Mennyit fejlődött Xavival a katari futball?

Rendhagyó módon, idén novemberben veszi kezdetét a világ egyik legnagyobb sporteseménye, a labdarúgó-világbajnokság, ráadásul a történelem során először rendezik a Közel-Keleten a legrangosabb nemzetközi megmérettetést. A katari rendezésű vb-t a szurkolók és az emberi jogi szervezetek is erősen bírálják, hol jogosan, hol jogtalanul, az alábbi írásunkban azonban kizárólag a sportra fókuszálunk és arra, hogy mit tett hozzá az FC Barcelona legendája a katari futballhoz.


(X) Regisztrálj a Büntetőn keresztül az Unibetre, és befizetési bónuszod mellé 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz ajándékba!  


 

A viszonylag fiatal, 1960-ban létrehozott katari labdarúgó-szövetség csak az évtized közepe óta tagja az ázsiai szövetségnek és a FIFA-nak egyaránt, pedig a futball már jóval korábban, a második világháború előtt is népszerű sportnak számított az aprócska területen elterülő országban. Olyannyira, hogy az 1950-es években épült Doha Stadion volt az első futballspecifikus létesítmény az Öböl-menti államokban. Annak ellenére, hogy Katar viszonylag hamar szép sikereket ért el különböző nemzetközi korosztályos tornákon, a felnőttek között alaposan lemaradt a fejlődésben a térség két nagyágyúja, az Egyesült Arab Emírségek és Szaúd-Arábia mögött. Ameddig az említett két ország mind klubszinten, mind nemzeti színekben is Ázsia legjobbjai közé emelkedett, addig Katar elvétve örülhetett nemzetközi sikereknek.

 

Ikonikus pillanat (forrás: thetimes.co.uk/Walter Bieri)

 

Az elmúlt tíz év

Miután 2010-ben Sepp Blatterék Katarnak adták a 2022-es világbajnokság rendezési jogát, óriási erőket mozgósítottak az arabok, hogy egy, a dél-koreaihoz hasonló eredményt érjenek el idén télen, ráadásul a hosszútávú céljuk nem más, mint hogy a térség egyik vezető futballnagyhatalma legyen az alig 2,8 millió lélekszámú félsziget. Ugyanebben az évben kötött megállapodást az FC Barcelona és a Qatar Airways, amivel lényegében bevásárolták magukat az európai futballba és elkezdődött az előkészítése a katari projektnek. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, az esztelen pénzköltéstől gyors eredményeket vártak, ráadásul az Öböl-menti államokra jellemzően gyorsan cserélgették a szövetségi kapitányokat.

2010 óta kilenc szakember ült a válogatott kispadján, még úgy is, hogy a Barcelona akadémiáján nevelkedett és a katari futballpiramist végigmászó jelenlegi szövetségi kapitány, Félix Sánchez 2017 óta vezeti a válogatottat. Ráadásul sikeresen, hiszen 2014-ben az U19-es, majd 2019-ben kisebb meglepetésre a felnőttválogatottat is Ázsia trónjára vezette.

A 2019-es Copa Américán mindössze egy pontot szereztek meghívott országként, de az egyik legszórakoztatóbb futballt játszották a dél-amerikai kontinensviadalon, és az idén nyáron rendezett Arany-kupán elért harmadik helyezés is komoly jelzésértékkel bír. Ugyanakkor a 2021-es évben kiderült, hogy a katariak nem tudnak átlépni saját árnyékukon, hiszen a tavaly játszott mérkőzéseiken nem tudtak komolyabb meglepetést okozni; ugyan legyőzték Luxemburgot, Azerbajdzsánt, Indiát, Salvadort, Grenadát és Hondurast, ez viszont már nem sikerült Portugália, Szerbia, Írország, Panama és az Egyesült Államok ellen sem. Az év végi hazai rendezésű Arab-kupán harmadikok lettek Sánchezék, de azt érdemes megjegyezni, hogy sem Algéria, sem Egyiptom nem tudott a legerősebb keretével elutazni Dohába, hiszen nem számíthattak az Európában szereplő sztárjaikra.

 

Katar először ért fel Ázsia csúcsára (forrás: english.alaraby.co.uk)

 


(X) Fogadj minden nap 3500 Ft értékben a darts világbajnokságra, és minden nap 1500 Ft ingyenes fogadást kapsz ajándékba! Kattints ide és regisztrálj egy számlát!


 

Honosítás, egyre erősebb klubfutball

Sokat támadják Katart, hogy a honosításokkal szeretne nagy eredményt elérni, ugyanakkor, ha kicsit jobban megnézzük a válogatott jelenlegi keretét, máris elnézőbbek lehetünk. Igaz, hogy az Arab-kupára benevezett 23 fős keretből tíz játékos is más országban született, de a legtöbbjük kisgyermekként költözött Katarba és ott is nőtt fel. Kivétel természetesen itt is van: Ró-Ró Portugáliában, Boualem Khoukhi Algériában, Mohammed Muntari Ghánában tanulta a futball alapjait, sőt, az algériai szülőktől származó, de francia állampolgár, Karim Boudiaf is már közel tíz éve futballozik Katarban.

