Az Újpest kálváriája

Az Újpest FC Magyarország egyik tradicionális nagycsapata, mégis az utóbbi 20 évben egyre kevésbé tud a hagyományainak megfelelően szerepelni. Bár mindig akad egy-egy sikeresebb szezon, egy-egy jól sikerült kupamenetelés, valahogy az az ember érzése a lila-fehérekkel kapcsolatban, hogy csak vegetálnak. De mi ennek az oka? Meg lehet ezt pontosan határozni? Van kiút a kilátástalanságból?


(X) Regisztrálj a Büntetőn keresztül az Unibetre, és befizetési bónuszod mellé 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz ajándékba!  


 

Az 1885-ben alapított Újpesti Torna Egylet a Ferencvárosi TC és az MTK után a harmadik legsikeresebb klub húsz bajnoki címmel és tizenegy kupagyőzelemmel. A legsikeresebb korszakuk a 1967 és 1980 közötti időszak, amikor kilenc alkalommal végeztek az első helyen, négyszer voltak másodikak és egyszer harmadikak. De nemcsak itthon, hanem külföldön is szép sikereket értek el. Két alkalommal győztek az akkor jelentősnek számító Közép-európai Kupában (1929 és 1939), döntőt játszottak a Newcastle United ellen 1969-ben a Vásárvárosok Kupájában, és elődöntősök voltak a BEK-ben 1974-ben (a fináléba bejutó ellenfél a későbbi győztes Bayern München volt), valamint a KEK-ben 1962-ben (ekkor Hidegkuti Nándor Fiorentinája állította meg őket). Olyan játékosok szerepeltek itt a teljesség igénye nélkül, mint Zsengellér Gyula, Szusza Ferenc, Göröcs János, Bene Ferenc, Dunai Antal, Fazekas László vagy Törőcsik András, míg edzői között tudhatta a klub Guttmann Bélát, Kalocsay Gézát, Szűcs Gyulát, Jávor Pált és Baróti Lajost is.

1998 óta – immáron 23 éve – azonban nem tudnak bajnoki címet szerezni, s mindössze három alkalom volt ebben az időszakban – 2004, 2006 és 2009 –, amikor egyáltalán harcban voltak az elsőségért. A bajnoki szereplést csak részben kárpótolja, hogy a Magyar Kupában viszont relatíve jól szerepelnek, az elmúlt tíz évben négy döntőből hármat is megnyertek.

 

Megjött a belga

A klubnál időről-időre felüti a fejét a stabil háttér hiányának kérdése, amely leginkább a pénzügyi nehézségek képében jelentkezik. Így volt ez a legutóbbi bajnoki cím megnyerésekor, és a 2010-es évek elején is. 2011-ben a gondok megoldását az Újpest eladásában látták. A vevő a belga Roderick Duchatelet lett, akinek érdekeltségi körébe több klub is tartozik Európában. Az új tulajdonos érkezésekor elsődleges feladatának tekintette, hogy rendbe tegye anyagilag az együttest, de olyan kijelentést is tett, amely szerint vissza akarja hozni a hetvenes évek sikerkorszakát. Ez utóbbi kijelentés megvalósítása még várat magára.

 

Szereplés Duchatelet alatt

 

 

A diagramon látható, hogy ha csak a bajnoki tabellára nézünk, akkor az időszak elejéhez képest fejlődést tapasztalhatunk. Bár a kétezres években az Újpest FC leginkább a második vagy a negyedik pozícióban zárta az aktuális kiírásokat, a tulajdonosváltás előtt már csak hatodik, a vásárláskor pedig a 13. helyen állt a csapat, amit a szezon végéig megtartott. Ezek alapján azt mondhatnánk, hogy Roderick Duchatelet érkezése pozitív irányba mozdított el a folyamatokat még akkor is, ha az ígért sikereket meg sem tudták közelíteni. Ha azonban a szezonok alakulását is megvizsgáljuk, már nem ilyen kedvező a kép. Az előző kettő és a jelenleg is zajló pontvadászatban az Újpest már a kiesés elleni harcban volt érdekelt, ami cseppet sem megnyugtató a gárda szurkolói számára. 2020-ban Predrag Rogan váltotta Nebojsa Vignjevicset és tartotta benn a csapatot. Egy évvel később ez a feladat pedig már Michael Oenningre hárult. Idén az eddig megszerzett nyolc pont sem vetít előre sikeres bajnoki szereplést.

