Ígéretes párharcok az Európa Liga elődöntőjében – Beharangozó

Vasárnap és hétfőn ezúttal Németországra szegeződhet az újrainduló nemzetközi futballt követő szurkolók figyelme, hiszen következnek az Európa Liga elődöntői két igen csak kiélezettnek ígérkező párharccal. Vasárnap este a Sevilla és a Manchester United Kölnben, míg hétfő este az Inter és a Shakhtar Donyeck Düsseldorfban csap össze, hogy eldöntsék melyik két csapat vívhatja Kölnben a jövő hét pénteken esedékes döntőt.


Vajon ki nyeri az idei Európa Ligát? Kattints és fogadj!


Sevilla – Manchester United: Mire megy egymással két kreatív középpálya?

Nem véletlen a címben feltett kérdés, hiszen mindkét csapatot leginkább a kifejezetten kreatív középpályás sora repítette az elődöntőig. Az andalúzoknál a Banega – Suso – Ocampos, míg a manchesterieknél a Fernandes – Greenwood – Pogba trió emelhető ki. Ez a kreativitás viszont egyik csapatnál se tudott teljes mértékben kibontakozni a negyeddöntőben. A Sevilla a meccs legvégéig nem talált fogást a végletesen visszazáró Wolves ellen, míg a Vörös Ördögök a dán København ellen izzadtak meg annyira, hogy csak egy hosszabbításban értékesített Fernandes büntetővel tudtak továbblépni. Egymás ellen a két csapat utoljára 2018-ban a BL nyolcaddöntőjében találkozott, ahol egy Sevillai 0-0 után az Old Trafordon egy 2-1-es győzelemmel jutott tovább az akkor Vincenzo Montella által vezetett csapat José Mourinho csalódást keltő United-e ellen.

Két év alatt nagyban átalakult mindkét együttes kerete, így ebből az eredményből nem szabad következtetéseket levonni.

A kezdőcsapatokat illetően nagy meglepetés nem várható. A Sevilla mind a Roma, mind pedig a Wolves ellen ugyanabban a kezdőben lépett pályára, amelyen vélhetően ezúttal se fog változtatni Lopetegui mester. A másik oldalon se valószínű a váltás. A kapuban az Európa Ligában favorizált Romero kezdhet, míg előtte Maguire párja ezúttal is Baily lehet, akit mind a Linz elleni visszavágón mind pedig a Köbenhavn ellen jobban favorizált Solksjaer. A centrumban valószínűleg marad a Fred – Pogba – Fernandes hármas, kérdés talán annyi lehet, hogy a középpálya legmélyebb posztján Fred vagy Matic kezd. Mindenesetre, aki itt kezdeni fog, az várhatóan támadásépítésnél vissza fog húzódni a két belső védő mellé, hogy a két szélső védő Wan-Bissaka és Williams szokásához híven magasan előrehúzódjon, így lehetővé téve elől Greenwood és Rashford befelé húzásait.

