Bizonyítványosztás 11 forduló után

A bajnokság egyharmadához érve érdemes áttekinteni az első osztály csapatainak eddigi szereplését. Melyik együttes volt az, amelyik túl, és melyik az, amely alulteljesített ebben az időszakban? Megtartotta Peter Stögerrel is a dominanciáját a Ferencváros? Érdemes volt Michael Borist leváltania az MTK-nak? Lesz olyan játékos a Paksban, aki átveszi Hahn János szerepét a góllövésben? Képes lesz kiharcolni a bennmaradást a Gyirmót?


(X) Regisztrálj a Büntetőn keresztül az Unibetre, és befizetési bónuszod mellé 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz ajándékba!  


 

A 11. forduló után a következőképpen fest az OTP Bank Liga tabellája:

 

Forrás: mlsz.hu

A bajnokság harmadánál három együttes lépett el a mezőnytől. A Ferencváros és a Puskás Akadémia esetében ez nem meglepetés, hiszen az előző idényt is ez a két gárda zárta a dobogó első két fokán, ám a Kisvárda listavezető helyezésére kevesen gondoltak a szezon indulásakor. A hármas élbolyt követi ötpontos lemaradásban a MOL Fehérvár, amely eddig egy meglehetősen döcögős bajnokságot fut. Alattuk már egy rendkívül szoros középmezőny kezdődik, amelynek tagjai leginkább az élvonalbeli tagságért harcolhatnak, esetleg egy negyedik helyezéssel – és dobogós kupagyőztes esetén – a nemzetközi szereplést tűzhetik ki célul. A sort az újonc Gyirmót és meglepetésre az Újpest zárja, de még ez a kettős sem maradt le annyira, hogy két-három forduló kedvező eredményeinek hatására ne léphetnének jelentősen előrébb.

 

  1. Újpest FC

Ha a tabellára pillantunk, akkor az Újpest neve mellett mindössze egy győzelmet és nyolc pontot találunk. Ez alapján egyértelmű csalódás a klub szereplése, mégis, ha követtük a szezonjukat, akkor ennél sokkal árnyaltabb a kép.

A lila-fehérek egy a szintjükön sikeres nemzetközi sorozaton vannak túl, ez azonban a bajnokság elején rá is nyomta a bélyegét az eredményességre.

A sérülések és a szorosabb naptár miatt az első fordulókban a csapat rendre kifulladt a találkozók végére, ami például a DVSC ellen a győzelembe került. A rossz rajt magával hozta a nyomás növekedését, ezt pedig idáig nem voltak képesek lerázni magukról. Jellemző, hogy az újpestiek egyetlen győzelmüket a fehérváriak ellen szerezték, akikkel szemben pozitív emlékeik vannak a kupadöntő óta, és akik ellen 80 percet emberhátrányban játszottak. Az áttörést ez a győzelem azonban nem hozta el, a Mezőkövesd ellen a találkozó végén ezúttal is fontos bajnoki pontokat hullajtottak el.

Egyénileg nehéz kiemelni a csapatból bárkit. Nikola Mitrovics hat gólpasszával, Nemanja Antonov baloldali játékával, Yohan Croizet egyéni megoldásaival tűnt ki az eddigi fordulók során.

 

Yohan Croizet
(Forrás: Újpest FC facebook)

  1. Gyirmót FC Győr

Az élvonalba 2017 után visszatérő kisalföldiek a bennmaradás kiharcolásának reményében kezdték meg az idei kiírást.

Az első öt összecsapásukon elsősorban a stabilitásra helyezték a hangsúlyt, ami kevésgólos, de nyeretlen találkozókat eredményezett. Csertői Aurél ezt követően változtatott, megpróbált támadóbban fellépni csapatával, ami néha nagyobb arányú vereséget (DVSC 0-5, Honvéd 2-4), máskor azonban győzelmet (Újpest FC 3-1, Paksi FC 2-1) hozott magával. Az újonc ezzel a változtatással felzárkózott a mezőnyre, ám még ennél is jobb harmadokra lesz szüksége ahhoz, hogy a kiesést elkerülje.

A Gyirmótból a 11 találkozó alkalmával Nagy Patrik és Varga Barnabás emelkedett ki egyéni teljesítményével. Előbbi leginkább a jó pontrúgásaival és remek előkészítéseivel (négy gólpassz), utóbbi egyértelműen befejezéseivel (négy találat). Mellettük Simon András és a védő Szegi Vince azok, akik gólszerzőként is hozzátettek a gárda eredményességéhez.

