A Copa América résztvevői: Argentína

Az argentin válogatott két világbajnoki címe mellett számtalan kontinentális bajnoki címet is szerzett, megannyi sikerkorszaka volt az Albiceleste labdarúgásának, azonban már csaknem 30 éve egyetlen felnőtt világeseményt sem nyertek. Közeleg a dél-amerikai kontinenstorna, melyen talán végre megtörik a jég.

 


(X) Regisztrálj a Büntetőn keresztül az Unibetre, és befizetési bónuszod mellé 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz ajándékba!


 

A tervek szerint a 47. Copa América 2021. június 13. és július 10. között kerülhet megrendezésre, melynek Argentína ad otthont (miután a társrendező Kolumbiától elvette a COMNEBOL a rendezési jogot). A dél-amerikai kontinensbajnokság rendelkezik a legmélyebb gyökerekkel, hiszen a sorozatot 1916-ban hívták életre, tizennégy évvel az első labdarúgó vb előtt. A rendező argentin válogatott mindig a torna esélyesei közé tartozik, noha már hosszú ideje nem tudott felülni a földrész trónjára.

Argentína a világ nyolcadik legnagyobb területű országa, a kontinensen Brazília után a második a listán. Nevét a 16. században az ott élő indiánok által termelt ezüstről (argentum) kapta. Az Andok északi vonulatától a Tűzföldig tartó terület, hatalmas kiterjedése miatt rendkívül gazdag állat-, és növényvilággal rendelkezik, bár széleskörben nagy városait ismerjük, az ország nagy része a pampákból áll. Buenos Aires a Szentháromság városa és a Jó Szelek úrnőjének, Szűz Máriának kikötője, Argentína fővárosa, egyben legnagyobb városa és kikötője, valamint Latin-Amerika egyik legfontosabb városa. Nevének jelentése „jó levegő”. A város jelentős kulturális központ. Rengeteg múzeuma és könyvtára van, híres temérdek mennyiségű szökőkútjáról és szobrairól. Argentínában a labdarúgás és a tangó nemzeti unikumnak számít, ezekkel bárhol, bármikor találkozhatunk a közterületeken, a foci az emberek közt állandó beszédtéma az utcákon, kávézókban, mindenhol.

 

ARGENTIN CSÚCSOK A COPÁBAN

Argentína nyerte a legtöbb érmet a kontinensbajnokságok történetében. Noha Uruguay a 15 elsőségével megelőzi őket, 14 arany-, és ezüstérem mellett öt harmadik hely jóvoltából 33-szor végeztek a dobogón, szemben a „kistestvér” 30 érmes helyezésével. Az Albiceleste több mint százéves fennállása alatt több sikerkorszakot és aranygenerációt tudott felmutatni. Ugyan már jóval korábban is a világ közvetlen élvonalába tartoztak, világbajnokságot relatíve későn, és „csak” kétszer, 1978-ban és 1986-ban nyertek.

A Copa-győzelemre nem kellett eddig várniuk, először 1921-ben, az ötödik tornán értek fel a csúcsra. Ráadásul az argentinoknak sikerült a legtöbbször, öt alkalommal megvédeni címüket, és egyedül ők érték el azt a bravúrt a földrész bajnoksága során, hogy egymást követő három alkalommal (1945 és 1947 között) tripláztak.

Argentína volt a legtöbbször házigazdája a kontinentális vetélkedésnek, a mostani már a tizedik torna lehet, melyet megrendeznek. Az eddigi kilencből hatszor tartották otthon az aranyérmet, háromszor pedig Uruguay ünnepelhetett.

