Juanmi, a Verdiblancos újdonsült üdvöskéje

Az idei LaLiga-szezon egyik meglepetése a Real Betis támadója, Juanmi, aki az elvesztegetett évek után idén alapemberré vált az andalúz együttesben. A fiatalon nagy reményekkel berobbanó szélső kalandos karrierútja inkább rossz döntésekkel van kikövezve, de amit a most zajló idényben mutat, az alapján az sem elképzelhetetlen, hogy ismét válogatott legyen.


(X) Regisztrálj a Büntetőn keresztül az Unibetre, és befizetési bónuszod mellé 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz ajándékba!  


 

Juan Miguel Jiménez López, azaz Juanmi egy apró kisvárosban, Coínban született Málagától nem messze. A fiú hamar a labdarúgás szerelmese lett, és a tehetségére a környékbeli klubok is felfigyeltek, de végül az otthon közelsége miatt a Málaga FC akadémiáját választotta. Mindössze 16 esztendős volt, mikor egy Copa del Rey-találkozón debütálhatott a felnőttcsapatban 2010 januárjában a Getafe ellen. Tette mindezt egy 5-1-es vereség alkalmával, amikor ő maga szerezte a becsületgólt. Három nappal később a bajnokságban is bemutatkozhatott, majd a szezon végéig összesen öt alkalommal kapott esélyt, melyek során egy gólpasszt kiosztott a CD Tenerife elleni (1-1) mérkőzésen.

A 2010–2011-es szezonban már egyre több esélyt nyílt számára, melyek közül a második fordulóbeli Real Zaragoza elleni 5-3 a legemlékezetesebb mérkőzés, amikor a még mindig csak 17 éves támadó két gólt és egy asszisztot jegyzett. Aztán jöttek a sérülések, amik nagyon nem segítették a helyzetét, ahogy az edzőváltások sem, így a hullámvölgyből való kilábalás reményében 2013 tavaszán kölcsönbe került a másodosztályú Racing Santanderhez.

 

Az U19-es válogatottban összesen 20 mérkőzésig jutott: megjárt és meg is nyert két korosztályos Európa-bajnokságot is, melyek során egy kivételével minden találkozón pályára lépett. A 2011-es romániai tornán két góllal és egy előkészítéssel segítette a spanyolok sikerét, míg a 2012-es észtországi viadalon kétszer is ő viselte a csapatkapitányi karszalagot.

 

A Málagához való visszatérés után az őszt ismét beárnyékolták a sérülések, de aztán tavasszal már egyre többet szerepelt, a 2014–15-ös idényben pedig megjött az áttörés. 34 bajnokin játszott, melyek során nyolcszor volt eredményes és két gólpassz is került a neve mellé. Ez a teljesítmény meggyőző volt a Premier League-ben szereplő Southampton FC számára, hogy leigazolja a szélsőt. Juanmi nem titkolt álma volt, hogy kipróbálhassa magát a szigetországi pontvadászatban, ám az angliai kaland nem úgy alakult, ahogy remélte. A Ronald Koeman irányította „szenteknél” nem tudta megragadni az esélyt, bár nem is sok jutott neki, hiszen a 19 találkozója mindegyikén csak a padról szállt be, gólt sem tudott szerezni, csupán két gólpasszig jutott.

 

Az egykori álom a valóságban katasztrófa volt Juanmi számára (Forrás: Daily Echo)

 

BASZKFÖLDÖN FENTRŐL LEFELÉ VEZETETT AZ ÚT

Mindössze egy évvel azt követően, hogy légiósnak állt, a sikertelenség és a honvágy arra késztette, hogy hazatérjen. A mentőövet a Real Sociedad dobta neki, amely akkortájt már a nemzetközi porondra való kijutás gondolatával kacérkodva igyekezett erősíteni keretén. Eusebio Sacristán irányítása alatt a baszkok látványos támadójátékot próbáltak megvalósítani, ami megfelelő színteret jelentett Juanminak, hogy kiteljesedhessen. A csatár mögött és a két szélen is bevethető volt, és ezt edzője maximálisan ki is aknázta, a támadó pedig meg is hálálta a bizalmat karrierje legjobb teljesítményével.

A második évében az Európa-ligában is bemutatkozhatott, de közben a bajnokságban is rendszeres kezdő volt, viszont egyre többet szerepelt a szélen. Ebben a pozícióban leginkább akkor tudott jó teljesítményt nyújtani, ha befelé játszhatott, a kaput támadva. A 2018–2019-es aztán az utolsó idénye volt San Sebastiánban, mert Imanol Alguacil nem vele számolt a szélső poszton, amit nagyon nehezen viselt. A kissé heves természetű szélsőnek korábban is volt gondja a lapokkal, mert a felesleges sárgákból következő eltiltását nem tolerálta a baszk tréner, így a meccsei több mint felén csak csereként kapott esélyt.

