Az Inter kétarcúságának okai (II. rész)

A kétrészes írásomban részletesen vizsgálom az Inter idei teljesítményét, a hazai és az európai versenyképességét illetően. Az első részben a bajnoki címet elősegítő legfontosabb szempontokat vettem sorba, a mostani részben pedig az európai versenyképesség vonatkozásában vizsgálom az Inter kettősségét.


(X) Regisztrálj a Büntetőn keresztül az Unibetre, és befizetési bónuszod mellé 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz ajándékba!


 

A 19. scudetto – Az Inter bajnoki címének vizsgálata (I. rész)

Az Internazionale teljesen megérdemelten nyerte el a scudettót, azonban Európában ismét csalódást keltő módon teljesített. Utolsó lett BL-csoportjában és még az Európa-ligában való folytatásról is lemaradt.

Novemberi elemzésemben részletesen kifejtettem azokat a szakmai korlátokat, amelyek ehhez vezettek, és amelyeken Antonio Conte rugalmatlan hozzáállása miatt a mai napig nem képes változtatni. A taktikai oldalát ennek a kérdéskörnek már megvilágítottam akkor, most pedig ennek a kettősségnek az okait tovább boncolgatom. Eddig miért nem volt képes versenyképes futballt felmutatni a Bajnokok Ligája sorozatában az Internazionale Conte irányítása alatt?

Ahhoz, hogy átfogó képet kaphasson az olvasó, bevezetőként idézek korábbi munkámból:

„Európában a nyílt futball a kifizetődő, miközben a Conte-féle játékrendszernek (3-5-2, 3-4-1-2) komoly korlátai vannak, ahol a belső középpályások legfeljebb alkalmi távoli lövésekkel vagy a sokkal inkább kamatoztatott és e rendszerrel elősegített mélységi beindulásokkal veszélyeztetnek az ellenfél büntetőterületén belül.

A játékrendszer legnagyobb hiányossága, hogy korlátozza egy csapat kreativitását és sokszínűségét, ugyanakkor decentralizálja a középpályássor magját adó kreatív futballisták támadásbefejezésben való szerepét.

A 3-5-2 lehetőséget ad arra, hogy a két szélső középpályás védővonalba történő beékelésével teljesen elzárja ellenfele elől a területeket, és megfelelő létszámfölényt biztosítson egy esetleges labdaszerzéshez. Ugyanakkor védekező fázisban az ötvédős rendszer egyik hátránya, hogy túlságosan hátul történik a labda visszaszerzése, ezért a támadást nagyon mélyen kezdik szervezni. Ebben a játékhelyzetben a középpályássor nem képes mélységből megbontani, széthúzni az ellenfél védelmi vonalát. Létszámfölényt pedig egyáltalán nem sikerül kiharcolni az ellenfél térfelén.”

Ezért is szükségesek a labdavisszaszerzést követően az azonnali, támadókra felívelt labdák, hiszen ilyenkor a támadók „tolják fel” az egész együttest.

A szurkolók körében felvetődik a kérdés: ha ez így van, akkor az olasz edzők mit nem vesznek észre az Interen, amikor elemzik a játékát? (Idézem Fekete András kérdését.)

Egyfelől: nem lehet általánosítani. Az Inter az idei szezonban több mérkőzésen került gondba olasz csapatokkal szemben is. Az udinei döntetlen és mutatott statikus futball egy a centrális területeket jól záró, de nem kiemelkedően teljesítő ellenfél ellen, vagy akár a bajnokság hajrájában a fizikálisan és mentálisan is egyre jobban fáradó Inter pontvesztései is jól példázzák ezt.

