„Tartozom egy arannyal az Újpestnek” – Interjú Mészöly Gézával

Egy időben mint jövőbeni szövetségi kapitány emlegették, ehhez képest jó ideje hiába vár minőségi kispadra. Pedig bármelyiket is foglalta el eddig az élvonalban, eredményt produkált. Újpesten, Angyalföldön, Szombathelyen egyaránt, beszélgetésünkben persze másutt is barangolunk: Cipruson, Dél-Koreában és Franciaországban, ahol Zinedine Zidane rajta (is) tesztelte világhíressé váló cselét.


(X) Regisztrálj a Büntetőn keresztül az Unibetre, és befizetési bónuszod mellé 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz ajándékba!


 

– Tízes skálán mennyire hiányzik az élvonalbeli kispad?

– Hetes.

 

– Csak?

– Azt hittem, az elég magas osztályzat. A kispadok közt is lehet persze különbséget tenni, az újpesti volt a csúcs, az legalább kilenc, vagy inkább tíz, és bár nem önszántamból kellett távoznom, Szombathelyen is jól éreztem magam, a feltétel nélküli bizalomból, ami jó ideig megvolt, a csapat is rengeteget profitált. Mert ahogyan a trénernek sem kell mindjárt hanyatt vágnia magát, ha a játékosa elad egy-két labdát, az edzőnek is éreznie kell, hogy nyugodtan dolgozhat, Szombathelyen sokáig így volt. A kontrollra, a visszajelzésekre persze szükség van, a nyugalom azonban mindenkire jótékony hatással van. 

 

– Azért is furcsa, hogy a rövid győri időszakot leszámítva azóta sem találtak meg igazán felelősségteljes munkával, mert addig mindenhol sikeresen dolgoztál. Újpesten azóta is visszasírják a bajnoki ezüstérmes csapatot, a Vasasnál az NB I-es élmezőnyt, Szombathelyen az élvonalbeli ötödik-hatodik helyet.  

– Büszke is vagyok ezekre az eredményekre. Hogy miért nem hívnak? Előfordult, hogy én nem éreztem nekem megfelelőnek a munkát, aztán ahogy az már csak lenni szokott, a fagyi olykor visszanyal, és én nem kellek, amikor mennék. Máskor meg egyszerűen csak lemaradtam valaki mögött.

 

Számos tréner vár kispadra, azt nehéz igazából feldolgozni, hogy miközben te eredményesen dolgoztál, parkolópályára tesznek, más meg – bár egy év alatt kiejt két csapatot – kap munkát. Mondhatják most erre, hogy a Mészölynek savanyú a szőlő, ettől még igazságtalannak érzem.

 

– Azért ezt lélekben nyilván megszenvedi az ember. 

– Hogyne. Ha kerestem is a válaszokat, nem marcangoltam magam, az eredményeimbe kapaszkodtam, abba, hogy valamennyi állomáshelyemről emelt fővel távoztam, és hogy utólag megkaptam az elismerést. Ma is úgy érzem, ha maradhatok még a Megyeri úton, megszerezzük a bajnoki címet, s ezt később a tulajdonosok is bevallották. Illés Béla ugyancsak megjegyezte, én voltam a legsikeresebb edzőjük. 

 

– Éppen ezért, illetve ezzel a névvel, ezzel a tapasztalattal, ezzel az eredményességgel, nem érezted degradálónak leülni a BLSZ I-es Vízművek kispadjára? 

– Nem. A futballt alázat nélkül nem lehet művelni, ez mindenkire egyformán vonatkozik. Mindamellett pedig egy remek együttműködés is ki tudott alakulni így a Vízművek és a Mészöly Focisuli között, nagy dolognak tartom, hogy a tizenhat éves focisulisaink közül négyen-öten már a felnőtt futballban mutathatják meg magukat. Ez persze amatőr osztály, a maga időnkénti abszurditásával, engem is meglepett például, amikor valaki fogorvoshoz vagy fodrászhoz ment edzés helyett, a vadhajtásokat igyekszem nyesegetni. De arra is jó példával szolgálhat a Vízművek, hogy nem csak az akadémiai rendszerből lehet eljutni a profi futballba, ott van a Vasasban szereplő Köböl Krisztián esete.

 

– Mégis, mi az elsődleges feladatod egy BLSZ I-es együttest edzve? Felvinni az NB III-ba? A futball minél több olyan elemét megtanítani a srácoknak, amit korábban nem tanultak? Egyénileg fejleszteni őket?