 

1921-es győztescsapat (Forrás: xenen.com)

 

ÖTÖDIK NEKIFUTÁSRA JÖTT ÖSSZE AZ ELSŐ ARANY

Argentínában a 20. század elején a gazdaság virágzott, az egy főre jutó GDP alapján a világ tíz leggazdagabb országai közé tartoztak, köszönhetően az exportorientált mezőgazdaságon alapuló gazdaságnak. Ráadásul a lakosság is pár évtizeden belül a hétszeresére nőtt. A nagy fejlődés idején az európai kivándorlók hozták be az országba a labdarúgást. A nemzeti válogatott az első hivatalos mérkőzését 1902. július 20-án játszotta Uruguay ellen Montevideóban, és győzött 6-0-ra, amely azóta is a szomszédos ország valaha volt legsúlyosabb fiaskója. A klasszikussá vált világoskék-fehér csíkozású felső–fekete nadrág szerelést 1908-ban egy Copa Newton-mérkőzésen viselték először.

Az első dél-amerikai bajnokságot Argentína rendezhette meg az ország függetlenségének századik évfordulója alkalmából. A nemzetközi szövetség (CONMEBOL) négy tagországának részvételével, körmérkőzéses rendszerben döntöttek a legjobb csapat kilétéről. A végső győzelem legnagyobb esélyeseként számon tartott Uruguay igazolta a papírformát, megelőzve a házigazda argentinokat és a harmadik brazilokat, míg negyedikként Chile zárt. A mindent eldöntő utolsó mérkőzésen egy gól nélküli döntetlen is elég volt az uruk sikeréhez, mivel az argentinok korábban a brazilokkal is döntetlent játszottak. Másodjára újra csak ezüstérem jutott az Uruguay elleni 1-0-ás fiaskó után, harmadjára pedig bronzérmesként zártak a brazilok által megnyert tornán. Az 1920-as chilei rendezvényen ismét csak második helyezés jutott, ám az 1921-es hazai rendezésű bajnokságot hibátlanul behúzták. Julio Libonatti mindhárom meccsen betalált és gólkirály lett. A Newell’s Old Boys kiváló gólgyárosa később Olaszországban a Torino és a Genoa csapataiban is sikereket ért el, hazájába nem térhetett vissza, 1926-tól már az olasz válogatottat erősítette.

 

Julio Libonatti vív épp fefpárbajt (Forrás: Thesefootballtimes)

 

A MÁSODIK SIKER ÉS AZ ELSŐ VB-DÖNTŐ ELVESZTÉSE

Az 1922-es folytatásban az első ötcsapatos kontinenstornán az élen azonos pontszámmal végző három együttes mögött csak a negyedik helyen zártak, ami kétségkívül csalódás volt. A csorbát a következő két alkalommal sem tudta kiköszörülni az argentin válogatott, hiszen 1923-ban és 1924-ben egyaránt csak a második helyet kaparintották meg Uruguay mögött. Az 1925-ös hazai rendezésű bajnokságon viszont az uruk nem vettek részt, a történelem legkisebb létszámú Sudamericanóján, három csapat közül kerültek ki aranyérmesként Brazília és Paraguay előtt. Akárcsak az első Copa-siker alkalmával, a másodiknál is Argentína adta a gólkirályt a négy meccsen hatgólos Manuel Seoane személyében, aki az Independiente ikonjának számított. A következő nekifutásra Uruguay visszaszerezte az aranyát, ám a két év múlva esedékes tornán ismét veretlenül sikerült otthon tartani a győztesnek járó elismerést.

1929-től hat évig nem rendezték meg a tornát az első világbajnokság körül kialakult viták miatt, miután az 1930-as seregszemlén a vendéglátó uruguayiak egy sokáig vitatott fináléban győzték le Argentínát. Az ötéves mosolyszünet után Peruban verődött össze négy válogatott a bajnokság keretein belül, de sok minden nem változott, a döntővel felérő összecsapáson az uruguayi nemzeti csapat 3-0-ra legyőzte az argentinokat.

 

A NAGYBETŰS SIKERKORSZAK

A Copa América történetét tekintve az argentin válogatott legszebb időszaka egyértelműen 1937 és 1947 közé datálódik, az ezen évek során lejátszott hét tornából ugyanis ötöt megnyertek egy ezüst mellett – a hetediken pedig nem indultak el.

