A leguniverzálisabb poszt a modern szélsővédő

A mai labdarúgásban egyre többször keltenek feltűnést sokoldalú, fáradhatatlan játékukkal a szélsővédők. Gondoljunk itt csak a Liverpool párosára, Trent Alexander-Arnoldra és Andrew Robertsonra, akik a Jürgen Klopp csapatának kulcsfigurái, és megtestesítik a mai támadó felfogású szélsőhátvéd prototípusát. Ezúttal ennek a posztnak a fejlődését tekintem át, valamint összegzem, hogy milyen képességeknek kell a birtokában lennie egy modern szélsőhátvédnek.


(X) Regisztrálj a Büntetőn keresztül az Unibetre, és befizetési bónuszod mellé 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz ajándékba!  


 

Korábban a posztok és a szerepkörök nagyrészt kéz a kézben jártak egymással. Egyértelmű és mindig ugyanolyan feladata volt az adott posztokon szereplő játékosoknak. A csatár mögötti játékszervező – tízes – volt a csapat esze, nagyrészt az ő megoldásain múlott, hogy milyen hatékony egy csapat támadójátéka, elsősorban neki kellett kiszolgálnia a csatárt, aki a befejezésekre összpontosíthatott. A kapus –mint azt én is bemutattam korábban – egy kívülálló szerepet töltött be. Rendszerint egy követelmény volt vele szemben mégpedig, hogy útját állja a kapuja felé tartó lövéseknek.

Mára ez már gyökeresen megváltozott:

A legtöbb poszton ma már az univerzális szerepkörök dominálnak, tehát a poszt és a szerepkör alapvetően elkülönültek egymástól.

Ma már egy csatárnak is ki kell vennie a részét a védekezésből, a védőknek pedig a támadásokból. A horvát válogatottat 1998-ban világbajnoki bronzéremig vezető Miroslav Blazevic mindezt így foglalta össze: „Mostanában sokkal több szó esik a játékfelfogásról – támadó felfogású játék, védekező felfogású játék –, mint a játékrendszerekről. Manapság már minden a játékosok átformálásáról szól. A védőként játszók mennek előre támadni. A támadóharmadban játszók jönnek hátra, és besegítenek a védekezésben.” (Jonathan Wilson: Futballforradalmak)

A mai felgyorsult játékban drasztikusan lecsökkent a labdával való döntések meghozatalánál a terület és az idő. A legtöbb csapat arra törekszik, hogy a kapu felé vezető közvetlen utat, a centrumot hatékonyan lezárja, ott létszámfölényt alakítson ki. Ennek lett a következménye az, hogy a klasszikus irányítók ma már többnyire eltűntek, a hozzájuk köthető tízes mez is ma már igazából csak státuszszimbólumnak számít a csapaton belül. A mai játékszervezők már jóval mélyebben játszanak, a saját kapujuk előtt a területet szűkítő ellenfelek miatt. Ennek folyományaként kerültek előtérbe a csatárposzton a hamis kilencesek is, akik nem ritkán akár a felezővonalig is visszalépnek és dilemma elé állítják az ellenfelek védőit. Az 1950-es években az angoloknak és a világ nagy részének egyenesen sokként hatott Hidegkuti Nándor Aranycsapatban betöltött szerepe, viszont ez mára már bevett szokássá vált, sőt sok csapatban ma már nem is találunk klasszikus centert.

A játékfázisok ma már egymástól elválaszthatatlanok. Komoly hatásuk van a támadásban felvett pozícióknak a védekezésre és fordítva, ez automatikusan olyan játékosokat igényel, akik minden fázisban helyt tudnak állni.

A többi poszt közül is kiemelkednek ebben a tekintetben a szélsővédők, akiknek amellett, hogy kivételes állóképességgel kell rendelkezniük magas szintű taktikai felkészültségről is tanúbizonyságot kell tenniük.