Ha a játék várható képét szeretnénk megjövendölni nagy valószínűséggel sevillai labdabirtoklási fölényre lehet számítani egy mérsékelt letámadást alkalmazó United ellen. Solksjaer az erősebb ellenfelek ellen rendszerint ezt a reaktívabb hozzáállást favorizálja, hogy aztán egy mélyebb védekezésből gyors kontrákkal a két tempós szélsővédő előrefutásával, és Rashford tempós befelé indulásaival próbáljanak érvényesülni. A letámadást illetően a København ellen is csak elvétve rövidebb periódusokban lehetett megfigyelni agresszívebb labda elleni mozgást a Vörös Ördögök részéről. Kritikus pont elsősorban Williams posztja lehet, aki a sérült Shaw helyén szerepel a kezdőben. A fiatal balhátvédnek már a koppenhágaiak felfutó jobb hátvédje Varela ellen is sokszor meggyűlt a baja, ezúttal pedig valószínűleg neki kell meggátolnia Suso és Jesus Navas esetleges tempós megindulásait.
Az andalúzoknál amúgy is főleg a jobboldalon lehet várni áttörésekre. A Wolves elleni meccsen is számtalanszor próbált ott Suso, Navas és Jordan háromszögelni, akikhez rendszeresen csatlakozott Ocampos és Banega. Az utóbbi két játékos őrzése is komoly kihívások elé állíthatja az angolokat. A karantén utáni időszakban ihletett formában futballozó Ocampos sokszor az őrületbe kergeti ellenfeleit, hol a szélen, hol pedig középen. Ő ellene első sorban Wan Bisakka és Baily lesz komoly feladat elé állítva, ráadásul eközben a bal szélen számítani kell Reguilon mélységi megindulásaira is. Labda ellen a United részéről várhatóan egy 4-4-1-1-es felállással fog imponálni, ahol bizony a két szélső középpályás posztján alighanem Greenwood és Rashford is visszább fog húzódni köszönhetően a Sevilla két felfutó szélső védőjének. Támadásépítésnél a belső védők mellé legtöbbször a bal oldali félterületbe vissza lépő Banega őrzésével valószínűleg Fernandes lehet megbízva. Nagy feladat lesz ez a portugálra nézve, mivel az argentin mélységi irányító hajszálpontos átforgatásai a spanyol gépezet egyik legfontosabb mozgatórugója.

Ha a manchesteriek próbálnak majd támadást építeni természetesen elsősorban Fernandes Pogba és Greenwood kooperációját kell majd megakadályoznia a spanyoloknak. A United belső védőinek viszont nem lesz könnyű dolga, hogy megjátsszák őket, mivel valószínűleg fel kell készülniük a Sevilla magas letámadására, ami a Wolves ellen nem igazán mutatkozott meg, mivel a farkasok ahogy labdát szereztek rendszerint azonnal előrevágták azt. A presszingben valószínűleg a két nyolcas Banega és Jordan is mélyen előre fog húzódni, hogy kontroll alatt tartsák a United két hatosát Pogbát és Fredet. Az ő mögöttük megnyíló terület lehet kritikus, ahol Fernandes adott esetben fickándozhat is. Ő valószínűleg a meccs nagy részében Fernandoval a nyakán fog helyezkedni, és folyamatos kimozgásaival próbálhat majd helyet csinálni Greenwood befelé mozgásainak, illetve Pogba mélységi befutásainak.

Összességében két igen csak kreatív csapat összecsapásának ígérkezik a ma esti. Remélhetőleg nem is okoz csalódást a ez az összecsapás.


Inter – Shakhtar Donyeck: Megállítja-e az Inter az ukrán-brazil támadógépezetet?

Ugyan első ránézésre az Inter a favorit a hétfő esti meccsen, azonban a kép ennél jóval árnyaltabb. Idén a Shakhtar újra közel került ahhoz, hogy megismételje 2009-es sikerét, és akár újra megnyerje, az akkor még UEFA kupa néven futó sorozatot. Az ehhez vezető úton eddig elég komoly magabiztossággal menetelnek. Miután végül is az Atalanta feltámadása miatt kénytelenek voltak átszállni a második számú kupasorozatban folytatni a tavaszt, először a Benficán egy gól gazdag párharccal léptek túl, hogy aztán a 16 között a Wolfsburgot imponáló magabiztossággal üssék ki. Ezután következett a Basel elleni negyeddöntő, ahol egy 4-1-es sikerrel kétséget sem hagytak arról Luis Castro fiai, hogy melyik a jobb csapat.
Az Inter ugyanúgy, mint mostani ellenfele a BL-ből váltott átszállójegyet, miután végül alulmaradtak a Barcával és a Dortmunddal szemben a csoportkörben. A 32 között a bolgár Ludogoretset ütötték ki, majd a nyolcaddöntőben a masszív Getafe ellen – ugyan nem éppen meggyőzően-, de szintén továbbmentek, hogy aztán hétfőn a “hazai pályán” vitézkedő Bayer Leverkusen ellen vívják ki az elődöntős tagságot. Ezen a meccsen igazán
magabiztosan,  összességében végig a kezében tartva az irányítást, könnyedén győzött Antonio Conte csapata.

