„Egy klub, egy család, egy ambíció”

Ezeket a szavakat találhatjuk az FC Chambly Oise hivatalos oldalának borítóképén. A klub egy „családi vállalkozás” a szó legszorosabb értelmében. Egy olyan egyesület, ahol apáról fiúra szállt az elnöki poszt, és testvérek egymást váltották a kispadon, s amely klub még nem érezhette meg a kiesés fájdalmas érzését története során.

A klub soha nem látott sikereket élt meg a jelenben azzal, hogy az előző szezont – megalakulásuk óta először – a második vonalban kezdhették meg. A koronavírus-járvány miatt félbeszakított idényt a 10. helyen zárták.

Történetünk 1989-ben kezdődik, mikor egy olasz felmenőkkel rendelkező testvérpár, Bruno és Fulvio Luzi komoly elhatározással álltak szüleik elé, miszerint saját labdarúgócsapatot szeretnének alapítani.

A család anyagi lehetőségei megadták az esélyt álmuk megvalósításához, azonban szükségük volt egy helyre, ahol a egyesületet valóban életre kelthették. Itt kerül képbe édesapjuk, Walter, aki több kisvárost is felkeresett, mígnem Chambly városa nyitott volt az ötletükre. A városnak volt már egy csapata, a Club Olympique Chambly, de ők a Ligue de Paris körzetében játszottak, és nem is igazán volt sok közük Chamblyhoz, leginkább csak a nevük, így a városvezetés boldogan állt Luziék mögé az új projektben. Ideköthető az FC Chambly megalapulása, ahol a család és a klub egybeforrva kezdte meg működését.

Az apa, Walter, a klub elnökeként, Fulvio a felnőtt csapat edzőjeként, míg Bruno játékosként és rövid idővel később már az utánpótlásedzőjeként vette ki a részét az egyesület mindennapjaiból.

Bruno négy évet hagyott ki focikarrierjében mielőtt a együttes játékosa lett, mert egyszer már felhagyott a labdarúgással. Nem érezte magában a kellő elköteleződést egyetlen csapat iránt sem, így jutottak el végül egy saját alapításához.

A klub címerét az apa Inter-fanatizmusa ihlette, amit a fiúk is örököltek. Walter fiatalkorában a családjával még Milánó környékén élt, itt ragadta magával a foci iránti szenvedély, és az akkor oly sikeres kék-fekete klub. A címert 2016-ban megváltoztatta az egyesület, ezzel elkerülvén egy pert a Nerazzurrival, akik jelezték a túlzott hasonlóságot, ekkor került a kiscsapat nevébe az Oise is, ami a hovatartozásukat kívánja kidomborítani (Oise megye). Ez a kötődés természetesen a mezről is visszaköszön, ahol az olaszokhoz hasonlóan itt is a függőlegesen kék és fekete csíkozott színeket láthatjuk.



EGY KIS TÖRTÉNELEM

A klubot 1989 júniusában jegyezték be, és már az augusztus közepén induló szezonban el is indultak a District de l’Oise legalsó osztályában: a Division 5-ben (Oise kerületi amatőr bajnokságok). Ez a szint a francia bajnoki rendszer 13. osztályának felel meg, ennél lejjebb csak más kerületi beosztásban kerülhetett volna a klub.

Az első szezonban azonnal bajnoki címet ünnepelhettek, amit a város teljes mellszélességgel mellettük állva ünnepelt meg a csapattal együtt. A család a város mindennapi életében is részt vett, ahol Walter a városi tanács tagjaként is szerepelt a klub ügyeinek intézése mellett.

Nem kellett sokat várni az újabb sikerre, mert egy évvel később már a Division 4 bajnokaként újra ünnepi volt a hangulat a tízezer lakost számláló kisvárosban.

1993-ban már a Division 3-ban szerepelt a klub, mikor megalapították az első ifjúsági csapatukat, amely a jövőbeli terveik egyik alapjaként szolgált. Ekkor már a város egyik étterme szerepelt a mezükön szponzorként, ezzel is megmutatva a teljes összefogást az egyesület és a település között. A hosszabb távú tervek listáján ekkor már olyan dolgok szerepeltek, mint a kerületi szintek fölé kerülés, ahol azonban már több fiatal, utánpótláskorú csapattal is rendelkezni kell. A szezon végén a gárda első helyen végzett és feljutott a Division 2-be.

Egy idényt kellett csak ebben az osztályban töltenie a klubnak, mert első nekifutásra meg is nyerték a bajnokságot. A Division 1-ben már a későbbi feljutáshoz szükséges összes utánpótláscsapattal rendelkezett a klub. Ekkor már csak a legfiatalabbakkal foglalkozott Bruno, aki kevesebb időt kapott a pályán azonban sokkal inkább belefolyt az edzői munkálatokba. Itt kezdte el megalapozni azt a pályafutást, amely ma a legrégebb óta regnáló menedzserré teszi őt. 

