Húsz érdekes profilú játékos a La Liga-csapatok kereteiből – II. rész

Három kör ment le a La Liga 2020-21-es szezonjából, ismét húsz csapat verseng az élvonalbeli pontvadászatban Spanyolországban. A liga – Lionel Messi távozása után is – számos klasszis játékos gyűjtőhelye, érdemes azonban olyan egyéneket is megismerni minden csapatból, akiknek kevesebb reflektorfény jut, mégis izgalmas profilok lehetnek a labdarúgást kedvelő ínyencek számára.


(X) Regisztrálj a Büntetőn keresztül az Unibetre, és befizetési bónuszod mellé 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz ajándékba!  


 

Húsz érdekes profilú játékos a La Liga-csapatok kereteiből – I. rész


Granada CF – Luis Milla (26)

Luis Milla (akinek édesapja egykoron az FC Barcelona, a Valencia és a Real Madrid játékosa is volt) tavaly nyáron nagy várakozás mellett érkezett meg Teneriféből Granadába. A spanyol középpályás beilleszkedése villámszerű volt és Diego Martínez gyakorlatilag az első mérkőzésektől kezdve az alapcsapat tagjaként tudott számolni vele, a szezon felénél azonban egy komoly izomsérülés véget vetett a tavalyi idényének. Ebben a szezonban így talán még nagyobb izgalommal telve várhatja az immáron Robert Moreno vezette szakmai stáb és a granadai közönség Milla produkcióját, ugyanis a játékosra valószínűleg nagy feladat hárul majd. Yangel Herrera távozásával az egyik legkreatívabb profilú játékosát veszítette el a csapat a középpálya közepéről, az ő szerepkörét pedig minden bizonnyal a kulcspasszokban jeleskedő Millának kell majd átvennie. Meglátjuk hogyan sikerül mind a játékos, mind a csapat számára az akadályok leküzdése, Millára azonban mindenképp érdemes figyelni a Granada mérkőzésein.

 

RCD Mallorca – Iddrisu Baba (25)

A Mallorca kifejezetten szerencsésnek mondhatta magát, hogy a tavalyi másodosztályú szerepléshez sikerült megtartaniuk egy olyan kaliberű középpályást, mint a 25 éves ghánai válogatott Iddrisu Baba. A csapat középpályájának egyértelműen legfontosabb pillére újra a La Ligában kamatoztathatja képességeit és egy jól menedzselt szezon után nehezen lesz elképzelhető, hogy a Mallorca ismét meg tudja majd tartani. Baba amellett, hogy csapatának egyik legjobban védekező középpályása, jó cselezési képességekkel rendelkezik, amely a mallorcai labdakihozataloknál eddig is aranyat ért és valószínűleg ezután is nélkülözhetetlen elemként fog szerepelni. A két hatossal operáló játékrendszerben Baba a 37 éves Salva Sevilla társaként lép fel és míg rutinos spanyol a mélységből folytatott irányításért lesz felelős, addig a ghánai az előbb említett képességein kívül egy egyfajta box-to-box mindenesként is fel tud majd lépni. Érdemes tehát aktívan figyelni az ő játékára, hiszen kevés olyan focista van a spanyol bajnokságban, aki nála jobban megérdemelne egy szintlépést.

 

CA Osasuna – Kike García (31)

Bátran kijelenthető, hogy az Osasuna a kisebb kaliberű spanyol klubok közül a legimpozánsabb fejlődési ívet mutatja, és remek úton halad a felé, hogy bebetonozza magát a bajnokság középcsapatai között – akár hosszú távra is. Ennek a folyamatnak a részeként érkezett ingyen és (majdnem) bérmentve a kieső Eibar csapatától Kike García, a 31 éves spanyol center. A pamplonai klub támadó szekciója jelentős tűzerőt képes felvonultatni, hiszen amellett, hogy egy nyolcmillió eurós transzfer keretében sikerült röghöz kötniük Ante Budimirt, a csapat legnagyobb sztárja, Chimy Ávila is felépült végre valahára súlyos sérüléséből. Ehhez sikerült most Kike Garcíát is hozzáadni, aki tavaly 12 találatot rámolt be a bajnokságban, idén, új csapatában pedig már szintén sikerült megszereznie első gólját a Cádiz ellen. García rendkívül jól játszik az ellenfél nyomása alatt, ami kifejezetten fontos tulajdonság egy olyan együttes, mint az Osasuna számára, emellett Budimirhez hasonlóan a fejpárbajokban is jeleskedik, így akár egymás alternatíváját is képezhetik a csapaton belül. Az Osasuna ambiciózus projektje így éppen annyi izgalmat ígér, mint Kike García pályafutásának legújabb szakasza.

