Akadémiai exodus a Chelsea-nél – Mi az utánpótlás szerepe a topklubok életében?

Az elmúlt időszakban egyre megfigyelhetőbbé válik a trend, miszerint a legnagyobb klubok ígéretes tehetségei saját kezükbe veszik sorsukat, és inkább elhagyják nevelőegyesületüket, minthogy reménykedve várják a talán soha el nem érkező nagy lehetőséget. Ezt felismerve a klubok egyre gyakrabban kénytelenek idő előtt profitra váltani fiatal játékosaikat – kérdés, fel lehet-e oldani a folyamatos győzelmi kényszer és a minél korábbi rendszeres játékpercek igénye között feszülő (látszólagos) érdekellentétet?


(X) Regisztrálj a Büntetőn keresztül az Unibetre, és befizetési bónuszod mellé 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz ajándékba!  


 

Szurkolóként kevés izgalmasabb történés lehet egy csapat életében, mint amikor az akadémia évek óta figyelt fiatal tehetsége végre megkapja az esélyt a felnőttek között. Amellett, hogy egy friss arc mindig komoly érdeklődést vált ki, a saját nevelésekhez különösen közel érzik magukat a szurkolók:

Ők azok, akik igazán átérzik, mit jelent viselni a címert, azok, akik egész gyerekkorukban arról álmodtak, hogy egyszer legenda státuszba emelkedjenek szeretett klubjukon belül – és épp ezért, ha egyszer ezt elérik, megkülönböztetett helyet foglalnak majd el az adott egyesület halhatatlanjai között.

Nem egy nagycsapatot ismerünk, ahol a klubkultúra része a saját nevelésű fiatalokra való építkezés. Az persze valószínűtlen, hogy egyhamar olyan generációval találkozzunk, mint a manchesteri „Class of ’92” vagy Guardiola La Masiára alapozott korszakos barcelonai gárdája, de nem is ez az akadémiai munka sikerének fokmérője – példaként említhetjük, hogy a Real Madrid galaktikusai között is rendre ott voltak a La Fábricáról érkezettek, Arsene Wenger regnálása alatt pedig az Arsenal egyik legmarkánsabb alapértéke lett a fiatalok iránti bizalom.

Az elmúlt évek legjelentősebb akadémiai beáramlására, ha részben kényszerű okokból is, de egy olyan klubnál került sor, ahol korábban talán a legkevésbé sem számítottunk volna rá: a Chelsea-nél. Mint  ismert, 2019 nyarán Eden Hazard távozása és a londoniakat sújtó átigazolási tiltás okozta szorult helyzetet Frank Lampard a cobhami fiatalok beépítésével hidalta át, méghozzá meglehetősen nagy sikerrel. Az ezt követő két szezonban Mason Mount, Reece James, Tammy Abraham, Fikayo Tomori vagy épp Billy Gilmour egyaránt értékes kerettagokká váltak, de ehhez a társasághoz nyugodtan hozzávehetjük a már korábban berobbanó, de Maurizio Sarri alatt relatíve kevés lehetőséghez jutó Callum Hudson-Odoit is.

 

Mason Mount, Fikayo Tomori és Tammy Abraham – Lampard első szezonjának legnagyobb sikere a fiatalok beépítése volt

Az egyébként kicsit sem meglepő, hogy az ifjú titánok megállták a helyüket felnőtt szinten is: az elmúlt évtizedben már aligha lehetett vita tárgya, hogy a Kékek akadémiája a világ legjobbjai közé sorolandó, ami számtalan korosztályos FA-kupa-győzelemben és BL-címben testesült meg. A minőségi játékosok korábban is adottak voltak, azonban a mélyvíz helyett rendre a klub kölcsönrendszerében találták magukat, ahonnan sokáig lehetetlennek tűnt kitörni. A tendencia azonban, bár kétségtelenül változott, nem fordult meg teljesen a friss BL-győztesnél.

Az idei nyár a Stamford Bridge-en az új érkezők helyett a fiatal távozókról szólt. Tomori és Marc Guehi egyaránt nagyobb összegért váltott csapatot, az utánpótlás csapat középpályás csillaga, Lewis Bate egyértelmű lehetőségek hiányában nem hosszabbította meg (a fiatalokat védő korlátozások miatt eleve rövidebb időtartamú) ifiszerződését és aprópénzért a Leeds Unitedhez igazolt, ahogy az előző szezonban az év akadémistájának megválasztott szélső védő Tino Livramento is hasonló módon tette át a székhelyét Southamptonba.

A Chelsea-nél tapasztalható exodus kapcsán érdemes lehet elgondolkodni, milyen szerepet játszanak ma az akadémiák az első csapat mellett, és mennyit változtat a helyzeten, hogy egyre több játékos ismeri fel, hogy a saját kezében van az aduász ifista éveik végéhez érve?

