Mark van Bommel korai búcsúja

Mindössze kilenc forduló kellett a Bundesliga első edzőváltásához. Az áldozat a VfL Wolfsburg trénere, Mark van Bommel lett, aki rövid regnálása során járt a magasban és a mélyben is. Nézzük, hogy milyen okok vezethettek a holland szakember menesztéséhez, illetve mi csúszott félre a hibátlanul megvívott első négy bajnoki után.


(X) Regisztrálj a Büntetőn keresztül az Unibetre, és befizetési bónuszod mellé 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz ajándékba!  


 

A VfL Wolfsburg menedzsere, Jörg Schmadtke nem feltétlenül az az ember, akivel olyan könnyen meg lehet találni a közös hangot. Erről tudna mesélni korábbról Mirko Slomka, Peter Stöger, Bruno Labbadia és Oliver Glasner is, utóbbi helyére érkezett a nyáron Mark Van Bommel, aki – mint most kiderült – a következő áldozat lett.

Schmadtke eléggé rideg munkamorálja hamar konfliktusokat szül az aktuális edzővel, még sikerek esetén is. Wolfsburgban kétszer is ez volt a helyzet a sportvezető 2018-as színrelépése óta. Bruno Labbadia azok után távozott a csapattól, hogy azt a kiesés elleni harcból egészen az európai kupaporondig vezette, a tréner váltásában pedig szerepet játszott a Schmadtkéval való nem túl rózsás viszonya is. A Labbadiát követő Glasner vezette tovább a csapatot a megkezdett úton és második szezonja végére egészen a Bajnokok Ligája csoportköréig juttatta a Farkasokat, ennek ellenére neki sem volt maradása.

A menedzser többször is hangot adott annak, hogy Glasner játékelképzelése nem elég attraktív. Erre az edző 2020 őszén azzal replikázott, hogy nyáron nem kapta meg azokat a játékosokat, akikkel meg lehetett volna valósítani a kombinatívabb futballt, ez pedig egy olyan vita kiindulópontját jelentette, aminek a végén a Schmadtke és Glasner már szóba se álltak egymással. A konfliktus már olyan mélyen gyökerezett, hogy arra a pályán elért sikerek sem jelentettek gyógyírt.

 

Jörg Schmadtke, a „Trainerkiller” menedzser (Forrás: Getty Images)

 

A fent említett történések következtében Schmadtkét a német sajtóban sok helyen már a „Traneirkiller” kifejezéssel említik. Most nyáron a sportvezető igyekezett eloszlatni ezt a közvélekedést és Van Bommel érkezésekor azt kommunikálta, hogy hosszú távon terveznek a hollanddal, akivel egy dominánsabb játékstílust akarnak megvalósítani.

 


(X) Hívd meg barátaidat és szerezz ingyenes fogadást, befizetési bónuszt, illetve bónuszpénzt összesen 75 000 HUF értékben! A meghívott barátaid pedig egy nagyvonalú üdvözlő bónuszt kapnak, tehát nem csak te, hanem ők is jól járnak.


 

Csalóka sikerek

Nyáron sokan kétkedve fogadták Van Bommelt, látván azt, hogy korábban – első edzői állomásán – hogyan bukott meg a PSV Eindhovennél. Sokak szerint edzőként pont az a határozottság hiányzott belőle, ami játékosként olyan markánsan jellemezte. A kritikus hangokat csak tovább erősíthette az elég gyenge eredményeket hozó felkészülési időszak, illetve egy nem mindennapi baki a Német Kupa első körében. A Preussen Münster ellen tévedésből egy hatodik játékost is pályára küldött az edző a hosszabbításban az engedélyezett ötön felül, ezért pedig ki is zárták a Wolfsburgot a sorozatból. Ugyan az is furcsa, hogy a játékvezető ezt hogyan engedélyezhette, de azért Van Bommelre sem vetett jó fényt.

A rossz előjelek ellenére a zöld-fehérek villámrajtot vettek a Bundesligában. Négy forduló után hibátlanul, mindössze egy gólt kapva vezették a tabellát és sokan már elkezdtek bízni Van Bommelben. Azonban – mint ahogy arra a későbbi események is rávilágítottak – a sikerek nem feltétlenül az ő érdemei voltak. A csapat együtt tudott maradni nyáron, igazából a Glasner-féle kezdő játszott minden mérkőzésen. A mutatott játékot illetően is inkább az osztrák edző hatása érvényesült még, nagyon stabil védekezésből kiinduló gyors kontrafocival kerekedtek felül az ellenfeleken.

