Dinamo Kijev – Ferencvárosi TC: Presszing és kontrapresszing a Fraditól, egy jól elvégzett szabadrúgás az ukránoktól

Csoportjában utolsó helyen végzett a Ferencváros, mivel vereséget szenvedett a Bajnokok Ligája végső csoportmeccsén a Dinamo Kijev együttesétől. Bár végigtámadta, végigküzdötte a mérkőzést a magyar csapat, végül egy oldalszabadrúgás után kialakult helyzetből megnyerte a sorsdöntő találkozót Lucescu együttese. A Fradi büszke lehet erre a teljesítményre is, de a jövőben fejlődnie kell a futball több pontjában annak érdekében, hogy merészebb álmokat szövögethessen egy-egy európai kupaszereplés alkalmával. Ebben az elemzésben a végzetes oldalszabadrúgás közelebbi vizsgálatán túl, a rebrovi játékelképzelés újabb elemeit, a Fradi le- és visszatámadásait, végül pedig a Bajnokok Ligája szereplésből levonható konklúziókat lehet olvasni.


(X) Fogadj az Unibeten és növeld meg nyereményed akár 30%-kal!


 

A Dinamo Kijev nem mutatott semmi olyat, amivel a Fradi ne tudott volna megküzdeni. A két csapat első találkozójának első félidőjében a kijevi csapat dominált és jobban futballozott, azonban ezen a meccsen ezt egyetlen egy percre sem mondhatta el magáról. A Fradi jobban játszott, többet birtokolta a labdát, és több helyzetet is tudott kidolgozni a vetélytársánál. Fontos kijelenteni, hogy a kijeviek nem azért álltak vissza és játszottak passzívabb futballt, mert Lucescu így utasította volna csapatát. Leginkább azért, mert az utolsó szalmaszálba kapaszkodó magyar bajnok irtózatos elánnal és energiabefektetéssel próbálta meg felborítani a papírformát.

Végül nem sikerült ez a terv, de az biztos, hogy a játék képe alapján többet érdemeltek volna Somáliáék. Elismerésre méltóan bátran és a korábbi BL-meccseken már látott, alapvetően támadó és letámadó stílusban futballoztak. Az igazsághoz azonban hozzátartozik két nagyon fontos aspektus is: a ferencvárosi csapat mentálisan kikészülve játszik hetek óta, ami a kulcsjátékosok teljesítményében is megmutatkozik. Ezt már említettem a Juventus elleni hazai mérkőzés kapcsán is, de most jött ez ki leginkább a fradistákon.

Ennek az egész kérdéskörnek van egy tudományosan bizonyított oldala is. Pár évvel ezelőtt, Samuele Marcora (Kent’s School of Sport and Exercise Sciences) és több más kutató Ausztráliából és Belgiumból egy érdekes témát dolgozott fel a Medicine & Science in Sport & Exercise Journal című tudományos szaklapban.

A kutatásban azt vizsgálták, hogy milyen hatással van a futballteljesítményre a mentális kimerültség állapota. A jelentésben – többek között – passzolási és lövési pontosság mutatókat vizsgáltak olyan labdarúgóknál, akiknél a mentális kimerültség állapota jelen volt.

Nem meglepő módon, mind a két mutatóban gyengébben teljesítettek a kutatásban résztvevő játékosok, ezáltal bizonyítva, hogy a mentális felkészültséget nem lehet és nem szabad különválasztani a fizikális felkészültségtől, amikor a teljesítmény témáját vizsgáljuk. Tehát, egy labdarúgó játéktudását, mentális teherbírását is fejleszteni kell, méghozzá a fizikális felkészítéstől sosem különválasztva, azért hogy mentálisan kimerült állapotban is képes legyen jó döntéseket hozni.

Ha ezt a kutatást a Dinamo Kijev – Ferencvárosi TC mérkőzésen próbálták volna újra bebizonyítani, sikerrel jártak volna. Ugyanis a magyar bajnok, a Bajnokok Ligája-selejtezőinek kezdete óta olyan mentális kihívásoknak vannak kitéve, ami mostanra erősen érezteti hatását. Ugyanakkor, érdekes módon ez a hatás nem abban mutatkozik meg, hogy a játékosok nem tudnak vagy nem akarnak futni a mérkőzések folyamán. A mérkőzésen ugyanis a ferencvárosiak kiemelkedően jó teljesítményt nyújtottak a letámadásokat, illetve a labdavesztések utáni visszatámadási szituációkat vizsgálva.

