Gergelics József: „Igazi mindenevő vagyok” – évzáró körkérdések 2021

Ötéves korom óta tudtam, hogy sporttal akarok majd foglalkozni. Ez kivételes kiváltság. Még le se érettségiztem, amikor 16 évesen már az MTI sportszerkesztőségében nyári munkalehetőséget kaptam, ahol aztán 2002 óta főállásban dolgozom, a Büntető csapatához idén év végén csatlakoztam.


(X) Regisztrálj a Büntetőn keresztül az Unibetre, és befizetési bónuszod mellé 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz ajándékba!  


 

– Milyen sportágat, sportágakat preferálsz, hogyan kötődsz ezekhez, mióta?

– A sorsom igen korán eldőlt. Alig ötéves voltam, amikor már néztem a szöuli olimpiát. Szüleim azt hitték, csak bambulom a tévét, aztán egy esti összefoglaló sugárzása közben csak annyit mondtam, Éles Józsi most fog gólt dobni. Na, ez volt az a pont, amikor egyértelmű vált számukra, hogy érdekel a sport. Igazi mindenevő vagyok.

Talán csak a pontozásos sportágakat hagyom le a menüről, mert az túl szubjektív, a sport pedig számomra arról szól, hogy ki legjobb, nem arról, hogy ki a legjobb más emberek szerint.

Kicsiként akár egy 50 kilométeres sífutást is leültem végignézni, hogy ugrálva hajtsam Björn Daehlie-t, aki akkoriban minden idők legeredményesebb téli olimpikonjává vált. A futballal 1990-ben estem szerelembe, amikor Roberto Baggio félpályás szóló után lőtt gólt a csehek elleni vb-csoportmeccsen, majd élőben a Kispest–Sampdoria volt az első meccsem, amikor az istenként tisztelt olasz bajnokot – Viallival, Pagliucával, Lombardóval – a Honvéd legyőzte a Bozsik Stadionban 2-1-re Cservenkai és a legnagyobb király, Pisont góljával. De egész nap pizsamában tomboltam Marco Pantiniért szorítva a Tour de France hegyi szakaszain. Anyuék azt hitték, megháborodtam, mert csak ágyon ugráló kisfiút láttak „venga, venga” kiáltások közepette. Az amerikai ligákkal is korán megfertőződtem, az 1990-es évek elején a Pittsburgh Penguins legendás SkyLine-sora – Mario Lemieux, Jaromir Jagr és Ron Francis – elbűvölt; az 1996-os Super Bowlra pedig titokban fennmaradtam, az NFL azonnal rabul ejtett, pedig semmit sem tudtam a szabályairól és németül néztem a SAT1-en. Összességében tényleg mindent nézek, talán csak a Forma–1 veszett ki az életemből, amikor gyerekkori idolom, Ayrton Senna elhunyt az imolai versenybalesetben.

 

– Mi volt számodra 2021 legfontosabb pozitív vagy negatív mozzanata a kedvelt sportágadban?

– Először is. Az olimpiai nálam szent, ezért most nem kedvenc sportágaim egyikében történt 2021 legfontosabb pozitív pillanata, hanem az ötkarikás játékokon.

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy ott lehettem Tokióban, két arany-, három ezüst- és két bronzérmet láttam élőben, ezek közül Lőrincz Tamás diadala hatására elérzékenyültem.

Sokan sokszor szidták a birkózást az elmúlt évtizedekben, nekik mindig azt tudtam mondani, hogy nézzék meg Szöcsi meccseit és akkor rájönnek, miről szól ez az ősi sportág. Soha nem láttam nála virtuózabb birkózót. Minden porcikámmal kívántam, hogy nyerjen, mert egyszerűen azt gondoltam, nem létezik, hogy Lőrincz Tamás ne legyen olimpiai bajnok. Az lett! Negatív élményként az NFL-ben a Tampa Bay Buccaneers diadalát említeném. Szeretem a sporttörténelmi sikereket, de csak egy pontig. A túlzott dominancia már zavar, ezért nem szerettem a 90-es évek Chicago Bulls dupla tripláját sem. Ebben az esetben pedig nonszensznek tartom, hogy Tom Brady egymaga több Super Bowlt nyert, mint bármelyik klub. Illetve sajnáltam Novak Djokovicot, hogy nem jött össze neki a Grand Slam, egyetlen meccsen, a US Open döntőjén múlt a sporttörténelmi, egyedülálló tett.

