Kisvárda FC, ahol a rendszer fontosabb, mint az edző személye

A Kisvárda FC hét forduló után magabiztos teljesítménnyel vezeti az NB I-et. Minek köszönhető ez a remek rajt a bajnokságban? Egyáltalán meglepetés az, hogy így szerepelnek?


(X) Regisztrálj a Büntetőn keresztül az Unibetre, és befizetési bónuszod mellé 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz ajándékba!


 

A Kisvárda nem tartozik a nagy múlttal rendelkező élvonalbeli klubok közé, ám az elmúlt tíz évben a megyei bajnokságból egészen odáig jutottak, hogy jelenleg az élen állnak az első osztályban. Ebben az időszakban szinte folyamatosan egyre jobb és jobb eredményeket értek el, mindössze az első másodosztályú idényük végződött kieséssel. Azóta azonban évről-évre előrelépnek. Először visszajutottak a másodosztályba, majd három szezon alatt kiharcolták az NB I-es indulási jogot. Kétezer-tizenhatban a negyedik (52 ponttal), 2017-ben a harmadik (69 ponttal) helyen végeztek, míg végül 2018-ban az MTK mögött másodikként (75 ponttal) feljutottak az élvonalba.

Eddigi első osztályú szereplésükre is ez a folyamatos javulás a jellemző. Bár gyakran cserélgetik az edzőket, mégis minden idényben előre tudtak lépni egy kicsit.

Első szereplésük alkalmával kiharcolták a bennmaradást (9. hely 38 ponttal), a rá következő idényben stabilizálták a helyüket az élvonalban (8. pozíció 42 ponttal), a legutóbbi szezonban pedig már a felsőházban zárták a bajnokságot (5. hely 46 ponttal), amelyet megfejeltek még egy kupaelődöntővel is. A folyamatosan egyre javuló szereplés tehát már előrevetítette azt, hogy a Kisvárda idén még közelebb lehet az élcsapatokhoz.

 

Árulkodó jelek a múltból

Az előbb bemutatott szereplés ellenére mégis sokakban meglepetést kelt az együttes remek pozíciója hét forduló után. De beszélhetünk igazán meglepetésről? Tekintsünk meg két táblázatot az előző szezonból:

Csapatok

M

Gy

D

V

LG

KG

GK

P

1. Ferencvárosi TC

11

8

2

1

22

5

+17

26

2. Kisvárda FC

11

7

1

3

18

15

+3

22

3. Mol Fehérvár FC

11

5

4

2

26

16

+10

19

4. MTK Budapest

11

5

3

3

18

14

+4

18

5. Paksi FC

11

5

2

4

22

19

+3

17

6. Puskás Akadémia FC

11

5

0

6

16

21

–5

15

7. Diósgyőri VTK

11

4

1

6

15

17

–2

13

8. Budafoki MTE

11

4

1

6

14

21

–7

13

9. Újpest FC

11

4

1

6

14

26

–12

13

10. Budapest Honvéd FC

11

3

3

5

16

17

–1

12

11. Zalaegerszegi TE

11

3

2

6

20

23

–3

11

12. Mezőkövesd Zsóry FC

11

2

2

7

8

15

–7

8

Jelmagyarázat: M – mérkőzés, Gy – győzelem, D – döntetlen, V – vereség, LG – lőtt gól, KG – kapott gól, GK – gólkülönbség, P – pont.


Az első tabellán 11 forduló után látható az NB I legutóbbi, 2020-2021-es kiírása, annyi kiegészítéssel, hogy itt szerepelnek az elhalasztott mérkőzések eredményei is. Látható, hogy már tavaly is jól kezdték a bajnokságot. Az akkor Supka Attila irányította gárda leginkább védekezőbb felfogásában tért el a mostani csapattól, bár ezt az első 11 forduló számai itt nem (csak a bajnokság egészében) mutatják. Ez alapján is mondhatjuk, hogy a mostani szereplésüknek volt már korábban is előzménye.