Inkább arról van szó, hogy olyan játékosok, mint Tokmac vagy éppen Blazic, már kevésbé képesek kimagasló teljesítményt nyújtani ahhoz képest, amilyen teljesítményt nyújtottak két hónappal ezelőtt. Tokmac a kapus előtt hozott kétszer is rossz döntést, Blazic pedig lassan, gyakran késve futballozott. De hiba lenne csak kettejük játékában keresni a hibát.

A fejben elkészült Fradinál a csapat egészére kihatással van ez a probléma. A futballban pedig nincsenek véletlenek, a magyar bajnok egy – a mai modern labdarúgásban –abszolút tipikus szituáció után kapott gólt. Egy oldalszabadrúgás volt a veszte, ez pedig a csapat vereségét jelentette.

 



 

A REBROVI LE- ÉS VISSZATÁMADÁS

Sigér Dávid a Celtic elleni bravúros győzelem utáni nyilatkozatában azt mondta a FradiMédia kamerája előtt:

„Küzdöttünk, pedig szerintem nem az a legnagyobb erényünk, ha csúszunk-mászunk, a bajnokságban nem ez jellemző ránk, ott játsszuk a futballt. Ebből most nem sokat sikerült megmutatnunk, nagyon jó volt az ellenfél.”

Hitetlenkedtek sokan akkor a középpályás szavain, mondván, egy magyar csapat sosem lesz képes a labdát megtartva, támadólag fellépni egy ilyen szintű rivális ellen, főleg nem idegenben. Nos, a Fradi abszolút támadólag lépett fel, és képes is volt ezt a támadó felfogást kilencven percen keresztül fenntartani.

De hogyan tudta ezt a csapat megvalósítani?

A válasz egyértelmű: egy gondosan kidolgozott letámadási koncepció magas fokú végrehajtásával, illetve az ellenfél térfelén elvesztett labdák agresszív visszaszerzésével.

Eddig sem voltak gyengék a zöld-fehérek az ellenfél térfelén való labdaszerzésben, de ezen a meccsen ezt majdnem tökéletesen oldották meg. Apróbb kilengésektől eltekintve, pontosan, jókor és jó helyen szereztek labdát. Alkalomadtán, egy-egy jól sikerült letámadás után ezek az akciók direkt módon helyzetekben mutatkoztak.

 

A Tokmac helyzetét megelőző szituáció jól mutatja: a szélre terelt labdákat támadta le erőteljesen a Ferencváros, legfőképpen Uzuni és Zubkov mozgékonyságát és agresszivitását kihasználva.


Az alapötlet könnyen értelmezhető. A Dinamo Kijevnek nincsenek kiemelkedően képzett védői, ráadásul a Fradi támadói (ezen a meccsen Tokmac, Zubkov és Uzuni) kifejezetten erősek a letámadási szituációkban, hiszen gyorsak, agilisek és nagy munkabírásúak is. Ezt hozta össze az ukrán mester egy komplex letámadási struktúrába, a következő lépéseken keresztül:

  • Az egyedüli csatár feladata a pálya kettéválasztása. A két kijevi belső védő közé belépve Tokmac nem engedi a labdacirkuláció folyamatát szélességben, ezáltal kiszámíthatóbbá válik a csapattársak számára a történések sorozata.
  • A három belső középpályás közül a két előrébb helyezkedő játékos (Somália és Laidouni) feladata a játékba belépő belső védők zavarba hozása, illetve azok passzra kényszerítése. A két említett játékosnak arra is figyelnie kellett, hogy úgy támadja le a belső védőt, hogy az ne tudja megjátszani a kilépő ferencvárosi középpályások mögötti kijevi középpályásokat.
  • A védekező középpályás (Kharatin) azért felelt, hogy az esetleges hibákat, amolyan söprögetőszerűen kijavítsa, és a levegőben fellőtt labdákból származó lepattanókat összegyűjtse.
  • A védelem tagjainak az egymás közötti távolságokra kellett figyelniük. A szélső védők a letámadó szélsőket kellett támogatniuk, míg a belső védők a levegőben megjátszott labdák ártalmatlanításában vállaltak kulcsszerepet.
  • A letámadás célja az volt, hogy az ukránok kipasszolják a labdát a pálya szélső területeire, ott pedig azt agresszíven támadva, emberelőnyös szituációkból történjen a labdaszerzés.

