a gyerekeimmel is szeretnék tudni még játszani. A szervezetem jelezte, ne tervezzek már hosszú távra, de ha történetesen holnap befejeződne, elégedetten hajtanám álomra a fejem. Megvalósult álmokkal.

 

Ha értékeled a munkánkat, támogasd működésünket egy kattintással:    Támogatom


Kiemelt fotó: Nemzeti Sport Online/Török Attila

Írj hozzászólást