A chileiek klasszikus csatárduója – Marcelo Salas és Iván Zamorano

A chilei válogatott a legnagyobb sikereit az elmúlt évtizedben érte el a két dél-amerikai kontinentális bajnoki címével, de már az 1990-es években egy karakteres csatárpáros fémjelezte a nemzeti csapatot. Iván Zamorano és Marcelo Salas a brazilok és az argentinok korszakos zsenikből álló csapata miatt képtelen volt válogatott sikereket elérni, ettől függetlenül külön-külön és együtt is nagyszerű dolgokat vittek véghez.


(X) Regisztrálj a Büntetőn keresztül az Unibetre, és befizetési bónuszod mellé 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz ajándékba!  


 

Chile labdarúgása rendkívül mély gyökerekkel rendelkezik, hiszen a helyi szövetséget 1895-ben alapították, és a „La Roja” már az első, 1916-os Campeonato Sudamericanón (a Copa América elődje) részt vett, mint ahogyan szerepelt a sportág történetének első világbajnokságán is 1930-ban, Uruguayban. A chilei válogatott története során négyszer végzett a második helyen a dél-amerikai bajnokságon, az 1962-es hazai rendezésű vb-t pedig bronzérmesként zárta. Aztán hiába volt az 1990-es években és az ezredfordulót követő esztendőkben a csapat tagja az Iván Zamorano, Marcelo Salas ikonikus támadóduó, az igazán nagy sikerek várattak magukra. Chile később, 2015-ben Jorge Sampaoli irányításával első ízben nyerte meg a Copa Américát, egy évvel később pedig a centenáriumi tornán megvédte címét – ezen sikerek idejére a nagy elődök már visszavonultak az aktív játéktól.

 

„RETTEGETT IVÁN” MEGHÓDÍTOTTA EURÓPÁT

Minden idők első széles körben ismert chilei labdarúgója 1967-ben látta meg a napvilágot az ország fővárosában, Santiago de Chilében. Iván Zamorano a helyi Cobresal csapatában kezdte meg pályafutását, majd 1988-ban igazolt a svájci St. Gallenhez, ez volt az első európai állomása. Két évvel később vitte el a Sevilla, ahonnan kikövezett utódja vezetett a topcsapatok felé.

Kiváló fejjátéka és dinamikus lövései révén szerzett sok góljával hamar felkeltette a nagyobb csapatok érdeklődését is. Zamorano 1992 és 1996 között karrierje legjobb éveiben 101 gólt termelt a Real Madrid színeiben, miközben bajnokságot, Király-kupát és spanyol Szuperkupát nyert a „királyi gárda” játékosaként. 1995-ben a spanyol élvonal gólkirálya lett, és a bajnokság legjobb külföldi labdarúgójának választották. 29 évesen szerződött az Internazionale csapatához, ahol már egyre többször bajlódott sérülésekkel, és kevesebbszer tudta megcsillogtatni képességeit, de négy és fél szezon alatt így is összeszorgoskodott 41 találatot. A milánói gárda 1997-ben a Schalke ellen tizenegyesekkel még elveszítette az UEFA-kupa döntőjét, azonban egy évvel később a brazil Ronaldo vezérletével a Lazio 3-0-s legyőzése jóvoltából már elhódították a második számú európai kupasorozat nyertesének járó trófeát.

Zamorano levezetésként még eltöltött három esztendőt a mexikói Club América soraiban, aztán a visszavonulását – 36 esztendősen – 2003-ban Chile kultuszklubjától, a Colo-Colótól jelentette be.

 

Zamorano habfehérben ért fel a csúcsra. (Forrás: omaseliasgonzalezbenitezvenezuela.com)

 

A CENTENÁRIUMI LAZIO „MATADORJA”

A kortársnak tekinthető, ám Zamoranónál csaknem nyolc évvel fiatalabb Marcelo Salas 1974 decemberében született a Chile déli részén fekvő Temuco városában. A helyi gárdában kezdte elsajátítani a sportág alapjait, majd 17 esztendősen szerződött az Universidad de Chiléhez, ám három év után máris lecsapott rá az argentin sztárcsapat, a River Plate.

Salas két naptári esztendő alatt három bajnoki címet nyert a „milliomosokkal” és összesen 31-szer volt eredményes. 1997-ben az év dél-amerikai játékosának választották, értelemszerűen Argentínában és hazájában is ő lett a legjobb. Féktelen gólgyártása révén még a dél-amerikai szinten kiemelkedő csapatnak sem lehetett esélye megtartani őt az európai kérőkkel szemben. 1998-ban az akkoriban virágkorát élő és kiváló anyagi lehetőségekkel bíró Lazio igazolta le, amelyben Salas egyáltalán nem okozott csalódást. A „Matador” becenévre hallgató támadó hamar közönségkedvenc lett a sikert sikerre halmozó római gárdában. Rögtön az első szezonjában 24 gólt szerzett, a második kettőben viszont együttesen 25-öt. 1999-ben, a sorozat történetének utolsó kiírásában elhódították a KEK-et, majd a BL-győztes Manchester Unitedet éppen az ő találatával múlták felül az európai Szuperkupa-mérkőzésen. 2000-ben a scudettót és az Olasz Kupát hódították el további két olasz Szuperkupa bezsebelése mellett. Három év elteltével átigazolt a Juventushoz, ahol bár mindkét évében bajnok lett a csapat, Salas az egyre szaporodó sérülések miatt már csak epizódszereplő volt a torinói gárdában.

A 2003-as esztendő során kölcsönben visszatért a River Plate-hez, mellyel begyűjtött egy újabb bajnoki címet, majd aktív karrierje utolsó éveit az Universidad de Chile csapatánál töltötte a 2008-as visszavonulásáig.