2001-et írtunk, amikor komoly változás történt mind a klub, mind a család életében. Walter nyugdíjba vonult – az elnöki posztot üresen hagyva maga után –, míg fiatalabb fia, Bruno visszalépett az aktív pályafutástól, szögre akasztva a stoplist. Az elnöki székbe a kispadot elhagyva Fulvio ült le és vette át az ügyek intézését, Bruno pedig elfoglalta a testvére által elhagyott edzői posztot az első csapatnál – a mai napig ez a felállás működteti, határozza meg az egyesületet.

Bruno Luzival a kispadon a szezon végén máris bajnoki címet ünnepelhetett a csapat a Division 1-et megnyerve, ami egyet jelentett a körzeti bajnokság elhagyásával.

2002-ben kilépve a District de l’Oise világából, az utánpótláscsapatokat már nem ő maga edzette, de testvére Fulvio már az újabb célok érdekében arról egyeztetett a szövetséggel, hogy miként tudnának majd még feljebb jutni. A Ligue de Picardie (Regionális amatőrbajnokságok) rendszere három osztályt foglal magába a hatodiktól a nyolcadik szintig, ahol azonos feltételekkel tud szerepelni egy klub.

A Chambly ekkor mindennek megfelelt, de a testvérpár már nagyobb álmokat szövögetett. Két éven belül újabb utánpótláscsapatokat szerettek volna indítani, illetve fejleszteni a klubot, hogy megfeleljenek az FFFA-rendszer elvárásainak is. A klub családiasságának érdekében az ifjúsági játékosokkal való munkában egy unokatestvérük és egyik gyerekkori barátjuk is szerepet kapott, átvéve Brunotól az ottani feladatokat.



De térjünk vissza a kronológiához: a testvérpár álmai után 2002-t írtunk, mikor a klub már a Promotion Interdistrict osztályban indult el. A következő éveket itt töltötte az egyesület, stabilizálódott a helyük és a hátterük, majd a 2004-05-ös idényben jött el a feljutás ideje, mikor a Promotion d’Honour osztályból egy kizárást követően a megüresedő helyet a Chambly kapta meg.

2006-ban Fulvio hosszas tárgyalások után egyesítette a Chamblyt a Pays de Telle akadémiával, amivel biztosítva lett a klub jövője az utánpótlás terén is. Az álmaik megvalósulásához ezzel le is rakták az alapkövet, így már csak két osztályugrás választotta el őket a felsőbb szintektől, ahová új vágyaik vezényelték a testvérpárt. (A klub 2006-2016 között Chambly Thelle néven létezett.)

2008-ban már következett is a legújabb szintlépés, amikor már a Ligue de Picardie legfelsőbb szintjére jutott fel a csapat. Mindösszesen két szezont töltöttek itt, az elsőben máris a hatodik helyen zártak némi meglepetésre, majd a másodikban már a bajnoki címét ünnepelhették. Az együttes könnyedén erősödött a környékbeli játékosoknak köszönhetően, akik a komoly tervek és a biztos háttér tudatában örömmel igazoltak a Luzi-család csapatába.

2010-ben a testvérpár újabb álmokat valósított meg: Fulvio bebizonyította, hogy elnökként tudja legjobban szolgálni a klubot, míg Bruno edzői kvalitásai megmutatkoztak, amit egyre több ajánlattal jelzett felé több csapat is. Természetesen szó sem lehetett a távozásáról, hiszen az egyesület mottójához hűen, ő ide tartozott.

A családi együttműködés látványos sikereket hozott a klub számára, ifjúsági szinteken is értek el meglepő eredményeket nevesebb csapatok ellen a kisebb-nagyobb tornákon.

2010-11-es szezonban bemutatkozhatott a Chambly az FFF legalsó szintjén: a CFA 2-ben. (Az FFF alsó két osztálya még amatőr, míg a harmadosztálynak megfelelő Nationalban már profi klubok is szerepelnek.) Az új érkezők gyors és minden várakozást felülmúló beilleszkedésével azonnal bekezdett a csapat. Könnyedén született meg a bennmaradás, sőt a szezon végére egészen a mezőny első felébe meneteltek. A második idény még jobban indult, már a hatodik fordulóban élre álltak, amit utána egy pillanatra sem engedtek át másnak – és mindenki meglepetésére egészen az aranyéremig jutottak.

A szezon végén a klubot már a francia lapok is felkapták, hála egy sikeres kupaszereplésnek.

A Coupe de France küzdelmei során két fordulót is sikerült menniük, utolsó „életben maradt” ötödosztályú csapatként, csak az akkor élvonalbeli Auxerre tudta őket megállítani.

Az új idényben a CFA 2013-14-es kiírására Fulvio újabb komoly erősítéseket tudott eszközölni, és újabb szponzorok álltak be az egyesület mögé. A szezon végén a játékosok ezt egy bajnoki címmel hálálták meg. 2014-ben a klub és a város közös projektjeként megépült a csapat új otthona, a 3000 férőhelyes Stade des Marais, amely kibővítve már megfelel a Ligue 2 elvárásainak is, bizonyítandó, hogy nagyot mernek álmodni a Luzi-fiúk.


