St. Pauli, ahol a futball nem a pénzről szól

Legújabb sorozatunkban olyan futballklubokat mutatunk be, amelyek bizonyos értelemben kilógnak a mai modern labdarúgásból, etnikai, kulturális, politikai vagy egyéb okok miatt. A második részben a hamburgi FC St. Pauli következik, ahol a lelátón jól megférnek egymás mellett a punk, az anarchista, a meleg, a bevándorló, de még keresztény családok is!

HAMBURG, GERMANY - SEPTEMBER 19: The teams of St. Pauli and Hamburger SV are seen prior to the Bundesliga match between FC St. Pauli and Hamburger SV at Millerntor Stadium on September 19, 2010 in Hamburg, Germany. (Photo by Joern Pollex/Bongarts/Getty Images)


(X) Regisztrálj a Büntetőn keresztül az Unibetre, és befizetési bónuszod mellé 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz ajándékba!


 

Valószínűleg kevesen tudják, de Németország egyik legforgalmasabb kikötővárosában található az ország egyik legidősebb sportklubja, a ma is létező Hamburg-St. Pauli Turnverein. A klubot 1862-ben alapították, nevét pedig a majdnem kétmillió lakosú város egyik kerületéről kapta. A kezdeti időkben nagy népszerűségnek örvendett a sportegyesület, hiszen a 19. század második felében a torna számított a „sportok sportjának”, különösen a tehetősebb, jómódúbb állampolgárok körében. A labdarúgást csak jóval később, 1907-ben kezdték el űzni a St. Paulinál, ráadásul ekkor még nem indultak hivatalos sorozatokon, csak három évvel később, 1910-ben csatlakoztak az Észak-Német Labdarúgó-szövetséghez, ahol az első hivatalos mérkőzésüket 1911-ben játszották, majd 1924-ben hivatalosan is kiváltak az egyesületből és megalapították a St. Pauli Football Clubot.

 

Egyszer fent, többször lent (Forrás: ndr.de)


 

A klub történelme során szinte mindegyik osztályban járt már. A kezdeti időkben az első és a másodosztály között járt, a liftezésnek pedig a náci hatalomátvétel és a második világháború vetett véget. 1935-ben a megszűnés szélére sodródott a klub, mert az akkori elnök, Wilhelm Koch nem volt hajlandó átadni a vezetést a náci pártnak, majd 1937-re már annyira tarthatatlan lett a gazdasági helyzet, hogy a túlélés érdekében kénytelen volt meghozni ezt a döntést. Kochot akkor eltávolították az elnöki székből, de 1947-ben visszakerült a klub élére, és 22 éven át, egészen haláláig irányította a St. Paulit.

A második világháborút követően az egész város, és vele együtt a csapat pályája is szinte teljesen megsemmisült, az újjáépítés pedig rengeteg pénzt és időt vett igénybe. Köszönhetően azonban egy bizonyos Karl Millernek mind a klub, mind a városrész új életre kelt. A tehetős családból származó, a pálya közelében jól menő hentesboltot üzemeltető Miller család rengeteg pénzt áldozott a klub felemelkedésére és számos játékost csábítottak el a csapathoz. Noha a jelenlegi stadion a Millerntor nevet viseli, ezt nem a megmentőről kapta, sokkal inkább a közelben lévő Millerntor-kapuról. Külön érdekesség, hogy ez a stadion korábban a már említett Wilhelm Koch nevét viselte több, mint 30 éven keresztül, azonban szurkolói kezdeményezésre 2007-ben megváltoztatták azt, miután kiderült, hogy Koch a saját és családja életét megóvva belépett a náci pártba a háború idején.

1950-től kezdve az 1970-es évekig nem igazán tudott megragadni egyik ligában sem a St. Pauli, az elsőosztálytól kezdve megjárta a regionális ligákat is.