 

Érdekes lesz nézni, hogy végül is milyen kezdő mellett dönt Antonio Conte. Ugyan a Leverkusen elleni kezdő egészen bevált, de sok alternatívája lehet az olasz mesternek, még ha Sanchez a gyógyszergyáriak elleni meccs végén elszenvedett combsérülése miatt, ezúttal hiányozni is fog. A jobb oldali szárnyvédő posztjára 3 opció is van D’Ambrosio, Candreva és Moses. Az előjelek talán inkább D’Ambrosio mellett voltak, aki amellett, hogy támadásban rendszeresen felért Lukaku és Martinez mellé, védekezésben is nagyon fegyelmezetten visszazárt. A másik oldalon Young szerepe stabilnak tűnik. Középen lesz még kérdés, hogy Eriksen ezúttal esetleg kezdőként kap-e lehetőséget, vagy ezúttal is a padról beszállva kell lendítenie a játékon. Ha kezdő lesz a dán karmester abból valószínűleg egy 3-4-1-2-es felállás jöhet ki Eriksennel a két csatár Lukaku és Martinez mögött. Amúgy labda ellen az előző meccsen is ebben a felállásban jeleskedtek a milanóiak, hiszen ekkor Brozovic húzódott előre, hogy őrizze a Leverkusen hatosát Baumgartlingert. Ezúttal az Internél labda ellen kulcsfontosságú lesz a centrum hermetikus lezárása a kreatív donyecki játékmesterek ellen. A Leverkusen ellen maradéktalanul bevált védekezésben az az emberorientált felfogás, amiben sokszor az egyik belsővédő is (rendszerint Godin) feljebb lépett. Ezúttal is várhatóan ez lesz a jellemző, és az ukránok előszeretettel visszamozgó csatárát Moraest is valószínűleg ezzel a módszerrel próbálják majd kivenni a játékból, miközben hátul a többi védő biztosíthat a mélységből befutó Taison és Marlos ellen. Érdekes lesz nézni, hogy a rendszerint Stepanenko visszahúzódásával hátulról 3 emberrel építkező Shakhtar hogyan lesz letámadva. Ugyan adná magát, hogy ebben az esetben Barella csatlakozna labda nélkül elől Lukakuhoz és Martinezhez, de lehet, hogy ez ezúttal nem így lesz, mivel középen el fog kelleni a biztosítás, a Basel középpályásait is hirtelen ritmusváltásaival őrületbe kergető Alan Patrick ellen. Nagy csatára lehet számítani a két szélen is a donyeckiek két magasan felhúzódó szélsővédője és az Inter szárnyvédői között. Az itt a párharcokat többségében megnyerő csapat könnyen lépéselőnybe kerülhet.

Az ukránok részéről védekezésben emberes feladat lesz Lukaku kikapcsolása, ami az előző körben a Leverkusennek látványosan nem sikerült. Ezúttal ezzel a feladattal feltehetően Bondar Kryvtsov próbálkozhat meg feltehetően Stepanenko hathatós közreműködésével, akinek emberfeletti munkájára védekezésben ezúttal is szükség lesz. Kulcskérdés lesz még a két Inter szárnyvédő levédekezése is. Az ő tempós felfutásaik a gyors olasz kontrák alapkövei Lukaku testi ereje és Martinez gyors helyzetfelismerő képessége mellett. Márpedig ezekre a felfutásokra könnyen rés nyílhat a támadásban előszeretettel végletekig feltolt donyecki szélsővédők mögött.

Összességében azért még ha nem is sokkal, de az Inter esélyesebbnek mondható. Ha valami, akkor az ő masszív középpályájuk és védelmük képes lehet megállítani a Shakhtar fürge és technikás brazil támadóit, viszont azért őket se kell leírni. Az olaszok egyáltalán nem mehet biztosra ellenük, és nagyon kell figyelniük a gyors ritmusváltásaikra, amivel eddig senki nem tudott mit kezdeni. 

Írj hozzászólást