A nem mindennapi sikerszéria első állomása a San Lorenzo néhai kultikus otthonához, az Estadio Gasómetróhoz köthető. Ebben a létesítményben játszották le az 1937-es torna mérkőzéseit. Az argentinok a körmérkőzéses szakasz utolsó meccsén 3-2-es vereséget szenvedtek az ezzel is csak harmadik Uruguay ellen, így újrajátszásra kényszerültek a brazilok ellen. A döntő összecsapáson a rendes játékidőben nem született találat, viszont a hosszabbításban Vicente de la Mata két találata vitte a csúcsra a „gauchókat”, akik ezzel ötödik alkalommal lettek a kontinens legjobbjai. Az 1939-as perui kupán nem vettek részt, két évvel később négyből négy győzelemmel és 10-2-es gólkülönbséggel foglalták vissza az első helyét. A chilei Copa legeredményesebb játékosa Juan Marvezzi lett, aki öt góljából négyet Ecuador 6-1-es kiütése alkalmával szállított.

A címvédés megint nem sikerült, bár az első öt meccset megnyerték, és az Ecuador elleni 12-0-ás siker az argentin válogatott és a Campeonato Sudamericano történetének egyaránt a legnagyobb különbségű győzelem volt. A torna utolsó fellépésére az argentinok és az uruguayiak egyaránt öt-öt sikerrel a tarsolyukban érkeztek, a mindent eldöntő találkozót azonban a hazai pályán szereplő ellenfél nyerte 1-0-ra, és hódította el nyolcadik bajnoki címét. Argentína legfeljebb azzal vigasztalódhatott, hogy Herminio Masantonio és José Manuel Moreno személyében ők adták a torna gólkirályait, mindketten hét-hét alkalommal iratkoztak fel az eredményjelzőre.

Az Huracán halhatatlan figurájának számító Masantonio 19 mérkőzésen 21 gólt szerzett az argentin válogatott színeiben, ezzel a nemzeti csapat történetében ő a legjobb gólátlaggal rendelkező játékos. A kiváló csatár 1931-ben debütált a Globo színeiben, és egészen 1943-ig hűségesen szolgálta klubcsapatát. Menet közben 349 bajnoki mérkőzésen 254 gólt szerzett, mellyel az argentin bajnokság történetének valaha volt legjobb gólszerzője lett.

Ezután 1945-ben a dél-amerikai futballmezőny visszatért Chilébe, Argentína pedig a földrész tetejére, miután rendkívül szoros versengés végén Brazília orra előtt sikerült elvinni a hetedik serleget. Egy év múlva hazai környezetben fölényesen, ötből öt győzelemmel jött össze a címvédés, majd a bajnokság történetében egyedülálló módon triplázni tudtak: a ’47-es ecuadori sorozaton is csak egyetlen döntetlen csúfította hibátlan mérlegüket. Sokak szerint ez volt talán az argentin labdarúgás csúcspontja, ekkor volt a legmagasabban az önbizalmuk a labdarúgást és a nemzeti öntudatot tekintve. Az argentinok zseniális csatársorában egyedül ezutóbbi tornán vett részt a későbbi Real Madrid-ikon, Alfredo Di Stéfano, aki hat mérkőzésen hat gólt szerzett. Később a kolumbiai nemzeti csapatban játszott, majd a Realhoz való átigazolása után három „országa” közül legtöbb alkalommal a spanyol válogatottban lépett pályára.