 

– A te szemedben ki volt az év sportolója vagy az év sportban/sport körül dolgozó személye és miért?

– Lőrincz Tamás. Ötkarikás diadalával regnáló olimpiai, világ- és Európa-bajnokként vonulhatott vissza. Pont.

 

– Melyek voltak az év legkatartikusabb sportélményei számodra?

– Ide alapvetően a Squadra Azzurra Eb-diadala kívánkozna – nyilván elfogultságból. De nem láthattam a döntőt. Még most sem hiszem el. Ha valaki egyszer azt mondja nekem, hogy Olaszország Eb- vagy vb-döntőt játszik és én nem látom, azt kiröhögöm. Ilyen opció nincs. aztán az élet a legnagyobb rendező. Éppen július 11-én keltem útra Tokióba… Nekem annyi jutott a számomra felemelő Európa-bajnoki címből, hogy tokiói landoláskor bekapcsoltam a mobilt és felmentem az eredmenyek.com-ra…

Így aztán talán az Európa-bajnoki címnél is nagyobb öröm volt, hogy sokan drukkoltak most az olasz válogatottnak az Eb-n, pedig általában akik nem a Kékeknek szurkolnak, azok kifejezetten ellene szorítanak, de ez a mostani kontinensviadalra megváltozott.

Országúti bringából is említenék kettőt. Egyrészt Valter Attila három napon át viselhette a Maglia Rosát a Giro d’Italián – ez azt hiszem, nem szorul magyarázatra. Másrészt két és fél év után rendeztek végre ismét Paris–Roubaix-t, de erre megérte ennyit várni. Ismét esős volt „Észak Pokla”, és hogy ez a verseny mit jelent a sportágban, arról mindent elárul Colbrelli győzelem utáni reakciója. Ha csak végigmész a versenyen, hős vagy, ha megnyered, halhatatlanná válsz.

 

– Ki volt az év felfedezettje nálad és miért?

– Roberto Mancinit sosem soroltam a legnagyobb edzők közé, az olaszok között pláne nem. De szerintem most megérkezett az elitkategóriába. Ez az olasz válogatott keretét tekintve biztos nem volt a legjobb három között, de lehet ötben sem. Gondoljunk csak bele, három éve még a világbajnokságra sem jutott ki. Tulajdonképpen a kapuson, Donnarummán kívül egyetlen világklasszisa sincs, legjobb játékosa az ezeréves Chiellini… És ezzel a csapattal nemcsak Európa-bajnok lett, hanem világrekordot döntött veretlenségi sorozatban. Megmutatta, hogy jó játékosokból, de meccseket eldöntő világklasszisok nélkül is lehet verhetetlen, csupa nagybetűs csapatot építeni.

A másik felfedezettem, bár én már legalább két-három éve tudom, hogy milyen szupertehetség, Vas Kata Blanka.

Ez a lány egészen elképesztő. Szerintem Polgár Judit óta nem volt ilyen zsenije a magyar sportnak. Mert vannak a világklasszisok és a zsenik, ez két külön dolog. Aláteszel bármilyen kétkerekűt és ő máris a világ legjobbja. Országúton világbajnoki negyedik, hegyikerékpáron olimpiai negyedik, terepkerékpáron Eb-második és világkupa-futamgyőztes. Mindezt húszévesen.

 


(X) Minden napra új meglepetés az Unibet adventi kalendáriumával! Kattints ide, regisztrálj egy számlát és nézd meg, milyen meglepetés vár ma rád!


