FC Barcelona-Ferencvárosi TC: A kontrollvesztés témája – Elemzés

A Ferencváros nagyarányú vereséget szenvedett az FC Barcelona otthonában. Ez tény. Azonban a játék képe, a ferencvárosiak bátorsága, illetve Rebrov bizonyos húzásai így is jó érzéssel tölthették el a csapat szurkolóit. A futball kiszámíthatatlan, így legtöbbször egy eredmény számadata nem fedi a teljes valóságot. Most sincsen ez másként. Ebben az elemzésben arról olvashattok, hogy miért veszítette el a kontrollt a Fradi a huszadik perc után, mi kellett volna a kontroll visszaszerzéséhez, illetve magyarázatot is kaptok arra vonatkozóan, hogy mi történt az utolsó húsz percben. (A szerző első publikációjában már hivatkoztunk egy Gólterápia-adást, amelyből jobban megismerhetitek, ezúttal pedig ennek folytatására hívnánk fel a figyelmet.)

BEVEZETŐ

A mai modern futballban az egyik leggyakrabban használt kifejezés a kontroll. Elemzők, edzők és játékosok nagy szeretettel utalnak arra a szituációra, amikor az egyik csapat képes a másik csapatra erőltetni a saját akaratát. Ennek a kontrollnak az értelmezése azonban jóval bonyolultabb, mint aminek ez alapvetően tűnik.

Kontroll alatt azt értjük, hogy a csapat játékelképzelése milyen arányban valósult meg, illetve milyen arányban volt képes a játékelképzelés gyenge pontjait menedzselni az ellenféllel szemben. Ha ebből a szempontból vizsgáljuk a két csapat találkozóját, érdekes képet kapunk, ugyanis valójában mind a két csapat azáltal tudta – vagy tudta volna – kontroll alatt tartani a meccset, ha az ellenfél térfelén jobban futballozik. Félreértés ne essék, a katalánok végül könnyedén nyertek, ugyanakkor az ő nézőpontjukból nézve a meccs történéseit, bizony nem lennék felhőtlenül elégedett.  

A következő bekezdésekben először kontextusba helyezem az ellenfél térfelén való játék fontosságát, majd elemzem a Ferencváros próbálkozásait, hibáit, illetve elképzeléseit az ellenfél térfelén való játékkal kapcsolatban. Végezetül az utolsó húsz perc strukturális hibáira szeretném felhívni a figyelmet, ami a Ferencváros végzetét jelentette.

 

AZ ELLENFÉL TÉRFELÉN VALÓ JÁTÉK FONTOSSÁGÁRÓL

Pep Guardiola azt mondta magáról rengeteg különféle interjúban, hogy bár őt támadó felfogású edzőnek állítja be a sajtó, de ő valójában sokkal defenzívebb, mint sokan gondolnák. Ez a kijelentés első hallásra furcsának tűnhet, ugyanakkor fontos tudni, hogy a középpontban az ellenfél térfelén való kezdeményező játék áll. Arról beszél, hogy valójában az a legfontosabb logikai igazság, hogy: ha a labda nálunk van, akkor az ellenfélnél nincsen. És ha az ellenfélnél nincsen, akkor gólt szerezni sincs esélye.

Ez egy egyszerű igazság, de valódi értelme csak akkor van, ha megtapasztaltuk azt az érzést, amikor az ellenfél a mérkőzés döntő többségében csak fut a labda után és a három sípszó előtt jóval hamarabb, előbb lélekben, majd fizikálisan is feladja a harcot. Pep Guardiola óta tudjuk, ez az érzés függőséget okoz. Erről így írtam nemrég, akkor a magyar válogatottal kapcsolatban:

 

„(…) a labdakihozataloknak nem csak azért van fontos szerepe a mai futball tekintetében, mert ez a szép és esztétikus futball alapja, hanem azért is, mert ezáltal a játék a labdát birtokló csapat számára kontrollálhatóbbá és az ellenfél számára kényelmetlenebbé válik”.