Az egyik legnagyobb előnye a katari válogatottnak, hogy a keret jelentős része a korábban a Xavi által is irányított al-Szaddban játszik. Nem az FC Barcelona legendája az egyetlen sztár, aki megfordult Katar kirakatcsapatában az elmúlt tíz évben: játszott itt többek között a Real Madrid ikonja, Raúl vagy az iráni Ali Daei is. Az nem mondható, hogy az al-Szadd sikertelen lett volna a Barcelona és a Qatar Airways összefonódása előtt, de érdemes egy pillantást vetni a 2010 előtti és utáni évekre.

Az utolsó sikeres korszakot lezáró 2007-es bajnoki címet követően egy évvel később csak a Katari Kupát sikerült megnyernie, majd 2011-ben az AFC Bajnokok Ligáját, de a hazai pontvadászatban csak 2013-ban ért fel a csúcsra. Xavi 2015-ös szerződtetése után pedig látványosan javult az al-Szadd játéka, ez pedig a szerzett és a kapott gólokban is megmutatkozott, a korábbi átlagban plusz 19-es gólkülönbséget felváltotta a plusz 52-es és a megnyerhető 18 helyi sorozatból nyolc alkalommal emelhették a magasba a különböző trófeákat, négy ezüstérem mellett. De Xavi utolsó, játékosként eltöltött évében például 100 bajnoki gólig meg sem álltak, a 22 kapott gólnál pedig csak egyszer kaptak kevesebbet; a tavalyi, veretlenül megszerzett bajnoki címnél mindössze 14 alkalommal kapituláltak – immáron a katalánnal a kispadon.

Neki köszönhetően érkezett a klubhoz Santi Cazorla, André Ayew vagy éppen az algériai válogatott Baghdad Bounedjah is, de Katarba igazolt Javi Martínez, James Rodríguez, Toby Alderweireld, Aron Gunnarsson is. A 42 éves Xavi keresve sem találhatott volna jobb helyet edzői karrierjének beindítására, hiszen egy könnyű bajnokságban, az ország egyik legjobb csapatának kispadján szerezhetett tapasztalatot.

A hazai dominancia mellett ugyanakkor nemzetközi szinten elmaradtak a sikerek, a fejlődés viszont itt is érezhető volt. A 2020-as AFC Bajnokok Ligája a COVID miatt csak ősszel fejeződhetett be, így ezt az évet érdemes fenntartásokkal kezelni, hiszen más eredmények születhettek volna, ha nem a dohai buborékban rendezik meg az elmaradt mérkőzések jelentős részét. Hiába néz ki elég impozánsan a csoportban elért két győzelem az utolsó al-Ain (4-0) és a harmadik helyezett iráni Sepahan (3-0) ellen, a mellette összehozott három döntetlen már kevésbé. A legjobb 16 között a későbbi ezüstérmes iráni Perszepolisz ellen úgy kaptak ki Xaviék, hogy jobban játszottak, de a 88. percben Issa Alekasir góljának köszönhetően végül a perzsák örülhettek.

 

Xavi játékosként és edzőként is sokat tett a katari fociért (forrás: americanpost.news/Karim Jaafar)

 

Tavaly már teljes nyugalomban vághattak neki az ottani BL-nek, és ameddig egy évvel korábban szerencséjük volt a csoportban, addig 2021-ben elpártolt tőlük Fortuna, ismét az irániak miatt. Az első forduló után még bravúrosnak lehetett mondani a Fulad Huzesztan elleni 1-1-es döntetlen, később kiderült, hogy a továbbjutás múlott az elkótyavetyélt két ponton. Hiába győztek utána a jordán BL-újonc al-Vehda ellen és a Fulad elleni második mérkőzésen, a szaúdi al-Nasszr elleni két vereség és a megszerzett tíz pont a csoport második helyére ugyan elég volt, a továbbjutáshoz azonban nem. Érdekesség egyébként, hogy a három katari klub közül kettő is a második helyen végzett csoportjában, továbbjutni egyiknek sem sikerült.

 

Hova tovább?

Az Arab-félszigeten először sikerült hosszútávú futballprogramot elindítani és a katalánoknak hála a türelem is megvan a szakvezetők felé, hiszen, ha valakik, akkor ők tudják, hogy a sikerhez nem elég a pénz, a türelmes szakmai munka sokkal kifizetődőbb. A katariak jól összerakták a programjukat, Félix Sánchezzel a katari focit alaposan ismerő szakember ül a válogatott kispadján, az al-Szaddnál pedig a Barcelonához távozó Xavit honfitársa, Javi Gracia váltotta, aki továbbra is veretlen a csapat kispadján, az pedig különösen nagy fegyvertény lehet majd a télen, hogy a válogatott magja a klubjában is ugyan azt a taktikai képzést kapja. A számításaik bejöttek, hiszen, ha csak a futballról volt szó, Xavi nevének köszönhetően Katar mindig szóba került, az alapokat kétség kívül a korábbi világ- és Európa-bajnok játékos rakta le.

Minden adott tehát, hogy a világbajnokságon a lehetőségeikhez képest jól szerepeljen Katar.

 

Melyik együttes nyeri az Afrikai Nemzetek Kupáját?

6,00 – Szenegál

7,00 – Algéria

7,00 – Egyiptom

Ezt a fogadási lehetőséget a Sportfogadás/Labdarúgás/Afrikai Nemzetek Kupája/Végső fogadások útvonalon keresztül találhatod meg.


Kattints ide és fogadj a nemzetközi foci piacaira az Unibeten! Ha ezen a linken keresztül regisztrálsz, most 100%-os befizetési bónuszt és 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz!


 

Írj hozzászólást