 

  1. Debreceni VSC

Az élvonalba egy év után visszatérő debreceniek nagy lendülettel és sokgólos mérkőzésekkel kezdték a bajnokságot, ám a már a másodosztályban – és a kiesés évében – is őket jellemző gyenge védekezést nem tudták kijavítani, a nyáron hiába távozott a védelemből Kinyik Ákos és Szatmári Csaba és érkezett Marko Nikolics, Sylvain Deslandes valamint Charleston. A két eddigi győzelmüket a Honvéd (4-1) és a Gyirmót (5-0) ellen szerezték, de mindkettő találkozó alakulhatott volna egészen máshogyan is.

A hatodik fordulót követő nyeretlenségi sorozat – valamint a Kecskemét elleni kupabúcsú – végül a Huszti Szabolcs–Toldi Gábor edzőpáros állásába került, egyelőre azonban a menesztésük sem hozott javulást a csapat játékában.

A relatív eredménytelenség ellenére egyes játékosok egyéni teljesítménye mellett azért ne menjünk el szó nélkül. A kapuban sérüléséig Tomás Kosicky a sok kapott találat ellenére is remekül helyt állt, míg Dzsudzsák Balázs gólpasszok (öt), Ugrai Roland pedig gólok (hét) tekintetében nyújtott a bajnokság harmadáig kimagaslót.

 

  1. MTK Budapest

Az MTK vezetősége a legutóbbi szezon végén úgy határozott, hogy Michael Boris munkáját megköszönik, és új szakvezető után néznek. A kiválasztott végül Giovanni Costantino lett, akivel azonban nem úgy indult az idény, ahogy azt elképzelték. A menesztés okait a közvélemény nem tudhatta meg, de valószínű, hogy inkább a játék minősége, semmint az eredmények elmaradása okozhatta a váltást, a klub ugyanis a táblázat hetedik helyén állt ekkor, három pontra a dobogótól és négyre a 11. helytől. Az azóta eltelt három összecsapást követően a harmadik helyezett már tíz, míg a legjobb kieső már csak három pontra található.

A váltás eddig tehát nem hozta meg a jobb eredményeket.

A játékosok közül Milan Mijatovics idén is remekül helyt áll a kapuban, elől pedig Gheorghe Grozav (négy gól) és Bojan Miovszki (öt találat) húzza leginkább a csapat szekerét. Meg kell említenünk még Vancsa Zalán nevét is. A fiatal támadó az előző bajnokságban mutatkozott be az élvonalban, a jelenlegi kiírásban pedig már csereként beszállva lendületességével és jó értelemben vett szemtelenségével többször is hozzá tudott tenni a gárda eredményességéhez.

 

Gheorghe Grozav
(Forrás: MTK facebook)

  1. Budapest Honvéd FC

A Honvédnál az előző idényt megpróbáltatásai után egy nyugodtabb bajnokságban bíztak.

A 11. forduló után elmondhatjuk, hogy ezek a remélt várakozások tévedésnek bizonyultak.

A piros-feketék első mérkőzése jól jellemzi az eddigi hullámzó szereplésüket. A DVSC ellen az első félidő elején több helyzetet is kidolgoztak, hibázásra kényszerítették az újonc védőit, ám a lendületes kezdés végül csak egy gólt hozott. A kezdeti rohamok után a félidő végére kiegyenlítődtek az erőviszonyok, s a második játékrész elejére visszaengedték a Lokit a találkozóba. A debreceni nyomás egy VAR-ral megítélt büntetőt és kiállítást eredményezett, ami végleg eldöntötte az összecsapás kimenetelét. A Honvéd összeomlott és egy 4-1-es vereségbe szaladt bele.

A szezon ehhez hasonló végleteket hozott. Az első három fordulóban csak egy pontot szereztek, Horváth Ferenc alatt pedig elkezdett forrósodni a kispad. A Paks ellen a negyedik mérkőzésen azonban váratlan, de megérdemelt győzelmet arattak, ami egy öt találkozón szerzett 12 pontos sorozat kezdete volt. Az elmúlt három összecsapáson viszont újra az idény eleji Honvédot láthattuk három vereséggel.

 

  1. Zalaegerszegi TE

A zalaiak az előzetes várakozásoknak megfelelően idén is a bennmaradás kiharcolásáért küzdenek.

Waltner Róbert gárdája egy fontos ponttal kezdte a szezont a Fehérvár ellen, győzni viszont csak a negyedik fordulóban tudtak először Debrecenben. A relatív eredménytelenség okán a vezetőség már az edzőcserén gondolkodott, amikor a ZTE megtáltosodott, három találkozót – köztük a Ferencváros ellen idegenben – nyert zsinórban, amivel mindjárt a felső házba került. A győzelmi sorozat a Kisvárda ellen (0-5) ért véget, mely megmutatta, hogy ha nem teljes odaadással lépnek pályára, akkor hamar visszakerülhetnek a tabella aljára.