 

Az ellenfélnek azért kényelmetlen egy sikeres labdakihozatal, mert az energiabefektetés sikertelenül zárult a számukra. Továbbá, a labdát sikerrel kihozni képes csapat a pálya összes elérhető területei közül, az ellenfél számára legértékesebb területről (az ellenfél támadó harmada) az ellenfél számára legveszélyesebb területe felé (az ellenfél védekező harmada) terelte a labdát és ezzel az összes játékos figyelmét. Mindezt úgy, hogy a labda a csapatnál maradt.

Amint egy csapat képes az ellenfél térfelére, biztonságosan, szervezetten, és legfőképpen együtt megérkezni, az ellenfél stresszszintje jelentősen emelkedik.

Pontosan azért, mert védekezni kell, a saját kapunkhoz közel és az ellenfél kapujától távol. Ezáltal a kezdeményezés joga azokhoz a csapatokhoz kerül, akik képesek sikeresen kihozni a labdát, majd megszállni az ellenfél térfelét, ott célzottan, előnyöket keresve helyzeteket kialakítani. Ha pedig éppen labdavesztésre kerül sor, akkor a játékosok közötti megfelelő távolságok (a tulajdonképpeni területmenedzsment) eredményeként képesek azonnal visszatámadni és megakadályozni a kontratámadások lehetőségét, lehetőleg még csirájában. Ez jelenti a kontrollt, amit a mai modern futballban rengeteg csapat – a Fradi is – próbálkozik megvalósítani.

 



 

A JÁTÉK KÉPÉRŐL

Jelenleg olyan állapotban van az FC Barcelona, hogy a labdát képes kihozni, az ellenfél térfelén képes látszólagos kontroll alatt tartani a meccset, de meccsenként négy-öt alkalommal (erősebb ellenfelek ellen 6-7 ugyanez a szám) 50-60 métert kell az egész csapatnak visszasprintelni ahhoz, hogy valahogy megússzák az ellenfél ellencsapását. A mai modern futballban a kontroll elvesztése többszörösen bosszulja meg magát.

Az ellenfelek letámadásai azonnali gólokban mutatkoznak meg, ha nem képes egy csapat a sikeres labdakihozatalra. Ugyanígy, a kontroll elvesztése az ellenfél térfelén való játékban azonnali kontratámadásokban ölt testet. Véleményem szerint, Messiék szerencséje ezen az estén az volt – a Getafe elleni meccshez képest –, hogy a Fradi egyelőre tapasztalatlan nemzetközi szinten ilyen kvalitású csapatok ellen.

A játék képe érdekesen alakult, hiszen az első húsz percben egyszer az egyik, másszor a másik együttes volt képes berendezkedni az ellenfél térfelén. Majd ennek a balansznak vetett véget Messi, felülírva minden szabályt, átcselezve öt embert, és a tizenegyest értékesítve. A futballban minden mindennel összefügg, hiszen a mentálisan erősnek tűnő Fradit alaposan mélyen ütötte Messi zsenialitása.

Olyan varázslatnak lettek ugyanis szemtanúi, amit addig tényleg csak a televízióban láttak. Ez a mélyütés abban mutatkozott meg, hogy az ezidáig sikeres labdakihozatalok nem sikerültek, a Barcelona vette át az abszolút irányítást egészen Piqué kiállításáig.

Hogy ideillően fogalmazzak, a huszadik percig a Fradi volt kontrollban, a huszadik és a hetvenedik perc között abszolút Ansu Fatiék, utána pedig látszólagos kontrollban ugyan a Fradi volt, de a valóságban akkor is a Barcelona.

De milyen hibák vezettek a Fradi-kontroll-elvesztéséhez? Hogyan állt az ellenfél térfelén való játékhoz a Rebrov-csapat? És végezetül, milyen strukturális hibákat vétett a Fradi, ami a kétszeri halálos kontratámadáshoz vezetett?