A második táblázat az előző bajnokság záró hét fordulóját mutatja:

Csapatok

M

Gy

D

V

LG

KG

GK

P

1. Ferencvárosi TC

7

5

2

0

14

4

+10

17

2. Paksi FC

7

5

1

1

24

12

+12

16

3. Mol Fehérvár FC

7

5

1

1

17

6

+11

16

4. Kisvárda FC

7

3

3

1

7

2

+5

12

5. Zalaegerszegi TE

7

3

2

2

16

8

+8

11

6. Puskás Akadémia FC

7

3

1

3

15

11

+4

10

7. Diósgyőri VTK

7

3

1

3

6

12

–6

10

8. Budapest Honvéd FC

7

2

2

3

9

11

–2

8

9. Újpest FC

7

2

2

3

11

16

–5

8

10. Mezőkövesd Zsóry FC

7

1

1

5

9

13

–4

4

11. MTK Budapest

7

1

1

5

6

16

–10

4

12. Budafoki MTE

7

0

1

6

3

26

–23

1

Jelmagyarázat: M – mérkőzés, Gy – győzelem, D – döntetlen, V – vereség, LG – lőtt gól, KG – kapott gól, GK – gólkülönbség, P – pont.


Ezen a tabellán a Kisvárda a negyedik pozíciót foglalja el, megállapíthatjuk tehát, hogy jó formában zárták az évadot. Itt sokkal jobban látszik, hogy a Supka-csapat a védekezésére helyezte a hangsúlyt. Hét találkozójukból ötön nem kaptak gólt, de azt is meg kell jegyeznünk, hogy a lőtt góljaik nagy részét (ötöt) a záró fordulóban rúgtak a Paksnak.

Bár a tavalyi és az idei együttes felfogása között van különbség, mégis azt kell mondanunk, hogy a záró fordulók formáját és önbizalmát sikerült átmenteniük az idei évadra – az újabb edzőváltás ellenére is.

 

Az ember, aki egy a klubbal

A gyakori edzőváltások következtében a javuló eredményeket nem köthetjük pusztán egyes edzők tevékenységéhez. A szakmai munka állandósága Kisvárdán a sportigazgató személyéhez kötődik. Révész Attila korábban edzőként is irányította a gárdát, de a feljutásnál már nem a kispad mellől segítette a csapatot.

 


Határozott elképzeléssel rendelkezik arról, hogyan kell működtetni egy klubot, milyen stílusú és karakterű játékosokat kell szerződtetni az egyes posztokra, milyen edzéselméleti módszerekkel érdemes a labdarúgókat felkészíteni a mérkőzésekre.

Olyan játékosokat hozott az NB I-be, akiket egy ekkora településen korábban el sem tudtunk képzelni (a román válogatott Gheorghe Grozav és Iasmin Latovlevici vagy az ukrán válogatott Artem Milevszkij). Minden apró részletre odafigyel, még a labdarúgók barátnőivel és feleségeivel is egyeztet a regenerációról, ha ennek szükségét érzi. Ha a Kisvárda FC-ről beszélünk, akkor Révész Attila megkerülhetetlen szereplő. Sportigazgatóként pedig meg is fejti számunkra, mi a várdai sikerek titka.

 


(X) Piacvezető fogadási kínálat NBI-es mérkőzésekhez! Az Unibeten Immár gólszerzőkre, szögletek számára, lapok számára, de még arra is köthetsz fogadást, hogy melyik játékos kap sárga lapot!


 

A siker útja Révész Attila szerint

Nyilatkozatai alapján a jó szereplést az alábbi tényezők alapozták meg:

  • Először is az edző személyénél sokkal fontosabb, hogy a klubnál legyen egy kialakított, stabil rendszer. Vonatkozik ez magára az egyesületre, az utánpótlásra és az első csapatra is. Ha csak a szorosan vett felnőtt együttesre gondolunk, akkor legyen egy kialakult stílusuk, a játékosok között legyenek rögzült automatizmusok. A vezetőedző személye csak ezután következik. Olyan szakvezetőt kell választani, aki stílusában illik a klubhoz, aki képes az egyes találkozókra olyan módon változtatnia az együttes játékán, hogy az a lehető leghatékonyabb legyen.
  • Joao Janeiro kinevezésével egy olyan edző került a csapat kispadjára, aki jobban illik az együtteshez, mint elődje, a szakmai stáb és a játékosok között oldottabb a hangulat, a labdarúgók az edzőért is küzdenek. Révész Attila elmondása szerint Supka Attila is kiválóan vezette a Kisvárdát, szakmailag is volt olyan felkészült, mint Janeiro, de a játékosokkal szemben távolságtartóbb volt. Az új edző másik nagy előnye, hogy a brazil labdarúgókkal anyanyelvi szinten tud beszélni, ami mélyebb kommunikációhoz és megértéshez vezet.
  • A siker harmadik fontos tényezője, hogy az előző idényhez képest nem volt nagy változás a keretben. Ez a fajta stabilitás meghozta a gyümölcsét (ne feledjük, hogy az előző szezont jó formában zárta a Kisvárda). A néhány távozót sikerült pótolni, sőt talán pont emiatt javulni is. Az elemzések alapján ugyanis Vianával és Sassával a csapat lassabb támadásokat vezetett. A védekezésből támadásba történő átmenet ideje nyolc másodpercről öt és fél, hat másodpercre csökkent annak következtében, hogy nincsenek felesleges labdaérintések és a döntési sebesség is növekedett. Az új igazolások is hozzá tudtak tenni a csapat teljesítményéhez (különösen a bosnyák Jasmin Mesanovic). A klubnál mindig fontos kiválasztási szempont volt a játékosok személyisége. Olyan labdarúgókat keresnek, akik beleillenek az együttesbe, és hozzá tudnak adni az összteljesítményhez. Úgy tűnik, az idei nyáron ez különösen jól sikerült.

 


Egy mindenkiért, mindenki egyért

A sportigazgatói gondolatokból számomra kimaradt egy fontos jellemző, mégpedig az, hogy a Kisvárda játékosai nagybetűs csapatként működnek. Nincsenek öncélú cselek, nincs olyan labdarúgó, aki a védekezésből már nem szeretné kivenni a részét (lásd még Bódog Tamás időszakában Grozav esetét), nincs sértődés, ha kimarad valaki a kezdőből. A játékosok tisztában vannak a képességeikkel, tudják, hogy együtt sokkal többre képesek, mintha egyénieskedni kezdenének, kiegészítik egymást. Ez a bajtársiasság és az egyéni érdekek kordában tartása vezetett oda, hogy ennyire kiegyensúlyozottan szerepeljenek. De nemcsak a játékban, hanem a gólok és gólpasszok eloszlásában is jelentkezik a közös erőfeszítés.

A Kisvárdának az első hét fordulóban hét különböző játékosa szerzett gólt (ennél csak a DVSC és a Paks rendelkezik többel) és hat labdarúgója gólpasszt (itt szintén a Paks és a MOL Fehérvár FC előzi meg őket).

Látható tehát, hogy nemcsak a védekezésben, de a támadásban is megoszlanak a terhek a csapaton belül.

 

Szereplés a számok alapján

Nézzük most meg, hogy az első hét fordulóban hogyan szerepelt a Kisvárda a többi csapathoz képest.

Az első félidők eredményei alapján:

Csapatok

M

Gy

D

V

LG

KG

GK

P

1. Ferencvárosi TC

6

3

3

0

6

3

+3

12

2. Paksi FC

7

3

2

2

10

5

+5

11

3. Újpest FC

7

3

2

2

5

4

+1

11

4. Mezőkövesd Zsóry FC

7

3

2

2

4

3

+1

11

5. MTK Budapest

7

3

2

2

3

3

0

11

6. Budapest Honvéd FC

7

3

1

3

7

5

+2

10

7. Mol Fehérvár FC

7

2

3

2

2

2

0

9

8. Debreceni VSC

7

2

2

3

4

5

–1

8

9. Kisvárda FC

7

2

2

3

3

4

–1

8

10. Zalaegerszegi TE

7

2

1

4

2

6

–4

7

11. Gyirmót FC Győr

7

1

4

2

3

5

–2

7

12. Puskás Akadémia FC

6

1

2

3

1

5

–4

5

Jelmagyarázat: M – mérkőzés, Gy – győzelem, D – döntetlen, V – vereség, LG – lőtt gól, KG – kapott gól, GK – gólkülönbség, P – pont.


Ha az első félidő eredményei alapján próbáljuk értékelni a Kisvárdát, akkor egy alsóházi csapat képe rajzolódik elénk. Bár az együttesek között nincs nagy különbség a tabellán, mégis hátrébb találjuk az északkelet-magyarországi klubot, mint azt a bajnokság jelenlegi állása szerint várnánk. Megállapíthatjuk tehát, hogy a Kisvárda az élvonal többi gárdájával összehasonlítva a gyengébben kezdők közé tartozik.