 

Kritikák a tulajdonossal szemben

A szurkolók egyik egyesületnél sem a türelmükről híresek, pláne nem olyan csapatoknál, ahol a sikerekhez szoktak hozzá. Így van ez Újpesten is. A szurkolói elvárások, valamint a tulajdonos pénzügyi tervei és érdekei nem mindig egy irányba mutatnak, ez pedig több konfliktust okozott már a IV. kerületben.

  • a lelátó népe szemére vetette Duchatelet-nek, hogy nem költ eleget a csapatra, olyan légiósokat hoz, akik a magyar első osztály szintjét sem érik el, így pedig az ígért sikerek sem valósíthatók meg. Bár való igaz, voltak olyan játékosok is, akik még csak pályára sem kerültek, azért bőven érkeztek olyanok is, akik később igencsak felhívták magukra a figyelmet. Loic Nego a magyar válogatottságig vitte; Enisz Bardi Újpestről a Levantéhoz került, ahol a LaLiga egyik legjobb szabadrúgás lövőjének számít; Marko Dmitrovics szerb válogatott és immáron a Sevilla játékosa, míg Mbaye Diagne török bajnok és gólkirály, az idei tavaszt pedig a Premier League-ben töltötte. Azonban azt se hallgassuk el, hogy a lila-fehérek sokszor az átigazolási piac utolsó pillanataiban igazoltak, előfordult olyan is többször, hogy olyanoknak kellett támadót játszaniuk, akiknek nem az volt a valós posztjuk. Ez semmiképpen sem segítette elő a csapat sikeres szereplését.
  • kemény konfliktust okozott a címerügy is. 2017-ben a belga tulajdonos megváltoztatta az Újpest FC címerét, amit sem a szurkolók, sem pedig az anyaegyesület, az UTE nem fogadott el. Roderick Duchatelet azzal indokolta a váltás szükségszerűségét, hogy egyesek a régi címerrel ellátott termékeket az Újpest FC-t megkerülve értékesítenek, ebből a csapat pedig egy forintot sem lát. A szurkolók tiltakoztak, az UTE pedig perelt. Jelenleg köztes megoldásként a régi és az új címer is szerepel a mezen. Kérdéses azonban, hogy ez megoldja-e a korábban fennálló gondokat.

 


(X) Hívd meg barátaidat és szerezz ingyenes fogadást, befizetési bónuszt, illetve bónuszpénzt összesen 75 000 HUF értékben! A meghívott barátaid pedig egy nagyvonalú üdvözlő bónuszt kapnak, tehát nem csak te, hanem ők is jól járnak.


 

A lila-fehérek jelenlegi szezonja

Az Újpest FC tavaszi kupagyőzelmének köszönhetően indulhatott az Európa-konferencialigában. A Vaduz és az FC Basel elleni szereplés jól sikerült – főleg, ha a sorozat másik magyar szereplője, a MOL Fehérvár FC eredményeihez viszonyítjuk –, ám a kettős terhelés és a sérülések miatt az élvonalbeli rajt nem a vártnak megfelelően alakult. Játékban nem maradtak el az ellenfeleiktől, azonban a mérkőzések végét már gyakran nem bírták az újpestiek.

Ennek szemléltetésére nézzük az alábbi táblázatot:

Jelmagyarázat: M – mérkőzés, Gy – győzelem, D – döntetlen, V – vereség, LG – lőtt gól, KG – kapott gól, GK – gólkülönbség.

 

A fenti táblázat az első hét forduló után mutatja az első osztály csapatainak teljesítményét a második félidő eredményei alapján. Szembetűnő, hogy az Újpest mennyire gyengén teljesített a bajnokság elején a második játékrészekben. A Debrecen ellen a második fordulóban még úgy sem sikerült megnyerniük a találkozót, hogy az 50. percben már két góllal is vezettek – igaz, emberhátrányban. Az utóbbi összecsapásokon viszont már kilábalni látszik az együttes ebből a nehéz sorozatból még annak ellenére is, hogy legutóbb a Mezőkövesd ellen a hajrában kihagyott büntető miatt végül elmaradt a győzelem.