Amikor az ellenfelek felállt védelemmel elzárják a területeket, ennek következményeként az egyébként is statikus, előre kodifikált, a kreativitást korlátozó támadójáték nem hatékony. Másfelől az Inter számos alkalommal szenvedve nyert a bajnoki találkozókon kisebb nevű és játékerővel bíró ellenfeleivel szemben. Ezeken a találkozókon ugyanis nem mindig a csapatjátéknak köszönhetően győzedelmeskedett Conte legénysége, hanem az individuális képességek teremtettek különbséget a felek között. Sokszor a Nerazzurri erősebb játékoskeretének és e futballisták egyéni villanásainak, kvalitásainak, megoldásainak köszönhetően.

A különbség ugyanis ott szembeötlő, hogy amíg Európában az ellenfelek többsége nyílt játékra törekszik és felvállalja az egy az egy elleni szerepeket, addig Olaszországban alacsonyabb intenzitásban futballoznak, és nem késztetik nyílt játékra ellenfelüket: ez a hozzáállás egyenesen a tradicionális, biztonságra törekvő talján futball sajátja.

Bár olyan szakvezetők, mint Gian Piero Gasperini vagy Roberto de Zerbi egészen más hitvallást képviselnek, de az Inter a bajnoki címre versenyképes kerettel állt ki hazai ellenfeleivel szemben és ez döntő faktornak és előnynek bizonyult.

Az Internazionale akkor van elemében (és ez az, ami feküdt a számára az AC Milan elleni, bajnoki siker szempontjából kiemelt fontossággal bíró feburár 21-i összecsapáson a 3-0-s győzelme alkalmával), ha játszhatja a neki leginkább fekvő futballját.

Magyarul: Conte átengedi a területet a sokszor kreatívabb ellenfelei számára (Sassuolo, Atalanta, AC Milan) és másodkézből az ellenfél fellazuló és sebezhető védelmét a csatáraira fellőtt labdákra építve támadja. Ennek köszönhetően érvényre tudja juttatni a gyorsan felfejlődő támadásokat építő labdarúgóinak kombinatív megoldásait, amelyek a felállt védelem ellen nem működnek, mert nincs területük hozzá, mert a játékrendszer nem teremti meg a játékosok számára a feltételeket a kombinatív támadásépítéshez.

 


Európában is csak akkor működik ez a terv, ha az ellenfél hasonló viselkedésmintát mutat, mint a Milan tette azt idén az említett Derby della Madonninán és/vagy ha az Inter szerzi meg a vezetést. Nem véletlen ez sem, hiszen Conténál valóban minden előre le van játszva. Conte minden edzőnél jobban és tudatosabban épít erre, ugyanis létfontosságú az együttese számára az első rúgott gól megléte a fentebb elemzett játékstílus és viselkedésminta alkalmazásához.

E minden egyes, rendkívül technikás módon kivitelezett labdakihozatal egy unalomig begyakorolt automatizmus, ahol a játékosok pontosan tisztában vannak azzal, hogy mikor hova helyezkedjenek. Példa erre a Milan elleni második gól, vagy az FC Barcelona elleni alábbi labdakihozatal.

 

 


(X) Az Unibeten immár statisztikai adatokra is fogadhatsz! Tedd meg a tétedet a topligás és BL-mérkőzéseken lövésekre, kaput eltaláló lövésekre, lapok vagy lesek számára!


 

 


Valójában itt mutatkozik meg az az elképesztő, európai szinten is meglévő potenciál, amely bizonyítja, hogy a statikus támadófutball ellenére az Inter képes szemet gyönyörködtető kombinációkkal, villámgyorsan támadást építeni. Éppen ez az, amit egy más szemléletet követő szakvezetővel sokkal inkább felszínre hozhatna az Inter, hiszen kivételesen kreatív játékosai vannak.

Másik probléma, hogy abban a pillanatban, ahogy az ellenfél képes nagyobb nyomást, játékerőt és változtatást belevinni a mérkőzés menetébe, az Inter nem képes váltani. Nincs B opciója és nem kellően hatékony a nyílt játék felvállalásában, sokszor fizikálisan is felőrlődik (lásd két éve a BL-ben az FC Barcelona és a Borussia Dortmund 0-1-ről 2-1-re, és 0-2-ről 3-2-re való fordítását).