 

Forrás: CA Osasuna

 

Rayo Vallecano – Mario Suárez (34)

A Rayo Vallecano feljutásával egy igazi La Liga-veterán is újra az első osztályba került. Mario Suárez pályafutása nagy részét az Atlético Madridban töltötte, aztán úgy alakult, hogy a Rayo immáron a hetedik csapata hazájában. Az alapposztját tekintve védekező középpályás Suárez rugalmassága nagy értéket jelenthet Andoni Iraola csapata számára, az első bajnoki fordulóban például a védelem tengelyében szerepelt a Sevilla ellen 3-0-ra elvesztett találkozón. A rutinos középpályás 34 éves korára várhatóan már nem lesz állandó tagja a kezdőnek, de az öltözőben betöltött szerepe egy, a rotációban és a keretmélyítésben fontos játékossá teheti tizenegyedik La Liga-szezonjában.

 

Real Betis – Guido Rodríguez (27)

A Manuel Pellegrini által újraszabott Real Betis egyik domináns része a középpálya, így nem véletlen, hogy egy újabb klasszikus hatos kerül górcső alá. Guido Rodríguez szépen lassan, a reflektorok fényétől távol vált a spanyol bajnokság egyik legérdekesebb és legmeggyőzőbb védekező középpályásává. A nemrég az argentin válogatottal Copa América-győzelmet ünneplő Rodríguez Sergio Canalesszel kiegészülve remek párost alkotott az előző évadban: míg Canales a mélységi progresszív játékban volt kiemelkedő, addig Rodríguez főképp a középpálya stabilitásáért és a védekezésért volt felelős. 27 évesen valószínűleg pályája csúcsára ér és egy (ismételten) jó szezon megnyithatja számára a lehetőségek tárházát, ami akár egy topklubhoz szerződésben is kicsúcsosodhat.

 


(X) Köss egy fogadást legalább 3500 Ft értékben egy labdarúgó Bajnokok Ligája, Európa Liga, vagy Európa Konferencia Liga selejtezőre a Fogadásépítővel és jóváírunk neked egy 1500 Ft értékű ingyenes élő fogadást!


 

Real Madrid – Isco (29)

Isco már jóval 300 hivatalos mérkőzés felett járt a Real Madridban, de úgy hozta a sors, hogy a spanyol irányító az elmúlt években fokozatosan kikopott a fővárosi csapatból. Volt róla szó(beszéd), hogy idén nyáron Sevillába helyezi át a székhelyét, Isco azonban végül a Real Madridban maradt és régi-új mesterétől, Carlo Ancelottitól várja helyzete jobbra fordulását. Valóban sok fog múlni az olasz mester elképzelésein, hiszen előző realos etapjában Isco meghatározó játékosnak számított, igaz, azóta mindketten öregebbek lettek kicsit. A középpályás ugyan már túl van valamivel a sokak által ideálisnak gondolt életkoron, de kivételes passzjátékára, játékintelligenciájára a nyáron nem sokat igazoló Real Madridnak még szüksége lehet.

 

Fotó: Getty Images

 

Real Sociedad – Martín Zubimendi (22)

A Real Sociedad akadémiája az elmúlt években gyakorlatilag gyártósoron szállítja a fiatal tehetségeket. Az akadémia teljesítményét remekül visszaigazolja, hogy a baszk klub B-csapata az idei szezont már a spanyol másodosztályba feljutva kezdte meg. A sok fiatal tehetség közül az egyik Martín Zubimendi, aki mára az első csapat kirobbanthatatlan tagja lett. A még mindig csak 22 éves focista a Real Sociedad középpályájának szívében, mélységi irányítóként játszik és nagy szerep hárul rá a középpályás védekezésben. Megkerülhetetlenségét jól mutatja, hogy ha pályán van, a kereten belül ő kapja az egyik legtöbb labdát a társaitól és bár a támadóharmadban keveset tartózkodik, a labdakihozatalokban is rendszeresen közreműködik. Kiemelkedik a blokkolt lövések és a passzok tekintetében is, illetve a levegőben sem éppen utolsó: fejpárbajait 67%-ban (!) nyeri meg, ami posztját tekintve magas értéknek számít.