 

Támadó szélsővédők

A futball hőskorában a piramisrendszerben, majd az ezt váltó WM-rendszerben igazából még nem is létezett a szélsővédő posztja. A szélek bejátszása a szélső támadó feladata volt az összekötővel karöltve. A szélső bekkek megjelenése összességében a négyvédős felállás megjelenéséhez, és a brazilokhoz köthető. Az 1958-as világbajnokság amellett, hogy Pelé először mutatta meg kivételes képességeit nagy tornán, a négyvédős felállás debütálását is hozta egy nagyon offenzív 4-2-4-es alapformációban. Az 1958-as és az 1962-es vb-n Nílton Santos töltötte be a bal oldalon a felfutó szélsőhátvéd szerepét és vált a támadó szélsővédők mintapéldájává. Őt követte az 1970-es vb-győztes csapatban Carlos Alberto, akinek a jobboldali felfutásai lehetővé tették az előtte helyezkedő Jairzinho befelé történő cselezéseit, az ilyen típusú kombinációk manapság is elég gyakoriak a futballpályán. Még mindig élénk emlék lehet a nemrég visszavonuló holland klasszis, Arjen Robben ilyen jellegű megindulásai.

Ugyan az 1960-as években a Viktor Maszlov vezette kombinatív futballt játszó szovjet válogatottban Andrij Andrijovics Biba is hatékonyan játszott támadó szélsővédőként, ez a fajta poszttechnika ekkor még nem terjedt el széleskörűen. Ekkor még nagyrészt a védekező feladatok voltak előtérben. Meg kellett állítani az ellenfél szélső támadóit, illetve biztosítani – az ekkor még domináló emberfogás miatt – a sokszor kimozgó középső védőket. A támadó szélsővédők, vagy sokszor már szárnyvédők általános elterjedése igazából a védekező középpályás védősorba való visszavonásával, illetve a söprögetők alkalmazásával függ össze.

Az 1986-ban vb-győztes argentin válogatott szövetségi kapitánya, Carlos Bilardo tulajdonképpen feltolta a középpályára a szélsővédőit, így kialakítva a 3-5-2-es felállást, ami aztán egészen a 2000-es évek legelejéig elterjedtnek számított. Az ezredforduló környékén újra a brazilok vitték a prímet a Cafú–Roberto Carlos párossal. Ők ketten hihetetlen intenzitással és munkabírással nyargaltak fel-alá az oldalvonal mentén, miközben rendkívüli technikai képességekkel rendelkeztek. Méltó utódjuk lett Daniel Alves, aki a Josep Guardiola-féle FC Barcelonában futotta be a jobb szélt és tette lehetővé Lionel Messiéknek, hogy a centrumban kamatoztathassák képességeiket.

Guardiolának a szélsővédők szerepkörének megreformálásában is kulcsszerepe van, de erről majd egy kicsit később. Először is tekintsük át, hogy alapvetően milyen formákban is lehet alkalmazni a felfutó szélsővédőket. Az ő szerepkörük szorosan összefügg az előttük játszó úgynevezett tükörszélsőkkel. Ők azok, akik az erősebb lábukkal ellentétes oldalon játszanak, tehát például egy ballábas szélső a jobb szélről indul, mint például Arjen Robben. Mögötte rendszerint Philipp Lahm volt az, aki felfutva biztosította a szélességet. Az ilyen kombinációkat nevezzük a védő szemszögéből mögékerülésnek, tehát amikor a befelé cselező szélső háta mögött nagy lendülettel felfut a védő. A Bayer Leverkusennél is sokszor megfigyelhető ez Moussa Diabyval és Jeremie Frimponggal.

 

A Ferencváros elleni szeptemberi mérkőzésen is kettejük összjátéka volt a leverkuseni egyenlítés előzménye. Diaby (19) kissé befelé indulva rávezette a labdát Eldar Civicre (17) miközben a szélen Frimpong (30) szabadon futhatott fel. Amikor a jobbhátvéd felért, Diaby indította is a ferencvárosi védősor mögé, majd az alapvonalról hajszálpontosan találta meg a mélységből berobbanó Exequiel Palaciost (25), aki góllal fejezte be az akciót

 


(X) Hívd meg barátaidat és szerezz ingyenes fogadást, befizetési bónuszt, illetve bónuszpénzt összesen 75 000 HUF értékben! A meghívott barátaid pedig egy nagyvonalú üdvözlő bónuszt kapnak, tehát nem csak te, hanem ők is jól járnak.