A játékosok egyéni teljesítményét sem nagyon lehet dicsérni ebben a szezonban. Nincs egy olyan támadó a csapatban, aki a gólszerzés terhét magára vállalná. Jellemző az Újpest szereplésére, hogy két találattal már vezetni lehet a házi góllövőlistát. A gólpasszokat tekintve már azért más a helyzet, Nikola Mitrovics hat előkészítésével a legtöbbet tette ezen a fronton a csapatért, mellette talán Nemanja Antonov lelkes játéka és Yohan Croizet látványos egyéni megoldásai említhetők meg pozitívumként.

Meg kell még emlékeznünk Michael Oenningről is. A német vezetőedző a tavaszi kupagyőzelem után most az utolsó helyen áll csapatával. Felsejlik előttem a korábbi magyarországi munkájának lezárása. Akkor a 2016-2017-es bajnokságban meglepetésre harmadik helyezett és kupadöntős Vasassal a rá következő idényben kiesett az élvonalból. Sem ő, sem a szurkolók nem szeretnék, ha a történelem ezúttal is ismételné önmagát.

 

Jön az újabb tulajdonos?

Időről-időre megjelennek olyan pletykák, hogy az Újpest FC-t új tulajdonos veszi majd át. Volt szó Garancsi István tulajdonszerzéséről, újabban pedig Frank Liu tajvani-magyar üzletember szerepvállalásáról. Sokan már azt is tudni vélik, hogy a váltást követően visszatér sportigazgatóként az egykori kedvenc Kovács Zoltán, aki magával hozhatja a Lokomotiv Moszkvától távozó, a magyar élvonalban már Székesfehérváron bizonyító Marko Nikolicsot is a kispadra. Roderick Duchatelet cáfolta eddig ezeket a híreket, bár valószínű, hogy jó üzletemberként, megfelelő ajánlat esetén elgondolkodna az értékesítésen. A kérdés már csak az, hogy egy újabb tulajdonosváltás megoldja-e a gondokat? Vajon a MOL Fehérvártól elküldött, és az ottani szurkolók szerint a gyenge keretért leginkább felelős Kovács Zoltán meg tudja-e újítani az Újpestet?

 

 

Összegzés

Nehéz röviden, tömören összefoglalni a helyzetet, és válaszolni arra, mi a gond a lila-fehéreknél. Lehetne a belga tulajdonos talán ambiciózusabb is, de ne feledjük, ő a saját pénzével játszik. Lehetne a keret is erősebb, de mint láthattuk, hazai szinten kiemelkedő játékosok is megfordultak itt. Az sem lenne igazságos, ha úgy gondolnánk, hogy egyedül Duchatelet a felelős a kialakult nehéz helyzetért, hiszen annak idején az ő megjelenése is kellett a gárda megmaradásáért. Lehet a tulajdonosváltás a megoldás a bajokra? Talán. Jól hangzik, hogy egy egykori játékos majd sportigazgatóként visszavezeti csapatát a csúcsra, de biztosíték erre nincs. Erről Debrecenben tudnának mesélni. Mindenesetre jó lenne végre úgy leülni egy derbi elé, hogy igazi tétre menő összecsapásnak legyünk szemtanúi.

 

Melyik együttes nyeri meg az NBI 2021/2022-es kiírását?

1,12 – Ferencváros

8,00 – Puskás Akadémia

12,00 – MOL Fehervár

Ezt a fogadási lehetőséget a Sportfogadás/Labdarúgás/Magyarország/NBI/Végső fogadások útvonalon keresztül találhatod meg.


Kattints ide és fogadj az NB1 piacaira az Unibeten! Ha ezen a linken keresztül regisztrálsz, most 100%-os befizetési bónuszt és 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz!


Ha értékeled a munkánkat, támogasd működésünket egy kattintással:    Támogatom

Írj hozzászólást