 

A sikeresen induló baszk kaland nem úgy alakult a folytatásban, mint azt Juanmi remélte. (Forrás: Getty Images)

 


(X) Minden napra új meglepetés az Unibet adventi kalendáriumával! Kattints ide, regisztrálj egy számlát és nézd meg, milyen meglepetés vár ma rád!


 

„ANDALÚZIA AZ OTTHONOM”

A távozási szándékát jelző Juanminak nagyon meg kellett gondolnia, hova is szeretne igazolni, mert a spanyol élvonalban többen is úgy gondolták, hogy az egykoron hatalmas tehetségként kikiáltott játékos besült, ráadásul problémás is. A kérők nem sorakoztak, de azért akadt pár, s közülük a Real Betis ajánlatát fogadta el, hiszen Sevilla csupán két órára van szülővárosától, így a családhoz is közelebb kerülhetett.

Fortuna nem fogadta maga mellé a frissen érkező támadót a Verdiblancosnál, mert felkészülési időszakban már összeszedett egy kisebb sérülést. Aztán a második mérkőzését követően a bal lábfejében egy fáradásos törést diagnosztizáltak, ami nem elég, hogy az oldalvonal mellé kényszerítette több mint két hónapra, de a rehabilitáció alatt kiújult, így összességében csaknem kilenc hónapot kellett kihagyjon.

A második idényét már Manuel Pellegrini irányítása alatt kezdhette meg, azonban a chilei edző abszolút nem látott benne annyit, hogy komolyan számoljon vele. Az edzésmunkájára és a hozzáállására is volt panasz, ami miatt csupán 16 bajnokin kapott szerepet, javarészt csereként. Aztán idén nyáron valami megváltozott és egy új, motivált és munkára éhes játékos tért vissza a csapathoz, akiben megvolt a küzdeni akarás és a bizonyítási vágy.

Ugyan a Betisben is inkább szélsőt játszik, de Pellegrini belátta, hogy tükörszélsőként kell használni és meg kell neki adni azt a fajta szabadságot, amivel sokszor tud a kapu elé érkezni. A sebességét 28 évesen is kiválóan tudja kamatoztatni, ráadásul az a rutin, ami az évek alatt felgyülemlett a boxon belülre érve higgadtsággal is párosul, így pedig egy kiváló befejezővé lett Juanmi.

 

A sérülésekkel Sevillában is megszenvedett, de úgy tűnik, hogy megtalálta a számításait a Betisnél (Forrás: Getty Images)

 

Mindössze 22 lövést jegyezhettünk fel nála, ami 17 mérkőzésen abszolút nem mondható soknak, azonban az a tény, hogy mindössze négyszer nem talált kaput, már jól jelzi, hogy mennyire másként vállalkozik. Kísérleteinek a minősége 0,21 NPxG/Sh, ami kitűnő és valóban mutatja, hogy a kiválasztása mekkora javuláson ment át – San Sebastiánban még 0,14-0,15 körül mozgott végig ez a szám. A 18 kaput találó kísérletéből 11 alkalommal be is vette az ellenfelek kapuját, ami igencsak imponáló mutató.

 

Az Európa-ligában a Celtic elleni hétgólos hazai összecsapáson duplázott, a Levante ellen mesterhármas jegyzett, majd a legutóbbi körben az ő találatával vették el a Xavi irányította FC Barcelona veretlenségét. Juanmi kirobbanó formának örvend, november hónap legjobbjai közé is jelölték a négy találatával és a zöld-fehérek remeklésének egyik főszereplője. A céljai közt szerepel, hogy folytassa a jó szereplést és 2022-ben visszatérhessen a spanyol válogatottba, ahol egyszer már pályára léphetett 2015-ben.

 

Ki lesz a LaLiga 2021/22-es kiírásának gólkirálya?

1,44 – Karim Benzema

9,00 – Vinícius Jr.

10,00 – Memphis Depay

51,00 – Juanmi Jiménez

Ezt a fogadási lehetőséget a Sportfogadás/Labdarúgás/Spanyolország/LaLiga/Végső fogadások útvonalon keresztül találhatod meg.


Kattints ide és fogadj a LaLiga piacaira az Unibeten! Ha ezen a linken keresztül regisztrálsz, most 100%-os befizetési bónuszt és 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz!


 

Írj hozzászólást