Afrika-kupa betamtamozó

Vasárnap rajtol a 33. Afrikai Nemzetek Kupája, melynek a szokásos igencsak viharos körülményeit most még a Covid-veszély is tovább súlyosbítja. A kontinens legjobbjai közé tartozó Kamerun 50 év után rendezhet ismét kontinensviadalt, melynek meccsei időeltolódás nélkül, nálunk is normálisnak számító időpontokban kerülnek majd megrendezésre – számos topligás sztár részvételével.


(X) Regisztrálj a Büntetőn keresztül az Unibetre, és befizetési bónuszod mellé 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz ajándékba!  


 

A felkészülés nehézségei

A tornát elég nagy adok-kapok előzte meg az Afrikai Labdarúgó Szövetség (CAF) és az európai topligák között, akik úgy viselkedtek, mintha csak most döbbenetek volna rá, hogy létezik egy kontinenstorna, amelyre elutaznak a játékosaik. Az angol és a francia nyelvű sajtóban hetek óta különös hangvételű cikkek jelennek meg, és az ECA (European Club’s Association), majd az eddig szinte ismeretlen World League Forum is meglehetősen udvariatlan közleményt adott ki, melyben azt követelték a FIFA-tól, hogy tolja ki a játékosok elengedésének határidejét. Nyilván ezen közlemények hátterében is elsősorban a topligás csapatok állnak, hiszen amúgy számos bajnokság téli szünetet tart és kevésbé érintett a torna által, sőt olykor még büszke is, hogy csapatai játékosokat delegálnak egy -egy kontinensviadalra.

A mostani tornán ugyanis már 403 európai légiós szerepel a keretekben, amire korábban sohasem volt példa. Ez csak részben magyarázható azzal, hogy az Afrika-kupát is 24 csapatosra bővítették legutóbb.

Nagyobb jelentősége van annak, hogy egyre szélesebb körben építenek az európai piramis alján szereplő csapatok is afrikai játékosokra, akiket sokszor igen olcsón szereznek meg, hogy aztán jó haszonnal továbbadhassanak rajtuk. A mostani ANK által leginkább érintett európai klub, a Metz is épp ilyen például, mely hét játékosát veszíti el a torna idejére.

 


 

Azt mindenesetre sikerült a nyugat-európai nyomásnak elérnie, hogy január 4-én kelljen csak elengedni a légiósokat az afrikai válogatottak kereteibe, így aztán nem csak a megelőző hétvégén szerepeltek jópáran még a bajnokikon, de Chukwueze, Boulaye Dia, Akapo vagy Bono is pályára lépett például hétfőn is a klubjában, hogy aztán rögtön repülőre szálljon és elinduljon a vasárnap kezdődő tornára. Az ANK-n részt vevő válogatottak felkészülését így teljesen felborította a döntés, a lekötött felkészülési mérkőzések nagy részét lemondták a szövetségek és az utolsó pillanatokban kellett teljesen átszervezniük a terveiket a szakmai stáboknak is.

Pedig az Afrika-kupát 1957 óta az év elején rendezik, ami nem csak a hagyományok miatt szükséges, hanem a kontinens időjárási körülményei miatt is.

Az európai nyár idején ugyanis a kontinens északi országaiban a hőség teszi szinte lehetetlenné a sportolást, amit 2019-ben még bevállalt a CAF, Nyugat- és Közép-Afrikában azonban az év közepe az esős évszak ideje, amikor mindennaposak a trópusi felhőszakadások, a nagy mennyiségű lezúduló csapadékkal pedig semmilyen gyep alá épített vízelvezető rendszer nem tudna elbánni. A korábbi tornákon is előfordult persze egy-egy ilyen felhőszakadás, az év közepén azonban ez folyamatos jelenség lenne.

Mindeközben Kamerun eddig egyetlen egyszer, mégpedig 1972-ben lehetett az Afrika-kupa házigazdája (pedig közben majd’ 30 éven át a kameruni Issa Hayatou volt a CAF elnöke), így a kontinens egyik legjelentősebb futballnemzetének igencsak kijárt már egy rendezés. Nem lesz azonban sokkal jobb a helyzet a következő két tornának helyszínt adó Elefántcsontparton és Guineában sem, így a megoldás egy új FIFA-javaslat lehetne.

