Az edző, aki egyenlő a klubbal – Frank Schmidt és az 1. FC Heidenheim

Sokszor lehet olyat hallani, hogy egy vezetőedző hosszú ideig irányít egy csapatot és szinte egybeforr a neve a klubbal. Frank Schmidt és az 1. FC Heidenheim esetében ez hatványozottan igaz, ugyanis a klub megalapítása óta csak az első hat mérkőzésen nem ő volt az edző. A szakember története és taktikai megújulásai vezettek el addig, hogy ma egy stabil lábakon álló másodosztályú együttes legyen a kisváros csapata.


(X) Regisztrálj a Büntetőn keresztül az Unibetre, és befizetési bónuszod mellé 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz ajándékba!  


 

Heidenheim an der Brenz egy nagyjából ötvenezer lakosú város Baden-Württembergben, a bajor határ mellett. Itt látta meg a napvilágot 1974. január 3-án Frank Schmidt. A labdarúgással csapatszinten a szomszédos településen, az SC Giengen egyesületénél kezdett el ismerkedni, majd a helyi rivális TSG Giengenben is megfordult. Ezt követte a környék akkor nagyobb utánpótlásbázisának számító SSV Ulm 1846, majd 18 évesen az 1. FC Nürnberg. Itt mutatkozott be 1992-ben egy kupameccsen. Miután bajnoki meccsen nem kapta meg az esélyt a felnőtt csapatban, a negyedosztályú TSV Vestenbergsgreuth következett, utána pedig a SpVgg Greuther Fürth. Itt sem találta meg igazán a számításait, így Ausztria felé vette az irányt, előbb a Wiener Sport-Club, majd a First Vienna FC együttesénél próbálkozott. Nem jött be neki az osztrák kaland, ezért visszatért Németországba az Alemannia Aachen csapatához. Öt szép év után következett a SV Waldhof Mannheim, ahol nem érezte jól magát, így 2003-ban hazatért az akkor még Heidenheimer SB néven futó egyesülethez.

 

A 2007-es esztendő több szempontból is sorsfordító volt. Egyrészt január elsejével a helyi labdarúgóklub levált jogilag a városi sportegyesülettől és 1. Fußballclub Heidenheim 1846 néven megszületett az az együttes, amely mára a másodosztályig jutott. Másrészt ebben az évben vonult vissza Frank Schmidt, hogy nem sokkal később átvegye a csapat irányítását.

 

AZ EGYÜTTES FELEMELKEDÉSE

Schmidt kalandos pályafutásának végéhez érve már tudta, hogy edzői pályára szeretne lépni. Ennek megfelelően el is kezdte a tanulmányait, miközben Dieter Märkle asszisztense lett a negyedosztályú csapatnál. Az Oberliga Baden-Württemberg előző két szezonjában egy ezüst- és egy bronzérem jött össze az együttesnek. Ennek ellenére a csak közepesnek mondható szezonkezdet és a német szakember viharos kapcsolata a tulajdonosi körrel odáig fajult, hogy – szeptember közepén – hat forduló után menesztették. Ekkor jött el a nagy esély Frank Schmidt számára, hiszen a vezetőség úgy gondolta, hogy ő elég jól ismeri a keretet és a játékosok kedvelik, így ő lehet a megoldás.

Nagy változásokat nem kellett eszközölnie, hiszen a csapat a liga egyik legjobbjának számított, csak vissza kellett találni a helyes útra. A gyengébb kezdés és egy rosszabb tavasz eleji forma miatt a negyedik hely jutott nekik a szezon végén, viszont megnyerték a WFV-Pokalt. Ezzel jogot szereztek a DFB-kupában való elindulásra, ahol a VfL Wolfsburg látogatott a Voith-Arénába, az az együttes, amely a szezon végén bajnok lett a Bundesligában. Azonban ezzel egyidejűleg a Heidenheim is elhódította az időközben átalakuló és Regionalliga Süd névre keresztelt régiós aranyérmet, kiharcolva a harmadosztályba való feljutás lehetőségét.