Itáliában nem találkozik hasonló ellenfelekkel és hasonló módon kifejtett intenzív futballal, így legrosszabb esetben is döntetlenszagú meccset bír játszani és erősebb játékoskeretének köszönhetően képes kontrollálni a találkozók túlnyomó többségét.

Ahogyan a mostani szezon végén saját szemünkkel tapasztalhattuk, egyre kevesebb átütő erő maradt a csapatban a kisebb nevű ellenfelek ellenében is, pontokat is hullajtott az együttes, miközben hosszú hónapok óta nem terheli nemzetközi elfoglaltság.

Ideig-óráig az említett Dortmund elleni idegenbeli mérkőzésen is jól teljesített az együttes, de amikor a németek képesek voltak nagyobb nyomást gyakorolni és nagy iramú találkozóra késztetni az Intert, ellenük sem volt képes váltani az Inter, mert egydimenziós a játéka.

Az említett Dortmunddal, az idei BL-sorozatban az Intert Milánóban egyértelműen felülmúló Real Madriddal vagy a Barcelonával ellentétben, a hazai pontvadászatban éllovas ellenfelek nem képesek a fenti három külföldi klub által mutatott intenzív, ellentmondást nem tűrő futballt felvonultatni az Interrel szemben. Magyarul: Conte együttese a kevésbé sokszínű játéka ellenére hazájában kiemelkedő játékoskerettel és erővel bír (egy-két együttes veheti csak fel vele a versenyt), Európában azonban ez nem mutatkozhat meg a fentebb citált nemzetközi ellenfelekkel szemben. Többségük játékoskerete ugyanis vagy nem gyengébb (sőt többüké erősebb), vagy ha az, akkor is nyílt futballt játszanak a legtöbb esetben, és nemzetközi szinten tapasztaltak vagy tapasztaltabbak.

 


Kisebb európai ellenfelek esetében: Európában általában más filozófia, játékkultúra, szellemiség és pályán mutatott viselkedésminta jellemez egy kisebb nevű ellenfelet, és azok játékosait, akik kellően bátrak is.

Itáliában a csapatok többsége automatikusan visszazár saját térfele közepére az ellenfél támadásépítésekor, de az európai ellenfelek nem, kevesebb időt hagynak gondolkodni, és ez nem ízlik az Internek. Erre tökéletes példa volt az európai topklubnak nem nevezhető Slavia Praha milánói vendégjátéka. A csehek szorosan elzárták a területeket védekezéskor, így elvették az Inter kevés, támadásban hatékony fegyverét, miközben agresszíven letámadták a hazaiak labdatartó játékosait.

Az Inter ugyanúgy megszenvedett hazai pályán a Slavia ellen, mint Conte Juventusa többek között az FC Köbenhavn ellenében annak idején. A mérkőzés után Conte éppen ezt a viselkedésmintát emelte ki nyilatkozatában: 

 


Az idegenbeli mérkőzésen aztán azt tapasztalhattuk, hogy az Inter könnyedén rúgott egy hármast (plusz egy lesgólt) a Slaviának. Miért? Mert a játék képe megváltozott. Prágában a hazai csapat támadásra volt ítélve, magasan tartotta védelmi vonalát, ez kedvezett Romelu Lukakuéknak, magyarul kedvenc futballjára volt lehetősége Conte együttesének, ami sikeres is volt. Lukaku gólja ezt bizonyítja:

 


Döntő az Európa-ligában

A 2020-as Európa-liga döntőjébe jutás mindenképpen dicséretes teljesítmény volt Conte együttesétől. A döntőbe vezető út azonban akkor is egy BL-csoportbeli harmadik helyezésnek és kiesésnek volt köszönhető. Az Európa-ligában az Inter játékoskerete pedig a Serie A idei mezőnyében tapasztaltakhoz hasonló módon az átlagnál erősebb volt. Az ellenfelek a Ludogorec Razgrad, a Getafe CF, a Bayer Leverkusen és a Sahtar Donyeck voltak, nem pedig a fentebb említett Dortmund, Real Madrid és többiek, akikkel fel kívánja venni a versenyt az európai élmezőnyben.

