Michael Carrick: drámai szerep az Álmok színházában

Harmadszor, és alighanem utoljára vezetheti a Manchester Unitedet Michael Carrick; eddig megfelelt Ole Gunnar Solskjaer korábbi segítője. Öröm, mámor, depresszió – a korábbi 34-szeres angol válogatott karrierje tartogatott egy s mást.


(X) Regisztrálj a Büntetőn keresztül az Unibetre, és befizetési bónuszod mellé 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz ajándékba!  


 

„Pont olyan csalódást keltettek ők, mint Ole. Ole megbízott bennük. Nekem bűntudatom lenne a helyükben. Szégyellném magam Ole nélkül folytatni, szerintem nekik is ugyanúgy menniük kellett volna”

 

– reagált kendőzetlen őszinteséggel Paul Scholes a váltásra, azaz hogy miközben egykori játszótársát menesztették, a Solskjaer-stáb maradt. Mit maradt! Michael Carrick egyenesen előlépett, még ha csak ideiglenesen is. Az eddigi vizsgafeladatokat azonban teljesítette.

A Villarreal elleni, létfontosságú BL-találkozót idegenben nyerte meg a United, a Stamford Bridge-ről értékes ponttal utazhatott haza, s mert Ralf Rangnick munkavállalási engedélyének intézése korántsem olyan gyors, mint Jadon Sancho, a harmadik rangadó, az Arsenal elleni összecsapás is Carrické lett.

„Ezzel mégis mi változik?” – tehették fel persze joggal a költői kérdést a United drukkerei az egykori fedezet kinevezését követően, minthogy az edzéseket eddig is a Carrick – Kieran McKenna páros vezette, Solskjaer igazodva a fergusoni módszertanhoz, leginkább csak monitorozta a tréningeket, szinte soha nem maga vezényelte. Carricknek mégis sikerült valamelyest változtatnia, de hogy abban mennyire van benne az érkező Ralf Rangnick keze, továbbra is talány.

Az sem elképzelhetetlen persze, hogy egykor a pályán a támadásokat előszeretettel szervező, szuperintelligens futballista egy másfajta karmesteri pálcával a kezében a saját maga ízlése szerint vezényel. Bár sokáig nem szervezte, hanem befejezte az akciókat.

 

 

Szülővárosa csapatában, az észak-angliai Wallsendben egészen 16 éves koráig középcsatárt játszott, mígnem leigazolta a West Ham United. Akkor soroltatott eggyel hátrébb, a ranglétrán viszont alulra szorult. Ő ugyanis még az a korosztály, aki inasként „szolgált” klubjában.

 

„Híve lennék annak, ha a profi klubokban ma is létezne az intézmény, ha a fiatal játékosoknak végig kellene járniuk a szamárlétrát – mondta majd’ három éve az angliai FFT-nak. – Én sem örültem, amikor azután, hogy az edzést követően épp csak felvettem a vadiúj fehér sportcipőmet, esőben, sárban elküldtek a hiányzó labdát megkeresni, de megtettem. Én még pucoltam a nagyok cipőjét, emlékszem, olyan aprólékossággal, hogy sorban álltak értem a sztárjátékosok, mindenki velem akarta a stoplisát fényesíteni. De kötelességtudatra, alázatra nevelt.”

 

Az hiányzott egyik legvirtuózabb ottani csapattársából, Paolo Di Canióból, akivel előfordult, hogy kiszólt a vezetőedző Harry Redknappnek, cserélje le, mert elment a kedve a játéktól. „Annyira berágott a bíróra, hogy inkább lekéredzkedett”, emlékezett Carrick, aki saját bevallása szerint is nagyon sokat köszönhet a Lampard-nagybácsi Redknappnek, amiért az ugyancsak meglehetősen fiatal Joe Cole-lal, Rio Ferdinanddal és Frank Lamparddal egyetemben rendre esélyt kínált neki Londonban.

 

 

Amikor 2003-ban a West Ham búcsúzott a Premier League-től, utóbbi kettő már nem tartozott a kerethez (ahogy Redknapp sem a klubhoz), Carrick azonban válogatott játékosként is követte az övéit a másodosztályba. Nyilván muszájból is, hanem miután a Crystal Palace ellenében elbukta csapata a feljutást, lépett: a Tottenhambe igazolt. Bár kis híján a Spurs ősi ellenségénél kötött ki.

