Amiben az argentinok jobbak: hogyan faragjunk futballsztárból jó edzőt?

A futballtörténeti léptékben gondolkodva mondhatni örök argentin-brazil rivalizálás érdekes vetülete, hogy a ’90-es, 2000-es évek egykori klasszisaiból az argentin oldalon rendre sikeres edzők váltak, míg a pályán annak idején fényesebb győzelmeket elért brazilok közül alig egy-két komolyan vehető tréner került ki. Osztálykülönbségek, rendszerszintű rasszizmus, az edzőképzés eltérései, a példaképek hiánya? Gondolkodjunk együtt az okokon!


(X) Regisztrálj a Büntetőn keresztül az Unibetre, és befizetési bónuszod mellé 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz ajándékba!  


 

Amennyiben hűek akarunk lenni az igazsághoz, tartozunk annyival, hogy eláruljuk, a fenti jelenségre a boldog emlékű Focivilág egykori főszerkesztője, kitűnő kollégánk, Dévényi Zoltán mutatott rá, egy tréfás kedvű munkatársunk pedig egyetlen szóval, pontosabban névvel „elintézte” a választ: Bielsa. Mi azonban nem elégszünk meg ennyivel, nézzük inkább át röviden, a világbajnokságokon, Copa Américákon, európai topligás sztárklubok mezeiben látott válogatott klasszisok közül kik tudtak aktív pályafutásuk végeztével a sport világán belül maradni, és trénerként is maradandót alkotni!

Közben pedig elmélkedhetünk azon, mi az oka a két nemzet futballistái közötti, szabad szemmel is jól látható szakadéknak? Rögtön adódik a származás, az osztályhelyzet kérdése, hiszen a brazil klasszisok jelentős része az alsóbb társadalmi osztályok valamelyikéből, szegény családokból származik, ergo alacsony színvonalú oktatást kap, illetve kevés kulturális értéket hoz otthonról. Ezzel párhuzamosan működhet, illetve persze működik is például a fehér, spanyolul beszélő (szak)emberekkel szembeállítva a rendszerszintű rasszizmus okozta hátrányos helyzet, amely a brazilnál jóval fejlettebb társadalmakban is megfigyelhető. Érdemes megemlíteni, hogy Brazíliában az edzői kasztot jelentős részben uralják az olasz, német, esetleg középosztálybeli portugál gyökerű trénerek, korszakokon átívelően: az 1958-as világbajnok szövetségi kapitány Vicente Ítalo Feola olasz szülők gyermekeként jött világra Sao Paulóban, a 2002-es világbajnok Luis Felipe Scolari szintén olasz származású (kettős állampolgársággal rendelkezik), az újabb időkből pedig említhetjük Dungát, azaz Carlos Caetano Bledorn Verrit, aki német és olasz gyökerekkel rendelkezik.

Ez a gondolatmenet elvezethet minket a brazil példaképek hiányához, melyet már bevezetőnkben is említettünk, valamint az argentin és brazil edzőképzés lényeges különbségeihez – előbbi jóval nagyobb átjárást biztosít az aktív játékkal felhagyó profi futballisták számára, utóbbi az egyetemeken testnevelés-tudományt tanuló, a profi futballba esetleg bele sem kóstolt diákokat részesíti előnyben. Így már érthetőbb valamivel, ha azt látjuk, pályafutásuk végeztével a brazil világbajnokok miért állnak jellemzően inkább kommentátornak, esetleg Romário példáját felhozva politikusnak, mint vezetőedzőnek. Lássuk a részleteket!

