Barangolás a kristálypalotában

A Crystal Palace soha korábban nem töltött el négy szezonnál többet egyhuzamban az élvonalban, ehhez képest a nyáron sorrendben a kilencedik PL-idényére készülhet. De vajon továbbra is a megmentő Roy Hodgsonnal? Vagy miként a kispadon, játékfelfogást is vált a dél-londoni klub? Lecseréli valahára kopottas garnitúráját, megtartva persze a legértékesebb darabot? Íme, Wilfried Zaha és piros-kék kompániája.


(X) Regisztrálj a Büntetőn keresztül az Unibetre, és befizetési bónuszod mellé 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz ajándékba!


 

Amikor Roy Hodgson 2017. szeptember 12-én elfoglalta a Frank de Boertől négy bajnoki mérkőzés után megváló Crystal Palace kispadját, aligha sokan gondolták, hogy a tűzoltásra szerződtetett tapasztalt tréner három másik szezont is a Selhurst Parkban vezényel le. Azon a nyáron úgy tűnt ugyanis, a londoniak az innovációra, a modernizálódásra, a haladó szellemre szavaztak, ennek jegyében váltotta legalábbis az Ajax-szal utánpótlás és felnőtt szinten egyaránt sikeres, 2011 és 2014 között zsinórban négy bajnoki címet gyűjtő holland az őskövület Sam Allardyce-t (aki amúgy egykor maga is újítónak számított, de legkevésbé sem ez jelen cikkünk témája).

Azt lehetett gondolni, amúgy pedig Steve Parish klubelnök, valamint az amerikai főrészvényesek, David Blitzer és Josh Harris is megegyeztek abban, Frank de Boer szerződtetése az első kockája annak a hosszú távú stratégiának, amelyik a fiatal tehetségek beépítését, a látványosabb támadófutball megalkotását és persze a Premier League-tagság biztos megtartását célozza.

„Olyan csapat kialakítására törekszem, amelyik vonzó a szurkolóknak, amelyik mindig nyerni akar. Ugyancsak a génjeimbe kódolt, hogy technikás, domináns futballt játsszunk” – fejtegette székfoglalójában De Boer, akit 37 tréner közül választott ki Parish, azzal kecsegtetve a hollandot, lesz ideje elültetni játékfilozófiája magjait, és véletlenül sem jut arra a sorsra, mint Milánóban, ahol az Inter kispadján röpke 85 napot tölthetett el mindössze. Röpke? Egy örökkévalóság ahhoz képest, amennyi a Selhurst Parkban jutott neki.

Parish az azt megelőző szezonban azután menesztette Alan Pardew-t kevéssel karácsony előtt, hogy a csapat a 17. helyre visszacsúszva egy pontra került a kieső helyektől; ezt nem akarta megvárni De Boerral, felrúgva persze minden korábbi ígéretét. Hanem a sebtiben szerződtetett Roy Hodgsonnal sem fordult minden egyszeriben jóra. A Huddersfield, a Liverpool, a Swansea és a Burnley elleni, szerzett gól nélküli zakókat követően az angol menedzser is vereségekkel kezdett, mindjárt hárommal: a Southampton elleni 0-1 után összesen kilencet kapott a két manchesteri egylettől. Hogy nézett volna már ki persze, ha ismét edzőt vált Parish, pláne, hogy más azért az újonc Huddersfieldtől, a lesajnált Swansea-tól és a Burnley-től benyelni a pofonokat, mint a két nehézsúlyútól. Hodgsont a helyén hagyták, az öreg meg szisztematikus munkával elkezdte összerakni a csapat védekezését, felépíteni a gyors átmenetekkel működő támadójátékot, és tessék, az azt követő 16 bajnokin három vereséget szenvedett csupán együttese, öt clean sheetet produkálva, ami feltétlenül előrelépésnek volt tekinthető.

 

Crystal Palace - Hodgson


Mármost több szempontból is muszáj volt a Crystal Palace apropóján a múltba révedni. Egyfelől ugye azóta sem változott a játékstílus, ugyanaz a 4-4-2-es vagy 4-4-1-1-es játékrendszer és az óvatos, a stabil védekezés mindenekfelettiségét hirdető felfogás jellemzi, ami Hodgson belépése óta mindig, másfelől pedig ugyanúgy válaszút előtt áll, mint 2017-ben.