A játékosok közül Demjén Patrik két fontos büntető kivédésével, Nikola Szerafimov fiatal kora ellenére remek védőjátékával és négy találatával, Skribek Alen két góljával és három előkészítésével járult hozzá az idei szerepléshez. Külön ki kell emelni Koszta Márk szerepét. A szélen és középen is bevethető támadó az eddigi összecsapások során már hat találatot szerzett és további hármat készített elő, így oroszlánrészt vállalt a csapat támadójátékában.

 


(X) Piacvezető fogadási kínálat NBI-es mérkőzésekhez! Az Unibeten Immár gólszerzőkre, szögletek számára, lapok számára, de még arra is köthetsz fogadást, hogy melyik játékos kap sárga lapot!


 

  1. Paksi FC

A 2020–2021-es bajnokság kellemes meglepetése volt a tolnaiak bátor támadójátéka Bognár György irányításával, és szerencsére ez a játékfelfogás maradt.

A kérlelhetetlen támadójáték (27 találat) azonban nem párosul szervezett és kellően átgondolt védekezéssel (24 kapott gól, csak a Zalaegerszeg védelme rosszabb), ez pedig a hosszú távú eredmények rovására megy.

A Paks ügyvezetője nemrég kijelentette, hogy szeretnének odaérni a dobogóra, ám ahhoz sokkal kiegyensúlyozottabb teljesítménnyel kellene előrukkolniuk. Bár nagyon jól hangzik az, hogy több gólt szeretnének rúgni, mint amennyit kapnak, hosszabb távon azonban ez egyetlen klubnak sem szokott sikerülni. Az érmes helyezéshez nem férnek bele a Gyirmót, a Mezőkövesd, vagy a nyeretlen és gödörben lévő Honvéd elleni vereségek, illetve DVSC és a tartalékos Kisvárda elleni döntetlenek Már most nyolc pont hátrányban vannak a kevesebb találkozóval rendelkező Ferencváros és Puskás Akadémia mögött, ezek a csapatok pedig az elmúlt években már bizonyították, hogy tartósan képesek ezt a szintet hozni.

A gólkirály Hahn János távozása után a góllövés feladatait Sajbán Máté (öt találat) és leginkább Ádám Martin (nyolc gól) vette át, míg az előkészítés továbbra is Bognár István feladatköre (hét assziszt). De szólnunk kell még Nagy Gergelyről is, aki a kapuban nagyszerűen teljesít a sok kapott gól ellenére is.

 

Ádám Martin
(Forrás: Paksi FC facebook)

  1. Mezőkövesd Zsóry FC

A borsodiak Pintér Attila vezetésével két győzelemmel kezdték meg az OTP Bank Ligát.

Ekkor akár azt is gondolhattuk volna, hogy a mezőkövesdi együttes újra megcélozza a nemzetközi porondot, ám a következő öt összecsapáson elért mindössze két pont lehűtötte a kedélyeket.

A rossz sorozat vége felé Pintér nem is hagyta szó nélkül a gyengébb eredményeket, amikor egyes játékosok rossz hozzáállására hivatkozott. Szavai azonban nem értek célt – vagy nem úgy, ahogy ő szerette volna –, így a klub vezetősége az edzőváltás mellett döntött. Supka Attila érkezése lehűtötte az indulatokat és megadta azt a lökést, ami felfelé ívelő pályára állította a Mezőkövesdet.

A gárdában nem voltak olyanok, akik a bajnokság első harmadában folyamatosan magas szinten teljesítettek volna. A támadósorban Marin Jurina, a középpályán Cseri Tamás és Dino Besirovic, a védelemben Farkas Dániel voltak azok, akik több mérkőzésen is húzóembernek bizonyultak.

 

  1. MOL Fehérvár FC

A székesfehérvári alakulat az elmúlt idény csalódása után erre a szezonra a Ferencváros megszorongatását tűzte ki célul. A rajt viszont nem ennek megfelelően sikerült.

A korai nemzetközi kupabúcsút követően a bajnokságban is csak a negyedik fordulóban jött az első győzelem, így az előzetes tervek egyelőre távolodni látszanak.

A csapat védekezése a számokat tekintve az élvonal legjobbjai közé tartozik – 11 kapott találatnál csak a dobogósok állnak jobban – a támadójáték azonban elmarad az elvárttól. A megannyi válogatott játékos ellenére a helyzetek kialakítása és leginkább befejezése nem megy a gárda számára, nem képesek lezárni vagy megnyerni a mérkőzéseiket, ennek következtében pedig gyakran játszanak döntetlent ellenfeleikkel.