– Azért is kötöttünk féléves megállapodást, hogy kiderüljön, mennyire tudok azonosulni ezzel az osztállyal, illetve hogy a felnőtt futballisták mennyire fogadják el a focisulis fiatalokat. Jól tudtuk, hogy nem lesz mindjárt feljutás, az NB III-hoz amúgy is kellene némi anyagi támogatás, és az is eldől hamarosan, meghosszabbodik-e Szabó Zsolt elnök mandátuma. A személyem mellett Szlezák Zoltán és a magát folyamatosan képző fiatal Lengyel Patrik is a szakmai stáb tagja, csapatszinten és egyénileg is igyekszünk fejlődni, a srácoknak olyan edzésmódszereket mutatni, hogy ne legyen nekik új, amit esetleg feljebb kapaszkodva a futballranglétrán magasabb szinten tapasztalnak. Célunk, hogy NB-s klubokba igazoljanak, persze amikor elvisznek tőlünk három meghatározó játékost, nem olyan könnyű megoldani a pótlást. Az azért pozitív, hogy a Budapest Kupában elődöntőt vívhatunk, a következő szezonban így a Magyar Kupa 128-as mezőnyének lehetünk a tagjai.

 


(X) Köss egy fogadást a MOL Fehérvár – Ferencváros bajnokira az Unibet fogadásépítőjével és nyerj ingyenes élő fogadást a mérkőzésre!


 

– Nem mintha valaha is megriadtál volna a kihívást jelentő feladatoktól, elvégre az sem lehetett kisebb, amikor ősvasasosként kellett elfogadtatnod magad, illetve a Mészöly nevet Újpesten. Hogy ennyire megszerettek a negyedik kerületben, legalább akkora büszkeség, mint a két ezüst?

– Feltétlenül. A mai napig érzem az újpestiek szeretetét. De hogy miből mivé fejlődött a kapcsolat, azt jól példázza, hogy az ellenem eleinte ágálók egyike, a fogorvosként az újpesti játékosok némelyikét is kezelő egyik bennfentes lila-fehér drukker Bidjari Ferhad ma a legjobb barátom. 

 

– Tízes skálán mennyire fáj még ma is, hogy egyszer sem lett meg a bajnoki cím, amihez oly közel kerültetek?

– Nagyon. Tartozom egy arannyal az Újpestnek. A 2004-es ezüstérmet összességében inkább bravúrnak tartom, a 2006-ban, a Fehérváriak elleni utolsó meccsen elveszített elsőség nagyobb csalódás. Sokunk felelőssége az, eleve azért nem játszhattunk ugye otthon, mert előtt az MTK elleni hazai vereséget követően berontottak a pályára a drukkereink. Nyilván azt már maguk is sajnálják. Én például nem akartam a Puskás-stadionban játszani, rossz előjel volt a két évvel korábbi, MTK elleni zárómeccs, inkább Vácra vittem volna. De hol helyezzük ott el a VIP-vendégeket, érkezett a riposzt, ilyeneken is múlt az arany.

 

Mégsem csüggedtem, már terveztem a következő évet, noha mindjárt a mérkőzés után jelezte az említett jó barátom, „azt ugye tudod, hogy ki vagy rúgva”? Nem tudtam. 

 

– A Vasasban, ahol szintén nem érhette panasz a munkád, könnyebb volt edzőként, mint korábban játékosként? Gondolok itt a Mészöly név súlyára.

– Újpest után kerültem vissza Angyalföldre, egy kieső csapathoz. Akkor zárták ki a Fradit, amit a papára fogtak, noha semmi köze nem volt hozzá. A Vasasban olyannyira beletörődtek az NB II-be, hogy Illovszky Rudi bácsi azt mondta, ne induljunk el az első osztályban, nagyon gyenge ez a keret, én azonban azt gondoltam, a másodosztályt megnyerni nehezebb, mint bentmaradni. Rudi bácsi bízott bennem. Ötödikek lettünk, én időközben az év edzője, amiben benne volt az újpesti félévem munkája is. De hogy a kérdésre is válaszoljak, edzősködni és játszani is nagyon szerettem a Vasasban, mindkettőt élveztem, ha belegondolok, milyen futballistákkal szerepelhettem együtt tizennyolc évesen! Ehhez képest „csak” egy Magyar Kupa-győzelemig jutott az a csapat, igaz, roppant erős volt akkor a Honvéd és a Fradi is.

 

– Inkább előnynek vagy hátránynak érezted, hogy a legendás Mészöly Kálmán fia vagy?