Az Arsene Wenger nevével fémjelzett ötlet szerint ahelyett, hogy minden hónapban megszakítanák a bajnokságokat egy-egy válogatott szünettel szerte a világban, évente kétszer, tömbösítve kerülne sor a különféle selejtezőkre a nemzeti csapatok számára kijelölt hosszabb peridódusokban. Ebből pedig az egyik megfelelő tervezéssel nagyjából le is fedhetné az Afrika-kupa megrendezésének időszakát is. Remélhetjük tehát, hogy az idei talán már az utolsó kemény ütközés az európai klubok és az afrikai szövetségek között.

 

Hiányzók

Hiába 24 csapat vesz már részt az Afrika-kupán a CAF 56 tagországa közül, természetesen akadnak bánatos hiányzók. A legutóbbi kiírás 10 résztvevője nem jutott ki az idei tornára, közte az akkor negyeddöntős meglepetéscsapatok, Benin és Madagaszkár vagy az utóbbi időkben az egyik legstabilabb védelmet felvonultató Uganda sem, így a keleti régió legutóbbi triásza (Etiópia, Kenya és Tanzánia) helyett most egyedül csak Etiópia képviseli a zónát.

Még az eddigieknél is váratlanabb fordulat, hogy a 2019-ben szintén negyeddöntős, a rendező Egyiptomot is kiverő Dél-Afrika is elvérzett a kvalifikációs küzdelmek során, mert váratlan vereséget szenvedett Szudánban, így utóbbiak és Ghána is előttük végzett a selejtezőcsoportban.

A „bafana bafana” soraiból az utóbbi években eltűntek gyakorlatilag a nevesebb légiósok, a hazai liga pedig hiába tartozik Afrika legerősebbjei közé, a hazai rendezésű világbajnokság óta nem sikerül kontinentális szinten sem visszaverekedni magukat a legjobbak közé.

A déli régió egy másik meghatározó futballnemzete, a 2012-ben ANK-győztes Zambia még rosszabb helyzetben van talán, hiszen egymás után harmadszor nem jutott el a kontinensviadalra, pedig már elkezdték bontogatni a szárnyaikat az 2017-ben U20-as vb-negyeddöntős csapat játékosai is az európai ligákban. Patson Daka (Leicester), Enock Mwepu (Brighton), Fashion Sakala (Rangers) vagy Emmanuel Banda és Edward Chilufya (Djurgardens) egyaránt ott vannak már a felnőtt válogatottban is, egy-egy mérkőzésnyi felvillanástól eltekintve mégsem sikerült eddig beváltani a „rézlövedékek” szurkolói által hozzájuk fűzött reményeket.

A 2015-ben még bronzérmes, a csoportjából azóta is mindkét tornán továbbjutó Kongói Demokratikus Köztársaság is elbukta ezúttal a selejtezőket. Amióta a sikerkovács Florent Ibengé 5 szép év után távozott a kispadról, a „leopárdok” nem tudják visszaidézni régi formájukat a számos elismert európai légiósuk ellenére. Tavaly május óta éppen Héctor Cúperrel próbálkoznak kikecmeregni a kátyúból, akinek a pragmatikus játékával sikerült is a vb-selejtezőkön bejuttatnia a csapatot a márciusi rájátszásba, így abban még bizakodhatnak a kontinens harmadik legnagyobb országának szurkolói, de az Afrika-kupát csak nézőként élhetik meg.

 


 

Félelem az omikrontól

Az biztosnak látszik, hogy erre a tornára alaposan rányomja a bélyegét a Covid, hiszen a vírus új, könnyebben terjedő variánsa nagyban beleszólhat majd a kezdőcsapatok összetételébe is.

A CAF a járványveszély miatt 23 helyett 28-ban maximálta a keretek méretét, de vannak olyan országok, akik nem használják ki ezt a lehetőséget, így például Malawi és Zimbabwe 23, Bissau-Guinea 24, Etiópia 25 játékossal érkezik Kamerunba.

A felkészülés során szinte minden csapatnál adódtak megbetegedések, Gambiánál például 16 játékos tesztje volt még pozitív egy héttel a torna rajtja előtt, míg Guineának például három játékosa csak később tudott csatlakozni a Kamerunba érkező csapathoz, mert a ruandai edzőtábor végén karanténba kerültek. Algéria és Tunézia az utolsó pillanatra tolta a helyszínre utazást, Marokkó pedig egészen speciális előkészületeket tett, hiszen 5 tonna szállítmánnyal repültek Kamerunba, saját szakáccsal, alapanyagokkal, vízzel, matracokkal, személyzettel és biztonsági szolgálattal, akik maguk sterilizálták a helyi alkalmazottak által kiürített szállodájukat a beköltözés előtt.