 

A FRADI JÁTÉKÁRÓL AZ ELLENFÉL TÉRFELÉN

A Ferencváros mérkőzése a Barcelona ellen a vártakkal ellentétben igen érdekesen kezdődött. A Fradi az európai porondon már-már megszokottan bátor, kezdeményező, proaktív játékkal rukkolt elő a találkozó elején. A labdát a földön tartva, labdakihozatalokat sikeresen abszolválva, a játékkép alapján egyenlő partnernek bizonyult nagynevű ellenfelével szemben az első húsz percben.

A Barcelona letámadása semmi újdonságot nem hozott, Messi csatárként a középső területekért felelt, míg a szélsőik elfelezték a Fradi belső és szélső védői közötti távolságokat.

Ezáltal a Fradi számára elérhetővé váltak a saját szélső védői a labdakihozatalok során. Azonban a letámadás folyamatában a Barca szélső védői minden további nélkül otthagyták az elviekben hozzájuk tartozó ferencvárosi szélsőket és nyomást gyakoroltak a labdaátvétel pillanatában Civicsre és Botkára. Ezt a próbatételt a ferencvárosi játékosok sikeresen vették, ugyanis láthatóan tudatos beindulásokkal és a szélsők ugyancsak tudatos területnyitásaival a Barcelona sokszor került kényelmetlen helyzetbe. Serhij Rebrov edzői munkája itt válik ismét méltán elismerhetővé, hiszen a Barca letámadásaira a csapatát felkészítette, sőt azok kihasználásának eredményeként helyzetekig is eljutottak.

Az ellenfél térfelén azonban sajnos nem tudtak elég hatékonyak lenni. Volt egy begyakorolt sablon, amit Kálnoki Kis Attila, a 24.hu újságírója, a mérkőzésről írt kiváló elemzésében is taglal. Ilyen szituáció volt Tokmac meg nem adott gólja, illetve Isael kapufája is. Ebben a sablonban Tokmac a Barca szélső védői mögötti területekre futott be, majd onnan próbáltak felzárkózni hozzá a többiek. Egy sablon pontosan azért sablon, mert

kiismerhetővé válik viszonylag gyorsan. Azután, hogy Lenglet és Piqué is alkalmazkodott a szituációhoz, a Fradinak új megoldási javaslatok után kellett néznie.

A sikeres beindulásoknak köszönhetően a barcelonai védelmi vonal kissé hátrébb húzódott, és ennek eredményeként a Ferencvárosnak bizony sikerült berendezkedni egyszer-kétszer az ellenfél térfelére. És ekkor már a sablon nem feltétlenül működött. Ott ugyanis, az ellenfél térfelén, a Ferencváros többször is strukturális hibákat vétett, és a játékosok nem foglalták el a megfelelő területeket.



Ebben a tekintetben Ihor Kharatin területmenedzsmentjét emelném ki, aki bár 96%-os passzpontossággal zárta a meccset, valószínűleg edzői utasításra, de helytelen helyezkedése az egész csapat összműködésére negatívan hatott. Az történt ugyanis, hogy Kharatin folyamatosan és feleslegesen visszalépkedett a két belső védő közé. Ez a megoldás akkor szükséges, ha az ellenfél két csatárral áll fel, ezáltal a hatos pozícióban lévő játékosnak kötelessége a számbeli fölény kialakítását szolgáló visszalépéssel segíteni a labda-cirkuláció folyamatát.

A bökkenő ezen a meccsen viszont az volt, hogy nemhogy két csatárral, de még eggyel sem kellett számolni, hiszen Messi nem fektetett embertelen energiát a két belső védő nyomás alatt tartására. A futballban minden mindennel összefügg. Amint Kharatin visszalép, Sigér és Laidouni azonnal azt érzi, hogy nincs elég támogató játékos a labdához közel.

Sokszor láthattuk, a két említett belső középpályás ahelyett, hogy a Barca középpályája mögött és védelme előtt helyezkedne el, türelmesen, a labda érkezését várva, inkább elindultak támogató játékot nyújtani a labdás játékosnak.