Az egész mérkőzésre jellemző volt, hogy a kijevi játékosok képtelenek voltak kihozni a labdát. A Fradi letámadásai rendre kiválóan működtek.


Fontos kiemelni ebben a tekintetben Somália és Laidouni játékát, akik nagyszerűen tették a dolgukat. Nem volt egyszerű feladat az övék, hiszen el kellett dönteniük, hogy kilépjenek-e ezzel elhagyva a számukra kijelölt területeket, vagy ne lépjenek ki, de akkor a kijevi védőnek adnak több időt a döntés meghozatalára.

 

Rebrov bátor taktikája kellemetlenül érintette az ukránokat. Kevés alkalommal voltak képesek a földön kihozni a labdát, a Fradinak pedig sikerült ezekből a szituációkból helyzeteket kialakítani.


A sikeres letámadások következménye az volt, hogy a Ferencváros, az előző két Bajnokok Ligája-mérkőzéssel ellentétben megint a labdabirtokláson keresztül dominálta ellenfelét. A játék a Dinamo térfelén folyt, de ez nem jelentett feltétlen dominanciát a magyar bajnoknak.

A mentális fáradtságból már említett okokon túl megint előjött a zöld-fehérek legkézenfekvőbb taktikai problémája, vagyis az ellenfél térfelén való játék hiányosságai. Minden Kharatinnal kezdődik, hiszen a védekező középpályás helyezkedése hátráltatja a labda progresszióját. Egy ilyen meccsen, ahol támadni kellett és helyzeteket kellett kialakítani a győzelem reményében, ez a hiányosság még jelentősebbnek mutatkozott.

Mivel a letámadások működtek, a Fradi támadni akart és képes is volt berendezkedni az ellenfél térfelére, már csak a helyzetek kialakításának folyamata volt az akadály a győzelem felé vezető úton.

Nos, a magyar bajnok az InStat-számai alapján ugyan felülmúlta kicsivel ellenfelét, de mégis csupán 0.66 xG-mutatóval fejezte be a találkozót. Mondani sem kell, ez kevés egy olyan helyzetben, amikor gólokat kellett volna szerezni a harmadik hely reményében.

 

Amikor Kharatin visszalépett a védelem vonalába, az előrejáték, főleg az ellenfél térfelén kevésszer volt sikeres.


A másik egyértelmű pozitívum a mérkőzés folyamán mutatott elhivatottság, ami a Fradi összes játékosát jellemezte. Ez az elhivatottság a labda elvesztésének pillanatában bemutatott visszatámadási akciókban vált könnyen észrevehetővé. Mivel Zubkov és társai képesek voltak berendezkedni az ellenfél térfelén, de ott rizikósan kellett játszaniuk a helyzetek kialakítása céljából, a labdavesztések kezelése kulcskérdéssé vált.

Emlékezhetünk, a két csapat első meccsén a Kijevnek sikerült megkontráznia Dibuszékat, ami legfőképpen a sikertelen visszatámadás következménye volt. Ezen a találkozón a Ferencváros csapata külön figyelmet fordított ezeknek az akcióknak a megállítására. A játékosok tudatában szemmel láthatóan benne volt, hogy nem szabad teret engedni a kontratámadások megindítására, azonnal meg kell állítani az ellenfelet a kibontakozásban.  

 

Azoknál a csapatoknál, akik ellenfeleiket a labdabirtokláson keresztül szeretnék dominálni, a visszatámadások rendezettsége alapvető követelmény. A Fradi ebben is nemzetközi szintet képvisel.


