Egy underground kontinenstorna outsiderei

Január 9-én rajtol a 33. Afrika-kupa, melyre mifelénk természetesen kevesebb rivaldafény jut, mint egy vb-re vagy Eb-re. Most azonban még az egzotikus mezőny 24 csapata közül is kilóg négy olyan válogatott, mely cseppet sem megszokott szereplője a viadalnak. Egy apró szigetcsoport, a klímaváltozás katasztrófáitól szenvedő nép, a legbizarrabb elnevezésű ország és a kontinens legkisebb területű állama.


(X) Regisztrálj a Büntetőn keresztül az Unibetre, és befizetési bónuszod mellé 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz ajándékba!  


 

Az idei Afrikai Nemzetek Kupáján már szinte megszokott szereplőnek számítanak olyan, korábban a futballtérképen igen halványan jelzett országok, mint a sorozatban harmadszor kvalifikáló Bissau-Guinea vagy Zimbabwe és a legutóbbi debütálása után visszatérő Mauritánia. A kameruni kontinensviadalon ugyanakkor új generációval visszatérő ritka vendég lesz Malawi és a részvételt 26 év után újra kivívó Sierra Leone, miközben két újabb debütáns is bemutatkozik Gambia és a Comore-szigetek révén.

Így az Afrikai Labdarúgó Szövetség (CAF) 56 tagja közül már csak 10 nem jutott ki soha a konföderáció futballünneplére, miközben például az 55 európai futballország soraiból 21 nem szerepelhetett még semmilyen nagy futballtornán.

 

Csendesen pislákoló lángok

A közel 20 millió lakossal rendelkező Malawi a Nyasza-tó partján terül el hosszan, mégis a klímaváltozás okozta szárazságnak leginkább kitett régióhoz tartozik. A mezőgazdasága drasztikus károkat szenvedett el az utóbbi évtizedben, ami tovább súlyosbította az amúgy is rossz gazdasági és élelmezési helyzetet. Az ország nevének eredeti jelentése után „lángoknak” becézett nemzeti csapat szurkolóinak azonban most nagy örömöt jelentett, hogy egy váratlan szerepléssel kihasználták Uganda megingását a selejtezőben és az ANK-k történetében mindössze harmadszor kvalifikálták magukat a kontinensbajnokságra.

Az eddigi két fellépésük során a csoportból ugyan nem tudtak továbblépni, de 1984-ben is szereztek pontot, 2010-ben pedig hatalmas meglepetésre megverték első meccsükön 3-0-ra a később az elődöntőig menetelő Algériát. Ezzel együtt nemzetközileg is magasan jegyzett játékosa voltaképpen még sohasem volt Malawinak, a legfontosabb válogatott játékosok általában a dél-afrikai ligában profiskodnak. Ott viszont a dél-afrikai bajnokság első malawi gólkirálya lett tavaly Gabadinho Mhango, aki egy győztes góllal a selejtezők során is jeleskedett a lángok között. Az Uganda elleni, a kvalifikációt jelentő győztes gólt szerző Richard Mbulu is a zóna legnagyobb országában légióskodik például, akárcsak a védelmet vezérlő csapatkapitány, Limbikani Mzava, míg a középpálya motorja, Gerald Phiri nemrég igazolt onnan Szudánba.

Megfordult játékos-pályafutása során Dél-Afrikában a sikerkovács szövetségi kapitány, a továbbjutás bebiztosítása után a könnyeivel küszködő Meke Mwase is, akinek viszont kivették már a kezéből a karmesteri pálcát az őszi vb-selejtezős kudarcok, a Kamerun és Elefántcsontpart, no meg a legfájóbb, a szomszédos Mozambik ellen elszenvedett vereség után. Asszisztensként a csapatnál maradt, de egy meglepő kinevezés után a keretet már a világvándor román Marian Marinica állította össze, aki a 2013-14-es szezonban Kaposváron volt másodedző, de megfordult már Tanzániában és Dél-Afrikában is, legutóbb pedig egy indiai klub utánpótlásképzését irányította. Ő azzal a nem túl progresszív kijelentéssel kezdte új állomáshelyén, hogy magasítani kell a keretet, de beszervezett közben olyan újoncot is, mint a 19 éves Henry Kumwenda, aki a Leeds utánpótlásában nevelkedett, jelenleg pedig egy amerikai egyetemi csapatban játszik.

Igazi európai légiós egy akad a csapatban, mégpedig Mzava 20 esztendős középhátvéd társa, Charles Petro, aki a Sheriff Tiraspol játékosa, de a Dnyeszter-mentiek BL-menetelésében nem vett részt, csak a bajnokságban szokott szerepelni. Akárcsak tavaly a jobbszélső Peter Banda, aki 5-5 góllal és gólpasszal járult hozzá a bajnoki címhez, de nyáron a tanzániai Simba SC-be szerződött.