Hosszabbítson a 74-et augusztusban betöltő mesterével, akivel úgy fest, garantált a PL-tagság, vagy induljon el valahára egy olyan úton, amelyik nem csak a jelen bár kétségkívül stabil, de meglehetősen szürke kockaköveivel van kirakva, hanem valami fiatalosat, üdét, izgalmasat is ígér, a pozitív változás reményét. A perspektíva nélküli, látványos futballtól mentes jelenre utal, hogy:

– a Palace a liga legidősebb alakulata, a szezonban a kezdőcsapat átlagéletkora 29 év felett van, minden más együttesnél az alatt;

– a 23,3-as xG-mutatója a második legalacsonyabb a mezőnyben, de hogy a helyzetek minősége alapján várható góljait majdnem nyolccal felülrúgja, az a támadói (Zaha, Christian Benteke, Eberechi Eze) remek kvalitásain múlik;

– a PL-ben a Palace próbálkozik a harmadik legkevesebb gólszerzési kísérlettel (8,5-tel meccsenként, az utolsó West Bromwich 8,14-gyel áll), ugyancsak övé a harmadik legkevesebb kaput eltaláló kísérlet (29 mérkőzésen 88, azaz hármas átlag nagyjából);

– a támadóharmadban a londoni csapaté a harmadik legkevesebb labdaérintés, az ellenfél tizenhatosán belül szintén;

– 12 bajnokin maradt gólképtelen;

– a tabella első feléhez tartozó csapatok közül egyedül a Manchester Unitedet tudta legyőzni, még a második játéknapon;

– a labdabirtoklást tekintve szintén a harmadik leggyengébb a ligában a maga 40,6 százalékával.

Ezek azért nem azok a szexi, közönségvonzó adatok, a Palace ugyanakkor elmondhatja magáról, hogy sorrendben a nyolcadik szezonját tapossa az élvonalban, ilyen hosszan 115 éves történetében márpedig egyszer sem „szívhatott magaslati levegőt”, 37 pontjával pedig elérte, hogy augusztustól is az európai csúcsligában szerepeljen. Már csak ezért is feltétlen hozsanna illeti persze a doyen tréner Hodgsont.

De éppen ez bizonytalaníthatja el a tulajdonosokat: feladni a tutit, a biztos középszert a meglehet, több izgalommal, de legalább annyi kérdőjellel járó bizonytalanságért?

Pláne most, amikor a járvány a Palace-t is alaposan sújtja anyagilag, amikor a megváltozott gazdasági környezetben a rentábilis működést igyekszik fenntartani, faragva a bérekből, fiatalítva az igen koros együttest. Meglehet, az utóbbit a kényszer szüli majd. Elvégre az „old guard”, vagyis a londoniak tapasztalt brigádjának döntő többsége a nyáron szabadon igazolhatóvá válik. Nem sok, „csak” tíz törzsgárdista, mondhatni a teljes védelem (cserékkel együtt): Gary Cahill, Mamadou Sakho, Scott Dann, Patrick van Aanholt, Nathaniel Clyne, Joel Ward és a fiatal Tyrick Mitchell. Egyikük sem hosszabbított egyelőre (nem mintha a klub mindegyiküket marasztalná), ahogy Andros Townsend és James McCarthy sem.

 

Crystal Palace - team

 


(X) Az Unibeten immár statisztikai adatokra is fogadhatsz! Tedd meg a tétedet a topligás és BL-mérkőzéseken lövésekre, kaput eltaláló lövésekre, lapok vagy lesek számára!


 

Új világ lett – fejtegette a 30. születésnapját a nyáron ünneplő, 13-szoros angol válogatott Townsend. – Tavaly januárban a szerződése utolsó fél évébe lépő játékos kedvére válogathatott az ajánlatok közt, ma már sokkal nehezebb a helyzet. Egy harmincpluszos futballista bizony aggódhat azon, mit tartogat neki a jövő.” Benteke szintén. Nem azon, hogy akad-e kérője, hanem hogy a hírek szerint heti 120 ezer fontos fizetését kész lesz-e bárki megadni neki. Ha azt vesszük, hogy a 30-at már betöltötte, valamint hogy az előző három szezonban összesen hat (!) PL-gólt szerzett, jó, ha a felét megkapja. A nálánál is vastagabb pénztárcájú Zaha, valamint a nyáron szerződtetett U21-es válogatott Eze megtartása ellenben kulcsfontosságú lenne (őket a nyár után is a Palace-hoz köti szerződésük), minthogy a kettős lehet a klub jövőjének záloga.