 

Romário, a baloldali politikus (forrás: VEJA)

 

Brazilok, (túl) röviden

Az 1994-es világbajnok brazil válogatottból a korábbi kiváló csatár Müller, azaz Luís Antonio Correa da Costa focistakarrierjét befejezve televíziós kommentátorként folytatta a munkát, akár csak az egykori remek balszélső, Zinho. Müllerhez hasonlóan a Real Madrid egykori légiósa, a középhátvéd Ricardo Rocha jelentéktelen kiscsapatok padjain ült rövid ideig, mikroszkóppal is alig észrevehető tréneri pályafutást produkálva. A balbekk Branco az edzősködéssel mindössze pár hónapig próbálkozott, szervező menedzserként, ügyintézőként tevékenykedett néhány évig a Fluminensénél és a válogatott ificsapatainál. A már említett Romário rövid ideig nevelőegyesületét, a Vasco da Gamát szolgálta játékos-edzőként, majd inkább politikai pályára lépett: 2010-től baloldali politikusként előbb a Brazil Szocialista Párt, majd 2017 óta a szintén baloldali Podemos (Nemzeti Munkáspárt) színeiben képviseli az alsóbb társadalmi osztályok érdekeit. Viszonylag értelmezhető tréneri karriert ketten futottak be hazájukban, az egykori kapus Armelino Donizetti Quagliato, azaz Zetti, illetve a Németországban légióskodott egykori jobbhátvéd, Jorginho, aki ma az élvonalbeli újonc Cuiabá trénere – ő Brazíliában keresett edzőnek számít, habár bő tíz év alatt csak egy klub volt, ahol kibírt legalább 12 hónapot a kispadon, mégpedig a Vasco da Gama.

 

Jorginho a Cuiabá edzésén magyaráz a fiataloknak (forrás: Twitter / CuiabaEC)

 

Az 1998-as vb-döntős „selecaóból” a német és olasz felmenőkkel bíró Cláudio Taffarel kapusedző lett, a szintén német-olasz gyökerű Dunga pedig szövetségi kapitányként 76 találkozón vezette a brazil válogatottat. Jegyezzük meg, klubedzőként Dunga leégett egykori csapata, az Internacional kispadján, 61 meccs után kirúgták az együttes gyenge eredményei miatt. Az egykori kitűnő irányító, Leonardo mindkét milánói sztárcsapat kispadján ült rövid ideig, összesen 80 találkozón vezette az AC Milant, majd az Internazionalét. Ezután a katari uralkodók helytartója lett a PSG-nél sportigazgatóként, majd 2018-ban az új amerikai tulaj EMC nevezte ki sportigazgatónak az AC Milan élére; egy év múlva visszatért Párizsba, ahol azóta is szolgál. Európából nézve emlékezetesek még Roberto Carlos elvetélt edzői próbálkozásai az orosz, a török, illetve legutóbb, öt éve az indiai futballban. Romário korábbi csatártársa, Bebeto összesen nyolc tétmeccsen ült a riói America FC kispadján, míg az egykori középhátvéd Júnior Baiano amatőr, alacsonyabb osztályú csapatokat edz, kevés sikerrel. Hazai szinten manapság az ex-középpályás Dorival Guidoni Júnior, azaz Doriva van viszonylag közel a tűzhöz, aki miután kisebb csapatok vezetőedzőjeként kitanulta a szakmát, most Sylvinho asszisztense a Corinthiansnél.

Nos, nem egy hosszú sor a fenti, főleg, ha ugyanezen generáció argentinjaival vetjük össze!

 

Leonadro értekezik Nasszer al-Khelaifivel, a PSG katari urával (forrás: Eurosport)

 


(X) Ha neked tetszik az Unibet, akkor bizonyára a barátaidnak is tetszeni fog! Hívd meg barátaidat és szerezz ingyenes fogadást, befizetési bónuszt, illetve bónuszpénzt összesen 75 000 HUF értékben! A meghívott barátaid pedig egy nagyvonalú üdvözlő bónuszt kapnak, tehát nem csak te, hanem ők is jól járnak.


