Egy nagycsapat kialakulóban – Chelsea

Roman Abramovics az igazgatónő Marina Granovszkajával, no meg a szakmai teammel igazán biztató keretet pattintott össze, immár Frank Lampardon és a játékosokon a sor, hogy beváltsák a kékek reményeit. Írás a lehetőségekről, türelemről, emberi sorsokról – mindarról, ami manapság a Stamford Bridge-en témát szolgáltat.

Amikor szeptember első napjaiban Roman Abramovics a 80 millió euróról szóló csekket is kiállította – azt történetesen a leverkuseni Kai Havertzért –, már sejteni lehetett, a jövő egy újabb nagycsapatának verbuválása fejeződött be épp a Stamford Bridge-en. Egy időre legalábbis, merthogy az új szuperalakulat alapkövét a nyári átigazolási akcióval letevő kékek egy klasszis hatost (a West Hamből Declan Rice, a 2014-ben elkótyavetyélt Chelsea-nevelés a kiszemelt) még feltétlenül becserkésznének, pedig már a jelenlegi társaság is több mint ígéretes. Megengedjük, a közeljövő angliai bajnokcsapata.

Elvégre ahol Reece James és Ben Chilwell a két szélsőhátvéd, a pálya közepén N’Golo Kanté, Mateo Kovacic, Mason Mount vagy épp Jorginho melózik, elöl pedig a Zijes, Havertz, Pulisic, Werner négyes varázsol – ha épp kevésbé hat a mágiájuk, melegít Tammy Abraham és Callum Hudson-Odoi –, ott a siker garantált, még ha nem is azonnali. A nagy kérdés tehát az, lesz-e türelem kivárni az eleve elrendeltnek tűnő dicsőséget, mert ugye a klubot 17 éve megvásárló orosz mágnásnak nem feltétlenül abból van a legtöbb. (Hogy másból viszont van neki dögivel, annak igencsak örülnek Délnyugat-Londonban.)

Az sem árt persze, ha ugyanezt a türelmet a szinte pályakezdő Frank Lampard is élvezi, mert annak ellenére is igen reményteljes eddigi edzői pályája, hogy az első évére, valamint az idei szezonkezdetre jellemző védekezésbeli hiányosságokat szeretik az ő számlájára (is) írni. Az mondjuk, hogy az elmúlt szezonban 54 gólt kapott a Chelsea – néggyel többet mint például a Palace és a Burnley –, valóban nem egy hízelgő adat, de legalább detektálta a bajok okát az edzői stáb. Végigrágva magukat a kapott gólokon, arra  jutottak, három területen muszáj javulni: rögzített játékhelyzetek után, kontrákat követően és beadásokból kell feltétlenül kevesebbet beszedni. Minthogy például csak rögzített játékhelyzetből 14 gólt voltak kénytelen elkönyvelni, amivel az első hétben tanyáztak (és ez nem egy dicsőségtábla), Lampardék változtattak, és egyfelől vegyes védekezést alkalmaznak (emberfogás és zóna együttesen), másfelől magasították az állományt (a kapus Mendy, Thiago Silva és Havertz is termetes futballista).

Kontrából nyolc gólt kapott a Chelsea az előző évadban, a legtöbbet a mezőnyben, ehhez képest idén még egyet sem. Mindehhez kellett az egy az egy elleni szituációkban még mindig remek Thiago Silva, valamint a Rennes-London útvonalat egyszer már sikeresen kipróbáló Petr Cech javaslatára leigazolt Édouard Mendy. A brazil bekk klasszisát az is dicséri, ahogy az első PL-meccsén elkövetett durva hibája, és az azzal járó pontvesztés (West Bromwich, 3–3) után felszívta magát, és egyre elegánsabban kezdett el takarítani, játékával, tudásával, higgadtságával, egyáltalán a jelenlétével Kurt Zoumát is sokkal jobb játékossá téve.



