Mi várható Nagelsmann Bayern Münchenjétől?

Augusztus 13-án kezdődik a Bundesliga, így érdemes pillantást vetni a csapatok nyári felkészülésére, átigazolásaira. A rekordbajnoknál a legizgalmasabb változás az edzői poszton következett be. Hans-Dieter Flick viharos távozása után a sokak által körberajongott, még mindig csak 34 éves Julian Nagelsmann kapta meg a lehetőséget, hogy egy sztárklubnál is bizonyíthassa rátermettségét.

Fotó: Alexandra Beier/Getty Images


(X) Regisztrálj a Büntetőn keresztül az Unibetre, és befizetési bónuszod mellé 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz ajándékba!  


 

Amikor április végén megtörtént a hivatalos bejelentés úgy nézett ki, hogy Julian Nagelsmann és a Bayern München házassága az égben köttetett.

Az edzőt már hoffenheimi és lipcsei időszaka alatt is folyamatosan összefüggésbe hozták a bajorok kispadjával – többek között Niko Kovac távozásakor.

Nagelsmann bajorországi születésű – a Münchentől 55 kilométerre, nyugatra fekvő Landsbergben született – és elmondása szerint gyerekkorában nagy Bayern-szurkoló volt. Viszont nem lehet azt mondani, hogy könnyű örökséget vett volna át Flick mindent megnyerő együttesével.

 

Nyugodt hangulatú, de nem gondtalan felkészülés

A vezetőség és Nagelsmann között egyelőre teljes a harmónia. Herbert Hainer klubelnök a fiatal szakember pozitív kisugárzását emelte ki és elmondása szerint rögtön megtalálta a közös hangot a vezetőséggel. Az is csak ezt bizonyította, amikor az Ajax elleni felkészülési mérkőzésen pár szurkoló hevesen bírálta az edzőt az 1860 Münchenhez fűződő múltja miatt – Nagelsmann játékosként és utánpótlásedzőként is szolgálta a városi riválist – a vezetőség meggyőzően kiállt mellette, és elítélte a határokat átlépő szurkolók viselkedését.

Egyelőre senkit sem zavar, hogy a rekordbajnok egy nyeretlen felkészülésen van túl, bár ehhez hozzá kell tenni, hogy az Európa-bajnokság miatt a francia és német válogatottak csak a felkészülés legvégére tértek vissza a nyaralásból. Ennek megfelelően az 1. FC Köln, az Ajax és a Borussia Mönchengladbach ellen az ifijátékosok kaptak lehetőséget, és csak a Napoli ellen játszottak egy félidőt a visszatérő kulcsemberek Robert Lewandowskival az élen. A fiatalok szerepeltetése már csak azért is hasznos lehetett, mert a bajorok a koronavírus okozta nehezebb gazdasági helyzet miatt nem terveznek nagy igazolásokat, főleg azok után, hogy Nagelsmann és a vele együtt Lipcséből érkező védő Dayot Upamecano megszerzése is nem kevés pénzbe került.

Sokan fel is húzták a szemöldöküket, amikor nyilvánosságra került az edző 25 millió eurós kivásárlási ára.

Ennek megfelelően – mint ahogy azt Uli Hoeness és a leköszönő Karl-Heinz Rummenigge helyére lépő Oliver Kahn is kiemelte – a saját nevelésű fiatal játékosok hatékonyabb beépítése is a Nagelsmann felé támasztott elvárások közé tartoznak.

Néhány kulcsjátékos szerződéshosszabbítása is jelentett beszédtémát. A legtöbb hír Kingsley Coman magasabb fizetési igényéről szólt. Ez főleg azok után okozhatott kellemetlenségeket a Bayern vezetőségének, ahogy David Alaba távozott. A francia szélsőért állítólag több angol klub is bejelentkezett, de egyelőre megnyugodni látszanak a kedélyek. Coman szerződése 2023 nyarán jár le, így még elvileg van idő a megegyezésre. Kicsit sürgetőbbnek ígérkezett a megegyezés Leon Goretzkával, mivel a középpályás szerződése 2022 nyaráig érvényes. Goretzka a nyár elején kivárt, mostanra viszont biztató hírek érkeztek a kissé nehézkesen haladó tárgyalásokról. A középpálya másik oszlopos tagjával, Joshua Kimmichhel is jól állnak a tárgyalások, aki a legfrissebb hírek szerint 2026-ig hosszabbíthat.

