Afgán labdarúgás: volt, van-e, lesz-e még?

Minden valamire való afgán futballista története meneküléstörténet – és ők még azok, akiknek épségben és időben sikerült elhagyniuk az országot –, a női válogatottnak befellegzett, a 2021-es hazai bajnokságnak szeptemberben kellene elindulnia Kabulban, de jó eséllyel nem fog. Persze sokkal nagyobb tragédiák sújtják most Afganisztánt ennél, viszont szimbolikus jelentősége miatt úgy érezzük, érdemes vetni az ottani focira egy pillantást.


(X) Regisztrálj a Büntetőn keresztül az Unibetre, és befizetési bónuszod mellé 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz ajándékba!  


 

„Afganisztán, a félhold-zárta börtön / Egy más élet a Földön, ez a kirekesztett világ…” – szól a székesfehérvári Fegyelmező Részleg együttes Afganisztán című dala, a szöveg újra és hatványozottan igazzá vált ismét. Pedig nem volt mindig így, és nem is kellene törvényszerűen így lennie: az ázsiai országban a krikett mellett a labdarúgás a legnépszerűbb sportág, a helyi futballszövetség már a két világháború között megalakult. 1948-ban felvette az afgánokat a tagjai közé a FIFA, 1954-ben pedig alapító tagjai voltak az Ázsiai Labdarúgó-szövetségnek, az AFC-nek. Az első szervezett futballtornát 1923-ban rendezték, országos (jellegű) bajnokságot pedig 1946 óta rendeznek kisebb, de inkább nagyobb szünetekkel… A történelmi hideg- és forró háborús gyorstalpalótól megkíméljük olvasóinkat, inkább ugrunk egy nagyot az időben: 1984-től egészen 2002-ig szünetelt az afgán futball, előbb a szovjet-afgán háború, majd a polgárháború, aztán pedig a tálib rezsim tiltása következtében, ami most, 2021-ben újra életbe léphet.

Marad tehát a 2002 és 2020 közti rövid időszak, a helyi sport erejét pedig jól jelzi, hogy ebben az alig két évtizednyi érában milyen komoly eredményeket értek el!

 

Kalasnyikov-dörgés helyett labdapattogás Kabulban

Az akkori formájában 2006 óta működött Kabul Premier League-et, amelyben kizárólag fővárosi csapatok vettek részt, 2012-ben váltotta le az Afghan Premier League (APL) kabuli központtal, az ország főbb régióit képviselő nyolc csapattal. Rendhagyó – és persze nagyon amerikai – módon a csapatok tagjait kezdetben egy Zöld Gyep című valóságshowban toborozták össze, a szezonokat pedig jellemzően ősszel játszották le; a csapatok két négyes csoportba kerültek, majd az elődöntőkkel és a döntővel folytatódtak a viadalok. 2020-ban ismét, immár ötödszörre a Shaheen Asmayee FC, azaz a Sólymok ünnepelhettek bajnoki címet.

 

A Shaheen Asmayee FC játékosai a 2020-as bajnoki címüket ünneplik Kabulban (forrás: The AFC)

 

Miközben a férfiak lelkesen kergették a labdát, megalakultak az első női csapatok is, majd megszervezték az afgán női válogatottat, amely első hivatalos mérkőzését 2010 decemberében játszotta Nepál ellen Bangladesben. 2012-ben az első győzelmüket is megszerezték, 2016-tól 2020-ig pedig az az amerikai Kelly Lindsey volt a szövetségi kapitányuk, aki ma Marokkó női válogatottját edzi. A társadalmi ellenállásra azonban jellemző, hogy afgán földön még az amerikai fennhatóság idején sem futballozhatott a női válogatott, amelynek (elvileg) hazai meccseit így egytől egyig külföldön kellett lejátszania, miközben az országos szövetség elvetemült hivatalnokai ott tettek keresztbe nekik, ahol csak tudtak. Holott a játékosok sokszor nagy áldozatokat hozva vállalták a szereplést a címeres mezben, jól illusztrálja ezt Shabnam Mobarez, a csapatkapitány története. A Kabulban született középpályás családjával hétévesen menekült el hazájából és telepedett le Dániában, ahol az Aalborg BK játékosa lett, emelett egy ottani dán menekülttáborban lánycsapatokat edz. Shabnamot, aki gyerekkorában az utcabeli fiúkkal focizva tudott beilleszkedni új hazájában, meghívták a dán válogatottba, ő azonban visszautasította a lehetőséget, hogy Afganisztánt képviselhesse a nemzetközi porondon.