Ez a keret persze nem sok eséllyel fut majd neki a topligás sztárokkal teletűzdelt Szenegál és Guinea elleni mérkőzéseknek, de a lángok számára a legfontosabb kihívás talán a kettő közötti összecsapás lesz, nevezetesen a Zimbabwe elleni rangadó, hiszen a déli régióból már csak ez a két csapat maradt talpon a komolyabb hagyományokra visszatekintő Dél-Afrika és Zambia selejtezőbeli kiesésével. Malawi mérlege ráadásul egészen pocsék a zimbabwei „harcosok” ellen, utoljára még 2006-ban tudtak győzni, azóta 0-3-5 a mutatójuk. A szurkolók számára alighanem az tenné csak teljessé az ANK-csodát, ha sikerülne valahogy a régi vetélytársat is két vállra fektetni.

 

 

A véres hegyek oroszlánjai

A lángokhoz hasonlóan Sierra Leone is mindössze harmadik Afrika-kupájára készül, a nyugat-afrikai együttes nem kevesebb, mint 26 év után tér vissza a tornára. Eddigi legeredményesebb generációjuk a kilencvenes évek közepén épp egy véres polgárháború alatt két tornán vett részt és összehozott előbb egy döntetlent, majd egy győzelmet is Burkina Faso ellen, mégpedig a később az Internazionaléban is megforduló Mohamed Kallon góljával.

A Beasts of No Nation című megrázó regény és film számára is ihletet adó borzalmas harcoknak szerencsére 2001 óta vége, az élet azonban továbbra sem könnyű az országban, hiszen például a legutóbbi Ebola-járvány legsúlyosabb gócpontja is itt volt. A 66%-os halálozási rátával pusztító vész perspektívájából a COVID kevésbé tűnhetett riasztónak, és leginkább az utolsó selejtező lebonyolításában borzolta a kedélyeket. Végül Sierra Leone a hazai helyett semleges pályán, öt játékosát nélkülözve is legyőzte a legutóbb még negyeddöntős Benint, hatalmas népünnepélyt okozva a főváros, Freetown utcáin.

A legnagyobb bravúr ugyanakkor a Nigériában 4-0-s hátrányból kiharcolt 4-4-es döntetlen volt a sorozatban, mely jól tanúskodik a jellenlegi „Leone Stars” küzdőszelleméről.

Ha pedig már a csapat beceneve szóba került, azt talán oroszláncsillagoknak” fordíthatnánk magyarra egy nem létező nyelvről. A terület ugyanis nem saját nevet visel, hanem a gyarmatosítók egy ügyetlen koholmányát. Először portugál, majd spanyol felfedezők nevezték el oroszlán-hegyláncnak, vagyis „Sierra Leona”-nak a kontinens ezen szegletét, amit azonban az angol gyarmatosítók később egy elírással vettek át és használták így évszázadokon keresztül. Mivel aztán az államalapítást is Londonból idetelepített felszabadított rabszolgák kezébe adták, a suta név megmaradt és ez alatt zárt, kovácsolt össze jó pár merőben különböző nyelvet beszélő népet.

Az Angliával való kapcsolatok még igen élénkek, hiszen a szövetségi kapitány is az angliai születésű, de játékosként már Sierra Leone-i válogatott John Keister, aki ráadásul most nagy erősítésként rá tudta venni a nemzeti gárdához való csatlakozásra Steven Caulkert (Gaziantep) is, az egykori angol utánpótlás-válogatott és a 2012-es olimpián is még brit színekben szereplő középhátvédet. Frissen érkezett még a keretbe az egykori hollandiai utánpótlás-válogatott Issa Kallon (Cambuur) és a svéd ifiválogatottat is megjáró Jonathan Morsay (Panetolikosz) a legveszélyesebb támadók azonban a dán bajnokságban pallérozódnak az Anderlecht-kölcsönjátékos Mustapha Bundu (Aarhus) és a svéd és moldovai bajnoki címmel, valamint dán kupagyőzelemmel is rendelkező Alhaji Kamara (Randers) személyében.