Zaha, aki négyéves korában költözött szüleivel és testvéreivel (nyolc lett neki azóta) az elefántcsontparti Abidjanból Londonba, 12 éves korában csatlakozott a Crystal Palace akadémiájához, 20 évesen pedig bemutatkozott az angol válogatottban. „Messit és Ronaldót kivéve soha, senkire nem tekintettem úgy, hogy jobb lenne nálam” – nyilatkozta amúgy zahásan debütálása estéjén, de nem a piszok nagy pof…, hm, szája miatt nem jutott neki kettőnél több fellépés háromoroszlános mezben, hanem mert utóbb az elefántcsontpartit választotta (miután tétmeccsen nem lépett pályára angol dresszben, tehette). „Mindig is a legjobb akart lenni. Ösztönös tehetség. Ahogy a középpályán elvitte a labdát az emberek mellett, igazán bámulatos volt” – mondta róla a Zahát nyolcéves korában edző iskolai trénere. „Eléggé introvertált személyiségként érkezett meg hozzánk, fizikailag későn érő típus, a munkamorálja azonban kifogástalannak bizonyult, és ahogy mélységből rendre megindult…” – emlékezett rá egykori akadémiai igazgatója.

 


De a Palace drukkerei is hamar a szívükbe zárták: 2013 májusában, 20 évesen mondhatni egymaga rúgta a Premier League-be a piros-kékeket, miután a play-off elődöntőjében kettőt vágott a Brighton ellen (2-0-s összesítéssel masírozott a Wembley-be csapata), hogy aztán a rájátszás döntőjében az általa kiharcolt büntető értékesítésével váltson jegyet az első osztályba a Palace. Nyolc év után visszatérve oda. Megadta hát a módját búcsújának, utólag azonban megállapítható, túl korán érkezett a Manchester United nyilván visszautasíthatatlan ajánlata. Egyetlen szezon után vissza is költözött a Selhurst Parkba, ahol azóta is istenkirály: senki sem lőtt nála több gólt vagy adott több gólpasszt a klub PL-históriájában, évek óta rajta áll vagy bukik a csapat eredményessége:

a Palace 2017 januárja óta, azaz az utóbbi 23 Zaha nélkül megvívott bajnokijából 18-at elveszített, 18 találkozón gólt sem szerzett. Ha mégis odébbállna a nyáron – a financiális problémák miatt még akár ez is előfordulhat – Eze kellene, hogy az örökébe lépjen.

A Queens Park Rangersnél – ahova 18 évesen igazolt azok után, hogy nevelőklubja, az Arsenal, valamint a Fulham és a Millwall is könnyű szívvel lemondott róla – Ian Holloway idejében az volt a szokás, hogy a rutinos rókák heti egyszer összecsaptak a csikókkal. A hét vége felé, nem törődve a szombati bajnoki közelségével (vagy éppen azért, mintegy előre ízlelgetve a feltoluló adrenalint). A kihívás épp eléggé hajtotta a fiatalokat, a büszkeség az öregeket, de a szíve mélyén minden egyes szereplő tudta, a győztes kiléte egyedül azon múlik, pályára lép-e az ifjak közt Eze.

„Ha Eze játszott, szinte mindig a fiatalok nyertek – emlékezett vissza a QPR-ban három évet lehúzó, 35 esztendős James Perch. – Ha aznap épp nem edzett, mi öregek fellélegezhettünk. Ha igen, a hátán vitte az övéit, alig lehetett feltartóztatni. Emlékszem, amikor tizennyolc éves korában először megláttam az edzésen, azt mondtam magamban: És ez a kölyök nem tud minden héten bekerülni a csapatba?” Második QPR-szezonja tavaszán aztán bekerült, és soha többé nem merték kirakni. Immár a Palace-ból sem érdemes. A Selhurst Parkban mégiscsak neki kell majd továbbvinni Zaha örökségét.


Képek: Getty Images

Írj hozzászólást