 

A szélsővédők jellemzően az egy az egy elleni szituációkban nem bírnak azokkal a képességekkel mint a támadók, éppen ezért szükséges, hogy a kombinációs játékba hatékonyan be tudjanak szállni. A fenti szituációban Frimpongnak (30) biztosított Diaby (19) passzopciót a félterületben, miközben kicsalogatta a védővonalból a Celtic balhátvédjét, Adam Montgomeryt (54). A mögötte kialakuló szabad területbe tudott aztán befutni mélységből Frimpong és vezethette a Diabytól egyből visszakapott labdát

 

A mögékerülés mellett a másik fő fegyver az alákerülés. Ennél a taktikai elemnél a szélső védő a félterületben fut fel, miközben a szélső támadó biztosítja a szélességet. Az ilyen jellegű felfutások leggyakrabban területmanipuláló szándékkal történnek. Tehát az ellenfél játékosát szeretnék magukkal vinni, hogy aztán a szélső befelé tudjon törni a labdával.

 

A Borussia Dortmund balhátvédje, Raphael Guerreiro (13) előszeretettel veszi fel a pozícióját a félterületben. Itt éppen Donyell Malen (21) befelé töréséhez nyitott területet. Felfutásával elcsalogatta az Union Berlin középpályását, Levin Öztunalit (7), akinek a helyén aztán jöhetett a betörés

 

Irányító szélsővédők

A letámadó csapatok rendszeresen élnek azzal az eszközzel, hogy az ellenfél labdajáratását az oldalvonal felé terelik, majd ott lecsapnak a kiszolgáltatott szélsővédőre. Ezt elemeztem nemrég a Bayern München példáján keresztül. Emiatt aztán a szélsővédők fokozottan rá vannak kényszerülve, hogy labdával se jöjjenek zavarba, hiszen ha elvesztik a játékszert, az a kapu közelsége miatt rendszerint komoly helyzetet von maga után.

Ezen a ponton említendő Trent Alexander-Arnold, aki fiatal kora ellenére igazi példakép lehet mentalitásával és labdaügyességével. A 2018–2019-es BL-győztes szezonban 12 gólpasszt osztott ki a Premier League-ben, ami védőjátékostól a legtöbb az angol élvonal történetében. Természetesen a nemzetközi menetelésből is kivette a részét, ahonnan az FC Barcelona elleni emlékezetes elődöntő visszavágó kiemelkedik. A második félidőben a szünetben beálló és duplázó Georginio Wijnaldum mellett a másik fő letéteményese volt a Liverpool emlékezetes visszakapaszkodásának két gólpasszal. Az elsőnél egy sikeres labdaszerzés után centerezett középre, a második pedig alighanem most is sokak emlékezetében él. Zseniális helyzetfelismeréssel, gyorsan végzett el egy szögletet, miközben a barcelonai játékosok még bőven a helyüket keresték. Összességében Alexander-Arnold egyesít szinte minden olyan képességet, amikre a mai futballban szüksége van egy szélsővédőnek. Nem jön zavarba a letámadástól sem, hiszen ilyenkor is tudja, hogy miként játszhatja át az ellenfeleket, mint egy igazi irányító, annyi különbséggel, hogy ő mindezt a szélről hajtja végre.

 

Itt is látható, hogy Alexander-Arnold (66) nem jött zavarba az erősen az ő oldalára összpontosító barcelonai letámadással szemben. Ilyenkor szokta előhúzni hajszálpontosságú átforgatásait, ahogy ebben a helyzetben is. Miután áttette a labdát a másik oldalra, Andrew Robertsonhoz (26), a Liverpool ahelyett, hogy saját térfelén labdát vesztett volna az ellenfél térfelén építkezhetett. Alexander-Arnold tehát annak ellenére sem bizonytalanodott el, hogy körülötte minden közvetlen passzopció le volt zárva.

 

„Hamis” szélsőhátvédek

Ezen a játékszervezői vonalon érkezhetünk el a Pep Guardiola által már Münchenben is alkalmazott úgynevezett hamis szélsővédők szerepköréhez – a hamis kilencesek után szabadon. Ennek a szerepkörnek a magyarázatáról korábban így írtam egy példamutatós elemzésemben.

„Pár éve, Josep Guardiola müncheni munkássága idején keltett nagy feltűnést azzal, hogy a szélsővédőket nem arra használta, hogy a vonal mentén felfussanak, hanem a félterületben töltöttek be játékszervezési funkciókat. Ezt a taktikai elemet nevezte el a szakma hamis szélsőhátvédnek (False/Inverted Full-Back). Ennek volt mintapéldája David Alaba, akinek jól feküdt ez a poszt, hiszen itt kamatoztatni tudta sokszínűségét. Guardiola a Manchester Citynél is előszeretettel alkalmazza ezt a taktikai eszközt, és idén Joao Cancelo játékának járnak a csodájára a legtöbben, mint játékszervező szélsőhátvéd.”