Természetesen a szervezők is igyekeznek minél biztonságosabbá tenni a tornát a nézők számára is. Bár Kamerunban a száraz évszakban éppen alaposan lecsökkent a megbetegedések száma az utóbbi hónapokban, az omikron variáns itt is megemelheti újra az esetszámokat. A stadionokba így csak a befogadóképesség 60%-ának megfelelő számú szurkoló léphet be (a hazai csapat meccseire ez a határ 80%), mégpedig csak olyanok, akik oltási igazolvánnyal és két napnál nem régebbi negatív teszttel rendelkeznek.

 


 

Helyszínek

Ha pedig már szóba kerültek a stadionok. Az Afrika-kupákon már megszokhattuk, hogy a nem épp fényes infrastruktúrával bíró rendező országok nem vágnak bele tucatnyi, később bajosan kihasználható stadion építésébe, hanem kevesebb építményben bonyolítják le a tornát. Ennek részben az is az oka, hogy a nemzeti csapatok hiába rendkívül népszerűek az egyes országokban, az afrikai mércével hatalmas utazási költségek miatt a szurkolók kevésbé mobilisak, így főként csak a környező országokból tudnak nagy számban érkezni, hogy valamennyire megtöltsék a stadionokat. Az egyedi hangulat kialakítása érdekében viszont kettős mérkőzéseket szoktak rendezni a helyszíneken, vagyis két mérkőzést rendeznek közvetlen egymás után, amire együtt árulnak jegyeket, így a lelátókon négy szurkolótábor verődik össze, és formál színes kavalkádot.

Így lesz ez idén Kamerunban is, ahol a fővárosban, Yaoundéban a régi, Ahmadou Ahidjo stadion helyett immár a 60 ezer szurkolót befogadó Stade d’Olembében játssza majd a hazai csapat a meccseit. Ennek méretéhez csak a kereskedelmi fővárosnak számító Douala stadionja, a Japoma fogható 50 ezres befogadóképességével, mely például a címvédő Algéria csoportjának ad majd otthont.

Biztonsági szempontból kockázatosnak számít viszont majd a Limbé Stadium, hiszen ha nem is itt, a legnagyobb városban, de a környéken a dél-nyugati anglofon tartományok többször is heves konfliktusba keveredtek az utóbbi években a frankofon államvezetéssel.

Mindeközben a távoli északon Garoua városa nincs messze azon határmenti területektől, ahol terrorista tevékenységek is előfordultak a múltban, ugyanakkor az ország kiemelkedően legeredményesebb klubjának, a Coton Sport-nak emblematikus stadionja, a Roumdé Adjia nem maradhatott ki a rendezésből.

Tavaly mindenesetre a ligaválogatottak számára hagyományosan kiírt Afrikai Nemzetek Bajnokságát már gond nélkül meg tudta rendezni Kamerun, így remélhetőleg most is flottul megy majd a szervezés.


 

Az esélyesek

A részletesebb csoportmustra helyett most térjünk ki a torna favoritjaira, hiszen a kiegyensúlyozott erőviszonyok és a rengeteg nehezítő tényező, az extrém időjárási viszonyok, a vírusveszély, a játéksok terheltsége miatt a kontinens 8-10 válogatottjától sem számítana különösebben nagy meglepetésnek, ha megnyerné a tornát. Ráadásul az utóbbi kiírások során már tapasztalhattuk, hogy nagyon sokszor borul is a papírforma és voltaképpen ritkán nyeri meg olyan csapat a tornát, amelyet a legesélyesebbnek tartottak előzetesen a szakemberek.

A legutóbbi győztes Algéria címvédésre tör, erre azért elég ritkán került sor az Afrika-kupák 65 éves történetében: Ghánának sikerült 1965-ben, Kamerunnak 2002-ben és Egyiptomnak 2008-ban és 2010-ben. A „sivatagi rókák” épp afrikai rekordot jelentő 34 meccsesre nyújtották veretlenségi sorozatukat a Ghána elleni felkészülési meccsen elért 3-0-s sikerükkel és decemberben még az Arab-kupát is megnyerték egy nem hivatalos csapattal, mely nélkülözte az európai légiósokat és nem is Dzsamel Belmadi szövetségi kapitány, hanem segítője, Bagdad Bugerra irányította. Az immár háromszoros Premier League-bajnok Rijad Mahrez (Manchester City) nevével fémjelzett csapat legnagyobb erőssége az összeszokottság és a rutin, ami még a nagyobb nevekből álló ellenfelekkel szemben is megingathatatlan magabiztosságot eredményez.

A legutóbbi döntő másik résztvevője, Szenegál most is a legmagasabbra taksált, európai sztárokkal teletűzdelt keretet vonultat fel, de így volt ez már korábban is párszor, mégsem sikerült még soha megnyernie a tornát.