 

Frank Schmidt Wolfsburg
Christian Endler és a 2009-ben év játékosának választott brazil, Grafite harcolnak a labdáért

 

Öt szezont töltött a gárda a 3. Ligában, ebben az időszakban a második évad volt a legrosszabb, amikor a 9. helyen zártak. Ez idő alatt négyszer hódították el a WFV-Pokal, ezzel pedig történelmi sikereket alapoztak meg. 2011-ben a Német-kupa első körében 2-1-re verték meg az SV Werder Bremen csapatát, mely két évvel korábban megnyerte a sorozatot és bronzérmes volt az élvonalban Thomas Schaaf irányítása alatt. A 2013-14-es szezon végén bajnoki címet ünnepelve már a másodosztályba való feljutást is kiharcolták. Az idei már a nyolcadik idényük a Bundesliga 2-ben és csak kétszer végeztek a tabella második felében, miközben a 2019-20-as kiírásban bronzérmesek lettek. Ez egy osztályozót jelentett számukra, ám a feljutás nem sikerült, mert az előbb említett, patinás brémai gárda az idegenben lőtt góljainak köszönhetően megőrizte az élvonalbeli tagságát (0-0, 2-2).

 

„Sikertörténetünk soha nem jöhetett volna létre Frank Schmidt nélkül” – bizonyos Holger Sanwald vélekedett így, amikor a harmadik helyen zártak a másodosztályban. Ugyan általában nem beszélünk sokat a klubvezetőség tagjairól, de ez az úriember egy helyi ikont „nevelt ki”. Sanwald 26 éve szolgálja a klubot, előbb osztályvezető volt, most az igazgatóság elnöke. Neki köszönhető, hogy a karrierje végéhez közeledő Schmidtet munkát ajánlva ott tudta tartani a csapatnál, miközben fizette az edzőképzőt, majd ő nevezte ki vezetőedzőnek 2007-ben. A többi – ahogy mondani szokás – már történelem.

 


(X) Köss egy fogadást legalább 3500 Ft értékben egy labdarúgó Bajnokok Ligája, Európa Liga, vagy Európa Konferencia Liga selejtezőre a Fogadásépítővel és jóváírunk neked egy 1500 Ft értékű ingyenes élő fogadást!


 

KIS VÁLTOZÁS, NAGY SIKER

Frank Schmidt nem kategorizálható be „laptop-edzőnek”, de mégis sokra tartja a felkészülés során az adatokat, viszont annál modernebb felfogású, hogy a régi edzőkhöz hasonlíthassuk. A kezdeti évek a negyedosztályban a baráti hangulatról, a hétvégi meccsekről, majd az utána való beszélgetésekről, meg persze az amatőrizmus minden velejáró apróságaival teltek. A felkészülés még olyan volt amilyen, a felállásokat nagyban meghatározta, hogyha éppen valaki nem ért rá a hétvégén. Szép volt, sikeres volt, de a harmadosztály már profizmust kívánt, ehhez pedig változások kellettek.

A DFL előírásainak meg kellett feleljen a klub, a minőségibb ellenfeleknek pedig a csapat és az edző. Ez nagyobb távolságot, valamint a „főnök – beosztott” viszont is megkövetelte. Itt már nem fértek bele azok az apróságok, amik az első két idényben igen, viszont a változást mindkét fél elfogadta. A játékosok tudták, hogy Schmidt már nem egy közülük, még akkor sem, ha az edzéseken velük együtt labdázott. Kivívta a tiszteletüket és a szociális készségeit időközben tovább fejlesztő edző mindig tudta, kivel miként kell bánnia ahhoz, hogy maximalizálja a teljesítményét. A fiataloknak kész volt hosszasan ecsetelni az elképzeléseit vagy épp, hogy min kellene változtatniuk a fejlődés érdekében.

 

Frank Schmidt (jobbra) a másodedzője, Bernhard Raab társaságában a nyári felkészülés időszakában

 

Bernhard Raab és Dieter Jarosch egyaránt voltak a csapattársai Heidenheimben, majd a játékosai, végül az edzői stábjában kaptak helyet. Előbbi 2013 óta, utóbbi egy évvel később csatlakozott, de mindketten úgy tudnak róla mesélni, mint diák a kedvenc tanáráról. Ez főleg Raab esetében „vicces”, ugyanis ő elvégezte a pedagógusi szakot és testnevelő tanárként is dolgozott egy ideig, de maga is sokat tanul Schmidttől.

