A német férfi olimpiai labdarúgó-válogatott kálváriája

A sportvilág csúcsának általában egy olimpiai megméretés számít. A labdarúgásban ez nem így van, sőt egy Európa-bajnokság és egy világbajnokság mellett eltörpülnek az ötkarikás játékok. A férfiaknál csak 23 éves vagy annál fiatalabb futballistákat lehet nevezni – három túlkoros játékos kivételével. A Stefan Kuntz vezette német olimpiai csapat felkészülésére és szereplésére erősen rányomta a bélyegét az a tény, hogy a Bundesliga csapatai – saját érdekeik miatt – nem mutattak túl nagy együttműködést a keret kialakításánál. Elemzésemben rámutatok ezen problémákra és a németek játékára a végül kieséssel végződő csoportkörben.


(X) Regisztrálj a Büntetőn keresztül az Unibetre, és befizetési bónuszod mellé 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz ajándékba!  


 

A 2016-os riói olimpián a Horst Hrubesch vezette német csapat a döntőben a brazilok ellen csak tizenegyesekkel maradt alul, így logikusan a tokiói játékokon az aranyérem volt a cél. Ezen reményeket csak még tovább táplálhatta a U21-s csapat Európa-bajnoki győzelme, főleg, hogy nagyrészt ebből a korosztályból tudott válogatni Stefan Kuntz az olimpiára is.

A jó előjelek ellenére viszont gyorsan tragikomédiába fulladt a németek felkészülése és Kuntznak már az is problémát okozott, hogy egyáltalán elegendő létszámú keretet tudjon elvinni magával a tokiói játékokra.

 

ZAKLATOTT FELKÉSZÜLÉS

A fő problémát a Bundesliga-csapatok érdekei jelentették. Azt tudni kell, hogy az olimpiára – szemben egy Eb-vel vagy egy vb-vel – a kluboknak nem kötelessége feltétel nélkül a szövetségi kapitány rendelkezésére bocsátani a játékosokat. Ezzel a nagyobb mozgástérrel a német klubok pedig éltek is – Kuntz nem kis bosszúságára. A kapitány a felkészülés folyamán sok helyen kesergett azon, hogy igen gyér támogatást kap a keret kialakításánál.

A klubok ellenállásának az oka nyilvánvalóan az volt, hogy az U21-s és a felnőtt Eb után már eleve fáradtan és későn visszatérő játékosokat nem akarták még egy hosszabb időszakra nélkülözni, mert az már a szezonrajtra is jelentős hatással lehetett volna. Persze a koronavírus is közbejátszott abban, hogy ez a három nagy válogatott viadal egy nyárra zsúfolódott össze, hiszen az olimpiát és a felnőtt Eb-t eredetileg tavaly rendezték volna.

Leginkább a Bundesliga élcsapatai zárkóztak el a játékosok elengedésétől. Például az U21-s Eb-győztes csapat kulcsembere, a Bayer Leverkusen 18 éves csillaga, Florian Wirtz sem utazhatott Tokióba klubja döntésének értelmében. Pár héttel a torna előtt tovább nehezítette a szövetségi kapitány helyzetét, hogy Niklas Dorsch és Ismail Jakobs is lemondta a válogatottságot. Előbbi a KAA Gent kulcsembere volt az előző szezonban és bizonyította, hogy annak idején a Bayern München vezetői részéről hiba volt nem hinni benne. Ezek után az U21-s Eb-t nyerő válogatott egyik vezére volt. Az olimpiai távolmaradását azzal indokolta, hogy inkább szeretne akklimatizálódni új együttesénél az FC Augsburgnál. Hasonló volt az indoka Jakobsnak is, ő az 1. FC Kölnt hagyta el az AS Monaco kedvéért. Ha még ez nem lett volna elég, Josha Vagnoman is megsérült, így a helyére új védőt kellett behívni a freiburgi Keven Schlotterbeck személyében.