 

Herminio Masantonio

 

ÚJRAGONDOLÁS A PERÓN-ÉRÁBAN

1949-ben a Sudamericanótól, 1950-ben a világbajnokságtól maradtak távol adminisztrációs nehézségekre hivatkozva. A dolgok hátterében egyértelműen az akkoriban már az állam élén álló Juan Domingo Perón ideológiája húzódott, aki számára létszükséglet volt, hogy az argentinok felsőbbrendűségi tudatát senki se kérdőjelezhesse meg. Ezért tulajdonképpen a kudarctól való félelem miatt nem vettek részt a tornákon, megóvva veretlenségüket. Az államelnök felismerte a labdarúgás nemzetépítésében játszott szerepét, melybe nem fért bele a vereség. Érdekes módon a többi sportágat biztonságosabbnak vélték, mert kevésbé voltak népszerűek, ezáltal kevésbé korbácsolták fel a szenvedélyeket.

A „gauchók” kedvelt helyszínükön, Chilében nyolc év után, 1955-ben tértek vissza a nemzetközi porondra nagy torna keretein belül, és veretlenül be is söpörték történetük tizedik Copa-elsőségét. Nyolc találatával az Independiente klasszisa, Rodolfo Micheli lett a torna legjobb góllövője. 1956-ban Uruguay otthon tartotta az aranyat, és még Chile is megelőzte őket, az Albiceleste csak a dobogó harmadik fokára állhatott fel. Egy évvel később viszont az utána Olaszországba emigráló Omar Sivori vezetésével sikerült felérni a kontinens csúcsára, az első öt meccs megnyerésével biztosították a bajnoki címet, az utolsó találkozó elvesztése is belefért Peru ellen. Az 1959-es hazai rendezésű Copát veretlenül húzták be, a brazilok ellen a döntetlen is elég volt, mivel korábban a többek közt Pelével és Didivel felálló nagy ellenlábas pontokat hullajtott Peru ellen. Argentína már a tizenkettedik elsőségét ünnepelte. A régi érában ezután még három sorozatot bonyolítottak le, melyről két ezüst-, és egy bronzéremmel távozhattak, Uruguay két sikerével 11. bajnoki címét húzta be.

 

SIKERTELEN KONTINENTÁLIS SZEREPLÉS A VB-CÍMEK ÁRNYÉKÁBAN

1975-től keresztelték át a sorozatot a mostani, Copa América névre, és a nemzetközi szövetség úgy döntött, hogy a mostani Bajnokok Ligájához vagy Libertadores-kupához hasonló lebonyolításban képzelik el a tornát, vagyis csoportkörben hazai és idegenbeli meccsekkel, a kieséses szakaszban oda-visszavágós párharcokkal. Három sorozatot rendeztek meg ebben a szisztémában négy évente, amelyben nem termett babér az argentinok számára. 1975-ben a Kempes, Ardiles és Luque által fémjelzett együttes a csoportban kikapott a braziloktól és nem jutott a négy közé.

Az 1978-as világbajnoki cím után egy évvel rendezett kontinenstornán ugyan már Diego Maradona is szerepelt a nemzeti csapatban, szégyen szemre utolsók lettek Brazília és Bolívia mögött a csoportjukban. Újabb négy év múlva bár legyőzték a brazilokat a mostani perui szövetségi kapitány Ricardo Gareca találatával, a másik három meccsen döntetlent játszottak, így megint nem jutottak be a négy közé sem. Az 1986-os mexikói vb-n Argentína másodszor is aranyérmes lett, Maradona a világ tetejére juttatta a válogatottat, egy év múlva a kontinens élére viszont megint nem sikerült kerülniük. Visszatért az egyhelyszínes lebonyolítás, a hazai rendezésű tornán az elődöntőben 1-0-ra kikaptak a későbbi győztes Uruguaytól, majd a bronzmeccset is elvesztették Kolumbia ellen. Az 1989-es brazil tornán rendkívül szoros meccseket játszottak, végül harmadikok lettek, de az egész tornán csupán két gólt szereztek, mindkettőt az akkor már magát egyre nagyobb klasszissá kinövő Claudio Caniggia lőtte.

