Megragadni az élvonalban – Spezia

Egymást követő második élvonalbeli szezonjára készül a Spezia csapata, amely az évek óta tartó szisztematikus építkezés eredményeképpen jutott fel 2020-ban a Serie A-ba, s nem titkolt célja, hogy gyökeret eresszen az olasz első osztály mezőnyében. A liguriai egyesület volt már olasz bajnok és – legalább – egy közismert edzője is volt az elmúlt években.


(X) Regisztrálj a Büntetőn keresztül az Unibetre, és befizetési bónuszod mellé 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz ajándékba! 


 

ORSZÁGOS BAJNOKI CÍM A HÁBORÚ ÁRNYÉKÁBAN

La Spezia városa Olaszország észak-nyugati részén, Liguriában található, a városról elnevezett öbölben a Ligur-tenger partján. Ebben a városban található az ország legnagyobb hadikikötője, valamint a legnagyobb hadiipari vállalata, az OTO Melara. A Liguria és Toszkána határától néhány kilométerre elhelyezkedő La Speziától nyugatra fekszik a turisták körében festői szépsége révén rendkívüli népszerűségnek örvendő Cinque Terre partvidéke.

A Spezia labdarúgócsapatát 1905-ben hozták létre, azóta több alkalommal újra kellett alapítani a fennmaradás érdekében, 2020-ban pedig elérte újkori története legnagyobb sikerét a Serie A-s feljutás kiharcolásával. Az egyesület az első időszakban kizárólag edzőmérkőzéseket játszott, semmilyen szervezett bajnokságban nem vett részt egészen 1919-ig, amikor a helyi regionális bajnokságba nyert besorolást. Újabb egy évtized elteltével a „sasok” feljutottak az országos másodosztályba, melyet akkor egymást követő hat évben, azóta összességében 27 szezonon keresztül erősítettek.

A második világháború éveiben az együttes a Serie B-ben szerepelt, és ott is legfeljebb az élmezőnyt üldözte. Ennek ellenére részt vehetett a rendhagyó, területi felosztáson alapú 1944-es Alta Italia bajnokságban, melynek az emiliai-liguriai körét a Bologna megelőzésével abszolválta, majd egészen bravúros módon a második szakaszában megnyerte a bajnokságot a Torino és a Venezia maga mögé utasításával.

Ez nem hivatalos Serie A-szezon volt, így a Spezia a Scudetto helyett „csak” egy tiszteletbeli bajnoki címet kapott.

 


Természetesen ez is óriási eredmény volt és joggal lehettek rá büszkék, még annak ellenére is, hogy a háború áztatta időkben a labdarúgás érthető módon háttérbe szorult. A folytatásban képtelenek voltak hasonló eredményeket elérni a hagyományos bajnokságban, továbbra is legfeljebb a másodosztályban szerepeltek, de az ’50-es években visszahullottak a regionális osztályokba, majd évtizedeken át a harmadosztályú mezőnyben versenyeztek.

 

EGYRE FELJEBB A 2000-ES ÉVEKBEN

Az ezredfordulót követően a Spezia egyre stabilabb csapatnak számított a harmadosztályban, majd 2005-ben megnyerte a harmadik vonalbeli csapatok számára kiírt Coppa Italia Serie C-sorozatot. Egy évvel később, miközben Olaszország a világbajnoki címet ünnepelte, a liguriaiak a másodosztályba való feljutás okán lehettek még boldogabbak. Az első újkori Serie B-s idényben a Hellas Verona elleni sikeresen megvívott osztályozón őrizték meg a másodosztályú tagságukat, egy évvel később viszont simán kiestek a mezőnyből, ráadásul az egyesület anyagi csődje miatt visszasorolták őket alacsonyabb osztályba.

A 2008-2009-es idényben az akkor az ötödik osztálynak megfelelő Serie D-ben kezdték újra azzal a Marco Rossival a kispadon, aki később a magyar válogatott szövetségi kapitányaként emelkedett nemzeti hős státuszba hazánkban. Akkoriban, 44 évesen még igencsak zöldfülű trénernek számított. Rossi vezetésével a Spezia – a csoportjában elért második helye után – végül a rájátszásban kiharcolta a feljutást az akkori negyedosztály (Lega Pro Seconda Divisione) mezőnyébe.

Egy évvel később a mestertől elváltak útjaik, a csapat azonban folytatta a menetelést, és az újabb második helyezés ismét szintlépést eredményezett. A 2010-2011-es szezonban harmadikok lettek a harmadosztályban, viszont egy évvel később az újabb harmadosztályú kupagyőzelem mellett a bajnokságban is sikerrel vették a csoportjukat, amely 2012 nyarán újabb másodosztályba való visszatérést eredményezett.

A visszasorolást követően a Spezia tehát négy éven belül három osztályt fellépve tért vissza a Serie B-be.

Ezt követően a Spezia 2012-től 2020-ig egymást követő nyolc idényt húzott le az olasz másodosztályban. Az első évben még „csak” a biztos bennmaradást érték el a 13. pozícióval, a soron következő hét idényben viszont hatszor (!) jutottak be a feljutásról döntő rájátszásba. A hat csapatot foglalkoztató playoff-ba az alapszakasz harmadiktól nyolcadik helyéig bezárólag végző csapatok nyernek besorolást, és a végső győztes a bajnokság első két helyezettjéhez csatlakozva feljut a Serie A-ba. A Spezia tehát rendkívül rutinos playoff-résztvevő lett ezen évek során.