 

Fotó: IMAGO / ActionPictures

 

Nagelsmann elképzelései

Érdekesnek ígérkezik, hogy Nagelsmann mennyiben fogja megváltoztatni a Bayern taktikai felfogását, főleg azok után, hogy eddigi állomáshelyein elsősorban a gyakori formációváltásai jellemezték. Ezen valószínűleg a bajoroknál finomítani fog egy kicsit. Az ilyen, tradicionális csapatoknál jellemzően egy sztenderd játékstílus figyelhető meg, amely rendszerint egy jól felismerhető alapfelállással párosul.

A Bayernnél az utóbbi években például a 4-2-3-1 számított kőbe vésettnek.

Ha alaposabban is összehasonlítjuk Nagelsmann és Flick elképzeléseit, akkor világossá válik, hogy alapvetően az ő felfogásuk közel áll egymáshoz. Mindketten a dominanciára és a magas letámadásra esküsznek, persze ennek kivitelezésében előfordulnak árnyalatnyi különbségek. Flicknél a letámadás például emberorientáltabb volt, ellentétben a Nagelsmann-féle Leipzigével, ahol a játékosok elsődleges feladata a területszűkítés volt a labda környezetében. Nagelsmann maga is kifejtette, hogy alapvetően hű marad Flick rendszeréhez, de ebből két-három új formációt is szeretne levezetni. Ezzel az a célja, hogy mérkőzés közben csere nélkül is reagálni tudjon az ellenfelek húzásaira. Egyébként is megállapítható, hogy egy adott stílus a formációtól teljesen független. Ugyanúgy lehet támadó felfogásban, dominánsan játszani egy háromvédős rendszerben is mint 4-3-3-ban.

A felkészülési mérkőzéseken utóbbi felállási forma rajzolódott ki, amiből természetesen gyakoriak az átmenetek játékfázistól függően. Támadásépítésnél például sokszor volt megfigyelhető, hogy az egyik szélsőhátvéd – jellemzően a bal oldali, Josip Stanisic behúzott középre a hatos mellé, amolyan hamis szélsőhátvédként. Ez a taktikai fegyver Josep Guardiola müncheni időszakában vált közismertté, majd mostanság a Manchester Citynél is gyakran megfigyelhető. Nagelsmanntól sem áll ez távol ez, Lipcsében Marcel Halstenberg töltött be többször hasonló szerepkört.

Ez a játékelem szorosan összekapcsolódik a fiatal edző egyik alapelvével is.

Ez úgy szól, hogy aki a centrumot uralja, az uralja a mérkőzést is.

Ha a szélső játékosok helyezkedését figyeljük jellemzően nem az oldalvonalat tapossák, hanem egy kicsit beljebbről, kb. tizenhatos vonalával párhuzamosan állnak. Ezt nevezzük a minimális szélesség (minimale Breite) elvének. Ezzel az a legfőbb cél, hogy az átforgatások gyorsabban menjenek végbe egyik oldalról a másikra, hiszen így a labdának kisebb utat kell megtenni, a szélen labdát kapó játékos pedig közelebb helyezkedhet a kapuhoz.

 

 

Itt is megfigyelhető, hogy a két bal oldali játékos Omar Richards (3) és Malik Tillman (40) kissé beljebb helyezkedett és várt a megjátszásra. Középről Thorben Rhein (45) tette ki a labdát Richardsnak, aki továbbított Tillmannak, akinek egész ügyes megindulásai voltak. Az átforgatás gyorsan és hatékonyan ment végbe, a támadás megindult előrefelé köszönhetően a szélsők centrálisabb helyezkedésének.

Ennek a felfogásnak a labda nélküli játékra nézve is megvan a maga hatása, mivel így a játékosok labdabirtoklás során egymáshoz közelebb, horizontálisan egységben helyezkednek. Ebből kiindulva aztán labdavesztéskor zártabban is tudnak visszatámadni. Nagelsmann csapatainál elvárás, hogy a labdát már rögtön, az ellenfél térfelén visszaszerezzék a játékosok úgy, hogy elzárnak az ellenfél elől minden lehetséges passzopciót. A Leipzignél ez hatékonynak bizonyult, mivel az előző idényben csak két gólt kapott kontrából.