– Játékosként jelentett azért hátrányt. A Népsport híres rovatvezetője, Németh Gyula nevezett el Szőke kavicsnak, azt mondta, ha apám volt a Szőke Szikla, én nem lehetek más. Hozzátette, az osztályzásnál ötösről indulok, ha remekelek, kaphatok hatost. A kis Flóri is nehezen birkózott meg az örökséggel, esetemben ötven-ötven százalékban volt előny, illetve hátrány. Ahhoz, hogy tizennégy évesen az utánpótlásválogatottal elutazhassak Argentínába, és a River Plate stadionjában játszhassak zsúfolt lelátók előtt, lehet, kellett a Mészöly név, de az is igaz, bennem mindig óriási akaraterő dolgozott. A Vasas-ifiben sem én voltam a legtehetségesebb, akadt három-négy olyan játékos, aki extra képességekkel bírt, mégis belőlem lett első osztályú futballista, nemkülönben azért, mert engem az, hogy egy nap a Népstadionban játsszak kettős rangadón, elképesztően motivált, az hajtott nap mint nap. Amíg mások megengedtek maguknak egy-egy bulit, én hazamentem edzés után, s készültem a másnapi meccsre. 

 

– A maiakban mennyire van meg ez a fajta elszántság?

– A 2010 és 2014 közötti korcsoportjaink gyerekeiben például nagyon. Ezek a korosztályaink a legjobbak között vannak az országban, verjük a Vidit, a Fradit, a Honvédot, a Vasast. Ugyanilyen volt két éve a 2008-as korosztály, de a legtehetségesebbek elmentek, a többiek onnantól kevésbé tűntek motiváltnak. Már csak ezért is kérdés, továbbadjuk-e legjobbjainkat, vagy inkább megtartsuk, legszívesebben nálunk tartanám őket, már csak azért is, mert nagyképűség nélkül állíthatom, nagyon jó képzésben részesülnek. A legújabb produktivitási adatok alapján a Mészöly Focisuli az akadémiák mögött a legeredményesebb klub Budapesten és Pest megyében, minden neves egyesületben megtalálhatók a gyerekeink.

 

A Mészöly Focisuli 2010 óta működik, öt egyesületi bázison: Csillaghegyen, Kőbányán, a Marczibányi téren, Újbudán és Gödön. (Fotó: MLSZ)


 

– Belőled viszont nem csak hogy élvonalbeli játékos lett, válogatott és franciaországi légiós is, bár az első nemzetközi állomáshelyed, Dél-Korea akkoriban nem számított éppen szokványos úticélnak. Menekülés volt, vagy pusztán egy anyagilag visszautasíthatatlan ajánlat?

– Valamelyest menekülés is. Volt mersze a papának kilencvenben, az újbóli kapitánykodásakor beválogatni, nyilvánvalóan támadási felületet adva, kritizáltak is minket rendesen. Necces helyzet, amikor apa a kapitány, fia a csapat tagja, ő bevállalta. Elég bevállalós volt persze mindig. Ciprusra is elvitt magával, és mennyi közös sztorival gazdagodtunk. Emlékszem, a csapatmegbeszéléseken görögre fordította mondandóját a tolmács, az öreg azt akarta persze, ugyanazzal az elánnal továbbítsa a szavait. „Vicsorogj te is, b…meg, hát hogy adod át”, szúrta le rendre, ha nem érezte rajta ugyanazt a hevületet, és mi történt? Néhány hónap után a tolmács ugyanazzal a szenvedéllyel instruálta a játékosokat, mint a papa.

 

– Hogy van?

– Jól, bár az egy éve tartó karantént nehezen viseli. Már levezetek, szokta mondani, sajnos keveset is mozog, de szellemileg ép.

 

– A menekülésnél tartottunk, mielőtt elkalandoztunk.

– Kilencvenet írtunk, és a júniusi, Kolumbia elleni, Fáy utcai válogatott mérkőzés után is támadták amiatt, hogy betett a csapatba, valahonnan azonban jött egy koreai ember, és közölte, ezekkel az adottságaimmal, hogy szőke vagyok, magas, jól fejelő, muszáj elmennem vele Dél-Koreába, ott én ki fogok tűnni, ami pr-szempontból is remek. Pecha Lacival együtt igazoltunk ki, hogy mégse legyek egyedül a csapatban, jöttek velünk a feleségeink is. Mindkettőnek szőke, derékig érő hosszú haja volt, ha kimentünk az utcára, az emberek simogatni kezdték a hajukat. Érdekes élmény volt, de nem volt még akkor internet, minden szempontból nagyon távol voltunk, egy év után hazaköltöztünk.

 

– Ma már talán elárulható, hogy a honi fizetés hányszorosát kaptad Pohangban.

– Amikor hazajöttem, vettem egy lakást és egy luxusautót. De a futball is rendben volt, ott ismertem meg a brazil bemelegítést, a hegyi futás javította a kondíciómat.

 

– Hát még a francia liga?

– A Le Havre-ral az első idegenbeli meccsemet az újdonsült BL-győztes Olympique Marseille ellen játszottuk, ma is előttem a hazaiak kezdője, Barthezzel a kapuban, Bolival a védősorban, elöl Völlerrel és Boksiccsal.

 

Franciaországban tanultam meg a területvédekezést, itthon azt nem nagyon alkalmazták. Már csak ezért is, eleinte szűrőként szerepeltettek, amikor kezdtem megszokni a ligát, be mertek tenni belső védőnek.