 


(X) Ha neked tetszik az Unibet, akkor bizonyára a barátaidnak is tetszeni fog! Hívd meg barátaidat és szerezz ingyenes fogadást, befizetési bónuszt, illetve bónuszpénzt összesen 75 000 HUF értékben! A meghívott barátaid pedig egy nagyvonalú üdvözlő bónuszt kapnak, tehát nem csak te, hanem ők is jól járnak.


 

AZ EDDIGI UTOLSÓ SIKEREK

A címvédőként elveszített olaszországi világbajnoki döntőt követően egy évvel, 1991-ben a nyugati szomszéd Chile otthonából veretlenül vitték el a serleget, miután Caniggia mellett a jelentősebb utánpótláskarrier nélkül gyakorlatilag a semmiből érkező Gabriel Batistuta repítette a megfiatalított, rendkívül ígéretes argentin válogatottat. A két ötöscsoport első két helyezettje jutott tovább a négy közé, ahol újabb körmérkőzéses fordulókat bonyolítottak le. Mögöttük a második helyen Brazília, a harmadikon Chile végzett. Két évvel később először rendezték meg a Copát 12 csapattal a meghívott vendégeknek köszönhetően három csoportban, majd egyenes kieséses szakasszal. Argentína egy győzelemmel és két döntetlennel evickélt tovább a csoportból, majd a brazilokat és a kolumbiaiakat is büntetőkkel verték, a guayaquili fináléban pedig Batistuta duplájával diadalmaskodtak Mexikó ellen. Az akkor már a Fiorentina gólvágójának számító „Batigol” 1991 és 2002 között 77 mérkőzésen 54 gólt szerzett az Albiceleste szerelésében. A tizennegyedik kontinensbajnoki címükkel megint megelőzték Uruguayt a rangsor élén, de azóta egyetlen Copa-aranyat sem tudtak begyűjteni.

A győzelem után óriási visszaesés következett, a következő három (plusz egy) alkalommal balszerencsés módon még csak a legjobb négy közé sem sikerült bejutniuk. Az 1994-es vb Maradona-botránya nyilván egy időre rányomta a bélyegét az argentin válogatottra, és még inkább rendkívül balszerencsések voltak. A ’95-ös Copán két győzelem után az utolsó meccset leadva jutottak tovább, de a világbajnok brazilok ellen tizenegyesekkel kiestek a negyeddöntőben. Két év múlva a kissé csalóka bolíviai tornán az első vereségüket csak a negyeddöntőben szenvedték el Peru ellen, ami értelemszerűen kiesést eredményezett. Az 1999-es paraguayi tornán játszották azt a bizonyára sokak számára ismert csoportmeccset Kolumbia ellen, melyen Martín Palermo három tizenegyest hibázott, és 3-0-ra kikaptak. A továbbjutás sikerült, a negyedöntő nem. A brazilok elleni 2-1-es fiaskó után megint csomagolhattak. 2001-ben a kolumbiai Copa előtt kapott halálos fenyegetések miatt nem utaztak el a tornára, a szövetség visszaléptette a válogatottat, a helyettük beugró Honduras bronzérmes lett.

 


 

ELVESZTETT DÖNTŐK FUTÓSZALAGON

Egészen arcpirító volt, hogy a temérdek sztárjátékos jelenléte ellenére a Copán és a vb-n sem jött az eredmény. A 2004-es kontinenstornán ismét bivalyerős kerettel állt ki Marcelo Bielsa csapata. Sokáig nagyszerűen meneteltek, a negyeddöntőben és az elődöntőben gólt sem kaptak, majd a fináléban 2-2-es döntetlen után büntetőkkel kaptak ki a braziloktól, miután Carlos Tévez és Gabriel Heinze is rontott a szétlövésben. A 2006-os vb-n favoritként a negyeddöntőben búcsúztak, majd egy évvel később bombaerős kerettel vágtak neki a fiatal Messi első Copájának. Az argentinok legénysége hibátlanul masírozott a döntőig. A csoportkört három győzelemmel és 9-3-as gólkülönbséggel tudták le, majd a kettőt vágó Juán Roman Riquelme vezérletével 4-0-ra verték Perut a negyeddöntőben, az elődöntőben Mexikót 3-0-val intézték el. A maracaibói finálét bár önbizalomtól duzzadva várták, végül a brazilok erődemonstrációt tartva, 3-0 arányú győzelmet arattak ellenük.