Az ilyen-olyan okokból otthon maradó játékosok hiányában Stefan Kuntz egy 18 fős kerettel utazott ki Tokióba, amiből hárman kapusok voltak és mindössze 15-en mezőnyjátékosok. Eközben az olimpiára összesen 22 játékost lehetett volna nevezni, viszont 18-nál többen egyszerűen nem álltak rendelkezésre. Kuntz kijelentette, hogy egy százas listája volt a lehetséges játékosokkal. A listán szereplőket és azok klubjait végigtelefonálta és a végére ez a 18 játékos tudta csak vállalni a szereplést. A nem együttműködő klubokat bíráló szövetségi kapitány mellett a Wolfsburg karmestere, a csapatkapitányként kiutazó Maximillian Arnold az önszántukból távolmaradó játékosok hozzáállását nem értette.

„Meg tudom érteni, hogy fontos a felkészülés a klubboknál. Viszont a másik oldalon ezt nem tudom egészen átérezni. Olimpiát egy játékos csak egyszer élhet át” – mondta a középpályás.

A tragikomédiába forduló keretösszeállítást a sajtó a német futball újabb szegénységi bizonyítványának titulálta, mondván, hogy az alapvető érdekellentéteken nem tudtak túllépni a klubok, még annak tudatában sem, hogy normális esetben potenciális arany-, de minimum éremesélyes lett volna a férfi labdarúgó-csapat. Így viszont a csoportból való továbbjutás is kisebbfajta bravúrnak ígérkezett.

A csonka keret vezéreinek a három túlkoros játékos, a már említett Arnold, a Bayer Leverkusen játékosa, Nadiem Amiri és az Union Berlinnél nagyszerű szezont futó és régi formájában tündöklő Max Kruse ígérkeztek, olyan – már a Bundesligában is alapember – fiatalok mellett, mint Arne Maier, Amos Pieper vagy az első számú kapus, Florian Müller. Összességében jó nevek alkották a keretet, de egyszerűen kevesen voltak.

 


 

HELYENKÉNT BIZTATÓ, DE TÚL KIEGYENSÚLYOZATLAN JÁTÉK

A bombaerős, Daniel Alvessel a soraiban felálló brazil csapat ellen kíméletlenül megmutatkozott a német csapat felkészületlensége. A félidőbeli 0-3 még a Nationalelf számára volt hízelgő. A szervezett és magas letámadással játszó Selecao ellen a német támadásépítések teljesen súlytalanok voltak. Elsősorban a németek jobb oldalát támadták, ahol ezáltal Amos Pieper és Benjamin Heinrichs legtöbbször céltalanul előrevagdosta a labdákat. Az előretolt éket játszó Kruse is csak szenvedett a brazil védők között, miután nem volt mélységből befutó ember, aki ellensúlyozta volna a visszalépéseit.

 

A német szélső védőknek is rendre hátul kellett maradniuk, mivel a belső védőket direkten letámadták a brazilok. Ennek következtében elöl a szélső támadóknak, Amirinek (11) és Marco Richternek (7) is kint kellett maradnia, hogy biztosítsa elöl a szélességet, Max Kruse pedig így egyedül maradt középen (10). Heinrichs (2), az ellenfél kapujának háttal állva tette Piepernek (5) vissza a labdát, akit Richarlison (10) remek ütemben támadott meg, így a belső hátvéd zavarában belé vágta a labdát, ami elhagyta a játékteret.


 

A védekezésben a teljes káosz volt az úr Kuntz együttesénél, amelynél itt még nyomatékosabban kiütközött az összeszokottság hiánya. Amint labdát vesztettek, a játékosok állandóan „félúton” voltak és csak loholtak a szélvészgyors brazilok után. Ráadásul jó pár kapitális hiba is becsúszott, elsősorban Piepernél. A Bielefeld védője egyébként is nagyon bizonytalanul mozgott a mérkőzésen. Richarlison, az Everton támadója tarthatatlan volt és az ő mesterhármasával úgy nézett ki, hogy el is dőlt a meccs az első 45 percben. A szünetben viszont Kuntz változtatott. Lehozta a bizonytalan Piepert, helyére pedig beállította a Hertha BSC labdaügyes védőjét, Jordan Torunarighát. Azt a problémát is észlelte Kuntz, hogy elöl Kruse túlságosan egyedül van, ezért szerkezetbeli változtatásokat is eszközölt. Anton Stachot azzal bízta meg, hogy a támadásépítéseknél lépjen vissza a belső védők mellé, így lehetőséget adva a szélső védőknek arra, hogy felfutva biztosítsák a szélességet. Ezzel a szélekről Amiri és Richter is jóval többet mozoghattak be a centrumba, ami sokkal jobban fekszik nekik, elsősorban előbbinek, aki a Leverkusenben is középen játszik. Ő volt a kulcsa annak, hogy Kruse visszamozgásai is hatékonnyá váltak a szünet után.