A keret neveket tekintve az elmúlt idényben sem nézett ki rosszul, de nyáron Kenan Kodro és Jevhen Makarenko személyében két újabb válogatott játékos érkezett Székesfehérvárra. Előbbi a gólok tekintetében húzóemberré vált – igaz például a Paks ellen élen járt a helyzetek elszórakozásában –, utóbbi pedig a középpálya közepének egyetlen biztos pontja lett. Mellettük talán Dárdai Palkó és a betegségéből visszatért Loic Nego emelhető ki az első kör után.

 

Loic Nego (Forrás: MOL Fehérvár FC facebook)

  1. Puskás Akadémia FC

Hornyák Zsolt együttese az ezüstérem után most is a Ferencváros egyik legfőbb riválisának számít.

A nyári játékosmozgások és a nemzetközi kupaszereplés nyomot hagyott a csapat rajtján, ám az elmúlt négy forduló győzelmei a kevesebb lejátszott találkozó ellenére is élmezőnybe juttatták a gárdát.

Vesztett pontok tekintetében az FTC-vel együtt vezetik a tabellát. A Puskás Akadémia sikerei mögött elsősorban a remek védekezés áll, öt találkozón érintetlen maradt a hálója, és a Paks elleni betlit (1-6) kivéve egy találatnál nem is kapott többet mérkőzésenként. Egy ilyen védelem mellett így az is belefér, hogy az első nyolc összecsapáson mindössze csak tíz gólt ért el.

A Puskás Akadémia a Kisvárdához hasonlóan nem egyes labdarúgók egyéni teljesítményének köszönheti sikereit, sokkal inkább közös erőfeszítés eredménye a mostani helyezése. Ha mégis ki kellene emelni néhány játékost, akkor a kapus Tóth Balázs, a védelemben Spandler Csaba, Szolnoki Roland és Nagy Zsolt, középpályán Jakub Plsek, Yoell van Nieff és Komáromi György, elöl pedig Libor Kozák nevét kell megemlítenünk.

 

  1. Ferencvárosi TC

A bajnoki címvédő a nyáron edzőváltáson esett át, de az új vezetőedző kinevezése nem okozott törést az együttes életében.

Peter Stöger irányításával hasonlóan domináns szerepet tölt be a csapat a bajnokságban, mint elődje idején, a játékban viszont eltolódott a hangsúly az egyéni képességek irányába.

A Szerhij Rebrovra jellemző csapatjátékot felváltotta a labdarúgóknak több teret és döntési lehetőséget adó szemléletmód, ami egyelőre a hatékonyságát tekintve némileg – de nem jelentősen – elmarad az előző szezonban tapasztalttól. A tíz eddigi találkozón szerzett hét győzelmet csak a Kisvárda és a Zalaegerszeg elleni vereség csúfítja el, de ezek leginkább a koncentráció hiányának köszönhetők.

A játékosok közül a válogatott keretbe is visszakerülő Vécsei Bálintnak és az újonnan érkező Ryan Mmaee-nak sikerült a legjobban a bajnokság, de Myrto Uzuni és a tavasszal nem igazán bizonyító Henry Wingo is megmutatta képességeit az elmúlt 11 forduló során.

 

 

  1. Kisvárda FC

A listavezető Supka Attila nyári távozása után Joao Janeiróval is remekül teljesít az első osztályban. Sokak számára meglepetésként hat ez az eredmény, de ne feledjük, hogy az előző idény 11. fordulója után a várdaiak második helyen álltak a tabellán, tíz lejátszott találkozójukból hat alkalommal is győztesen hagyták el a pályát. Akkor mérkőzésenként 1,90, most 2,09 pontot gyűjtöttek, így előzmény nélküli szereplésről aligha beszélhetünk.

Az eddigiek során nagyobb hullámvölgyek nélkül teljesítenek annak ellenére is, hogy a keretük nem olyan mélységű, mint közvetlen riválisaiké.

Az előző bajnokságban őket jellemző védekezésüket sikeresen átmentették erre a szezonra is, támadójátékukon pedig még javítani is tudtak.

A gárdára jellemző, hogy igazi csapatként működik, mindenki kiveszi a részét a sikeres szereplésből. Kilenc labdarúgó talált be eddig, közülük Jaroslav Navrátil és Jasmin Mesanovic emelkedik ki eredményességével, míg a gólpasszok terén Ötvös Bence jeleskedik (négy).

 

Forrás: Kisvárda FC facebook

 

Melyik együttes nyeri meg az NBI 2021/2022-es kiírását?

1,12 – Ferencváros

8,00 – Puskás Akadémia

12,00 – MOL Fehervár

Ezt a fogadási lehetőséget a Sportfogadás/Labdarúgás/Magyarország/NBI/Végső fogadások útvonalon keresztül találhatod meg.


Kattints ide és fogadj az NB1 piacaira az Unibeten! Ha ezen a linken keresztül regisztrálsz, most 100%-os befizetési bónuszt és 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz!


 

Írj hozzászólást