Folytatódik a dél-amerikai álom – Libertadores-kupa

A megszokottnál jóval később, november végén elkezdődik a Libertadores-kupa jelenlegi kiírásának egyenes kieséses szakasza, de az aktualitások előtt tekintsünk vissza egy kicsit a sorozat eddigi történelmére. Ismeretterjesztő.

A 2020-ban alapítása hatvanadik évfordulóját ünneplő Libertadores-kupa sorozatának aktuális idénye a koronavírus-járvány miatti kényszerszünet okán érthető módon jelentős mértékben elhúzódott. Normális esetben novemberben már javában a döntőre kéne készülnie a két érintett csapatnak, ehelyett még csak a torna egyenes kieséses szakasza fogja hamarosan kezdetét venni, a finálét pedig jövő januárra tolták.

 

ARGENTIN ÉS BRAZIL FÖLÉNY

Dél-Amerika első számú nemzetközi tornáján rendszerint a földrészt uraló argentin és brazil csapatok voltak fölényben: a gauchók huszonöt alkalommal, a szambások klubjai tizenkilenc eseményt követően ünnepelhették eddig a kontinensbajnoki címet. Ha a kezdetekben feltétlenül még nem is, de néhány évvel később, főként az 1970-es évektől a két ország klubszinten is kiemelkedett a kontinensen. Argentína és Brazília általában már alapjában véve nagyobb merítési lehetőséggel rendelkezett, és nyilván gazdaságilag is fejlettebbek voltak a klubok a többi országáénál. Színvonalas bajnokságukkal és a potenciális nemzetközi meneteléssel pedig ideális célpont voltak a többi dél-amerikai náció játékosai számára.

A további valaha győztes öt ország együttesen tizenhat elsőséget tudhat magáénak, ebből nyolcat az egykori kétszeres világbajnok Uruguay könyvelhetett el, köztük az ötszörös győztes Peñarol révén az első, 1960-as győzelmet. Utoljára 2016-ban a kolumbiai Atlético Nacional sikere alkalmával fordult elő, hogy nem argentin vagy brazil győztest köszöntöttek.

A Libertadores-kupa rekordbajnoka a virágkorán immár évtizedek óta jócskán túllévő argentin Independiente csapata, amely hét nemzetközi elsőségéből négyet úgy szerzett, hogy az 1970-es években egymást követő négy évben ért fel a kontinens trónjára (1972-től 1975-ig). Utolsó, 2007-es sikere óta hat kupagyőzelemmel követi őket a városi rivális Boca Juniors együttese, amely legutóbbi diadala óta csak két elvesztett fináléig jutott, s rohamosan közelít hozzájuk az ősellenség River Plate négy sikerével – a „Milliomosok” ebből kettőt az utolsó öt éven belül regisztráltak, győztes meneteléseik során mindkétszer éppen a Bocát elütve a továbbjutástól, 2018-ban éppen egy örökké emlékezetes döntőben.

A brazil csapatok közt sokkal jobban eloszlattak a sikerek, nincs egy olyan kiemelkedő klub, amely egyelőre harcba szállhat a rekordbajnoki csatározásban az argentin egyletekkel. A Sao Paulo, a Grémio és a Santos egyaránt háromszor, míg az éppen aktuális címvédő, a Flamengo, két alkalommal hódította el a kontinensbajnoki címet.


 

MEGDÖNTHETETLEN REKORDOK?

A Libertadores-kupa történetének legeredményesebb játékosa már időtlen idők óta az ecuadori Alberto Spencer 87 meccs alatt szerzett 54 találatával, melyet még a ’60-as években jegyzett az ecuadori Barcelona és az uruguayi Peñarol színeiben, csúcsa pedig a mai viszonyok közt egyszerűen megdönthetetlennek tűnik. Pláne, hogy a kiemelkedő képességű játékosok néhány év után rendszerint Európa felé veszik az irányt, már kevés az olyan labdarúgó a földrészen, aki kimagasló szinten a teljes karrierjét Dél-Amerikában akarná tölteni.

Az egy szezon alatti rekord góltermést ugyancsak nem mostanság állították fel, Daniel Onega a River Plate döntőig való menetelése alkalmával 17 gólt szerzett 1966-ban.

Eközben a paraguayi kapus Ever Hugo Almeida jegyzi a kupa történetében a legtöbb játszott mérkőzést, az Olimpia Asunción színeiben 1973 és 1990 között 113 mérkőzésen lépett pályára. Az elmúlt évekből ismert játékosok közül a szintén kapus, brazil Rogério Ceni neve található még előkelő helyen ebben a rangsorban, hiszen a Sao Paulo szabadrúgás-lövő hálóőre 2004-től 2015-ig 90 fellépést ért el a sorozatban, ezzel ötödik a listán.