A második félidők eredményei alapján:

Csapatok

M

Gy

D

V

LG

KG

GK

P

1. Kisvárda FC

7

5

2

0

9

2

+7

17

2. Ferencvárosi TC

6

4

1

1

8

3

+5

13

3. Paksi FC

7

4

1

2

12

10

+2

13

4. MTK Budapest

7

4

1

2

6

6

0

13

5. Debreceni VSC

7

3

1

3

14

9

+5

10

6. Budapest Honvéd FC

7

2

4

1

5

6

–1

10

7. Puskás Akadémia FC

6

2

3

1

6

4

+2

9

8. Mol Fehérvár FC

7

2

3

2

6

5

+1

9

9. Zalaegerszegi TE

7

1

4

2

9

12

–3

7

10. Gyirmót FC Győr

7

1

2

4

2

9

–7

5

11. Mezőkövesd Zsóry FC

7

0

3

4

5

10

–5

3

12. Újpest FC

7

0

1

6

4

10

–6

1

Jelmagyarázat: M – mérkőzés, Gy – győzelem, D – döntetlen, V – vereség, LG – lőtt gól, KG – kapott gól, GK – gólkülönbség, P – pont.


De ha az első félidő eredményei alapján átlagosnál valamivel rosszabb eredményeket érnek el, akkor hogyan lehetnek összességében listavezetők? A választ a második félidő eredményeinek tabelláján láthatjuk. A szünetet követően a Kisvárda a leghatékonyabb csapat az első osztályban.

Ebben az időszakban veretlenek, gólt is alig kapnak, ellenben rendre betalálnak az ellenfelek hálójába.

A két táblázat adatait alátámasztó módon zajlott a múlt hétvégén a Kisvárda DVSC elleni bajnokija is. A debreceniek az első félidőben előnybe kerültek, ám a folyamatos kisvárdai nyomás (a lövések száma 17-6, a kaput eltaláló lövések száma 9-2 volt a Janeiro-csapat javára) a második félidőben felőrölte őket. Végül Zlicsics Lazar 89. percben szerzett góljával megérdemelten győzött a Kisvárda.

A gárda erejét és pillanatnyi formáját jól jelzi, hogy az eddigi bajnokikon, ha megszerezték a vezetést, akkor a mérkőzést is megnyerték. Hét forduló alatt mindössze három alkalommal kerültek hátrányba, de ebből kétszer (az MTK és a Debrecen ellen) így is fordítani tudtak. Egyetlen vereségüket a MOL Fehérvár FC ellen szenvedték el idegenben, ez volt az egyetlen olyan találkozója a Kisvárdának, ahol egynél több gólt kapott.

 


Összegzés

Általános meglepetésre az első osztály tabelláját a hetedik forduló után a Kisvárda FC vezeti, ám ha jobban utánanézünk a történéseknek, akkor már talán nem is lepődünk meg annyira.

Évek óta épül egy csapat Északkelet-Magyarországon, ami évről-évre egyre közelebb kerül a nemzetközi szereplés kivívásához.

Hogy ez sikerül-e nekik, még a jövő kérdése, azt viszont már most is láthatjuk, hogy jó úton járnak, és képesek a kisebb költségvetésük mellett is átgondolt szakmai döntéseik révén versenyre kelni a tehetősebb riválisaikkal.


Fotók: kisvardafc.hu

 

Ki lesz az NB1 bajnoka a 2021-22-es szezonban?

1,10 – Ferencváros

12,00 – MOL Fehérvár 

15,00 – Kisvárda

23,00 – Puskás Akadémia

Ezt a fogadási lehetőséget a Sportfogadás/Labdarúgás/Magyarország/NB I./Végső fogadások útvonalon keresztül találhatod meg.


Kattints ide és fogadj a magyar bajnokságra az Unibeten! Ha ezen a linken keresztül regisztrálsz, most 100%-os befizetési bónuszt és 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz!


Ha értékeled a munkánkat, támogasd működésünket egy kattintással:    Támogatom

Írj hozzászólást