A sors (és a futballbiznisz) különös fintora, hogy a klub első Bundesliga-szezonjának „köszönhető” a legnagyobb hanyatlás is, amely ehhez az időszakhoz köthető. A regionális ligában eltöltött 14 keserű évet követően a klub 1974-ben megérkezett a profik világába, miután feljutott a Bundesliga 2-be. Miután az első két szezonjában is sikerült elkerülnie a kiesést, a megerősített kerettel 1977-ben, történelme során először, kiharcolta a feljutást a legjobbak közé.

Annak ellenére, hogy az első meccsét hatalmas meglepetésre megnyerte a St. Pauli a Werder Bremen ellen, a klubot hamar visszarántotta a földre a valóság: a Bayern Münchentől 4-2-re kapott ki a hamburgi csapat, az Eintracht Braunschweig ellen 1-0-ra, a Saarbrückentől pedig 4-0-ra kapott ki. Hiába volt ugyan az ősi rivális Hamburger SV elleni 2-0-ra megnyert rangadó (1977. szeptember 3.), a történelmi mérkőzést követően nehezen jöttek az eredmények és a pontok a csapat számára, amely így egy év után búcsúzott a legjobbaktól.

Annak ellenére, hogy a St. Pauli a hatodik helyen fejezte be a Bundesliga 2 1978–79-es szezonját, megvonták tőle a profilicencet anyagi gondok miatt és a harmadosztályba sorolták. Ezt követően többévnyi liftezést, vegetálást követően sikerült újra stabil alapokra helyezni a klubot, köszönhetően többek között a különleges szurkolótáborának.

 

Az igazán színes lelátói élet (Fotó: Frank Peters)


 

A 2000–2001-es másodosztályú szezonnak az egyik potenciális kiesőként vágott neki a St. Pauli, ennek ellenére mindenkit meglepett, hogy az idény végén feljutott a Bundesligába. Nem is lett volna St. Pauli a St. Pauli, ha az új évezredet nem a klub „hagyományainak” megfelelően kezdi. A csapat kiesett az élvonalból, majd a Bundesliga 2-ből is, majd négy éven át csak a harmadosztályban szerepelt, tette mindezt hatalmas adósággal. Nem csak a szponzorok, de a szurkolók hiánya sem segített a klubon, pedig már az 1980-as években komoly élet volt a Millerntorn lelátóján.

Ebben az időben Németország nyugati felén egyre-másra bukkantak fel szélsőjobboldali csoportok a lelátókon, különösen a városi rivális, Hamburg SV szurkolói szereztek maguknak kétes hírnevet, főleg akkor, amikor Molotov-koktélokat dobáltak a Millerntorn közelében olyan házakra, ahol a St. Pauli szimpatizánsai laktak.

Annak ellenére, hogy a HSV az 1980-as években élte fénykorát, sok futballrajongó (leginkább a szélsőséges HSV-szurkolók miatt) inkább délre, St. Pauli kerülete felé vették az irányt. A csapat stadionjában már ekkor sem volt helye a fasiszta jelszavaknak és a huliganizmusnak, többek között a lelátókon helyet foglaló fiatalabb korosztálynak. Így jöhetett létre amolyan ellenpólusként egy erősen baloldali, kommunista eszméket is valló lelátói élet a St. Pauli stadionjában, amire különösképpen a csapat vezetősége is folyamatosan nyitott volt.

Miután az ezredfordulóra a baloldali szurkolók jelentős része „kiöregedett” a stadionokból, nem sikerült megfelelő utánpótlást találni a helyi patrióták körében, akik ekkor már inkább azt a Hamburger SV-t választották, amely ugyan a fénykorától már messze volt, de még mindig sokkal sikeresebbnek számított, mint a harmadosztályú rivális, ráadásul az évezred elejére megszabadult a szélsőjobboldali nézetek valló szimpatizánsaitól is.