 

Olyan játékosok ellen futballoztam még, mint Weah vagy Ginola, zseniális volt a bordeaux-i trió Lizarazuval, Dugarryval és persze Zidane-nal – a Zidane-cselt, amit a focisuliban is tanítunk, az alkotó előadásában figyelhettem testközelből –, de a csapattársak között is akadtak klasszisok, mint a később a Milanban játszó Ibrahim Ba. Tizenkilenc volt akkor, miután nekem járt a klubtól szolgálati autó, én furikáztam edzésre, nagyon jóban lettünk. Néhány évvel később felhívott azzal, milyen autóval közlekedem, csak mert neki van öt, közte egy Porsche meg egy Lamborghini. 

 

– Akad egy, a négykerekűekért hasonlóan rajongó mai világklasszis, akihez ugyancsak a kapcsolódsz.

– Valóban? Ki volna az?

 

– Pierre-Emerick Aubameyang.

– Ó, igen. Az édesapja a csapattársam volt a Le Havre-ban, védekező játékos volt, meghatározó tagja a csapatnak. Visszagondolva a franciaországi karrieremre, csupa remek futballistával játszhattam együtt, abból az időszakból is sokat tanultam. Volna is még mit átadnom… 

Olvasói kérdések

H. Gergely: Hogyan élted meg azt a bizonyos 2006-os Újpest–Fehérvár meccset a Puskás Stadionban? Mit gondolsz, hogyan alakult volna a jövőd, ha ott akkor az Újpest bajnok lesz?

Másképp, ez egészen biztos. Jártam már ahhoz közel, hogy a szakma csúcsának számító posztot betöltsem, lehet, ha bajnok vagyok Újpesten, megkapom. Hogy hogyan éltem meg? Nehezen. Egy nullra vezettünk, Rajczi Petit azonban kiállították, a végére elfogytunk. Eleve nem a Puskásban kellett volna játszanunk az utolsó hazai meccsünket, de erről már beszéltem.

 

D. Tamás: Mikor jössz vissza Újpestre? Szívesen látott edző lennél ott!

Köszönöm. Ha meccsre megyek Újpestre, akkor is inkognitóban, ne legyen az, hogy tolom magam, de örülök, hogy szeretettel gondolnak rám. Ha hívnának, biztos mennék, egyelőre azonban nem hívtak.

 

V. Ferenc: Nagyszerű játékos voltál. Van nemzetközi tapasztalatod, nyelveket beszélsz és egy nagyon kulturált, intelligens ember vagy. A fiataloknak igazi példakép. Nagyon sok szurkoló örömmel venné, ha valami komoly pozíciót betöltenél a magyar labdarúgásban. Látsz erre esélyt?

Jólesnek a dicsérő szavak, köszönöm, ezért érdemes dolgozni, felkészülten végezni a munkám. Élvezem, amit most csinálok, ugyanakkor készen állok egy igazán nagy kihívást jelentő feladatra is. Nem rajtam múlik.

 

N. Albert: Mit gondolsz, fogsz még NB I-es csapatot irányítani?

Igen. Pozitívan állok a kérdéshez, és tényleg úgy gondolom, az Újpestnek tartozom még egy arannyal. Nem érzem magam egyáltalán idősnek, még mindig a fiatal edzőgenerációhoz tartozónak vallom magam, akár azokhoz, akik most munkát kaptak a magyar labdarúgásban, gondolok itt elsősorban Szabics Imrére vagy Huszti Szabolcsra.

 

K. Ferenc: Ki volt a legjobb képességű játékos, akivel valaha együtt játszottál? És ki volt a legjobb, akivel edzőként dolgoztál?

Oleg Sirinbekov a Vasasból fantasztikus futballista volt, de említhetem a Le Havre-ból Ibrahim Bát, illetve a későbbi lille-i csapattársamat, Amara Simbát. Edzőként számos remek játékossal dolgozhattam, a Vasasban Petar Diviccsel és Szasa Dobriccsal, az Újpestben mások mellett Tóth Norberttel, illetve a pályakezdésemet segítő Juhár Tamással és Erős Károllyal.

 

H. István: Hogyan emlékszel vissza a dél-koreai időszakodra? Egy szezont töltöttél ott, állítólag mégis megsirattak a csapattársaid, amikor visszatértél a Vasashoz.

Valóban, sorfalat álltak, amikor a reptérre indultunk, közben fehér kendőt lengettek, néhányan könnybe lábadt szemekkel. Igyekeztünk minél többet átadni a tudásunkból, miközben tanultuk az ő kultúrájukat: a földön alvást, a pálcikával evést, a másik iránti tiszteletet.


Kiemelt Fotó: MLSZ

Írj hozzászólást