Négy év múlva a következő Copa Américának éppen Argentína adott otthont, de már a csoportkörből is nehezen sikerült továbbjutni: két döntetlen után az utolsó mérkőzésen a Costa Rica elleni sikerrel hozták a kötelezőt, ám a negyeddöntőben Uruguay ellen büntetőkkel kapituláltak, akik végül megnyerték a tornát, rekordot jelentő 15. győzelmüket szerezve. A 2014-es világbajnokságon ismét a döntőt veszítették el a németek ellen hosszabbításban, majd a 2015-ös Copán Lionel Messi vezényletével két egygólos sikerrel és egy döntetlennel abszolválták a csoportkört. A negyeddöntőben Kolumbiát csak büntetőkkel győzték le, viszont az elődöntőben Paraguayt 6-1-gyel mosták le, ami mindenképpen önbizalmat adhatott a döntőre, csakhogy a Chile elleni 0-0-ás finálé során a tizenegyespárbajban Messi sikeres kísérlete után Higuaín és Banega is hibázott, így veszítettek. Egy évvel később a centenárium tiszteletére 16 csapat résztévével tartották meg a tornát az Egyesült Államokban, az argentinok pedig világsztárokkal teletűzdelt csapatukkal toronymagas esélyesek voltak. A csoportkör három mérkőzésén tíz gólt lőve száguldottak keresztül, majd egy 4-1-es és egy 4-0-ás siker után jöhetett a Chile elleni előző évi finálé visszavágója. A reváns nem sikerült, megint 0-0, megint tizenegyesek, megint Chile nyert. Messi mellett ezúttal Biglia is hibázott a szétlövésben, Chile tehát megőrizte címét, Eduardo Vargas mögött Messi második, Higuaín harmadik lett a góllövőlistán.

 


Az eddigi utolsó Copa alkalmával négy ponttal az utolsó fordulóban harcolták ki a továbbjutást a csoportból, majd bár Venezuela ellen hozták a kötelezőt, az elődöntőben a brazilok elleni 2-0-ás fiaskó abszolút nem számított meglepetésnek. A bronzérmet Sergio Aguero és Paulo Dybala találataival húzták be Chile ellen a Messi-Medel páros kiállításával színesített találkozón. Túlzás lenne azt állítani, hogy visszavágtak az előző két elveszített döntőéért, de legalább egy bronzéremmel megint gazdagabb lett az argentin válogatott.

Argentína 28 éve nem nyert Copa Américát és felnőtt szinten semmilyen trófeát, pedig az 1993-as utolsó siker óta számtalan csodacsapatuk volt és számtalan finálét játszottak. Valahogy az utolsó lépés sosem jött össze, és bár mostanság generációváltáson megy keresztül és talán kevésbé veretes a válogatott, a kontinens szintjén még mindig a legjobbak közé tartozik, és egy – részben – hazai rendezésű tornának mindig az esélyesei közé tartozhat.

 

Ha értékeled a munkánkat, támogasd működésünket egy kattintással:    Támogatom

 


A szerző a Futballtangó nevű blog szerkesztője, amennyiben a dél-amerikai labdarúgás aktív magyar nyelvű közösségéhez szeretnél tartozni, alább elérhető a felület közösségi média-profilja:

FutballTangó


Korábbi Copa América-írások:

A Copa América története

A Copa América helyszínei

Elvették a Copa América-rendezést Kolumbiától

 

Írj hozzászólást