Október közepén még úgy tűnt azonban, továbbra sem sikerül megoldani a védekezés problematikáját: amikor a Southampton hármat vágott a Stamford Bridge-en, Lampard is kénytelen volt szembesülni a kínos ténnyel, hogy 43 bajnokiján 63 gólt kapott csapata, vagyis másfelet meccsenként, ilyen rossz statisztikája márpedig egyetlen Chelsea-trénernek sem volt a PL történetében. És amikor már kezdték volna egyre többen berzenkedve szajkózni, hogy legyen képes bármennyire flottul támadni Lamparddal a kék had, a védőjátékot képtelen megszervezni, az együttes produkált zsinórban öt clean sheetet – igaz, akkor meg azért kritizálták, hogy nem elég veszélyes a csapat… Erre válaszolt együttese a Sheffield United elleni 4–1-es győzelemmel, amely bizonyos szempontból Hakim Zijes jutalomjátékát hozta.

A marokkói szélső viszontagságos életutat bejárva látszik megtalálni a helyét, nem mindig lehetett legalábbis azt gondolni, az istenáldotta bal lábbal bíró spíler el is jut oda, ahova tehetsége predesztinálná. Hét testvérével együtt nevelte édesanyja, miután tízéves korában elhunyt édesapja, egyedül. A félárván maradt öt fiút vonzotta a rossz társaság, két testvére betörésért a börtönt is megjárta, a rendkívül tehetséges Hakim 14 éves korára ivott és cigizett, ám amikor először meglátogathatta édesapja sírját Marokkóban, afölé magasodva édesanyja pedig figyelmeztette, „Apád lát fentről, adj bele mindent, érte is játssz”, egy csapásra megtért. Szülővárosából, Drontenből a Heerenveenbe igazolva kezdett el araszolni a profi karrier felé, az Ajaxban végérvényesen kiderült, ez a neki való pálya. Abban viszont, hogy az európai topklubok szintjét is megüti-e, kételkedtek a sztárcsapatok megfigyelői, jelentéseik szerint túl sok kapura lövése téveszt irányt, eladja és túl sokszor könnyen elszórja a labdákat, még ha a pontos átadások és lövések között jó néhány zseniálisnak is bizonyul. Az őt három éven át figyelő Chelsea-t kevésbé foglalkoztatták Zijes rossz megoldásai, sokkal inkább érezte magát lenyűgözve a jóktól.



A Sheffield elleni két gólpassza és az első gól előkészítése azt feltételezi, a kékeknek lehetett igazuk. Az a meccs más csodát is hozott: gólt kapott Mendy. Nem ezt szokták meg tőle a Stamford Bridge-en, na! A szenegáli kapus az első három bajnokiján és a három BL-meccsén egyaránt lehúzta a rolót, egyedül a Ligakupában, a Spurs ellen érezte addig, milyen a Chelsea mezében gólt kapni. Elég jelentős upgrading-nek tűnt Kepa után, aki bár tehetséges kesztyűs, egyik londoni idényében sem tudta igazolni, megérné az érte kifizetett 80 millió eurót. A legutóbbi szezonban 12 góllal kapott többet, mint amennyit az xGA (az ellenfelek helyzeteinek minősége alapján várható gólszám) alapján kellett volna, ez azért akkor is jelentős eltérés, ha sokszor hozták kiszolgáltatott helyzetbe a társak. De az elmúlt idénybeli 54,5 százalékos védési hatékonyságot sem teszi ki az ablakba, ezzel szemben Mendy 78 százalékosat produkált a Ligue 1-ben, a Chelsea-ben a PL-ben 85,7 nél jár, és mindjárt az első napjától érezteti a társakkal, ura a helyzetnek. Leordítja bárki fejét, jelezve, hátul ő az úr, ő irányít, de cseppet sem száll el a jó teljesítményektől,

meccseit elemezve rendre kutatja, mit rontott el, min lehetne javítani, minden egyes edzésen a jobbá válás szándéka vezérli.