Akiket még mindenképpen ki kell emelnünk, az két sokat megélt játékos, akik már 13 éve szolgálják együtt a válogatottat egyaránt jóban és általában inkább rosszban. A védelmet irányító Umaru Bangura megjárta Norvégiát és Belorussziát, de öt éve már Svájcban profiskodik, a Zürichhel kupagyőztesnek is mondhatja magát, 34 évesen pedig már a másodosztályú Xamaxban jobbára kispadozik. Nála is három évvel idősebb a selejtezők végén a sorsdöntő tizenegyest kiharcoló és értékesítő gólvágó, Kei Kamara, aki pályafutása nagyrészét az MLS-ben töltötte, a Sporting Kansas City-vel nyert is egy bajnoki címet, de idén már a finn bajnokságban szerzett kilenc meccsen öt gólt két gólpassz mellett. Az ANK-kvalifikáció kivívása után a két veterán harcostárs meghatottságából azt is gondolhatjuk, hogy már maguk sem bíztak benne, hogy elérnek még egy ilyen tornára a nemzeti csapattal és ha Algéria és Elefántoncsontpart ellen nem is túl vérmes reményekkel indulnak harcba, az utolsó fordulóban Egyenlítői-Guinea legyőzése és így szerencsés esetben akár a csoportharmadikként való továbbjutás sem tűnik lehetetlennek.

 

 


(X) Fogadj minden nap 3500 Ft értékben a darts világbajnokságra, és minden nap 1500 Ft ingyenes fogadást kapsz ajándékba! Kattints ide és regisztrálj egy számlát!


 

Veszélyes skorpiók

Egy másik nyugat-afrikai outsider továbbjutási esélyeit sem vennénk félvállról, pedig Gambia sohasem jutott még el korábban az Afrika-kupára. A kontinens legkisebb méretű, ám népsűrűsége miatt így is 2.5 millió lakosú országa a Gambia-folyó mentén terül el meglehetősen egyedi módon. A francia gyarmatként kezelt Szenegálon belül vágták ki ugyanis a britek maguknak a területet, a határokat pedig egy anekdota szerint egy folyón úszó hajóról leadott ágyúlövések rajzolták ki. Az egyetlen szomszédos országgal így természetesen egészen különleges, politikai konfliktusoktól sem mentes Gambia kapcsolata, a különböző etnikumok pedig itt is meglehetősen keveredve találhatóak meg a határok két oldalán. A mandinkák, fulbék, volofok, diolák és szerahulik mellett balanták is élnek mindkét országban, így az utóbbi népcsoportba tartozó Sadio Mané az elsők között volt, aki gratulált a „skorpióknak” a történelmi kvalifikációhoz Instagram-oldalán.

Pedig a belga világvándor, Tom Saintfiet által immár három éve irányított gárdának az előselejtezőből kellett indulnia, ahol csak tizenegyesekkel sikerült túllépni Dzsibutin. Ezután viszont olyan csapatok előtt nyerték meg a selejtezőcsoportjukat, mint a Pierre-Emerick Aubameyangot is felvonultató Gabon vagy a 2015-ben még ANK-bronzérmes Kongói DK. Ebben nagy szerepe van, hogy az egyetlen szomszédhoz hasonlóan megindult már Gambiából is a tehetségek Európába áramlása, különösen a 2007-es U20 világbajnokságon való részvétel óta, de jól mutatja a helyi értékek minőségét, hogy idén újra bronzérmet szerzett az U20-as csapat a korosztályos Afrika-kupán.

Ezen a tornán is ott volt a már a felnőtt válogatottban is bemutatkozott Musa Juwara (Crotone), de az őt a másodosztályba kölcsönadó Bolognában számít már alapembernek a szintén csak 23 esztendős balszélső, Musa Barrow is. Az olasz szál különös erősségét mutatja, hogy a Serie A-ban pallérozódik egy másik nagyon fiatal balszélső, Ebrima Colley (Spezia), az egykori menekült Ebrima Darboe a Roma tehetsége, a már rutinosabb középhátvéd, Omar Colley pedig a Sampdoria alapembere. Utóbbi mellett a másik középhátvéd a Svédországból épp Bulgáriába igazoló Noah Sonko Sundberg (Levszki Szófia), míg Belgiumban profiskodik a középpályás Sulayman Marreh (RC Genk).

Mellettük azért sok játékos alsóbb osztályokból érkezik, de a kvalifikációhoz szükséges legfontosabb gólokat szerző Assan Ceesay a Zürich támadója és épp második a svájci góllövőlistán is. A támadósorban ott lehet ugyanakkor a portugál élvonalban száguldozó Yusupha Njie (Boavista), vagy épp a már korábbi cikkünkben taglalt NB I-es játékosok közül a Fehérvárban kölcsönben szereplő Lamin Jallow is.

Ezzel a kerettel a „skorpiók” akár egy kellemes meglepetésre is jók lehetnek, amihez a nyitó meccsük lesz kulcsfontosságú, hiszen a szintén még rutintalannak számító Mauritánia ellen kezdik meg az Afrika-kupát. Az ott esetleg győzni tudó csapatnak pedig már csak egy döntetlent kéne valahogy megcsípnie később Mali vagy Tunézia ellen a szinte biztos továbbjutáshoz.