 

„Olyannyira, hogy teljesen biztos voltam abban, az Arsenalban folytatom. Arsene Wenger a házában fogadott, néhány napig azt gondoltam, az üzlet nyélbe üttetett. Egy pénteki napon találkoztam Wengerrel, vasárnap azonban az Arsenal az akkor tizenhét éves Cesc Fabregasszal a csapatban a Szuperkupában három egyre legyőzte a Manchester Unitedet, szerintem Wenger akkor döntötte el, hosszú távon is megadja az esélyt ifjú spanyol középpályásának. A Spursbe kerültem, de úgy tűnt, az új edző Jacques Santininek fogalma sincs arról, ki vagyok. Kiderült, sokkal inkább a Spurs sportigazgatója, Frank Arnesen akart leigazolni.”

 

A Unitedbe viszont maga Sir Alex vitte, s mint Carick utóbb elárulta, az Álmok színházában semmi egyéb nem érdekelte – se az állandó felhajtás, se a sajtó folytonos kíváncsiskodása, de még csak a magas szurkolói igény sem –, csak az, hogy képes legyen elfogadtatni magát csapattársaival. Azzal a rengeteg klasszissal.

 

 


(X) Minden napra új meglepetés az Unibet adventi kalendáriumával! Kattints ide, regisztrálj egy számlát és nézd meg, milyen meglepetés vár ma rád!


 

Mint anno elárulta, Ferguson ültette el benne a győztes mentalitást, tőle tanulta meg, hogy mindig a legjobbjára törekedjen, hogy lélekben hogyan maradjon erős. Nyilván ez kellett ahhoz is, hogy a 2008-as BL-finálé tizenegyespárbajában oda merjen állni a büntetőpontra letett labda mögé. Berúgta. Az azt követőt Cristiano Ronaldo kihagyta, ám mert a döntőnek hitt tizenegyesnél John Terry, majd Nicolas Anelka is hibázott, a trófea Moszkvából Manchesterbe került.

 

„Az a néhány másodperc, míg odaballagsz a tizenegyespontra letett labdához, borzalmas. Aztán miután belőtted, a kín mámorrá válik” – emlékezett vissza utóbb.

 

Az egy évvel későbbi, FC Barcelona ellen elveszített római finálé után azonban csak a kín maradt. Bánat, gyötrelem, a feldolgozhatatlan csalódás, majd depresszió. Az első Barca-gól előtt az angol középpályás adta el ugyanis a labdát, hiába az egy évvel korábban acélosnak hitt lelkierő, hibáját képtelen volt feldolgozni.

 

„Állandóan ostoroztam magam miatta – öntötte ki a szívét néhány éve a The Timesban. – Nem hagyott nyugodni. Folyton azt kérdeztem magamtól, miért csináltam? A hangulatom egyre csak komorabbá lett, mígnem depresszióba süllyedtem. Nagyon nehéz év következett. Hiába nyertem meg egy szezonnal korábban a BL-t, az egyáltalán nem érdekelt. Nem vigasztalt, semmi jelentőséggel nem bírt. Csak a hibám foglalkoztatott. Nagyon mélyen voltam, teljes letargiában, abból lett a depresszió. Azért gondolom, hogy azt élhettem át, mert ez a fajta kedvetlenség, rossz hangulat folyamatosan gyötört. Előfordult máskor is, hogy egy-egy rosszabb meccs után szörnyen éreztem magam, de azok az érzések elmúltak. Ettől azonban nem tudtam szabadulni. Nagyon furcsa volt. A családomnak sem vallottam meg, a csapattársaimnak pláne nem.”

 

 

A lélek olyannyira sötét bugyraiba tévedt, hogy amikor 2010 nyarán Fabio Capello beválogatta a világbajnoki keretbe, egyetlen porcikája sem kívánta a dél-afrikai utazást. Boldognak kellett volna lennie, de csak arra tudott gondolni, miért nem otthon van inkább a családjával. Saját bevallása szerint is gyengén teljesített abban az idényben, meglehet, csak a neve tartotta a keretben, a válogatott olasz edzői stábja mindenesetre láthatta rajta, fejben valahol máshol jár, mert a világbajnokságon egyetlen percet sem játszott.

Depressziójáról közel tíz év elteltével beszélt először. Addigra persze maga mögött tudta, mi több, abban a majdnem tíz évben mindvégig biztos pontnak számított a United középpályáján. És nem is akárhogyan futballozott. Xavi és Andrés Iniesta is azt találta mondani, két olyan angol futballista akad, aki simán beférne bármelyik spanyol topklubba, nemkülönben a válogatottba: Paul Scholes és Michael Carrick.