Az IFFHS rangsorában az 1990-es évek harmadik legjobb dél-amerikai támadójaként tartották számon, továbbá a Bleacher Report magazin minden idők hetedik legjobb bal lábas dél-amerikai játékosának nevezte.

 

Megszokott látvány volt a “sasok” rajongóinak, hogy Salas gólt szerez és ünnepel. (Forrás: t13.cl)

 


(X) Minden napra új meglepetés az Unibet adventi kalendáriumával! Kattints ide, regisztrálj egy számlát és nézd meg, milyen meglepetés vár ma rád!


 

EGYÜTT A HAZÁÉRT

Noha klub karrierje során Zamorano jóval több gólt szerzett, kettejük válogatottbeli örökös versengéséből fiatalabb honfitársa jött ki jobban. Chile nemzeti csapatának színeiben Zamorano 1987 és 2001 között 69 mérkőzésen 34 gólt szállított, míg Salas az 1994-től 2007-ig terjedő időszakban 70 találkozó alatt 37 alkalommal vette be az ellenfelek kapuit. Megközelítőleg hét éven át játszottak együtt a válogatottban. Mindkettejük fénykora erre az időszakra datálódik, jórészt a közös szerepvállalásuknak is köszönhető, hogy a kettejük által együttesen szerzett 74 válogatottbeli találatból együttesen 61-et 1994 és 2001 között szorgoskodtak össze.

Külön-külön is kiváló európai karrierjük révén a világ egyre jobban megismerte a chilei labdarúgást és a helyieken túl óhatatlanul a nagy többség egyre többet várt a válogatottól is. Vezetéknevük elejéből párosukat világszerte csak „Sa-Za” néven emlegették. Az idősebb Zamorano a 9-es, a fiatalabb Salas rendszerint a 11-es számot viselte. Chilét egy cseppet sem hétköznapi botrány miatt kizárták az 1994-es világbajnokság selejtezőjéből, így a Salas, Zamorano páros egyetlen közös világbajnoksága az 1998-as franciaországi torna lehetett. A csoportkörből három döntetlennel jutottak tovább – az olaszok mögött, Ausztria és Kamerun előtt –, azonban a nyolcaddöntőben a későbbi győztes brazilok 4-1-gyel ütötték ki őket. Chile tornán szerzett öt találatából négyet Salas vállalt magára. Egy évvel később, az 1999-es paraguayi Copa Américán a negyedik helyig meneteltek. Kolumbia 3-2-es legyőzésével vették a negyeddöntőt, majd az elődöntőben Uruguay ellen büntetőkkel maradtak alul, a bronzmeccsen pedig Mexikótól kaptak ki 2-1-re.

 

 

Mindketten erősítették az olimpiai válogatottat is egy külön-külön ciklus alkalmával. Salas még az 1996-os atlantai olimpiára próbálta kijuttatni nemzetét, ám hét meccs alatt szerzett nyolc gólja is kevés volt a kvótához. Zamorano négy évvel később Sydney-ben túlkorosként tagja volt az ötkarikás válogatottnak, s öt találkozón hat góllal segítette a harmadik helyig a csapatot. Az Egyesült Államok elleni bronzmérkőzést éppen a duplájával nyerték meg 2-0-ra.

A 2010-es évek sikercsapatából Alexis Sánchez (47 gól) és Eduardo Vargas (40 gól) egyaránt megelőzte az ikonikus duó tagjait a chilei válogatott legeredményesebb góllövői között, ám kijelenthetjük, hogy Salas és Zamorano neve biztosan nem veszik majd a feledés homályába, hiszen Chile kettejük főszereplésével került fel a világ labdarúgásának újkori térképére. Kimagasló légiós karrierjük mellé ugyan kiemelkedő válogatottbeli sikerek nem párosultak, ők tették le az alapjait annak, hogy a chilei játékosokat az európai topcsapatok jobban figyeljék, és jórészt ennek köszönhető, hogy az említett Sánchez vagy Vargas mellett – a teljesség igénye nélkül – az őket követő időszak játékosai közül Claudio Bravo, Arturo Vidal, Mauricio Isla, Gary Medel vagy épp Erick Pulgar már fiatalon Európába igazolhatott.

Ami a világbajnokságokat illeti, Chile az 1998-as szereplést követő két vb-kvalifikációt sikertelenül zárta, majd 2010-ben és 2014-ben egyaránt ott voltak és a legjobb 16 között búcsúztak, 2018-ban viszont a kontinentális selejtezőben elért hatodik helyezéssel ismét távol maradtak a tornától. Az aktuális selejtező sorozatban egy nagy hajrával próbálják éppen elérni a katari részvételt.

 

Egy utolsó, hosszú hajrát nyitott a chilei válogatott

 


A szerző a Futballtangó nevű blog szerkesztője, további érdekességek, aktualitások az argentin és a dél-amerikai labdarúgás világából:

Futballtangó

 

Ki nyeri a 2022-es katari világbajnokságot?

6,00 – Brazília

8,00 – Franciaország

10,00 – Anglia

10,00 – Spanyolország

11,00 – Németország

12,00 – Olaszország

Ezt a fogadási lehetőséget a Sportfogadás/Labdarúgás/Világbajnokság2022/Végső fogadások útvonalon keresztül találhatod meg.


Kattints ide és fogadj a 2022-es Világbajnokság piacaira az Unibeten! Ha ezen a linken keresztül regisztrálsz, most 100%-os befizetési bónuszt és 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz!


 

Írj hozzászólást