Pont ez az a terület, ahol a Flick-féle Bayernnek viszont komoly gondjai voltak.

 

 

A területorientált letámadás jól megfigyelhető volt párszor a Napoli ellen is. Labdavesztéskor a játékosok egymáshoz közel helyezkedtek és azonnal nyomás alá tudták helyezni az ellenfelet.

Érdekes lesz majd figyelni azt, hogy Lewandowskit hogyan sikerül majd az új edzőnek integrálnia az elképzeléseibe. A Leipzignél Timo Werner távozása után Nagelsmann legtöbbször a csatár nélküli játékot választotta, viszont a Bayernnél rendelkezésére áll a világ egyik leghatékonyabbnak számító centere, aki az előző idényben döntötte meg Gerd Müller 40 gólos Bundesliga-rekordját. Az már eddig is látszott, hogy a lengyel nem csak a kapu előtt várja a labdákat, hanem szívesen vesz részt az összjátékban is, ez pedig valószínűleg Nagelsmanntól elvárás is lesz.

 

 

A Napoli ellen Lewandowski (9) többször is közvetlenül a belső védőktől kérte a labdát, itt Tanguy Nianzoutól (23) kapta a labdát. Eközben mögötte a nyolcas pozíciókból Serge Gnabry (7) és Jamal Musiala (42) mélységből befutva kötötte le a nápolyi védőket. Ebből is látszik, hogy a nyolcasok szerepköre kulcsfontosságú a 4-3-3-as rendszerben. Gnabry és Musiala dinamikája sokszor okozott zavart az ellenfél védekezésében.

 

Az előző szituáció folytatása. A labda Gnabryhoz (7) került előre, aki egy kicsit visszalépve kimozgatta Kalidou Koulibalyt (26) a védősorból, ezzel negatív láncreakciót elindítva a védekezésben. Az időközben, a francia védő mögé felfutó Lewandowskira Kosztasz Manolasznak (44) kellett kimozdulnia, ami üres területet eredményezett középen a beinduló Musiala (42) számára, aki elé Benjamin Pavard (5) tálalt remekül.

Természetesen az sem jó, ha Lewandowski túl mélyen visszalép labdáért, hiszen így hiányozhat a kapu előtti jelenléte. Ezt a szerepkört valószínűleg Thomas Müller fogja átvenni, aki továbbra is Goretzkával és Kimmichhel alkothatja a Flicknél rettegettnek számító középpályás triót. Nagelsmann egyértelművé tette, hogy utóbbit ő is a középpályán tervezi szerepeltetni, ellentétben Joachim Löwvel, aki a válogatottban kitette a jobb szélre.

 


(X) Hívd meg barátaidat és szerezz ingyenes fogadást, befizetési bónuszt, illetve bónuszpénzt összesen 75 000 Ft értékben!


 

Kérdések a védősorban

Szemben a támadószekcióval, ahol eléggé kiszámíthatónak tűnik, hogy kikre vár a kulcsszerep, a védők között ez közel sincs így. Főleg azért, mert tavaly is voltak komoly problémái a Bayernnek. David Alaba távozása és Upamecano érkezése alapjaiban forgatta fel a viszonyokat.

Upamecano ugyan támadásépítésben hatékony fegyver tud lenni előre irányuló nyitópasszaival, azonban védekezésben sokszor érthetetlen hibákat követ el. Ez főleg az átigazolásának a bejelentése után vált kellemetlenné, amikor a Leipzigben sorozatosan jöttek tőle a bakik. Ezek a Bayern Münchennél már aligha fognak beleférni. Nagelsmann valószínűleg igyekszik őt beépíteni a kezdőcsapatba, ahol a régi formáját már régóta kereső Niklas Sülével vívhat nagy harcot a helyért. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a 2020 nyarán a Paris-Saint-Germainből elhozott Tanguy Nianzou is több játéklehetőségben reménykedik, akinek az előző idényben sérülések keserítették meg az életét. A felkészülési találkozók alapján úgy néz ki, hogy Nagelsmann bízik a 19 éves franciában, többször is dicsérte a képességeit.