A kissé pragmatikus szakember sosem nem bonyolította túl a kéréseit a játékosok felé, csak annyit várt el, amennyit önmagától is. Utolsó pillanatig való koncentrációt, maximális fegyelmet és olyan győzni akarást, amivel előbbre juthatnak. A harmadosztályban két felállás jellemezte csapatát; 4-4-2 „dupla hatossal” és 4-4-2 gyémánt alakzattal a középpályán. Mindkettő a stabilitást igyekezte megalapozni, hogy ne tudják akkor sem lerohanni csapatát, ha labdát veszítenek. Ezt a két szerkezetet a mai napig előszeretettel használja a csapat, ám kissé elavultnak nevezhetőek a modern fociban, főleg a támadójáték szempontjából nem túl hatékonyak. Ekkortájt a csapata még igyekezett az akaratát ráerőltetni az ellenfélre, ami többnyire sikerült is, főleg a szélső játéknak köszönhetően, ami az offenzíváik alapját adta.

Az utolsó harmadik ligás szezonban jelent meg egyre többször a 4-2-3-1. Ez főleg azért volt újdonság tőlük, mert hosszú éveken át két elöl lévő csatár és rengeteg beadás jellemezte a gárdát, ami itt elkezdett eltűnni és a kombinatív játék került előtérbe. A védelem mögé való bemozgások, a területbe játszott labdák, a felpassz-lekészítés és egyéb, a modern topszintű labdarúgásban megszokott dolgok kerültek a csapat eszköztárába. A siker valahol ennek az innovációnak is volt köszönhető, de mindeközben azt sem szabad elfeledni, hogy a „dupla hatos” ott volt a stabilitás megőrzése érdekében.

A Bundesliga 2. eleinte az alkalmazkodásról szólt. Az edzői stáb egyre többet alapozott a videózásra, a heti edzések egyre többször szóltak arról, hogy mintázták a következő ellenfelet. Schmidt szerencséje is volt, hogy az általa favorizált 4-4-2 két védekezőbb felfogású középpályással épp olyan stílust jelentett, ami egy újoncnak nagyban előnyére vált. Ezt tudták alkalmazni elég sok esetben. Viszont a második idényre kiszámíthatóak lettek a kevés labdakihozatali séma és a támadásbeli szegényes repertoár miatt, és jött is a visszaesés. A következő két szezon ugyanebben a mederben zajlott, amiből képtelenek voltak kimászni. Noha a helyezések nem ezt mutatják (11., 6., 13.), de a játék ugyanaz volt és a pontszámok sem alakultak jobban, csak a mezőny lett gyengébb.

 

Frank Schmidt és a sikerek egyik letéteményese a pályán, Niklas Dorsch – a későbbi U21-es Eb-győztes középpályás

 

A 2018-as nyár a játékosállományt is átalakította és ebből kifolyólag Schmidt is rákényszerült a változtatásra. Egyre többször játszottak 4-2-3-1-ben, ahol a reaktív felfogás érvényesülhetett. Az ellenfelek olykor magukra húzva nyitották meg a területeket, amit a gyors támadók befuthattak. A kulcs a „hatos poszton” szereplő deep-lying playmaker volt, akinek immár nem csak a stabilitást kellett megadnia a párjával, hanem a támadások kiinduló pontja is lett. Az innováció sikeres volt, az együttes bejelentkezett a feljutásért folytatott harcba. Elsőre még nem, de másodikra már a dobogó alsó fokáig meneteltek az új formációnak és játékszervezésnek köszönhetően.

A 2020 tavaszán elveszített playoff-párharc megnehezítette Schmidt dolgát, meghatározó játékosok távoztak, így az előző idény (2020-2021) az új arculat keresésének jegyében telt. Itt visszatért a 4-4-2 gyémánt középpálya, de ez már nem volt elegendő ahhoz, hogy ott tartsák magukat a legjobbak közt. A riválisok évről évre erősödnek, nekik pedig továbbra sincs meg az a fajta költségvetésük, amivel a másodosztály szintjén kiemelkedő játékosokat igazolhatnának. Marad hát az, ami eddig is volt, egy edző, aki folyamatosan képes megújulni apró változtatásokkal, amelyek végül sikereket hoznak.


Képek forrása: Getty Images

 

Melyik csapat nyeri a Bajnokok Ligája 2021-2022-es kiírását?

5,00 – Paris SG

5,25 – Manchester City

9,00 – Bayern München

Ezt a fogadási lehetőséget a Sportfogadás/Labdarúgás/Bajnokok Ligája/Végső fogadások útvonalon keresztül találhatod meg.


Kattints ide és fogadj az európai kupaporond különböző lehetőségeire az Unibeten! Ha ezen a linken keresztül regisztrálsz, most 100%-os befizetési bónuszt és 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz!


Ha értékeled a munkánkat, támogasd működésünket egy kattintással:    Támogatom

Írj hozzászólást