Itthon is bemutatták a Puskás-regényt

A Forbes magazin spanyol újságírója Daniel Entrialgo által írt Második élet című, Puskás Ferencről szóló regény magyarul is megjelent Eőry Zsófia fordításában. A spanyol szerző ennek apropóján járt Budapesten és a Cervantes Intézetben mesélt magáról a könyvről, illetve betekintést engedett a szerzői munka rejtelmeibe.  A rendezvényen jelen volt még és beszélt izgalmas spanyolországi élményeiről Farkas Norbert, a spanyol futballközvetítések megkerülhetetlen magyarországi alakja, illetve Szente Vajk a Puskás, a musical rendezője.


(X) Regisztrálj a Büntetőn keresztül az Unibetre, és befizetési bónuszod mellé 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz ajándékba!  


 

Puskás Ferenc élete során megélt megannyi mélységet és magasságot, ami tökéletes témát szolgáltat egy regénynek. Erre érzett rá Daniel Entrialgo és miután azt tapasztalta, hogy Spanyolországban – ahol szintén legendaként tisztelik Panchót, ahogy ők nevezik – még nem írtak róla könyvet, hozzálátott egy hiánypótló mű megírásához.

A könyvben amellett, hogy felelevenedik a Puskás-mítosz a korabeli, 1950–1960-as évekbeli madridi közvéleménybe is betekintést nyerhet az olvasó, hiszen a szerző számtalan korabeli forrást használt fel munkája során.

Puskást közvetlensége miatt a mai napig nagy tisztelet övezi Madridban, ezt erősítette meg Farkas Norbert is spanyolországi tapasztalatai alapján. Elmesélte, hogy a spanyol nyelvben róla mintázták a „puscita” kifejezést is, amit egy kiváló ballábbal megáldott játékosra szoktak mondani nem véletlenül, hiszen Puskás ballal bárhonnan veszélyes volt a kapura.

Amellett, hogy a mi Puskás Öcsink élete tele van megviselő sorsfordulókkal megannyi humoros helyzetet is hozott. Ezzel is veszi kezdetét a könyv, amikor a magyar világsztárt 1958-ban jelentős súlyfelesleggel igazolta le a Real Madrid. A spanyol sztárklub akkori edzője, Luis Carniglia komoly fenntartásainak is hangot adott vele kapcsolatban Santiago Bernabéu elnöknél, de mint tudjuk a történelem végül utóbbit igazolta. A spanyolok Panchója megragadta második esélyét, amit magyarországi száműzetése után kapott – erre utal a regény címe is – és egy másik országban is végérvényesen beírta magát az emberek emlékezetébe utánozhatatlan tehetségével.

A spanyol szerző találóan Puskást egy igazi mozihősként állította be, hiszen az élete egy igazi utazás, emellett pedig a hétköznapi emberek számára is egy elérhető sztár volt. Készségesen megállt beszélgetni az utcán az őt megszólító emberekkel, ennek kapcsán pedig szóba került, hogy a mai futballvilágban például Lionel Messi vagy Cristiano Ronaldo aligha kerülne ilyen helyzetekbe. Azt a korabeli futballromantikus életérzést valószínűleg már soha nem fogjuk visszakapni, ettől még maga a játék így is a legnépszerűbb marad a világon.

 


 

A történelem tankönyv

A bemutató folyamán szót ejtett a szerző arról is, hogy regénye egy tankönyvként is beállítható. Szente Vajk is kiemelte, hogy Puskás Ferenc életén keresztül tulajdonképpen megélénkül Magyarország történelme is a Horthy-korszaktól a második világháborún át egészen az 1956-os forradalomig. A könyv három nagy korszak mindennapjaiba is betekintést enged. Magyarországon a Horthy-rendszerben vehetjük fel a történelmi fonalat, majd a háború után a kommunizmus sötét, 1950-es évekbeli időszakába is elkalauzol minket a szerző, az 1956-os forradalom után Puskás életútját követve pedig Spanyolországban egy, az itthonival teljesen ellentétes, jobboldali diktatúra körülményeibe nyerhetünk betekintést a Franco-rezsim alatt.

Ezzel kapcsolatos kérdésemre Entrialgo kiemelte, hogy Francóék Puskást propagandeszközként is felhasználták, nem véletlenül kapta meg alig két hét alatt a spanyol állampolgárságot úgy, hogy akkor még egyáltalán nem tudott spanyolul. Azt is elárulta a szerző, hogy a francói diktatúra ideológiai vonulata alapvetően enyhült Dwight D. Eisenhower amerikai elnök 1960-as spanyolországi látogatása után. Már csak ezért is érdekes lehet a könyv a futball iránt nem érdeklődőknek is, hiszen a Franco-diktatúra és a maga a spanyol történelem is egy elég komoly fehér foltot képez a magyarországi történelemoktatásban.

A könyv történelmileg abszolút hitelesnek mondható, hiszen a benne olvasható történetek 90-95%-ban a valóságban dokumentáltak, nyilvánvalóan a párbeszédekbe már bele lett csempészve egy kis fantázia is, hiszen a műfaja mégis csak regény. Amellett pedig, hogy az egyetemes történelem kapcsán tartalmaz érdekességeket a mű, nyilvánvalóan a futball fejlődését is remekül követi.

Összességében annak ellenére, hogy alapvetően nyilvánvalóan egy futball témájú műről beszélünk, a sportág iránt nagyon felületesen vagy egyáltalán nem érdeklődőknek is érdekes olvasmány lehet. Egy olyan személy különleges életútját ismerheti meg az olvasóközönség, aki a magyarságtudat részévé vált kivételes, nemzetközileg is méltán elismert pályafutásával.

 

Melyik csapat esik ki az NB I.-ből a 2021/2022-es idény végén?

1,45 – Gyirmót FC

1,65 – Újpest FC

2,40 – MTK

3,20 – DVSC

4,00 – Honvéd

Ezt a fogadási lehetőséget a Sportfogadás/Labdarúgás/Magyarország/NB I./Végső fogadások útvonalon keresztül találhatod meg.


Kattints ide és fogadj magyar bajnoki piacokra az Unibeten! Ha ezen a linken keresztül regisztrálsz, most 100%-os befizetési bónuszt és 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz!


Fotó: Mravik Gusztáv

Írj hozzászólást