Benjamin Pavard helyzete is komoly kérdéseket vet fel. A francia az Eb-n is csalódást okozott játékával – gondoljunk csak a magyarok elleni mérkőzésre. Viszont megfelelő opció hiányában továbbra is stabilnak tűnik a helye a védelem jobb oldalán, hiszen Bouna Sarr az előző szezonban a rosszul elsült igazolások közé tartozott. A másik oldalon Alphonso Davies helye is megingathatatlannak tűnik, amint visszatérhet sérüléséből. A felkészülési meccseken Omar Richards játszott a helyén, aki következő a szezonban már többször is szóhoz juthat, de az előző idény végén egyre bíztatóbb formát mutató Lucas Hernandez is jogosan pályázik a kezdőcsapatba vagy középen vagy a bal oldalon. Ha Nagelsmann esetleg háromvédős felállásra váltana, akkor halbverteidigerként funkcionálhat Davies mögött, tehát belső védőből szélső védőbe mehet át, amint a kanadai előrefut biztosítani a szélességet.

 

 

Összegzés

Összességében nem lenne meglepő, ha Nagelsmann-nal az átlagosnál egy kicsit döcögősebben indulna a Bayern szezonja, ugyanis időbe telik mire maradéktalanul át tudja adni a játékosoknak az elképzeléseit. Az edzésekről készült felvételeken is látható volt, hogy sokszor mágnestáblával a kezében magyarázta a játékosainak az ideális formációt. Coman is kiemelte, hogy az új edző sokat és gyorsan beszél hozzájuk. Az mindenesetre a Bundesligában a Bayern mellett szólhat, hogy a főbb riválisoknál is edzőváltás történt, így akár náluk is lehet számítani kisebb hullámzásra.

Azt is érdekes lesz figyelni, hogy a Bajnokok Ligájában hogyan fog kinézni a müncheni csapat. Nagelsmann hibái közé tartozott Lipcsében, hogy sokszor indokolatlanul is sok kockázatot vállalt, amit az ellenfelek kíméletlenül kihasználtak – például a nyolcaddöntőben a Liverpool támadótriója is ficánkolt a felkínált üres területekben. A Német Kupa fináléjában is pórul járt Nagelsmann, ahol a Borussia Dortmund kis túlzással már az első félidőben lerendezte a meccset, kihasználva a mérkőzés elejétől fogva mindent egy lapra feltévő lipcseiek hibáit. Drága tanulópénzek voltak ezek a fiatal edzőnek. Münchenben a legmagasabb szinten bizonyíthatja, hogy tanult is ezekből.

 

Ki lesz a Bundesliga bajnoka?

1,20 – Bayern München

8,00 – Borussia Dortmund

12,00 – RB Leipzig


Ha értékeled a munkánkat, támogasd működésünket egy kattintással:    Támogatom

1 thought on “Mi várható Nagelsmann Bayern Münchenjétől?

  1. Sziasztok!

    A cikk közepén látható-olvasható írás eredetileg így szól:
    1.”Dominate the midfiled, dominate the game”
    *urald a középpályát, uralod a játékot(Johan Cruyff)

    2.Nagelsmann még mindig csak egy tehetséges edző, nem sokkal több(talán)
    H.D.Flicknek a cipőjét sem kötheti be, csak ha megengedik neki!

    3.Nagelsmann másokat másol…de szó szerint!
    Egy szezon alatt 5nél több formációt(stratégiát) “kipróbál”, a játékosok sokszor nem tudják “felvenni” a kért utasításokat!(Lipcse korszak)

    4.Kell az újítás de nem ennyire!
    Egy “tini” edző, aki eddig nem nyert semmit…dirigál egy Lewandowskinak, Müllernek, Neuernek stb. Kèsz vicc!!! 🙂

    5.bár türelmesek(lesznek)a Bayernél vele…most leírom SEMMIT nem fog nyerni a Bayernnel Nagelsmann.
    A bajnokicím is semmi, mert ilyen kerettel a 82éves Pista bácsi is bajnok lenne!

    Kiváncsi vagyok a srácra, de nem sok vizet fog megmozgatni!

    (Flick a VB-n, a legjobb 4be viszi a németeket)de csak hallkan “mondom”, ne hogy valaki megfogadja és egy valag pénzt nyerjen.:)

Írj hozzászólást