 

Van Bommel nem tudta a saját képére formálni a csapatot

A lufi ezek után gyorsan kipukkadt, jött egy nyolc mérkőzésből álló nyeretlenségi széria, ami az edző menesztéséhez vezetett. Az első érvágás Xaver Schlager hosszú távú sérülése volt. A fáradhatatlan osztrák középpályás megkerülhetetlen szerepet játszott a labdaszerzéseknél és az ezt követő villámgyors kontrák elindításában. Időközben Van Bommel is igyekezett minél inkább saját képére formálni a csapatot, azonban ezt nem koronázta siker. Nyilván ebben közrejátszhatott az is, hogy érthető okokból elég nehezen tért el a Glasner-féle sikerrecepttől. A wolfsburgi labdajáratás jellemzően eléggé monoton volt, leginkább abból állt, hogy a védők körbe adogatták a labdát saját térfelükön. A szélen elindított támadásokban sem volt sok fantázia, a két szélsővédő jellemzően egyedül maradt, miközben a támadók bent tömörültek a centrumban. Nem voltak meg a mélységi, vertikális beindulások, amikkel tempó- és pozícióelőnyhöz juthatott volna a csapat, ráadásul a legutóbbi két mérkőzésen már a gólfelelősre, Wout Weghorstra sem számíthattak a társak, miután a holland pozitív koronavírustesztet produkált. Nélküle már az utolsó mentsvárként alkalmazott felívelt labdák is kevesebb sikerrel kecsegtettek.

A másik fő problémának a labdavesztések utáni szervezetlen visszatámadások bizonyultak, ennek a fő oka pedig a labdabirtokláskor felvett rossz helyezkedés volt. A játékosok messze voltak egymástól, a letámadásban kulcsszerepet játszó középső középpályások pedig sokszor túl mélyen kényszerültek segíteni a labdakihozatalokat, ezért nem tudtak időben felérni.

 

A Borussia Mönchengladbach ellen mérkőzésen is többször megfigyelhető volt a széteső csapatszerkezet. Miután a Wolfsburg labdát veszített a támadóharmadban, a játékosok későn és nem elég intenzíven támadták a labdát szerző Denis Zakariát (8). A zöldmezesek szemmel láthatóan csak keresték a megfelelő pozíciót, ennek következtében pedig az első vonalat alkotó négy játékos mögött nagy rés keletkezett. A két középső középpályás túl mélyről indult, így csak későn értek fel a közvetlen letámadáshoz. A labda egy gyors összjáték után végül Christoph Kramerhez (6) került, aki zavartalanul indíthatta a magasan helyezkedő Kevin Mbabu (19) mögé beinduló Breel Embolót (36).

 

Van Bommel nyilatkozataiból is sokszor a teljes tanácstalanság volt leszűrhető, amit kisvártatva természetesen Schmadtke is megelégelt. Az Union Berlin ellen mérkőzés után már nyilvánosan kifejezte nemtetszését a mutatott játékkal kapcsolatban, a legutóbbi – SC Freiburg elleni – vereség után kisvártatva pedig már jött a hivatalos bejelentés az edző kirúgásáról.

 

Összegzés

A legtöbb német sportoldal egy nagy félreértésként említi ezt a gyorsan véget ért kapcsolatot. A csapat a bajnokságban a középmezőnybe csúszott vissza, a Bajnokok Ligája csoportjában pedig sereghajtó, ezek a tények pedig egy szigorú menedzserrel a háttérben gyorsan szakításhoz vezettek Van Bommellel. A Wolfsburg vezetősége azt várta, hogy a hollanddal a csapat egy dominánsabb, kombinatívabb játékstílust tud elsajátítani, azonban ez végül teljes kudarcba fulladt. A legutóbbi mérkőzésekre egyértelművé vált, hogy Van Bommel elvesztette a kontrollt a mérkőzések felett és többnyire csak úszott az árral.

Az új edző kinevezése sem váratott sokat magára. Az a Florian Kohfeldt fogja átvenni a „farkasok” irányítását, aki korábban egy sikeres szezon után végül a Werder Bremennél eluralkodó káosz áldozata lett. Alapvetően ő a dominanciára épít, ami elég szépen vissza is tükröződött a 2018–2019-es szezonban, amikor a brémaiakat kis híján visszavezette az európai kupaporondra. Érdekes lesz nézni, hogy az ő kinevezésével Schmadtke és Marcel Schäfer sportigazgató tudják-e korrigálni a nyáron elkövetett hibát.

Melyik együttes nyeri meg a Bajnokok Ligája 2021/2022-es kiírását?

4,75 – Manchester City

6,25 – Paris SG

5,00 – Bayern München

Ezt a fogadási lehetőséget a Sportfogadás/Labdarúgás/Bajnokok Ligája/Végső fogadások útvonalon keresztül találhatod meg.


Kattints ide és fogadj a Bajnokok Ligája piacaira az Unibeten! Ha ezen a linken keresztül regisztrálsz, most 100%-os befizetési bónuszt és 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz!


Ha értékeled a munkánkat, támogasd működésünket egy kattintással:    Támogatom

Írj hozzászólást