Ez megkönnyítette a Barca dolgát a területek szűkítésének folyamatában. Ha pozíciós előnyben (látóhatáron kívül) helyezkedtek volna, a Barca játékosainak sokkal kényelmetlenebbé vált volna a meccs.

A másik probléma a játékosok türelmetlenségéből adódott. Ennek is van egy logikai menete. Fontos cikkében Adin Osmanbasic azt írja, hogy a csapatok támadásban létező ötletei nagyban befolyásolják a védekezésben mutatott hatékonyságukat. Ezért hozta létre Pep Guardiola a tizenöt passzos szabályát. Ez a szabály arról szól, hogy a csapatnak tizenöt passzt szükséges végrehajtani azelőtt, hogy támadásba lendülne annak érdekében, hogy a tizenöt passz ideje alatt a csapat elossza és felvegye a megfelelő területeket egymás között.

Már Johan Cruyff is beszélt arról korábban, hogy a labdabirtoklás során mutatott támogató játék egyúttal előfeltétele a labdavesztés pillanatában végrehajtandó labdacentrikus visszatámadásnak.

Magyarul: ahhoz, hogy esélyed legyen gyors visszatámadásra, a labdához közel kell helyezkedned a labda elvesztésének pillanatában, ehhez pedig még a labdabirtoklás elemében kell jól helyezkedni.

Amikor a Fradi játékosai idő hiányában még nem vették fel a megfelelő területeket, a türelmetlenség zavaró károkat okozott. Amikor türelmetlenül, csupán látszólagos előnyöket kihasználva próbált a Ferencváros a Barca térfelén játszani, a labdavesztések pillanatában nem volt elég játékos a visszatámadás akciójának végrehajtásához. Ez a típusú strukturális hiba vezetett egyébként odáig, hogy a Barca tíz emberrel is képes volt megkontrázni Botkáékat.

 

MI TÖRTÉNT AZ UTOLSÓ HÚSZ PERCBEN?

A futball egy olyan játék, ahol a fizikai teljesítményt nem szabad és nem lehet különválasztani a mentális teljesítménytől. Minden mindennel összefügg. Ez azt jelenti, hogy bár egy ferencvárosi játékos a fizikai mutatói alapján ugyanolyan állapotban van egy Nou Campban és Kisvárdán lejátszott mérkőzés után is, de fizikailag sokkal fáradtabbnak és mentálisan kimerültebbnek érzi magát. Ez azért van, mert a komplex rendszerek szabályai alapján a futballista a döntéseit a környezetével való kölcsönhatás minősége alapján hozza meg.

Ha a környezete alacsony stresszszintet jelent számára, könnyen és gyorsan dönt, ha pedig a környezetében a stresszszint magas, a döntésekhez magasabb fokozatra kell mentálisan és fizikálisan is kapcsolnia.

Ez azért fontos, mert nem szabad lebecsülni Messi jelenlétét. Amikor a világ valaha volt legjobb játékosa az FC Barcelona mezében a Nou Camp szentélyében futballozik ellened, akkor a környezeted folyamatosan stresszessé válik. Ehhez a stresszhez még hozzájön a többi világklasszis játékos, a Barca labdabirtoklási fölénye, ráadásul az ellenfél térfelén, és Messi megmagyarázhatatlan szólója is. Mindezek hatására a ferencvárosi játékosok stresszszintje azonnal hihetetlen magasságokba repült az első félidő felétől. A helyzet úgy állt, hogy amire Piqué kiállítása okán a helyzet adta magát, hogy helyzeteket lehet kialakítani, a játékosok mentálisan már rég erőn felül küzdöttek. Ezt csak úgy lehet kiküszöbölni, ha ezt a stresszes környezetet sokszor átéli a játékos és ezáltal képes alkalmazkodni a környezetéhez és jobb döntéseket hozni.