 

Shabnam Mobarez (forrás: www.dw.com)

 

Feltámadás és halál válogatott mezben

A 2000-es évek elején szó szerint haló poraiból feltámadt afgán férfi válogatottnak mindössze néhány évre volt szüksége, hogy ütőképes, a térségben a menők közt számon tartott együttessé fejlődjön. A csapat 2010-ben már döntőig jutott a Dél-Ázsiai Játékokon, a fináléban végül Bangladestől szenvedtek vereséget. Egy évre rá Indiában bejutottak a dél-ázsiai válogatottak részvételével zajló, (ideális esetben) kétévente megrendezett SAFF-bajnokság döntőjébe, azt a meccset csak az utolsó 20 percben bukták el a házigazdák ellen.

2013-ra beérett a kemény munka, Afganisztán válogatottja megszerezte történetének első trófeáját, megnyerve az SAFF-tornát, melyet abban az évben Nepálban rendeztek, a szeptember 11-i döntőben a címvédő Indiát 2–0-ra legyőzve.

 

A 2013-as tornagyőztes válogatott (forrás: The Express Tribune)

A következő kiírásban ismét ez a két gárda küzdött meg a dél-ázsiai bajnoki címért, a 2016. januári fináléban a rendes játékidő 1–1-es döntetlent hozott, a a párharcot végül az indiai labdarúgás élő legendája, Sunil Chhetri gólja döntötte el a 101. percben.

Meg kell jegyeznünk, ezt a bizonyos válogatottat olyan futballisták alkották, alkotják, akik nem szülőhazájukban nőttek fel, hanem menekültként kezdtek el focizni Németországban, az Egyesült Államokban, Hollandiában, vagy valamelyik skandináv országban – és ez az a pillanat, amikor megkérem kissé megviseltebb idegrendszerű olvasóinkat, hogy hagyják abba a cikk olvasását, mert ahogy a bevezetőben már említésre került, gyakorlatilag minden afgán labdarúgó története egy-egy drámai meneküléstörténet (ha megengedhető egy személyes megjegyzés, közel két évtizedes futballszakírói pályám talán legdepresszívebb anyaggyűjtése volt ezen sztorik kikutatása és végigolvasása).

A 17 éves utánpótlás-válogatott Zaki Anwari augusztus 16-án egy, a kabuli reptérről felszálló gépről lezuhant és szörnyet halt, amikor több száz kétségbeesett sorstársával együtt megpróbált a tálib rémuralomtól rettegve kijutni az országból. Zaki korai és tragikus halálát lelte a próbálkozásban, a közelmúlt afgán válogatottjának tagjai és családjaik szerencsésebbnek mondhatják magukat. A fent említett 2011-es SAFF-torna egyik hőse, a csatár Balal Arezou Kabulban született és nőtt fel, majd menekültként Norvégiába telepedett le. A kitűnő hátvéd Zohib Islam Haroon Fakhruddin Amiri pályafutása szinte egészét Indiában légióskodta végig, a nyáron költözött át 31 évesen Kanadába: ott a Blainville színeiben együtt focizik például Alexandre Cuvillier-vel, a francia csatárt a Boulogne és a Nancy színeiben is láthattuk játszani és persze gólokat lőni a Ligue 1-ben.

 


(X) Köss egy fogadást legalább 3500 Ft értékben egy labdarúgó Bajnokok Ligája, Európa Liga, vagy Európa Konferencia Liga selejtezőre a Fogadásépítővel és jóváírunk neked egy 1500 Ft értékű ingyenes élő fogadást!


 

A 2013-as tornagyőztes csapat kapitánya, a hátvéd Djelaludin „Djelal“ Sharityar hétévesen, 1990-ben érkezett Németországba édesanyjával és testvéreivel, három éven át a VfL Wolfsburgnál edződött, később Cipruson, Bahreinben és Indiában is futballozott. A középpályás Mustafa Azadzoy mindössze hat hónapos volt, amikor családja Németországba menekült, az utóbbi öt évben Thaiföldön rúgta a bőrt. Ata Yamrali, a már visszavonult irányító középpályás Németországban, Hamburgban nőtt fel, akárcsak a csatár Sandjar Ahmadi. A futballtörténeti első afgán trófea megszerzésében döntő érdemeket szerzett rajtuk kívül a nepáli viadal MVP-jének, legértékesebb játékosának választott kapus, Mansur Faqiryar, aki családjával egyéves korában menekült el hazájából a németországi Brémába. Gyerekkorától kezdve egészen 2016-os visszavonulásáig német alsóbb osztályú együttesekben védett, amióta pedig felhagyott az aktív játékkal, kapusedzőként dolgozik a Werder Bremennél – emellett az utóbbi években az afgán válogatott kapusait is trenírozta. A 2013-as tornagyőzelem után megfogalmazódott benne a terv, hogy fociakadémiát hoz létre, melyben a gyerekek megtapasztalhatják a sport összetartó, közösségépítő erejét – a Mansur Faqiryar Foundation 2015 óta működik.