 

 

Veterán halak új vízben

A gambiainál is nagyobb szenzáció talán a másik debütáns kiléte, hiszen a Comore-szigetek eddig korosztályos tornákon sem mutatta meg magát és nem is rendelkezik akkora diaszpórával a világban, mint a hasonló földrajzi adottságokkal rendelkező Zöld-foki Köztársaság. A Comore-szigetek sokkal messzebb van Európától, ugyanis Madagaszkártól északra található, lakosai száma 800 ezer és Afrika második legalacsonyabb GDP-jével rendelkezik. Franciaországgal van a legélénkebb kapcsolata, hiszen a szigetcsoport a franciáktól vált függetlenné 1975-ben –  egyetlen szigetét, Mayotte-ot kivéve, mely a mai napig Franciaország tengerentúli területe.

Itt született a délkelet-afrikai csapat legnagyobb „sztárja” is, a már 31 esztendős Mohamed El Fardou (Ben Nabouhane), aki megjárta az Olympiakosszal a Bajnokok Ligáját, a Crvena zvezdával pedig már négy szerb bajnoki címnek volt tevékeny részese. Ugyancsak mayotte-i születésű az alig 21 éves csatártársa, Faiz Mattoir (Cholet), aki a francia harmadosztályban szerepel, miközben a Comore-szigeteki válogatott legtöbb tagja Franciaországban, leginkább Marseille környékén született és már igencsak kacskaringós pályafutással vérteződött fel. Ilyen a legfontosabb fogaskerekek közül a középpálya motorja, Youssouf M’Changama (Guingamp), a Hollandiában profiskodó jobbhátvéd Said Bakari (RKC Waalwijk), a már Belgiumban légióskodó jobbszélső Faiz Selemani (KV Kortrijk), az egykor szép svédországi élményekkel gazdagodó Fouad Bachirou (Omonia Nicosia), az OM-et is megjárt veterán védő, Kassim Abdallah vagy a még nála is idősebb csapatkapitány, a 37 esztendős Nadjim Abdou.

Az utóbbi években az egyre jobb eredményekben már korábban is érzékelhető fejlődés fő kovácsa a szövetségi kapitányi tisztséget már hat éve betöltő Amir Abdou, aki szintén Marseille-ben látta meg a napvilágot, a „Szivárvány-szigeti” megbízatása előtt pedig mindössze egyetlen francia amatőrcsapatnál, a dallamos nevű Entente Golfech-Saint-Paul d’Espis gárdájánál szerzett edzői tapasztalatokat. A Comore-szigeteki sikerek azonban megnövelték az ázsióját és a szövetségi kapitánykodás mellett 2020 nyarától már Mauritánia legnagyobb klubját, az FC Nouadhibou-t is irányítja, akikkel egy bajnoki címet már össze is kalapált, de a BL-selejtezők során nem jött össze a történelmi csoportkör.

Meg kell említenünk még a válogatott igencsak különleges becenevét is. Az afrikai hagyományoknak megfelelően ugyanis egy, az országra jellemző motívumot kerestek a nemzeti csapat alapításakor a hetvenes években, a választás pedig végül a korábban kihaltnak hitt, ám a huszadik század elején az ország közelében felfedezett halfajtára, a Latimeria chalumnae-ra esett, ami magyarul bojtosúszós maradványhalnak fordítandó. Franciául azonban ez sokkal egyszerűbben hangzik, hiszen a szurkolók les coelacantes-nak (lé kölákant) hívják a kedvenceiket.

Az Afrika-kupán viszont vajmi kevés esélye van a bojtosúszósoknak a csoportjukból való továbbjutásra, hiszen az ellenfelek között a végső győzelemre is esélyes Marokkó és Ghána mellett az Aubameyanggal a soraiban készülő Gabon is megtalálható.

Akármi is lesz azonban az ANK-kaland vége, a válogatott tagjai már most fontos lépést tettek meg a kvalifikáció kivívásával, amivel akár új alapokra is helyezhetik hazájuk labdarúgását.

 

 

Melyik együttes nyeri az Afrikai Nemzetek Kupáját?

6,00 – Szenegál

7,00 – Algéria

7,00 – Egyiptom

Ezt a fogadási lehetőséget a Sportfogadás/Labdarúgás/Afrikai Nemzetek Kupája/Végső fogadások útvonalon keresztül találhatod meg.


Kattints ide és fogadj a nemzetközi foci piacaira az Unibeten! Ha ezen a linken keresztül regisztrálsz, most 100%-os befizetési bónuszt és 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz!


 

Írj hozzászólást