A kerületben korábban kezdődő, de a 2000-es évek közepére viszont már az aranykorát élő mozgalmak, mint a nonkonformista, neoliberális eszméket is valló anarchisták és punkok önmaguktól kezdtek el szerveződni a klub körül, a St. Pauli azonban így sem tudott a harmadosztályban néhány ezer szurkolónál többet megmozgatni. Ekkor már látni lehetett azokat az irányvonalakat, amik a mai napig meghatározzák a klub identitását. Az egyesület és szurkolóik megtalálták egymással a közös hangot, köszönhetően többek között a 2003-ban elnöknek választott Cornelius „Corny” Littmann-nak, aki a klub működését teljesen piaci alapokra helyezte, de a szurkolókkal egyeztetve megőrizte a St. Pauli identitását is.

 


(X) Használd a fogadásépítőt és köss kombinált fogadást egy adott mérkőzésen belül több piacra az Unibeten! Gondolod, hogy gólzápor lesz a meccsen? Esetleg a hazai csapat sarokba szorítja a vendégeket és sok szögletre számítasz? Vagy a bíró bőkezűen fogja osztogatni a lapokat a mérkőzésen? Add hozzá fogadószelvényedhez az összes ilyen opciót vagy akár még többet, hogy a legjobb kötésben fogadhass, hatalmas kifizetési lehetőségekkel.

 


 

A harmadosztályban szereplő csapatnak előbb többféle gyűjtést szerveztek, több felkészülési mérkőzést rendeztek, például a Bayern München ellen, a meccsek bevételét pedig teljes egészében a St. Pauli kapta meg. A csapat megmentése érdekében készíttetett pólók eladásából közel egymillió euró folyt be a klubkasszába, pár hónap alatt pedig annyi pénz gyűlt össze, hogy ki tudták fizetni az évek alatt felhalmozódott tartozásukat. A St. Pauli nevével ellátott ajándéktárgyak, mezek és egyéb ruhadarabok eladása később sem szűnt meg, sőt, mára már igazi brand lett a halálfejes logóval ellátott termék, hiszen nemcsak a klub shopjában lehet találkozni a St. Pauli nevével, de egyéb webshopokban is, többek között Magyarországon is lehet ilyet találni. Ez azonban sok szurkolónak nem tetszik, hiszen ellentmond az általuk képviselt baloldali, kommunista elveknek, a mai, piaci alapokon működő labdarúgásban azonban lehetetlen lenne ezek nélkül a bevételek nélkül fennmaradni.

 

 

(Forrás: footballparadise.com)


 

A két fél tökéletes harmóniáját mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a 2007-es stadion névváltozáskor okiratba fektették, hogy a klub soha nem értékesíti stadionjának nevét, örökre megtartva ezzel a Millerntorn nevet, de legalábbis előbb lesz elnevezve egy klub legendáról, mint egy biztosítótársaságról. Ezen felül többször is gyűjtöttek a szurkolók a nehéz helyzetben lévő bevándorló családoknak, olyanoknak, akiket az Angela Merkel által vezetett német állam kiutasított volna, de rendszeresen hangot adnak nemtetszésüknek a német és az Európai Unió bevándorláspolitikája ellen. Karöltve a klub vezetőségével, a helyi LMBTQ-közösség egyik arca lett a St. Pauli, olyannyira, hogy a lelátókon több tag is meghatározó szerepet tölt be, így pedig nem csak a közéletben, de a stadionokban is kiállnak a melegek jogaiért, ráadásul a jelképüknek számító szivárvány színkombináció a klub címerében is helyet kapott az idei garnitúrában. Ennek tudatában pedig nem nehéz megérteni, miért van szerte a világban 11 millió szurkolója a kiscsapatnak.

A St. Pauli az évek során több lett, mint egy átlagos klub, a saját identitásával irányt mutat(na) az arab, amerikai és kínai pénzekből élő kluboknak, ahol valamikor régen saját eszméiket követték, mára azonban a minél több pénz lett a fontos. Hamburgban több, mint 20 éve megmondták már: „Soha többé fasizmust, soha többé háborút. Soha többé harmadosztályt!”

Írj hozzászólást