A jelenlegi első számú afgán hálóőr, Ovays Azizi apját és nagyszüleit is elvesztette a háborúban, édesanyjával és négy testvérével gyerekként menekült el az országból. Dániában leltek otthonra, ahol Azizi félprofiként, munka mellett alsóbb osztályú csapatok kapuit védte. 2019-ben kiruccant a Maldív-szigetekre, ahol 2020-ban bajnoki címet nyert a Maziya színeiben – csapattársa volt válogatottbeli társa, az Oroszországban született és felnőtt középpályás, Sharif Mukhammad is, aki idén az indiai I-League-ben nyert bajnoki címet a Gokulam Kerala FC egyik legjobbjaként. Azizi kapus tavaly nyáron Svédországba, az afgán bevándorlók által alapított negyedosztályú Ariana FC-be igazolt, amely a kabuli Arianáról kapta a nevét – az egyesületet 1941-es alapításával a második legrégebbi afgán klubként tartják számon. Az afgán válogatott aktuális csapatkapitánya, Farshad Noor ötévesen, 1999-ben menekült családjával Hollandiába. A technikás középpályás a PSV Eindhoven akadémiáján nevelkedett, tehetséges ifjoncként természetesen szerepelt a korosztályos holland válogatottban is, 2017-ben aztán elkötelezte magát Afganisztán nemzeti csapata mellett. Jelenleg a riffai Al Hala SC, egy bahreini élvonalbeli klub erőssége.

 

A legjobb afgán kapus, Ovays Azizi a svéd Ariana FC mezében (forrás: Ariana FC)

 

A leghíresebb és várhatóan legmagasabbra emelkedő afgán futballista azonban nem a fentiek közül kerül ki, hiszen őt dán színekben láttuk focizni és gólt lőni tavasszal Magyarországon, Dánia U21-es válogatottjának színeiben az utánpótlás Európa-bajnokságon. A 18 éves Wahidullah „Wahid” Faghir már Vejlében született afgán menekült szülők gyermekeként, és dán színekben Michael Laudrup, Jon Dahl Tomasson, Nicklas Bendtner babérjaira tör. Wahid legutóbb augusztus 23-án, hétfőn talált be a dán Superligában a Nordsjaelland ellen a Vejle BK színeiben, de nem valószínű, hogy sokáig maradna nevelőegyesületénél: Európa számos sztárklubja figyeli, különösen Angliából követik fokozott érdeklődéssel a fejlődését.

 

A társadalomszervezés nagy kérdései

Az afganisztáni új tálib rezsim azt már világossá tette, hogy a nők sportját, így a női futballt eltörli az országban, a férfiak tekintetében egyelőre megengedőnek mutatkoznak. Filozófiai, teológiai, szociológiai szempontból mindenképpen elgondolkodtató az egyes elvrendszerek profi sporthoz való viszonya: gyökeresen más okokból ugyan, de a valódi baloldalisággal, vagy például a radikális fundamentalista iszlám ideológiával nehezen összeegyeztethető a létezése, ellenben mondjuk a kapitalista-fasiszta rendszerek támogatók, a kereszténységen belül a pápista irányzat pedig legalábbis megengedő a profi sporttal, mint gazdasági-társadalmi ágenssel, alrendszerrel kapcsolatban.

 

Az afgán női válogatott vendégségben az Egyesült Államokban (forrás: Palo Alto Online)

 

Ezek miértje messze vezetne, a jelen áldozatainak azonban most van szüksége a segítségre: ha már így alakult – mert így alakították –, a nyugati világ erőinek az a dolga, hogy biztonságban kimenekítse Afganisztánból, akit csak tud, és befogadja a menekülőket.

Otthont adjon nekik, teremtsen lehetőséget számukra a boldoguláshoz, a gyerekeknek pedig a színvonalas oktatáson és bizony a sporton, akár a futballon keresztül adjon esélyt új hazáikban a társadalomba való betagozódásra.

Fiúknak és lányoknak egyaránt.

 

Ki adja a legtöbb gólpasszt a Premier League 2021/2022-es idényében?

3,25 – Kevin De Bruyne

8,00 – Bruno Fernandes

8,00 – Paul Pogba

Ezt a fogadási lehetőséget a Sportfogadás/Labdarúgás/Anglia/Premier Liga/Végső fogadások útvonalon keresztül találhatod meg.


Kattints ide és fogadj a Premier League piacaira az Unibeten! Ha ezen a linken keresztül regisztrálsz, most 100%-os befizetési bónuszt és 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz!


Ha értékeled a munkánkat, támogasd működésünket egy kattintással:    Támogatom


Kiemelt fotó: Getty Images

Írj hozzászólást