Számokkal igazolva – 2. rész, Tottenham Hotspur

Médiafelületek és újságírók építenek teljes karriereket a szezon ezen részére – miközben a pavilonok mögött hazugság és manipuláció folyik. A médiamunkások apró, megkérdőjelezhető forrásokból terjesztenek totálisan igaztalan pletykákat, a játékosügynökök a futballistáik érdekében hamis információkat híresztelnek a sajtón keresztül, a klubok pedig kamu ajánlatokat tesznek, hogy lenyomják a kiszemeltjeik árait.

Igyekszünk hát ezt a cirkuszt – legalább kicsit – minőségi nézőpontokkal ellensúlyozni. A Premier League szeptember 12-ei rajtja előtt végig fogunk venni három csapatot – a Manchester Unitedet, a Tottenhamet és az Evertont –, kizárólag analitikus megközelítéssel, azt vizsgálva, hogy a hiányosságokat mivel és kivel lehetne orvosolni, az opciókat kibővíteni vagy az eddig is meglévő erényeket felerősíteni. Illetve, ha valakire már lecsaptak, akkor meglessük, hogy problémamegoldás, taktikai átalakítás vagy megalománia.


A Premier League összes találkozójára fogadhatsz az Unibet oldalán, ahová a linkre kattintva azonnal regisztrálhatsz is, hogy még izgalmasabbá tedd a mérkőzéseket.


Második csapatunk a Tottenham Hotspur!

 

Egyetlen, tényleg világklasszis erénye még mindig maradt José Mourinhónak – akárhova megy, azzal a csapattal kapcsolatban, akárcsak egyetlen mondatot is nehéz leírni a portugál neve nélkül. Most sem nagyon tudom mással kezdeni. A Pochettino-éra igen méltatlan és csúfos befejezését követően, a Special One úgy csapott be Észak-Londonba, mint egy villám és Lewis Hamilton sebességével formálta a saját arcára az együttest. Aki nézi az Amazon All or Nothing: Tottenham című sorozatát (aki nem, annak nagyon ajánlom!), azt nem éri meglepetésként, de a tréner a legelső és legfontosabb feladatának ezt tekintette. Merész vállalkozásnak tűnt, de utólag nagyon úgy néz ki, hogy a Pochettinóval fennálló kapcsolat olyan szinten rezgő, zizegő és aktív volt, hogy a játékosok teljesen kimerültek benne – egyúttal kifejezetten nyitottak éheztek egy másmilyenre. A post-karantén időszakra pedig már a „fullba tolt” ZsozéSpurs érkezett meg: mélyen meghúzott védelmi vonal, villámgyors és effektív kontrajáték – ennek ellenére gyakori szenvedés a bekkelő kicsik ellen -, illetve verekedés csapattagok között és a megingathatatlanság látszata az ellenféllel szemben.

Ez egy Európa Liga selejtezőnyire bizonyult elégnek, de az átigazolási szezon megnyitotta az alkalmat Mourinho számára, hogy a mentalitás és a taktika után, immáron a játékoskeretet is a maga formájába öntse. Hol szorul tehát erősítésre a Tottenham Hotspur, és ezekből mit sikerült megoldani?

 

A középpálya centruma

 

Kezdjük is mindjárt azzal a területtel, ami kétségtelenül problémákkal szenvedett, és amelyre érkezett válasz; Pierre-Emile Höjbjerg, illetőleg 15,7 millió font képében.



Sablonos és úgy hangzik, mint egy megyei meccsen ordibáló részeg proli summája, ezért ciki leírnom, de nincs mit tenni, mert igaz: Mourinho kifejezetten szereti és keresi a harcos futballistákat. Azokat, akik felvállalják a párbajokat, aztán a keményebb faultokat követő szájkaratékat. Azokat, akik négyszer kicselezve, a földön fekve, hátukra fordulva is megpróbálják szerelni az ellenfelet. És nem utolsósorban azokat, akiket felhúzol 00:00-nál, aztán megállás nélkül végig rohanják a találkozókat. Ráadásul egy ilyen típusú ember tényleg hiányzott a Spurs középpályájáról tavaly. Moussa Sissoko valami embertelenül nagyot gürizett mindenki helyett a Covid-szünetről való visszatérés után, de nem is igazán természetes erre használni, meg pazarlás is. Eric Dierből véglegesen középhátvéd lett, Giovanni Lo Celso egy (bitang) kreatív nyolcas, Harry Winks egy igen low-cost mélységi irányító, Tanguy Ndombele pedig hát… sérült is volt, össze is rúgta a port Mourinhóval, és jelenleg nagyjából úgy ajánlgatják fel mindenkinek és mindenkiért, mint az utcai árusok azt az apró, zenélő – vinnyogó – mászkáló kutya izébizét.