 

A sors fintora (vagy a futball kiszámíthatatlansága), de mégis egy jelentéktelennek indult kontratámadás lett a Ferencváros veszte. Hiába végzett kiemelkedően jó munkát az egész csapat, az 58. perc legvégén az ismét teljes erőbedobással visszatámadó Zubkov nem volt képes labdát szerezni, a kijevieknek pedig sikerült felvenni a hosszú indítás folyományaként kialakult lepattanó labdát. Ezután következett a balszerencsés kezezés és az oldalszabadrúgás története. Ez volt az egyetlen veszélyesnek mondható kontratámadása a Dinamo Kijevnek, amit ráadásul kisebb lökés előzött meg.

 

Lovrencsics és Zubkov is próbált visszatámadni, de nem tudtak időben közbeavatkozni. A fellőtt labda lepattanójára pedig Kharatin későn reagált, az ukránok szabadrúgása szerencsétlen módon alakult ki.


 

AZ OLDALSZABADRÚGÁS

A tavalyi Bajnokok Ligája-idényben jóval kevesebb gól született rögzített szituációk után, mint az utóbbi években. Ez egyrészt betudható lehetne annak, hogy az edzők jóval többet foglalkoznak a taktikai megoldások gyakorlásával (labdakihozatal, ellenfél térfelén való játék, védelmi vonal áttörése), mint a rögzített szituációk tökéletesítésével. Másrészt, lehetséges az is, hogy a szakmai stábok több időt töltenek a rögzített szituációk kivédekezésével, ezáltal kevesebb gólt engedélyezve az ellenfeleknek.

 

 

Én az utóbbiban hiszek, hiszen a technológiai vívmányok betörése árán a rögzített szituációk kezelése egy fokkal könnyebbé vált. Ezért is annyira kiábrándító gólt kapni ilyen szituációk után, főleg, ha az egy vereségbe kerül.

A Ferencváros a modern trendeknek megfelelően az oldalszabadrúgások hárítását nem emberfogással, hanem területvédekezéses módszerrel oldja meg. Láttam már többféle kivitelezési preferenciát is ezekben a helyzetekben, de nagy általánosságokban a csapatok hasonlóan állnak hozzá az oldalszabadrúgások kivédekezéséhez.

A lényeg az, hogy a labda elrúgása előtt egy vonalban helyezkedjenek a játékosok, ahol a magasabb emberek a vonal közepén, az alacsonyabbak pedig a vonal szélein legyenek. A vonalat, amiben a játékosok kezdőpozícióit meghatározzák, gyakran egészen magasan, a sorfal vonaláig tolják a csapatok. A kapuhoz képest minél távolabbról végzik el a szabadrúgást, annál magasabban húzzák meg ezt a bizonyos vonalat.

Mivel az alapelv a kapu védelme, ezért a vonal belsejében helyezkedő magasabb játékosokon nagyobb a teher, ott bátorság és jó értelemben vett agresszivitás kell ahhoz, hogy a védekezés feladata sikeresen záruljon.

A belső területeken helyezkedő játékosokon kívül a labda szempontjából nézett első játékos, illetve a kapus szerepe ugyancsak kulcskérdés. Az első játékos azért fontos, mert az oda érkező támadó csúsztatása miatt kialakult második szándék életveszélyes. A kapus pedig természetesen azért fontos, mert egy levegőben belőtt labdát kézzel sokkal könnyebb hatástalanítani, mint fejjel. A kérdés az, hogy közbe tud-e avatkozni az első ember, vagy képes-e a kapus kontrollálni az előtte lévő területeket.

Ahhoz, hogy a területvédekezési elvek jól működjenek, a vonalban helyezkedő játékosok közötti távolságnak nem szabad túlzottnak lenni, szűken kell helyezkedni. Ez azért rendkívül fontos, mert ekképpen az ellenfelek nem tudnak majd szabad területhez vagy a labdához jutni.

 

Egy jól kivédekezett oldalszabadrúgás, a Videoton ellen, hasonló szituáció után. Itt az első ember Botka Endre, a második Kharatin, a harmadik pedig Dvali.