Az argentinok legendás mestere, Carlos Bianchi mondhatja magát edzőként az egyetlen négyszeres győztesnek, miután a Vélezt 1994-ben, a Bocát 2000-ben, 2001-ben és 2003-ban segítette a végső sikerhez, és összesen ötször juttatta döntőbe klubjait. Rajta kívül két különböző csapattal hódította még el a kontinensbajnoki címet a brazil válogatottal később világbajnoki címet is ünneplő Luiz Felipe Scolari (Grémio 1995, Palmeiras 1999), valamint Paulo Autuori (Cruzeiro 1997, Sao Paulo 2005) és Edgardo Bauza (LDU Quito 2008, San Lorenzo 2014).


 

NEM OLYAN, MINT A BAJNOKOK LIGÁJA – VAGY MÉGIS?

A Libertadores-kupának sokáig voltak olyan egyedi jegyei, amelyek az alapjában véve hasonló sorozatot megkülönböztették az európai Bajnokok Ligájától, mostanra azonban ezekből gyakorlatilag nem maradt semmi. Mindkét sorozatban ugyanúgy harminckét csapat vesz részt, a csoportkörben nyolc darab négytagú kvartettben, melyből csoportonként az első két helyezett jut tovább az egyenes kieséses szakaszba.

Ám amíg a BL-ben mindig is sorsolták a nyolcaddöntőket, addig az LK-ban egészen 2018-ig a csoportkörben megszerzett pontok szerint rangsorolták a tizenhat továbbjutót, és ez alapján határozták meg a kieséses szakasz ágrajzát (1-16, 2-15, 3-14, stb.). Az európai fociban az oda-visszavágós párharcokban már jó ideje idegenben lőtt gólok döntenek döntetlenre végződő párharc esetén, Dél-Amerikában ezt viszont csak az elmúlt években honosították meg, addig bármiféle döntetlen esetén hosszabbítás, és szükség esetén büntetők döntötték el a továbbjutó kilétét.

A Libertadoresben 2018-ig oda-visszavágós párharc volt még a döntőben is, aztán a Boca Juniors és a River Plate két évvel ezelőtti botrányokba torkolló fináléja végleg alátámasztotta, hogy a túlfűtött földrészen nyugalmasabb egy mérkőzésen, semleges helyszínen lebonyolítani döntőt. Az első ilyen finálét 2019-ben Limában játszotta le a Flamengo és a River Plate, a mostanit pedig majd a kultikus Maracanában fogják megrendezni.


 

ITT TARTUNK JELENLEG

Ami az aktuálisan futó sorozatot illeti, a legjobb tizenhat csapat közé hat brazil, három-három argentin és – jókora meglepetésre – ecuadori, két paraguayi, valamint egy-egy bolíviai és uruguayi csapat jutott be. Általános megrökönyödésre már a csoportkörben elvérzett a jó néhány közismert brazil sztárt felvonultató Sao Paulo csapata, de az elmúlt évekbeli megszokott szereplők közül ugyancsak váratlan volt a kolumbiai Independiente Medellín vagy éppen a paraguayi Olimpia Asunción korai búcsúja.

A 60 éves történelem során idén először magyar érdekeltségei is voltak a kupának: az egyaránt Uruguayban légióskodó Vadócz Krisztián (Peñarol) és a honosított Vinícius Paulo (Nacional) is több mérkőzésen pályára lépett a csoportkör során. A rutinos világutazó középpályás csapata a csoportkör végeztével búcsúzott és azóta már a második számú sorozatból is kiesett, viszont a fehérváriak egykori hátvédjéért a nyolcaddöntőben is szoríthatunk majd a tavalyi Copa Sudamericana-győztes Independiente del Valle elleni párharcban.

A legjobb 16 közötti párharcok közt mindhárom argentin csapat brazil ellenfelet kapott. A két nagy ellenlábas ország bármely csapatai közt mindig presztízskérdés a továbbjutás, így ezen csörték magasan kiemelkednek az előttünk álló nyolcaddöntők sorából.


LIBERTADORES-KUPA, A NYOLCADDÖNTŐK PÁROSÍTÁSAI:

Guarani (paraguayi) – Grémio (brazil)

Independiente del Valle (ecuadori) – Nacional (uruguayi)

Delfín (ecuadori) – Palmeiras (brazil)

Internacional (brazil) – Boca Juniors (argentin)

Racing Club (argentin) – Flamengo (brazil)

Libertad (paraguayi) – Jorge Wilstermann (bolíviai)

Athletico Paranaense (brazil) – River Plate (argentin)

LDU Quito (ecuadori) – Santos (brazil)


A szerző a Futballtangó nevű blog szerkesztője, amennyiben a dél-amerikai labdarúgás aktív magyar nyelvű közösségéhez szeretnél tartozni, alább elérhető a felület közösségi média-profilja:

https://www.facebook.com/futballtango


A cikkben felhasznált képek forrása: Getty Images

Írj hozzászólást