A tavalyi Premier League szezon során, a Spurs csupán a 9. legtöbb szerelési kísérletet hajtotta végre, és ezeknek hiába nyerte meg egy jó százalékát (445 sikeres szerelés, 63%) az ukáz tiszta.



Ha tisztán az egyéni számokat vizsgáljuk, a Spurs megütötte a főnyereményt. Höjbjerg rendelkezett tavaly a legtöbb ’recoveries’-zel, vagyis már elvesztett, majd visszaszerzett labdával – nem az ex-csapatát, a Southamptont nézve, hanem a teljes liga tekintetében. Hasonlóan szép helyen áll szerelési kísérletek, szerelések és minden egyéb, középpályás védekezést leíró szám terén. Mindemellett felhúzható futógép, igazi harcos – és mindemellett még igen intelligens is a pályán. Mourinho mindent megkap benne, amit keresett, nem? Na, tudom, hogy érzitek jönni.

Mindjárt itt van.

DE.

Hááát, szerintem ez nem biztos, hogy ekkora siker lesz. Nagyon fontos a kontextus. Höjbjerg egy olyan csapatból érkezik, ami nem csak, hogy eszeveszett módon presszingel, hanem konkrétan a letámadásra és a visszatámadásra építi a játékát. Egy ilyen kiemelkedő számhoz nyilván elengedhetetlen egy alapvető érzék, de az, hogy valaki Hasenüttl S’otonjának középpályáján sok szerelési és labdaszerzési kísérlethez jut, nem meglepő. A Wyscout adatai szerint, a letámadás intenzitását legkafábban mérő számban, vagyis a PPDA-ban (Passes per defensive actions) a Southampton az előző év legjobbja volt a PL-ben. Csak összehasonlításképp; a Csirkék tízedikként zártak, 11,55-ös átlaggal.

Höjbjerg egy teljesen más típusú gárdában fogja találni magát, miközben az lesz vele szemben az elvárás, hogy hozza, amit az elmúlt 2 évben láttunk tőle. Bármennyire kedvelem a dánt és szurkolok neki, ebből sok jó nem szokott kisülni.

Mondjuk Ndombelénél tuti hasznosabb részét alkotja majd a keretnek.

 

A védelem két széle

 

Hogy ezt megértsük, kicsit taktikázzunk. Mourinho a legelső mérkőzéstől kezdve egy aszimmetrikus felállást alkalmaz. Labdabirtoklás során, míg Serge Aurier, a jobbhátvéd nyargal felfelé a vonalak mellett, Ben Davies, a balhátvéd behúzódik és nagyjából a két belső védő magasságában marad.



Ezzel önmagában semmi baj nem lenne, mert papíron Son Heung-min biztosítja a szélességet. Na igen, ám a dél-koreai 10/10 esetben befelé indul el és Davies csak igen-igen elvétve csatlakozik mögötte. Így vált a Spurs a liga legegyoldalúbb csapatává.



Aurier igen pazar évet fejezett be támadásban, számomra Alexander-Arnold és Ricardo Pereira után a legjobb teljesítményt nyújtotta erről a posztról. Mindazonáltal azért, amiért sokan ekézik, Mourinho sem nagyon bízik benne, hadd idézzem a mestert:

„Most szólok neked, még most, hogy félek tőled. Félek, mert a VAR mellett képes vagy bármelyik pillanatban összehozni egy idióta büntetőt.”

Ezt fejben tartva, kétfelé indulhatott el a stáb.