Nem ez az első eset, hogy a Ferencváros egy ilyen szituációban kap elkerülhető gólt. A Molde elleni idegenbeli találkozón is egy ilyen szituáció hozta zavarba a védelem tagjait. Visszanézve azt a találatot és az első ember viselkedését figyelve kijelenthető, hogy a Ferencváros a labda elrúgásának tökéletes pillanatában kezd el hátrálni. Ez azért hibás, mert így a hátrálás folyamatában kerül a labda a játléksokhoz közel ahelyett, hogy a már behátrált ferencvárosi vonal a bejövő labdát támadni tudná. Külön kiemelném Blazic szerepét, hiszen második emberként itt is, és a keddi meccsen is hatástalan volt.

 

A rúgás pillanata előtt kellett volna behátrálni, illetve a labda kivédekezése helyett a labda támadását tűzni ki célként.


Végül lássuk, mi vezetett a Dinamo Kijev elleni kapott gólhoz. Elsőként érdekes megemlíteni, hogy három játékos van a sorfalban, méghozzá azért, mert két játékos állt a szabadrúgás elvégzéséhez. Dibusz Dénes vélhetően tartott a direktben elvégzett szabadrúgás lehetőségétől. Ha csak a kapus mozgását figyeljük, láthatjuk, hogy az utolsó pillanatig kivárt a reagálásra.

 

A csúsztatás végzetes volt. Véleményem szerint felesleges volt a hármas sorfal, de a legnagyobb vétek a három belső ember helyzekedési kihagyása volt.


Ezzel párhuzamosan, az első ember szerepe ugyancsak érdekes. Általában az alacsonyabb játékosok, jobb vagy bal oldali védők töltik be az első ember szerepét. Mi lett volna, ha a ruganyosabb Somália nem a sorfalban kap szerepet, hanem a túlerőben lévő első ember, Lovrencsics Gergő pozíciójából várja a beadást?

A második, harmadik, és negyedik ember szerepét a belső védők, illetve Kharatin tölti be. Az ábrán a „Magas Kifejelők” nevet adtam nekik. Látható, Blazic sajnos ismét hatástalan a saját szerepében, míg Dvali és Kharatin is hibásan reagál a második szándékban bejövő labdára.

Természetesen utólag könnyű okosnak lenni, de az mindenképpen kijelenthető, főleg a moldei kapott gólt is figyelembe véve, hogy az oldalszabadrúgások kivédekezése is egy olyan pont, amiben javulhatna a Fradi.

 

KONKLÚZIÓK A BAJNOKOK LIGÁJA-SZEREPLÉSRŐL, RÖVIDEN

  • A magyar futballközeg fejlődési irányának szempontjából mindenképp ki kell emelni: a Ferencváros bátor volt mindvégig, próbált futballozni minden ellenfél ellen, és ez mindenképpen tiszteletet érdemel.
  • A Fredi erőn felül teljesítve jutott be a csoportkörbe. Ott, bár voltak gyengébb periódusai, sosem szenvedett megsemmisítő, vagy megalázó vereséget. Bánhatják a csapat játékosai Morata utolsó percben szerzett gólját, mert akkor most bravúrról is beszélhetnénk akár.
  • Serhiy Rebrovnak sikerült egy egészen kiemelkedő referenciát lerakni a magyar futball asztalára. A magyar bajnok az európai mércével mért trendeknek megfelelően, modern focit játszott, néhol teljesen eltüntetve a gazdasági szempontok vezérelte különbségeket.
  • Bár elismerés illeti Rebrovot és stábját, nem szabad elfelejteni, hogy a labdakihozatalokban, illetve az ellenfék térfelén való Pozíciós Játékban igencsak szenvedett a zöld-fehér gárda. Több egyértelmű jel mutat abba az irányba, hogy ebben a témakörben új gondolatok után kell néznie az ukrán mesternek annak érdekében, hogy a jövőben ez ne okozzon problémát.
  • Talán a legfontosabb konklúzió: ahhoz, hogy a mindenkori magyar bajnoknak sikerüljön elkerülnie a mentális kimerültség állapotát, ezáltal eredményesebben futballozni a legmagasabb szinten, két dolog szükséges. Egyrészről folyamatos nemzetközi szereplés, másrészről pedig a magyar bajnokság színvonalának emelkedése. Nem fizikális felkészültség szempontjából, hanem a játéktudás hiányának eltüntetésével.

 

Írj hozzászólást