Tehát összességében támadásépítéskor a szélsővédő tulajdonképpen középpályássá vedlik át, és így amellett, hogy adott esetben a centrumból szervezheti a játékot már a puszta helyezkedésével kedvező helyzetbe hozhatja csapatát. Nem véletlenül mondják elemzői berkekben, hogy a legfontosabb momentumok a labdától távol következnek be. Nem feltétlenül az a legfontosabb, hogy a játékos mit csinál a labdával, hanem az, hogy előtte miként helyezkedik, hogy egyáltalán megkaphassa. Hiába van például egy jól cselező játékosunk, ha nem jut labdához. Ugyanilyen fontos a csapattársak helyezkedése is, hiszen mint fentebb az alákerülésnél is kiemeltem el tudják vonni az ellenfél figyelmét. Nézzük tehát, hogy miként működik ez a behúzódó szélsővédők esetében.

 

A Manchester Citynél Olekszandr Zincsenko (11) és Joao Cancelo (27) előszeretettel mozognak be a centrumban. Ebben a fent bemutatott támadásban is kulcsszerepet játszottak helyezkedésükkel az RB Leipzig ellen. Joao Cancelo lehetővé tette, hogy Kevin de Bruyne (17) egy sorral feljebb léphessen, így nem engedte Angelinónak (3), hogy kiváltson a szélességet biztosító Riyad Mahrezre (26), aki így szabadon kaphatta a labdát Rodritól (16). Eközben a másik oldalon Zincsenko Christopher Nkunkut (18) csalogatta beljebb, aki így nem tudott besegíteni a mögötte lévő védőnek, Nordi Mukielének (22), ezért egyedül volt kénytelen két manchesteri játékossal szembenézni. Az is jól kirajzolódott, hogy a két behúzódó szélsővédővel egy kompakt, öt emberből álló blokk alakult ki, ami egy esetleges labdavesztés esetére biztosított ideális felállást, hiszen így a kapu felé vezető legrövidebb utat, a centrumot sikerült lezárni.

 

A hamis szélsővédők által egy csapat úgy tud nagyobb jelenlétet kialakítani a támadóharmadban, hogy közben a védekezés is stabil marad, hiszen a Guardiolánál alkalmazott egy szem hatos nem marad egyedül labdavesztéskor. Előnyös még az építkezés fázisában, hogy a beljebb helyezkedő szélsővédővel az átforgatások útja is jelentősen lerövidül. Mindez Julian Nagelsmann „minimális szélességről” (minimale Breite) alkotott elképzelésében játszik kulcsszerepet, amiről korábban ebben a cikkemben részletesebben is írtam.

 

Összegzés

A mai szélsővédők teljesen megérdemelten kapnak egyre növekvő médiafigyelmet, hiszen rendkívüli munkabírásról kell tanúbizonyságot tenniük a pálya egész szélességében, sőt sokszor a centrumban is.

A poszt egyre támadóbb felfogású interpretálásának volt a logikus következménye a háromvédős rendszerek széles körű térnyerése és ezzel együtt a szárnyvédők szárnyalása, amiről a Robin Gosensről írt elemzésemben így tettem említést: „Ez az újhullámos háromvédős felállás tulajdonképpen annak a folyamatnak a következő és logikus lépése, amelyben a szélsővédők egyre támadóbb szerepkört vesznek át”.

Még összetettebbé teszi a feladatkörüket, hogy eközben természetesen a védekezésről sem feledkezhetnek meg. Nem véletlenül válnak sokszor egy-egy mérkőzés hősévé a fáradhatatlanul visszaloholó, Alphonso Davies típusú játékosok.


 

FORRÁSOK

 

Melyik csapat nyeri a Bajnokok 2021-2022-es szezonját?

4,75 – Manchester City

5,00 – Bayern München

6,25 – Paris SG

7,50 – Liverpool 

10,00 – Chelsea

Ezt a fogadási lehetőséget a Sportfogadás/Labdarúgás/Bajnokok Ligája/Végső fogadások útvonalon keresztül találhatod meg.


Kattints ide és fogadj az európai kupaporond különböző lehetőségeire az Unibeten! Ha ezen a linken keresztül regisztrálsz, most 100%-os befizetési bónuszt és 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz!

Írj hozzászólást