Most is igazán eltökélten érkezik a 2002-ben még játékosként ezüstérmes Aliou Cissé legénysége, a kapuban Edouard Mendy (Chelsea), a védelemben Kalidou Koulibaly (Napoli), a középpályán Idrissa Gana Gueye (PSG), a támadósorban pedig például Sadio Mané (Liverpool) teszi félelmetessé a „Teranga oroszlánjait”. Az nehezíti viszont a helyzetüket, hogy hatalmas a nyomás a csapaton, a gárda háza táján állandóan felbukkanó El Hadji Diouf például lépten-nyomon kijelenti, hogy a trófeát várják végre a szurkolók a csapattól.

Hasonlóan hemzseg az európai légiósoktól Elefántcsontpart kerete is, a korábban Hervé Renard segítőjeként dolgozó Patrice Beaumelle azonban nem számíthat első számú kapusára, a doppingügybe keveredő Sylvain Gbohouóra, illetve a válogatottságot ideiglenesen lemondó Seko Fofanára sem, a védelemben pedig több fontos ember játéka is kérdéses. Jut azonban itt is sztár minden csapatrészbe Odilon Kossounou (Leverkusen), Franck Kessié (AC Milan) vagy az új gólvágó, Sébastien Haller (Ajax) révén. A csoportkörben rögtön komoly erőfelmérő lesz az algériaiak elleni meccs, márpedig a legutóbbi komoly erőfelmérő nem sikerült túl jól. A szövetségi kapitány ugyanis a legrosszabbkor veszítette el első tétmeccsét az „elefántok” kispadján, mégpedig épp Kamerunban egy sorsdöntő vb-selejtezőn, ahol el is búcsúzhattak a szurkolók a katari álmaiktól.

Az azon a meccsen diadalmaskodó és most is hazai pályán szereplő Kamerun így nem csak a mögötte álló lelkes szurkolótábor miatt sorolható a torna esélyesei közé, hanem amiatt is, hogy Toni Conceicao kezei alatt az őszre nagyon masszív társasággá értek össze a „szelídíthetetlen oroszlánok”.

A támadósorban Eric Maxim Choupo-Moting (Bayern München) mellett Karl Toko Ekambi (Lyon) jelenti a legnagyobb veszélyt, de a középpálya is komoly tekintélyt képes kivívni André Zambo Anguissa (Napoli) vezérletével, a kapuban pedig a kontinens talán legjobb portása, az épp az Internazionaléba igazoló André Onana igyekszik hatástalanítani az ellenfelek próbálkozásait.

Igencsak magabiztosan lépeget az utóbbi időben Marokkó is, mely két magyarországi légióssal, a Mmaee-testvérpárral vág neki az Afrika-kupának, ahogy azt az idei torna NB I-es játékosait számba vevő írásunkban bemutattuk. Pedig a keménykezű bosnyák szövetségi kapitány, Vahid Halilhodzic kivágta már a keretből Hakim Zijest (Chelsea) és Nusszair Maravit (Ajax), mégis csak egyetlen gólt kaptak az „Atlasz oroszlánjai” a legutóbbi 11 meccsükön. A legnagyobb sztár a csapatban így különös módon a jobbhátvéd, Asraf Hakimi (PSG), de nem is az egyének, hanem inkább a stabilitás révén igyekszik most elérni Marokkó, hogy 1976 után újra elnyerje a trófát vagy legalább végre a közelébe kerüljön, hiszen azóta a dobogóra is csak kétszer jutott el a nemzeti csapat.

Igencsak bizonytalan a helyzet Nigéria háza táján, hiszen négy játékos is kidőlt a tervezett keretből a torna előtt, köztük a legnagyobb sztárnak számító Victor Osimhen (Napoli), akit ráadásul a szaúdi klubja által blokkolt legutóbbi gólkirály, Odion Ighalo sem helyettesíthet. A támadóarzenál persze még így is félelmetes Kelechi Iheanacho (Leicester), Alex Iwobi (Everton) vagy Samuel Chukwueze (Villarreal) felvonultatásával, de a középpályán is ott lesz a Premier League egyik legjobb labdaszerzője, Wilfred Ndidi (Leicester). A bizonytalanságot az is csak fokozza, hogy a szövetségi kapitány csak ideiglenesen lett decemberben Augustine Eguavoen, közben már ki is nevezte a szövetség José Peseirót a helyére, aki a torna után veszi át a „szuper sasok” irányítását. Persze 2013-ban is akkor hódította el a trófeát a csapat, amikor talán már senki sem várta tőlük.