 

„Checho” Batistától Simeonén át Crespóig és tovább

Az 1990-es világbajnoki döntős argentin gárdából tíz exfutballistát említhetünk, akik trénerként folytatták karrierjüket, illetve dolgoznak ilyen pozícióban ma is. A leghírhedtebb, ám kevéssé sikeres pályafutást a tavaly elhunyt Diego Armando Maradona tudhatta magáénak, nála valamivel tiszteletre méltóbb eredményeket mutathat fel az egykori kemény középpályás, Sergio „Checho” Batista: hazájában klubedzőként kezdett dolgozni, majd az olimpiai csapat fejeként 2008-ban aranyérmet nyert Pekingben Messiékkel, Maradona távozása után pedig 2010-ben egy időre a felnőtt szövetségi kapitányi posztot is megörökölte. Később így szerzett presztízsét vaskos dollárkötegekre váltva a Közel- és Távol-Keleten vállalt edzői feladatokat. Hasonló pályát jár be a korábbi hátvéd Edgardo Bauza, aki vezetőedzőként végighaknizta szinte egész Dél-Amerikát, szövetségi kapitányi szerepvállalását kevés siker koronázta, viszont szintén ki-kilátogatott a Közel-Keletre pénzt keresni. Jobban bevált az a közeg Gabriel Calderónnak, aki edzői karrierje nagy részét az Arab-félszigeten töltötte, egy darabig Szaúd-Arábia és Bahrein szövetségi kapitányaként is szolgált.

 

Batista Maradonával, két egykori argentin szövetségi kapitány és csapattárs egy képen (forrás: Caracol Radio)

 

Ángel Comizzo kapus ma a perui Universitario trénere Limában (korábban Mexikóban edzősködött), José Basualdo 2003-as visszavonulása után szinte azonnal edzőnek állt, ma Venezuelában dolgozik az Academia Puerto Cabellónál. Az 1986-os világbajnoki cím elnyerésében főszerepet játszott Jorge Burruchaga főleg argentin csapatokat irányított, 2018-ban a vb-n szerepelt válogatott ügyintézőjeként tevékenykedett, „El Burru” legutóbb egykori klubja, a CA Independiente sportigazgatója volt. Pedro „Moncho” Monzón kisebb csapatokat trenírozott szerte Dél- és Közép-Amerikában, ma az Independienténél Julio César Falcioni, az egykori kapus munkáját segíti asszisztensként. Az egykori védő Néstor Lorenzo húsz éve edzősködik, eddig asszisztensként szolgálta aktuális csapatait, köztük az argentin, majd a kolumbiai válogatottat. Első vezetőedzői feladatát idén kapta, a perui élvonalbeli Melgart irányítja Arequipában. Az egykori középpályás Pedro Troglio aktív karrierje végén lényegében azonnal edzőnek állt, ma a hondurasi rekordbajnok CD Olimpia trénere, csapatával rendre a CONCACAF Bajnokok Ligájában vitézkedik. Hogy egy többé-kevésbé negatív példát is felhozzunk, az ex-középhátvéd Oscar „El Cabezón” Ruggeri is megkapta a maga lehetőségeit vezetőedzőként visszavonulása után, többek között egykori klubjánál, a San Lorenzónál, azonban nem feküdt neki igazán a feladat: mint azóta kiviláglott, inkább tévés szakértőként érzi jól magát.

A fiatalabb futballrajongóknak a fenti nevek esetleg szorulhatnak bővebb bemutatásra, az 1998-as világbajnokságon szerepelt argentin csapat tagjai azonban aligha, hiszen edzőként (is) folyton szem előtt vannak, illetve a sportlapok címlapjain látjuk őket. Eme híres-neves társaságból elsőként említendő az ex-csapatkapitány Diego Simeone, valamint egykori és jelenlegi segítője. A korábbi kiváló kapus Germán Burgos idén maga is megpróbálkozott a nemes szakvezetői feladattal a mostani Simeone-asszisztens Nelson Vivas pedig hazájában 2017-ben megkapta az Év Edzője-díjat az Estudiantes csapatával végzett ragyogó munkájáért.