Piqué kiállítása után a Barca egész egyszerűen visszaállt és elkezdett kontrázni. Felhúzták a két, vonalban helyezkedő négyes láncukat és várták, hogy a Fradi eladja a labdát. A Fradi ugyanakkor vérszemet kapott és teljesen elfoglalták a Barca térfelén lévő területeket és elkezdték keresni a réseket. Ekkor azonban a már említett strukturális hibák újból kiütköztek.

Egy mélyen, dupla négyes láncban védekező csapat ellen nehéz játszani, hiszen kevés elérhető veszélyes terület áll rendelkezésre. Ezért nagyon fontos meghatározni, hogy melyek azok a területek, amiket a támadó csapatnak ki kell tudni használni.

Ez a típusú gondolkodás megfigyelhető a Manchester City bármelyik meccsén: ott Sterling azonnal a belső területeket foglalja el, amint az ellenfél térfelén kezdődik a játék, és hagyja, hogy a szélső védők adják meg az oly fontos szélességi opciót.

Ezekben a belső területekben pozíciós előnyben próbálja a labdát megkapni, majd abból helyzeteket kialakítani. Látszódott a Fradi játékosain, hogy a döntéseket már nem olyan frissességgel hozzák meg, mint a mérkőzés elején. Túl sokszor passzoltak szélességben és kevésszer vertikálisan. Akkor sem nagyon találták meg a vonalak között helyezkedő játékosokat, amikor éppen jól helyezkedtek. Ez kiszámíthatóvá és kényelmessé tette a Barcelona számára a Fradi játékát. A kontroll a Barca kezében volt végig.

Bár nem működött a Barca ellen, de fontos megjegyezni: ezt a fajta hozzáállást és megoldási csomagot már láttam a Fraditól is, főleg Tokmactól és Isaeltől a magyar első osztályban. És itt van a költői kérdés: miért cserélte le Tokmacot Rebrov, és miért nem Isaelt hozta le? Isael a térdén járt a vége felé, izomgörcsöt is kapott, Tokmac pedig élete meccsét játszotta. Ráadásul a Kisvárda ellen pont ezekből a belső területekből tudott veszélyes lenni. Jegyzet saját magamnak: utólag könnyű.

Mivel nem volt már Tokmac – és a strukturális hibák továbbra is jelen voltak – a Fradi képtelen volt egyetlen helyzetnél többet kialakítani. A mentális fáradtság pedig abban mutatkozott meg, hogy türelmetlen labdajáratások, türelmetlen felpasszok, illetve koordinációs, azaz technikai hibák sorozata követték egymást támadásban és védekezésben egyaránt. Hiába szállták meg az ellenfél térfelét az utolsó húsz percben, kontrollban nem voltak, a labdaeladások alkalmával nem voltak szervezettek, így a Barca kispadjáról beszálló minőségi játékosok segítségével nagy arányú lett a különbség.

 

LEZÁRÁS

A Ferencváros abszolút nem vallott szégyent, sőt. Ahogy ebbe a meccsbe beleállt, csak elismerést érdemel. Bátran, az eddigi stílusukat tovább gondolva próbálták megverni a Koeman-éra elején járó katalánokat. Most nem sikerült, de mint mondtam: tanulni csak a hibából lehet. Végezetül, álljon itt egy idézet Valerij Lobanovszkijtól, akitől egy korábbi írásomban már idéztem ugyanezt, de most újra ideillik:

„(..) amikor futballtaktikai evolúcióról beszélünk, az első és legfontosabb kérdés az az, hogyan tudjuk a saját stílusunkat ráerőltetni az ellenfélre. Ha az ellenfél képes volt hozzánk alkalmazkodni, akkor új megoldásokat kell találjunk. Ez a játék esszenciája. Úgy kell előrefelé haladnunk a labdával, hogy az ellenfél kényelmetlenül érezze magát és hibákat kövessen el. Más szavakkal: olyan környezetbe kell az ellenfelet kényszeríteni, ami számára hátrányos. Ennek az egyik leghatékonyabb módja az elérhető területeket folyamatos változtatása”.

Nos, a Fradinak ebben javulnia kell a jövőben.

Írj hozzászólást