 

Sevilla – Gonzalo Montiel (24)

A Sevillának az elmúlt években rendre remek érzéke volt az ár-érték arányban kiemelkedő üzletek megkötésére. Nem volt ez másképp idén nyáron sem, hiszen többek között sikerült mindössze 11 millió euróért megszerezniük a River Plate csapatától az argentin válogatott kezdő jobb-bekkjét, Gonzalo Montielt. A 24 éves védő fontos láncszeme volt a Copa América-győztes csapatnak, ettől a nyártól kezdve pedig az európai fociterepen is bizonyíthat. Profilban tökéletes választás az andalúzok számára: Montiel a még 35 évesen is kihagyhatatlannak számító Jesús Navas versenytársaként fog fellépni, a szélekről rengeteg beadással játszó Sevillának pedig minden bizonnyal minőségi csereopciót fog jelenteni a friss Copa-győztes hátvéd.

 

Valencia – Thierry Correia (22)

Pepe Bordalás érkezésével új időszak veszi kezdetét a Valenciánál. A markáns és könnyen felismerhető játékstílust preferáló spanyol edző játékrendszereiben mindig kifejezetten nagy szerep hárul a gyors és multifunkciós szélső védőkre, éppen ezért jelenthet remek lehetőséget a következő szezon a bizonyításra Thierry Correia számára is. A fiatal portugál jobbhátvéd valenciai kalandja nem indult valami fényesen, első szezonjában mindössze négy bajnokin szerepelhetett, a tavalyi 2020-2021-es évad viszont jóval sikeresebb idényt jelentett számára, mint csapata, a Valencia számára. Bár Correia profilja a védekezésben is beleillik a spanyol edző rendszerébe, gyorsasága révén a denevérek kontráinak főszereplőjévé válhat a jövőben. Ki tudja, az is lehet, hogy ő lesz Bordalás új Marc Cucurellája.

 

Villarreal – Étienne Capoue (33)

Capoue 2021 nyarán váltott az angol másodosztályból a spanyol elsőbe, amely nemcsak számára, de a Villarreal számára is hatalmas előrelépést jelentett. A rutinos francia védekező középpályás oroszlánrészt vállalt abban, hogy Iborra kiesése után a „sárga tengeralattjáró” stabilizálni tudja a középpályáját és olyan pressz-rezisztens csapatként tudjon fellépni, mint ahogyan az előző szezonban is tudott. Capoue már 33 éves elmúlt, ennek ellenére szinte biztosan kezdőként fog szerepelni Emery csapatában, annak ellenére is, hogy az edző egyik kedvenc játékosa, az emlegetett Iborra már felépült a súlyos sérüléséből. Capoue tavaly élete első trófeáját, az Európa-ligát is megszerezte a Villarreal játékosaként, idén azonban egy lépcsővel feljebb, a Bajnokok Ligája párharcaiban kell majd a spanyol csapat középpályájának stabilizálásában közreműködnie. A labdakihozatalokban is első számú felelős a rutinos francia, szerepének fontosságának megértéséhez elég megnézni a Villarreal második találatának felépítését az Atlético elleni idegenbeli találkozón.

 

Ki lesz a LaLiga 2021-2022-es szezonjának gólkirálya?

3,75 – Karim Benzema

6,00 – Luis Suárez

7,50 – Memphis Depay

Ezt a fogadási lehetőséget a Sportfogadás/Labdarúgás/Spanyolország/LaLiga/Végső fogadások útvonalon keresztül találhatod meg.


Kattints ide és fogadj az európai kupaporond különböző lehetőségeire az Unibeten! Ha ezen a linken keresztül regisztrálsz, most 100%-os befizetési bónuszt és 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz!


Ha értékeled a munkánkat, támogasd működésünket egy kattintással:    Támogatom

Írj hozzászólást