Alighanem a különleges játékintelligenciája győzte meg José Mourinhót afelől, érdemes Carricket beválogatnia manchesteri stábjába, a fedezet azóta is az Old Trafford hazai kispadján csücsül – az Arsenal ellen először (és meglehet, utoljára) állhat is akár előtte. Megbízott vezetőedzőként. Mígnem átadja a stafétabotot az újabb megbízott vezetőedzőnek, Rangnincknak. Jól jellemző manchesteri állapotok.

 

 

Persze ez is csak azt mutatja, az elöljárók nem keresgéltek idejekorán edzőt, mindvégig igyekeztek kitartani Solskjaer mellett, azt remélve, ahogy annyiszor, ezúttal is átlendül vele a csapat a holtponton. Eljött azonban az a pont, ahonnan nem volt visszaút. A játékosok nem hittek már benne, nem érezték, hogy taktikailag elég felkészült lenne ahhoz, hogy megtalálja a megoldást a bajokra – Carricknek az átmeneti időben tulajdonképpen sikerült. Átállt a 4–3–3-as, a Chelsea ellen olykor inkább a 4–4–2-es, gyémánt középpályát alkalmazó játékrendszerre; a Villarreal ellen Bruno Fernandest, a Stamford Bridge-en Cristiano Ronaldót nem félt a padra ültetni; a hatosként rendre hibázó Fred Rodriguest feljebb tolta, ahol a brazil futómennyisége, dinamikus játéka sokkal inkább kamatozik, s a csapat letámadása is mindjárt jobban nézett ki. A rendkívüli jelentőségű két mérkőzésen négy pont lett a jutalma – a spanyolok ellen bezsebelt három csoportelsőséget, a Chelsea elleni egy némi megnyugvást ért.

 

„Dicsérhetném a játékosokat, hogy mennyire odadóan készülnek, hogy mennyire bántja őket a helyzet, és mennyire a United sikeréért akarnak dolgozni, és igaz is lenne, de most mindez nem számít – mondta még a Villarreal elleni csatára készülőben. – Csak az számít, mi történik a pályán, a meccsen, hogy a nevünkhöz méltón teljesítsünk, hogy eredményesek legyünk. Nagy felelősséget jelent ebben a klubban játszani, ezért a klubért dolgozni, ehhez kell tartanunk magunkat.”

 

Valahára talán az igazgatói irodákban is rádöbbennek erre.

 

Carrick-ötös

  • 1986 novembere, Ron Atkinson távozása óta Michael Carrick az első angol edzője a Unitednek.
  • A United históriájában Carrick a hatodik megbízott edző: T. J. Wallworth (hivatalosan a klubtitkár volt a 20. század elején), Walter Crickmer, Jimmy Murphy, Ryan Giggs, Solskjaer után. Sir Alex óta tehát már a harmadik…
  • Carrick 11 nagy trófeát nyert a Uniteddel – hárommal többet például, mint a legendás Bryan Robson –, közte öt bajnoki címet. 464 mérkőzésen ölthette magára a klub mezét, azokon 24 gólt szerzett.
  • A Manchester United azóta, hogy leigazolta Ronaldót, tíz bajnokin 20 gólt kapott, miközben a Chelsea azóta, hogy Thomas Tuchelt nevezte ki edzőjének, 32 PL-meccsen 18-at. Nem feltétlenül ezért hagyta ki persze Carrick Ronaldót a kezdőből a Chelsea elleni bajnokin.
  • Victor Lindelöf és Eric Bailly nyolc bajnokin kezdett együtt a Unitedben, 14 gólt kapott azokon az MU, s mindössze egy clean sheetre futotta tőlük. Carrick vezetésével a Stamford Bridge-en kis híján összejött a harmadik.

 

 

Ki nyeri a Premier League 2021/22-es kiírását?

1,72 – Manchester City

3,75 – Chelsea

4,00 – Liverpool

151,00 – Manchester United

Ezt a fogadási lehetőséget a Sportfogadás/Labdarúgás/Anglia/Premier Liga/Végső fogadások útvonalon keresztül találhatod meg.


Kattints ide és fogadj az angol labdarúgás piacaira az Unibeten! Ha ezen a linken keresztül regisztrálsz, most 100%-os befizetési bónuszt és 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz!


 

Írj hozzászólást