 

Anton Stach-kal (17) és Arnolddal (8) egy rombuszból építkeztek a németek a második félidőben, közben pedig a bal oldalon a felfutó védő, David Raum (3) biztosította a szélességet, ezzel Amiri (11) a centrumban köthette le a védőket. Kruse (10) így visszaléphetett a brazil csapatrészek közötti üres területbe. Arnold meg is találta a támadót, aki az üresen álló Raum felé kiforgatva fűzte tovább az akciót.


(X) Vegyél részt az ingyenes nyerő széria tippjátékban! Válaszolj helyesen naponta az olimpiával feltett kérdésekre és nyerj ingyenes pörgetéseket és ingyenes fogadásokat!


 

Ugyan a támadójáték még így is távol állt a tökéletestől, mégis sikerült feljönni 3-2-re a kissé elkényelmesedő brazilok ellen. A nagy felzárkózást viszont Arnold vitatható kiállítása derékba törte, így a selecao végül 4-2-re nyert, ezért Szaúd-Arábia ellen kötelező volt a győzelem a továbbjutás szempontjából.

A német csapat támadásban folytatta az első meccsen már megfigyelhető pozitív tendenciát és helyenként szemet gyönyörködtető kombinációkkal törtek át az arabok védelmén. Ezúttal az eltiltott Arnold helyett játszó Eduard Löwen lépegetett vissza a védők mellé. Ragnar Ache pályára küldése is jó húzás volt Kuntztól, a frankfurti csatár remekül kötötte le a védőket és tette tovább a labdákat társainak, de egy az egyben is vállalt áttöréseket, teljesítményét pedig az első félidő végén góllal koronázta meg. A védekezés viszont megint nagyon kusza volt, így a gyors ellencsapásokra képes szaúdiak kétszer is le tudták dolgozni egygólos hátrányukat.

 

Probléma volt, hogy elölről Nadiem Amiriék (11) nem zártak vissza, így hátul nem volt eléggé széles a német védővonal. Raum (3) Szami el-Nadzseire (6) figyelt, így a jobb oldali szélső védő, Szaud Abdulhamid (2) előtt hatalmas terület adódott. Csak az ázsiaiak elhibázott befejezésein múlott, hogy nem került nagyobb bajba a német csapat.


 

Probléma adódott így is, hiszen a 67. percben – hosszas VAR-ozás után – Piepert kiállították, így 2-2-es állásnál emberhátrányban kellett kivívni a létfontosságú győzelmet. Az viszont dicsérte a németek lélekjelenlétét, ahogy erre reagáltak. Magukhoz ragadták a kezdeményezést és egy szöglet utáni fejesből Felix Udokhai talált be. Később a jól játszó Ache eldönthette volna a meccset, de a befejezésnél pontatlan volt. A kínkeserves siker után Max Kruse a tévékamerák előtt, élő adásban kérte meg kedvese kezét, amire később szerencsére igen válasz érkezett, így a német csapat jó hangulatban készülhetett az Elefántcsontpart elleni ki-ki mérkőzésre.

Az afrikaiak ellen a Nationalelf a torna addigi legjobb 30 percével nyitott. Kruse egyenesen sziporkázott az árnyékék szerepkörében, amit Ache játéka tett neki lehetővé. Hol középen szúrta ki a szabad passzsávokat, hol pedig a szélre átlósan kifutva adott lendületet a támadásoknak a 33 éves támadó.