Balra a klub régi, 2016-ig használat címere, jobbra az Inter eredetije, mely ihlető alapanyagként szolgált.

A következő öt szezont már a Nationalban töltötte a csapat. Első évben még csak éppen bent tudtak maradni, a másodikban viszont már a stabil középmezőnyben végeztek, sőt közben a Coupe de France-sorozatban is csak az Olympique Lyon állította meg őket. A harmadik évben egy ötödik hely jött össze pontazonossággal a feljutást érő bronzérmes helyezéssel, de az egymás elleni meccsek kimenetele miatt lecsúsztak az újabb osztályváltásról. 2016-ot írtunk, ekkor történt meg a logó- és névváltás, itt került bele a klub nevébe Oise tartomány.

A következő idényben már a világhírnév felé vették az irányt, a 2017-18-as Coupe de France kiírásában egészen az elődöntőig meneteltek.

A döntőbejutástól a velük azonos, harmadosztályú Les Herbiers csapata ütötte el őket, így ők mérkőzhettek a PSG-vel a döntőben.

Elérkeztünk a 2018-19-es szezonhoz, ahol a kupaszerepléseket elengedve a klub mindent feltett a bajnokságra, amit egy ezüstérem, illetve az ezzel járó feljutás koronázott meg. Már hat fordulóval a vége előtt biztossá vált az osztályváltás, így a szezon végét el is engedték, látva a Rodez beérhetetlen előnyét a bajnoki versenyfutásban.

 

MOSTANÁBAN

A jelenhez érve a másodosztályban a klub a régi interes taktikával, a catenaccio-val éri el a sikereit. Ha nem is egy az egyben vetíthető ki a Hector Herrera-féle taktika, de a hasonlóságok sokasága egyértelműen szembeötlő. A „liberó”-poszt nincs már meg látványosan, azonban a csapatkapitány, Thibault Jaques, láthatóan egy lépéssel a társak mögött mozog és ő irányítja a papíron háromfős védelmet. A szélső posztokon a hasonlóság ugyancsak adott, azonban Luzi rendszeresen alkalmazkodik az ellenfélhez, ami a modern fociban elengedhetetlen egy ilyen taktika mellett.

 


Az új címer.

Ha az ellenfélnél az elemzések alapján az egyik oldal inkább támadóbb, akkor ott szélsővédőt alkalmaz, míg a másik oldalra bátran teheti fel egyik offenzív szellemű szélső középpályását. Az alapkoncepció az 5-3-2-es hadrend, de ez egyre többször módosul, mert kezd a gárda is áttérni a négyvédős felállásra, bár ezt idén nem igazán követik a győzelmek. 

A taktika kulcsa, ami miatt annyira sikeres volt az Inter annak idején, az nincs meg a Chambly esetében persze. Nincs egy irányítani is képes játékos (az erre a szerepre igazolt Nikola Petkovic még a szezon előtt keresztszalag-szakadást szenvedett), aki fazont szabna a játéknak, ez tükröződik abban, hogy nem is igazán jönnek a gólok. A támadójáték teljes hiányát mi sem mutatja jobban, minthogy a pálya középső részén két védekező felfogású játékos kap szerepet Luzi rendszerében, ami teljes stabilitást ad a védekezésnek.

A jelenlegi állás szerint idén lehet meg az első kiesése a klub történetének, mert hiába a még a tavalyinál is jobb keret, a győzelmek elmaradnak.


KRONOLÓGIAI SIKERTÁBLÁZAT

District de l’Oise:
  • 1990 – Division 5
  • 1991 – Division 4
  • 1994 – Division 3
  • 1995 – Division 2
  • 2002 – Division 1
Ligue de Picardie:
  • 2005 – Promotion Interdistrict
  • 2008 – Promotion d’Honneur
  • 2010 – Division d’Honneur Picardie
FFF:
  • 2012 – CFA 2
  • 2014 – CFA

A klub harmincadik születésnapját talán annál nagyobb sikerrel nem is ünnepelhette volna, minthogy már a Ligue 2-ban szerepelhetnek.

Bruno és Fulvio Luzi örömét csupán egyetlen dolog ronthatja el, hogy apjuk már nem élte meg e dicsőséget. Walter 2018 februárjában távozott közülünk, egynapon a Strasbourg ellen sikeresen megvívott kupa negyeddöntővel.

A Chambly Oise és a Luzi-család mesébe illő története egy olyan kivételes eset, amit ebben az elvadult átigazolási összegekkel és végeláthatatlan olajpénzekkel eltorzított futballvilágban talán sosem láthatunk még egyszer.


Walter, Fulvio és Bruno Luzi 2012-ben.


A képek forrása: Getty, la Repubblica, Gianluca di Marzio, Hudl, Le Parisien

Írj hozzászólást