 

Vivas (maszkban) és Simeone Madridban is jól megértik egymást (forrás: Radio La Mira)

 

Marcelo Gallardo 2014 óta a River Plate vezetőedzője közmegelégedésre, egykori kollégája a középpályán, Matías Almeyda pedig már tíz éve meglehetősen sikeres edzőként tevékenykedik dél felől északi irányba haladva: Argentínából indulva Mexikón át most az Egyesült Államokban, az MLS-ben vitézkedő San José Earthquakesnél végez remek munkát. Gallardóhoz és Almeydához hasonlóan a River Plate-nél ülhetett le először a kispadra, azóta pedig Dél- és Közép-Amerika klubjait járja Leonardo „El Negro” Astrada, a River történetének egyik legsikeresebb futballistája: feltűnt már Mexikóban, Paraguayban, Uruguayban, Kolumbiában, legutóbb pedig Bolíviában dolgozott. A szigorú védő Roberto Néstor Sensini hazájában edzőként (egyelőre) nem alkotott maradandót, jó időre el is ment a kedve a feladattól, decemberben azonban hosszú szünet után reaktiválta magát, a chilei élvonalban a CD Everton szakvezetőjeként tevékenykedik. Ahogy a pályán, úgy most a kispadon is több reflektorfény vetül Hernán Crespóra, aki csatárkarrierje befejeztével Olaszországban kezdett edzősködni, majd hazatért Argentínába. 2020-ben Copa Sudamericanát nyert a Defensa y Justicia trénereként, ez adta meg a lökést, hogy elfoglalhassa Brazíliában a Sao Paulo FC kispadját, ami azonban jelenleg erősen inog alatta… Együttese a Libertadores-kupa negyeddöntőjében éppen a városi rivális Palmeiras ellen bukott el 1-4-es összesítéssel, a brutálisan erős Serie A-ban pedig cikkünk írásakor, 16 forduló után mindössze négy győzelemmel kullog együttesével a mezőny hátsó traktusában.

 

Hernán Crespo a Sao Paulo edzésén (forrás: Torcedores)

 

A tréneri utánpótlás pedig argentin oldalon épül, képződik, jön fel folyamatosan: a legújabb tehetség az Aldosivinél az év elején alig 35 esztendősen kispadot kapott Fernando Gago, aki gyerekkori játszótársaitól, Sergio Agüerótól és Lionel Messitől eltérően igazi entellektüel, a magas kultúra, a szépirodalom, a művészet értő híve, emellett pedig a jelek szerint a labdarúgás elméleti oldaláé is. Visszatérve az argentin-brazil ellentétekre és különbségekre, azt láthatjuk, hogy míg az egyik irányba, Argentínából Brazíliába bizony edzői szálon vezetnek utak (ahogy ezt Crespo példáján is látjuk), fordítva mindez jelenleg alig elképzelhető. A lehetséges okokból és az élő példákból a fentiekben igyekeztünk a lehető legtöbbet felsorolni, megjeleníteni, megoldással, pláne egymondatos, jól hangzó lózunggal azonban nem szolgálhatunk. Mindössze a helyzetjelentéssel, miszerint az argentin futball ebben az edző(képzés)i tekintetben ma bizony jóval előrébb jár a brazilnál.

 

Melyik csapat nyeri a Libertadores kupa 2021-2022-es kiírását?

2,15 – Flamengo

3,00 – Atlético Mineiro

3,50 – Palmeiras

Ezt a fogadási lehetőséget a Sportfogadás/Labdarúgás/Libertadores Kupa/Végső fogadások útvonalon keresztül találhatod meg.


Kattints ide és fogadj az európai kupaporond különböző lehetőségeire az Unibeten! Ha ezen a linken keresztül regisztrálsz, most 100%-os befizetési bónuszt és 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz!


Ha értékeled a munkánkat, támogasd működésünket egy kattintással:    Támogatom

Írj hozzászólást