 

Ezen a mérkőzésen Maier (13) segített be a belső védőknek. A 25. percben is ő volt az, aki kitette a labdát a szélre Amirinek (11), eközben pedig Kruse (10) helyezkedését érdemes figyelni. Helyezkedésével lekötötte az elefántcsontparti szélső védőt, Wilfried Singót (6), majd pont akkor indult meg átlósan a szélre, amikor Amiri megkapta a labdát. Tökéletes ütemben tette mindezt, így csapattársától teljesen üresen, de nem lesen kapta a labdát. Beadása pontosan szállt középre Ache (6) fejére, aki végül a felső kapufára fejelt.


 

A németek pechjére nem hozott gólt ez a remek periódus, az elefántcsontpartiak lassan egyenrangú ellenféllé váltak. A német védelem – ahogy fáradtabbá vált – egyre inkább szétszakadt vertikálisan és horizontálisan is. A mély 4-4-2-s visszarendeződés nem feküdt nekik, hiszen ebben a felállásban elengedhetetlen lenne a csapatrészek közötti területek (Zwischenlinienraum) hermetikus lezárása, ami az összeszokottság hiánya miatt nem valósult meg.

 

Maier (13) kilépésével terület nyílt a német középpálya és a védelem között, ahonnan labdát kapva Max-Alain Gradel (15) tudott megindulni és a védelemre vezetni a labdát.


 

Az afrikaiak végül egy bedobás utáni kavarodás után szereztek vezetést a 67. percben Heinrichs öngóljával. A reményt Löwen remekbe szabott szabadrúgásgólja hozta vissza, ami után bármelyik oldalra eldőlhetett volna a meccs. Végül maradt az 1-1, ami a németek korai búcsúját jelentette.

 

A TORNA UTÁN

A kiutazó játékosok hozzáállását nem érhette kritika. Minden tőlük telhetőt megtettek, amit Stefan Kuntz is kiemelt. Ő inkább a korlátozások miatt lesújtó olimpiai légkört bírálta és természetesen újra odaszúrt a keretösszeállítást nagyban megnehezítő német kluboknak. Ezt a Borussia Dortmund vezérigazgatója Hans-Joachim Watzke sem hagyta szó nélkül – a dortmundiak egy játékost sem adtak az olimpiai csapatba.

 

„Egy játékos nem tud egy Eb-t és egy olimpiát egymás után, formahanyatlás nélkül lejátszani. Ez a legjobb szándék mellett sem működik. Nem tudunk mit tenni az időzítés ellen” – fogalmazott a sportvezető.

 

Persze adja magát a kérdés, hogy a játékosok miért nem léptek fel erélyesebben klubjaiknál, hogy olimpikonok szeretnének lenni. A spanyoloknál Pedri González López például egy végigjátszott Eb után utazott ki úgy, hogy klubja, a Barcelona sem tudta visszatartani ettől a szándékától.

Összességében azért hozott jó teljesítményeket is a német csapat.

Támadásban egyre javulóbb tendenciát mutatott a három mérkőzésen, viszont ilyen szűk kerettel – amit a két kiállítás csak tovább szűkített – nem lehetett végig hozni a jó teljesítményt. Max Krusét mindenképp ki kell emelni, aki miután az Union Berlint európai porondig vezette, most az olimpiai csapatnál bizonyult tökéletes vezérnek. Azok után nagy szó ez, hogy pár éve még teljesen elkallódni látszott – köszönhetően kicsapongó életmódjának is. Dicséretet érdemel még Ragnar Ache, aki az Eintracht Frankfurtnál szinte a teljes idényt kihagyta sérülések miatt, viszont most megmutatta, ha egészséges, lehet vele számolni, de azért a helyzetkihasználásán még nem ártana javítani. David Raum a másodosztályból feljutó Greuther Fürthből került be a válogatottba azok után, hogy balhátvédként 15 gólpasszt osztott ki a Bundesliga 2-ben. Az olimpián az egész bal oldalt képes volt befutni és bizonyította, hogy az őt leigazoló TSG Hoffenheim nem véletlenül vetett rá szemet.

Írj hozzászólást