Első körben talán az akadémiai siker fogalmát érdemes megragadni. Ez természetesen emberről emberre változhat, de személyes véleményem szerint egy eredményes utánpótlás első sorban nem a kulcsjátékosok kinevelését, hanem „csupán” a squad playerek biztosítását jelenti. Érdemes csak megnézni, hogy a Premier League legjobb csapataiban hány stabilan kezdő saját nevelést találunk: a Manchester Cityben, a Liverpoolban és a Spursben egyet-egyet (Phil Foden, Trent Alexander-Arnold, Harry Kane), a Manchester Unitedben, a Chelsea-ben és az Arsenalban pedig kettőt (Marcus Rashford és Mason Greenwood; Mount és James; illetve Bukayo Saka és Emile Smith Rowe). Ebben azonban semmi szégyellnivaló nincs – egyesek esetében a világ legnagyobb és legambiciózusabb klubjairól beszélünk, aligha számíthatunk arra, hogy hogy az akadémiák rendszeresen világklasszis játékosokat termeljenek ki.

 

Marcus Rashford és Mason Greenwood – A Manchester United akadémiájáról is futószalagon kerülnek ki az első csapatra készen álló fiatalok

A 21. században az átigazolási piac a klubfutball központi elemévé vált, a modern labdarúgásban jóformán lehetetlen tartós sikereket elérni folyamatos minőségi erősítések nélkül – különösen nagy hangsúllyal a minőségi jelzőn. Napjainkban, főleg a koronavírus-járvány utóhatásaként egyre kevesebb klub engedheti meg magának, hogy a jelenlegi elszállt árak mellett versenybe szálljanak a legnagyobb sztárok aláírásáért. Sokak egyedüli lehetőségét az jelenti, ha minden erőforrásukat arra az egy-két játékosra fókuszálják, akik valóban a következő szintre emelhetik a csapatot, így azonban nem tudják betömni a kereten tátongó kisebb, de ettől függetlenül befoltozásra váró lyukakat – és itt jön, illetve jöhetne képbe az akadémiák szerepe.

Csakhogy, amint azt láthatjuk, egyre kevesebb fiatal éri be a cserepaddal, vagy az első csapatig vezető, évről évre bizonytalanságot jelentő kölcsönjátékokkal.

Elég csak a Chelsea-nél maradni, hogy jó példát találjunk: másfél évvel ezelőtt Tariq Lamptey mindössze egy rövid, Arsenal elleni felvillanással a háta mögött távozott potom összegért a Brightonba, ahol az első félszezonja után már a Bayern Münchennel hozták szóba. Aligha figyelhettek volna fel rá, ha továbbra is a londoniak kispadját melegítené. Ne lepődjünk meg, ha a mostani elköszönők is hasonló utat járnak be, különösen Livramento esetében.

 


(X) Hívd meg barátaidat és szerezz ingyenes fogadást, befizetési bónuszt, illetve bónuszpénzt összesen 75 000 Ft értékben!


 

Hiába került át az irányítás a fiatalok (és ügynökeik) kezébe, ez nem jelenti azt, hogy – mintegy kármentésként – ne tudnának a klubok is hasznot húzni a helyzetből. Nem eltávolodva Roman Abramovics klubjától, a Chelsea csak idén nyáron több, mint 60 millió eurót kalapozott össze saját nevelésű játékosai eladásából, és ha hihetünk a híreknek, az esetleges Lukaku-üzlet következményeként az Atalanta felé kacsintgató Tammy Abraham távozásával ez a summa közel 100 millióra is rúghat. Fontos azonban belátni, hogy a Chelsea-é egy kifejezetten extrém példa:

Még a szűken értelmezett elit tagjai között is alig találunk csapatot, amely rendszeresen ekkora összegre tudná váltani növendékeit, ráadásul a 2019-es történések alaposan emelték az egyébként is mintaszerűen operáló cobhami gépezet renoméját.

Mégis, ez a szélsőséges eset jól rávilágít arra, hogy miként járulhat hozzá az akadémiai munka a felnőttek sikereihez.

 

Lamptey példája is bizonyította társainak: nem biztos, hogy célszerű megvárni, mire a nevelőegyesületükben lehetőséghez jutnak

Ezzel együtt a Stamford Bridge-en tapasztalt kiáramlás intő jel lehet minden topklub számára. Ahogy a Kékeknél is látható, közel sem mindegy, hogy míg Tomori esetében néhány eredményes kölcsön és egy sikeres, a csapatban (pályán) töltött fél szezon után majdnem 30 millió eurót tudtak kisajtolni az AC Milanból, addig az akadémia legnagyobb tehetségének tartott Livramentót kevesebb mint hatmillióért voltak kénytelenek elengedni, miután a jobbhátvéd nem látott perspektívát a maradásban.

 

Ki nyeri a Premier League 2021/22-es szezonját?

1,72 – Manchester City

5,50 – Chelsea

6,50 – Liverpool

8,00 – Manchester United


Az együttesek számára a feladat adott:

Egyértelmű utat kell biztosítani legtehetségesebb fiataljaik számára az első csapat keretébe, különben mások fogják megadni nekik a nagy lehetőséget.

Ez természetesen azzal a látszólagos rizikóval jár, hogy néha számottevő (tehát nem csak a kupában, sokadosztályú ellenfél elleni) mérkőzéseken is be kell vonni a rotációba az akadémia legjobbjait – a tapasztalat szerint az arra érdemesek általában élni is fognak az eséllyel. Túl nagy potenciál van ezekben a játékosokban ahhoz, hogy a nagy klubok sokszor elkövethessék a közelmúlt drága hibáit.

 

Ha értékeled a munkánkat, támogasd működésünket egy kattintással:    Támogatom

Írj hozzászólást