Magabiztos a beadásoknál, fogja a távoli lövéseket, az igazán nagy tesztek persze csak ezután jönnek, az mindenesetre, hogy immár a felesége és két fia is vele él Londonban, a kellő nyugalmat is biztosítja. A gyepen Ben Chilwell játéka is, aki ugyan Marcos Alonsóhoz hasonlóan erős a támadójátékban – öt bajnokin szerepelve két gólja és két asszisztja mellett 11 helyzetet teremtett –, a spanyolnál jobb védőmunkájával hátul is hasznos, és segíthet redukálni a korábban már citált magas beadásszámot.

Szóval bár fontos volt Lampardnak hátul rendbe tennie a dolgokat, őt és csapatát a támadószekció emelheti az extraklasszisok közé.



Csak hát ott egyfelől a túlkínálat okozhat gondot – mikor, kit játszasson; hogy tartson mindenkit tűzben; hogy érje el, hogy senki se sértődjön meg a kevesebb lehetőség miatt, hogy működjön a futballisták közti kémia –, másfelől a türelmetlenség. Mert ha egy csapat egyetlen nyáron megszerzi Timo Wernert, Kai Havertzet és Hakim Zijest, valamivel korábban Christian Pulisicet, a tulajdonosi és szurkolói igények mindjárt az egekbe szöknek, csak hát klasszis futballistákból nem lesz mindjárt klasszis csapat. Ráadásul az elmúlt tavaszon már-már Hazard-t idézően játszó Pulisic folyamatosan sérülésekkel bajlódik, Havertz egyelőre igyekszik akklimatizálódni a PL tempójához és fizikai követelményeihez – így persze marad esélye Tammy Abrahamnek a csapatba kerülni.

Azért az ő helyzete is piszok nehéz lehet. Tavaly ősszel berobbanva az élvonalba november végén tíz bajnoki gólnál járt, az első számú centere lett a Chelsea-nek, bemutatkozott az angol válogatottban, minden kereknek tűnt, ehhez képest a tavaszi karantént követő újrakezdésben a kispadra szorult Giroud mögött, egy görögországi nyaralása után kénytelen volt önkéntes karanténba vonulni, októberben meg azért nem mehetett a válogatottba, mert a barátok szülinapi partit szerveztek neki, jóllehet a kormányhatározat szerint egy háztartáson belül egyszerre legfeljebb hatan tartózkodhatnak.

A Chelsea-ből Werner és Havertz miatt szorult ki a szezon elején, és ugyancsak birizgálhatta az önértékelését, hogy miközben ő heti 50 ezer fontos fizetésen „tengődik”, a nála fiatalabb Hudson-Odoi heti 120 ezerért hosszabbított, az újak meg ugyancsak busás bérekért érkeztek. Mégis, mindezek ellenére is példaértékű bennfentesek szerint Abraham edzésmunkája, nem dúl-fúl, amikor pedig lehetőséget kap, igyekszik élni vele: októberben a Palace és a Burnley ellen egy tizenegyes kiharcolásával (amit szeretett is volna maga rúgni, de a kapitány Azpilicueta meggyőzte, Jorginho dolga azt elvégezni), illetve egy gólpasszal, novemberben a Sheffield és a Rennes ellen is góllal jelentkezett. 

Egyre jobb tehát – ahogy maga a szemtelenül fiatal Chelsea is az.

De éppen ezért kell ehhez a csapathoz türelem, akkor is, ha a válogatott szünet utáni kegyetlen PL-sorozatból nem tökéletesen jön ki. A Newcastle, Tottenham, Leeds, Everton, Wolves, West Ham, Arsenal, Villa, Manchester City elleni meccseket tartalmazó, január másodikáig megoldandó feladatsort haladóknak tervezték, Lampardék azért igyekeznek átmenni a teszten.


A képek forrása: Getty Images 

Írj hozzászólást