Most ráadásul egy csoportból indul Nigéria azzal az Egyiptommal is, melynek a kispadján a legtekintélyesebb szakember, Carlos Queiroz igyekszik méltó gárdát kovácsolni a „fáraókból” az Afrika legjobb  labdarúgójának számító Mohamed Szalahhoz (Liverpool). Az egyiptomi szurkolók számára a 2017-es ezüstérem után nagy csalódás volt a legutóbb hazai pályán elkövetett nyolcaddöntős botlás, a csorba kiköszörülésére pedig az Arab-kupán egész jónak mondható, elődöntős szerepléssel összekovácsolódó keret most néhány fontos európai légióssal egészül ki, mint Mohamed El-Neni (Arsenal) vagy Mahmud Hasszan Trézéguet (Aston Villa).

Egyedülálló módon egymás után 15. Afrika-kupáján szerepelhet Tunézia, az eddigi egyetlen megnyert trófea mellett pedig a jó szereplések sorát gazdagította a legutóbbi elődöntős torna is. Most az ősszel a Ligue 1-ben szépségdíjas gólok sorát szerző Vahbi Khazri (Saint-Étienne) mellé csatlakozik egy ifjú tehetség, a 18 esztendősen a decemberi Arab-kupa döntős menetelés során is csillogó Hannibal Mezsbri (Manchester United U23) és a középpályára Aisza Laiduni (Ferencváros) is, így ha nem is villognak Mondher Kebaier kezei alatt a „karthágói sasok”, de megint képesek lehetnek egy hosszabb menetelésre.

Ehhez persze lesz egy-két szava már a csoportkörben is az egyik legfiatalabb, ám roppant tehetséges kerettel rendelkező Malinak, mely a legutóbbi tornán is talán a leglátványosabb játékot produkálta Mohamed Magassouba kezei alatt, de akkor a nyolcaddöntőben a pragmatikusabb Elefántcsontpart megálljt parancsolt nekik.

Most viszont ott lesz a csapatban még a három év szünet után visszatérő Yves Bissouma (Brighton & Hove) is, akit a Premier League legnagyobb klubjai udvarolnak épp körbe és Kamerunban is tovább acélozhatja a „sasok” amúgy is bombaerős középpályáját.

Hagyományosan az esélyesek közé kell sorolnunk Ghánát is, mely a legutóbbi hét kiírásból hatszor a legjobb négy közé jutott, győznie azonban 1982 óta nem sikerült az Afrika-kupán. Mostanában ráadásul akadozik is a „fekete csillagok” gépezete, elég rövid úton szélnek is eresztette Charles Akonnor szövetségi kapitányt a szövetség és visszahívta a helyére azt a Milovan Rajevacot, aki a 2010-ben a vb-elődöntő kapujában elbukó csapatot irányította, azóta viszont minden állomáshelyén kínosan megbukott. A szurkolók néhány ifjú tehetségben reménykedhetnek, mint Kamaldeen Sulemana (Rennes) és Mohamed Kudus (Ajax), de helyettük egyelőre még alighanem az Ayew-testvéreknek és Thomas Partey-nak (Arsenal) kell ezúttal is vinniük a prímet a gárdában.

És akkor olyan csapatokat még nem is említettünk, mint az Afrika második legdrágább játékosát, Naby Keitát (Liverpool) és számos tehetséget felvonultató Guinea, a 2017-ben bronzérmes, de a legutóbbi tornát kihagyó Burkina Faso vagy 2015-ben az év afrikai labdarúgójává választott Pierre-Emerick Aubameyanggal (Arsenal) felálló Gabon.

Ez is jól mutatja, milyen a mezőny kiegyensúlyozottsága és az egész torna kiszámíthatatlansága, és ezt idén ráadásul a többi be nem kalkulálható, váratlan esemény mellett még a Covid-fertőzések alakulása is fokozhatja. Így ezúttal is egy igazi, hamisítatlan futballralira van kilátásunk Kamerunban.


 

Melyik együttes nyeri az Afrikai Nemzetek Kupáját?

6,00 – Szenegál

7,00 – Algéria

7,00 – Egyiptom

Ezt a fogadási lehetőséget a Sportfogadás/Labdarúgás/Afrikai Nemzetek Kupája/Végső fogadások útvonalon keresztül találhatod meg.


Kattints ide és fogadj a nemzetközi foci piacaira az Unibeten! Ha ezen a linken keresztül regisztrálsz, most 100%-os befizetési bónuszt és 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz!


 

Írj hozzászólást