A 2014-2015-ös szezonban az a Nenad Bjelica irányította a csapatot, aki később a Lech Poznan és a Dinamo Zagreb kispadján vállalt munkát, mostanság pedig a Kleinheisler László által repített Eszék csapatának vezetőedzője.

A 2019-2020-as kiírást a harmadik helyen zárva a playoff legjobb kiemeltjeként a Chievo Verona és a Frosinone legyőzése révén sikerrel vették a rájátszás mindkét körét, így történetük során először kipróbálhatták magukat a Serie A mezőnyében.

 

 

 


(X) Köss egy fogadást legalább 3500 Ft értékben egy labdarúgó Bajnokok Ligája, Európa Liga, vagy Európa Konferencia Liga selejtezőre a Fogadásépítővel és jóváírunk neked egy 1500 Ft értékű ingyenes élő fogadást!


 

AZ ELSŐ ÉLVONALBELI SZEZON

Annak ellenére, hogy sokan egy lyukas garast sem adtak volna a Spezia bennmaradására, a feljutást kiharcoló Vincenzo Italiano vezetőedző irányításával a „sasok” kétségtelenül a Serie A elmúlt szezonjának egyik üde színfoltjai voltak. A még mindig csak 43 éves szakvezető legnagyobb sikerét érte el a feljutással és a bennmaradással, így nem is volt csoda, hogy egy nagyobb csapat, a Fiorentina szerződtette őt.

A liguriaiak az elmúlt szezont abból a szempontból is hátrányból kezdték, hogy a stadionjuk felújítása miatt az első hónapokban „albérletben”, Cesenában kellett fogadniuk ellenfeleiket a Stadio Alberto Picco helyett. Ennek ellenére a Spezia rendszerint igazán bátor támadófocival állt elő, és az Udinesét például már az első fordulóban elkapta, és később is akadtak ígéretes skalpjai (a Napoli idegenbeli és az AC Milan hazai legyőzése), de a nagyok közül a Lazio, az AS Roma és a bajnok Inter ellen is szoros mérkőzéseket játszottak.

Sikerült elérniük, hogy az utolsó körök előtt már nem voltak kiesési gondjaik, és végül viszonylag stabilan bennmaradva, a 38 forduló alatt begyűjtött 39 ponttal a 15. helyen végeztek a 20 csapatot tömörítő mezőnyben, megelőzve a három kieső mellett a Cagliarit és a Torinót.

 


 

JÖVŐKÉP

Az új szezonnak tehát már Italiano mester nélkül vághatnak neki, a kispadra az a Thiago Motta ült le, aki eddig edzőként nem sokat bizonyított. A játékosként a Barcelona, az Inter és a Paris Saint-Germain csapataiban is megforduló, még mindig csak 38 éves szakember 2019 őszén a Genoa trénereként kóstolt bele az edzősködésbe, tíz meccs után lapátra tették. A Spezia kispadján győzelemmel debütált a múlt hétvégén az Olasz Kupában a másodosztályú Pordenone legyőzésével.

 

Edzőkeringő a Serie A-ban

 

Az elmúlt idénybeli legjobbakat megtartotta a csapat, így idén is kulcsember lehet a tavaly 11 bajnoki találatig jutó M’Bala Nzola. A 25 éves angolai válogatott csatár Italiano jól ismert játékosa volt, hiszen a Spezia előtt a mester előző állomáshelyén, a Trapaninál is együtt dolgoztak. Ugyancsak ismerős lehet az AS Roma egykori szépreményű csatártehetsége, Daniele Verde, aki a liguriaiaknál kezdi megtalálni a számításait. A szintén a „farkasoknál” nevelkedő Elio Capradossi pedig a Spezia védelmének alapemberévé nőtte ki magát 2018-as megszerzése óta. Természetesen húzóembernek tekinthető a feljutás idején a rájátszásban fontos gólokat szerző ghánai származású szélső, Emmanuel Gyasi, míg Viktor Kovalenko és Ebrima Colley játékjogát az Atalantától vették kölcsön a következő idényre, Giulio Maggiore vagy Martin Erlic révén pedig további tehetséges játékosaik is vannak.

 


A klubot februárban az amerikai üzletember, Robert Platek vásárolta meg, aki egy stabil élvonalbeli gárdát szeretne megteremteni, melynek az alapjait már az elmúlt évek során letették. A Spezia egyesületénél évek óta tartó tudatos építkezésének eredménye, hogy a csapat már biztosan nem csak egyszezonos kirándulást tett a Serie A-ban, és egyáltalán nem kizárt, hogy akár évekre megvethetik a lábukat az olasz első osztályban, ahogyan azt például a Sassuolo tette a 2013-as feljutása óta. Kíváncsian várjuk a folytatást.

 

Ki esik ki a Serie A-ból a 2021/22-es idény végén?

3,50 – Salernitana

4,50 – Spezia

4,50 – Venezia

6,00 – Empoli

Ezt a fogadási lehetőséget a Sportfogadás/Labdarúgás/Serie A/Végső fogadások útvonalon keresztül találhatod meg.


Kattints ide és fogadj az európai kupaporond különböző lehetőségeire az Unibeten! Ha ezen a linken keresztül regisztrálsz, most 100%-os befizetési bónuszt és 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz!


Ha értékeled a munkánkat, támogasd működésünket egy kattintással:    Támogatom


A szerző a Serie B magyar oldal nevű blog szerkesztője, amennyiben az alacsonyabb osztályú labdarúgás aktív magyar nyelvű közösségéhez szeretnél tartozni, alább elérhető a felület közösségi média-profilja:

https://www.facebook.com/seriebmagyar/

Képek forrása: Getty Images

Írj hozzászólást