 

– Milyen bajnokságokat követsz kiemelt figyelemmel – akár azon túl is, hogy melyikről írsz szívesen? Mit vársz ezeknek a ligáknak a tavaszától? Mi az, amire külön érdemes lesz szerinted figyelni?

– NFL és NHL a két nagy szerelmem – a bringán túl. Amerikai futballban hihetetlen kiegyenlített a mezőny. Most nincs egy vagy két kiemelkedő gárda, hanem van vagy tíz, amelyik odaérhet a Super Bowlba. Hokivilágot pedig az tartja lázban, hogy 30 év után lesz-e triplázás. Erre minden esélye megvan a Tampa Bay Lightningnek. De két rekordot is érdemes szem előtt tartani. Az NFL-ben Michael Strahan 2001-ben 22,5 sackkel zárt, a nemhivatalos csúcsot pedig 23-mal Al Baker tartja 1978 óta. Ezeket átírhatja TJ Watt, aki 12 forduló után, de csak tíz meccsen pályára lépve már 16-nál tart, azaz ha tartja az átlagát 23,5 körül fog zárni. Hokiban pedig a washingtoni Alekszandr Ovecskin ebben az idényben még nem döntheti meg Wayne Gretzky gólcsúcsát, de ha ilyen ütemben halad, három év múlva megelőzheti minden idők legnagyobbját. Az NBA-ben pedig napokon belül hivatalosan is Stephen Curry lesz a hárompontosok királya. A bringát viszont itt sem tudom kihagyni:

jövőre Magyarországon lesz a Giro d’Italia első három szakasza! Ez kihagyhatatlan lesz!

 

– Hogyan látod a sportmédia jelenlegi trendjeit?

– Alapvetően túlkínálat van. Ez a futballra kiváltképpen igaz. Igyekszem úgy tematizálni saját magamat, hogy ősszel inkább más sportágakra koncentrálok, legfőképpen NFL-re és csak tavasszal – a Super Bowl után – merülök el teljesen a labdarúgásban, a lényeg úgyis akkor történik. Így nincs csömöröm tőle.

 

– Ha a Büntető olvasóinak önmagadat nem a sporton keresztül kéne elbeszélned, mit mondanál, hogyan ismerhetnek rád?

– A sportot és engem nem lehet el- vagy különválasztani. Ez együtt jár. Lehetőleg mindent nézek vagy követek: NFL, NBA, NHL, futball, rövidpályás gyorskorcsolya, országúti bringa, sífutás, curling, sznúker, darts, síugrás, alpesi sí, biatlon, de a mostani sakk vb-párviadalt is követtem. De ilyen a természetem is, mindenben szeretek elmerülni, legyen szó akár vulkánokról vagy utazásról, zenéről, fesztiválokról. Szeretek minél többet tudni a világunkról. Kíváncsi természetként mindig információéhes vagyok. Az észak-amerikai ligák követése miatt bagolytípus lettem, éjjel azokat nézem, így csak későn – mások számára már korán – fekszem és későn kelek.

 

– Ha csak egy cikkedet ajánlhatnád valakinek az oldalról, melyik lenne az és miért?

– Mivel még csak egyetlen cikkem van az oldalon, így azt ajánlom: Sacramento Kings: a trón nélküli királyok.

 

– Mit üzennél a Büntető olvasóinak?

– Nekem az tetszik, hogy nemcsak a legfelkapottabb témák jelennek meg rajta. Aki nemcsak a felszínre kíváncsi, az állandó olvasó lesz. Itt nemcsak Lakers van, hanem Sacramento is.

 

Ki nyeri a Super Bowlt 2022-ben?

6,25 – Tampa Bay Buccaneers

7,50 – Kansas City Chiefs

8,00 – New England Patriots

Ezt a fogadási lehetőséget a Sportfogadás/Amerikai Futball/Végső fogadások/NFL Championships 2021/2022 útvonalon keresztül találhatod meg.


Kattints ide és fogadj NFL piacokra az Unibeten! Ha ezen a linken keresztül regisztrálsz, most 100%-os befizetési bónuszt és 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz!


 

Írj hozzászólást