  1. Vagy keresünk egy komplex balhátvédet, akivel egy kis szerkezeti átalakítás mellett, nem kell plusz egy emberrel túlbiztosítani a hátsó sort
  2. Vagy veszünk egy olyan jobbhátvédet, aki kevésbé hajlamos a hibákra és, akiben ezáltal José is bízik.

Én az első opciót választottam volna, Daniel Levyék richtig a másik irányba indultak el. Azt gyorsan szögezzük le, hogy Matt Doherty korántsem olyan stílus-idegen, mint Höjbjerg. Egy abszolút a mostani Tottenhamhez hasonló, kontrákra erősen alapozó együttesből érkezik (Wolverhampton), ahol egyébként is wingbackként futballozott.

Amennyiben Aurier váltótársaként érkezett, az igazolás kiváló.

Ha azért, hogy teljes mértékben átvegye a kezdő pozíciót az elefántcsontpartitól, nagyon nem értek egyet, ami igen nagy szó, mert eléggé kedvelem Dohertyt.

Mivel nem jött BHV, az ember joggal gyanítja, hogy marad az aszimmetrikus felállás. Mivel marad az aszimmetrikus felállás, a JHV szerepköre nem változik – ebben pedig messze-messze jobb Aurier:



Attól félek, a Spurs azt hiszi, hogy itt fejlődik, miközben valamivel nagyobb stabilitásért és a menedzser bizalmáért elcseréli egy támadófegyverét.

 

Cserecsatár

 

Fejezzük be azzal, ahova még szükség lenne egy kis „tőkeinjekcióra”. Az egyetlen csapatrész, amivel zömében elégedett lehet a klub, az a csatársor. Lucas Moura és Son lubickolnak az utóbbi hónapok rohanós focijában, Steven Bergwijn egyre inkább beilleszkedik és Harry Kane is remekül beleszokott a körülményekbe. Hiába figyelhető meg a tendencia, hogy az csapatkapitány egyre kevesebbszer, a pálya egyre mélyebb részein veszi fel a labdákat és egyre több fejpárbajt kell felvállalnia, alkalmazkodott a helyzethez. A ’Project Restart’ után meglepően jól állt neki a rá kiszabott szerep; amint megszereztük a labdát, rúgjuk feléd, tarts meg, szedd össze, a sprintereink sivítanak felfelé melletted. Oszd le nekik, aztán spuri utánuk, érj fel a második hullámban a kipattanókra-lepattanókra.

De, ha nem lesz – és bizony Kane ki fog esni, legalább egy kis ideig – erre nincs másik opció. Persze, el lehet lötyögni Lucas-szal kilencesben, meg lehet visszafelé mutogatni, hogy az Ajax elleni BL-elődöntőn mennyire bejött, azonban, ha egy taktikára felhúzunk egy csapatot, akkor igyekezzünk működtetni azt.

Illetve; az elmúlt két szezon (2018-19-es, 2019-20-as PL) így néz ki a különbség, ha van Kane (57 meccs és, ha nincsen (19 meccs):



Többet lődöznek, viszont pontatlanabbul, és magasabb xG-ből, tehát alapvetően értékesebb (vagy a magasabb számú lövés miatt mennyiségből összeadódó) helyzetből sikerül kevesebbszer betalálni. Egy olyan nagy csapatnak, mint a Tottenham, kellenek a B opciók minden posztra. Ide is.

A smarterscout segítségét hívva, Edin Dzeko, Krzysztof Piatek és Michail Antonio neve ugrik ki. Antonio igen drága mulatság lenne szerintem cserecsatárnak, míg Piatek még mindig adós a klasszisáról tett tanúbizonysággal, azt az egy, Genoás félévet kivéve. Edin Dzeko más tészta; ő a Románál évek óta hasonló posztot visz, a kora miatt biztosan nem lenne drága és idén is beszélgetett a Juve-Inter kettőssel – legalábbis a pletykák szerint. Viszont azokat hagyjuk.

Ami biztos, hogy Mourinho remélem nem Doherty-től és Höjbjergtől várja azt a pluszt, amitől megkaparinthatják a top4 egyik helyét. Ahhoz bizony lényegesen több kell tőle és Kane-éktől is.

Írj hozzászólást