Conte a bajnoki cím elhódításával kapcsolatban az elmúlt héten úgy nyilatkozott a La Gazzetta dello Sportnak, hogy a bajnoki siker a taktikai érési folyamatnak köszönhető. Conte a siker legfontosabb összetevőjét abban látja, hogy együttese taktikai értelemben képes értelmezni a mérkőzések menetét, és a szerint alkalmazkodni. Ez valóban így van, de némiképpen az állítással lehet vitatkozni, hiszen ahogyan korábban említettem, valójában nem működött az eredetileg elképzelt változtatása, és a szezon során végül egy-egy új játékelem beépítése mellett visszatért a korábban alkalmazott játékrendszeréhez. Ahogyan a La Gazzetta dello Sport szaktekintélye Alberto Cerruti is említette a vele készített interjúmban, Conte szakmailag korlátolt.

Az egyes bajnoki sikerei megerősítik őt az igazáról, ahelyett hogy tovább építené együttesének futballját. A fenti nyilatkozata tökéletesen példázza mindenkori elgondolását, és itt jön képbe Ivan Perisic szerepe.

A szakember nyilatkozatában kifejtette, hogy Perisic az elmúlt évben nem volt hajlandó az általa kért taktikai elemek maradéktalan végrehajtására és ezért kellett távoznia, miközben idén már sokkal több akaratot vélt felfedezni rajta és betartotta az utasításokat:

„Ha egy játékos nem áll a szakvezető rendelkezésére, az edző a világ összes ötletével bírhat, ha képtelen azt alkalmazni a játékosával”.

A horvát futballista példája tökéletesen tükrözi azt a rugalmatlanságot, amely Contét jellemzi, és amely akadályozza saját együtteseinek nemzetközi előmenetelét. Perisicet egyfelől lehet kritizálni, és van is igazság abban, amint Conte említett. Ha egy szakvezető úgy érzi, hogy a befektetett energia és munka nem térül meg egy kétségtelenül kivételes képességekkel megáldott, de az olasz futballkultúrába nehezebben beilleszthető játékosában, akkor valóban helyes döntés őt kölcsön- vagy továbbadni. De a szakvezető kijelentései egyoldalúak. Szó sincs arról ugyanis, hogy Contét idézve az „edző a világ összes ötletével” bírt volna.

 

Miért?

Az általa alkalmazott merev futballban a horvát játékos kezdetekben nem volt képes kibontakozni, és egy szakvezetőnek feladata kell, hogy legyen a legkreatívabb játékosait beépítenie az együttesbe. Felszínre hoznia annak erősségeit, nem pedig korlátozni azok kibontakozását. Conte nyilatkozata azt sugallja, hogy a játékos a hibás, ha nem képes teljesíteni a szakvezető kéréseit. Ez azonban egy leegyszerűsített, egyoldalú megközelítés.

A nemzetközi porondon sikeres szakvezetők pedagógiai érzéke rengeteget nyom a latba ahhoz, hogy minél több kreatív futballistájukat egyszerre tudják szerepeltetni és felszínre hozzák a bennük lévő tartalékokat, lásd Carlo Ancelottit vagy akár Massimiliano Allegri pedagógiai érzékét.

Conte az általa erőltetett rendszeren kívül nem igen próbált mást játszatni együttesével, leszámítva az átmeneti 3-4-1-2-vel való próbálkozását, de annak az elképzelésnek is az alapkövei a 3-5-2-ből eredtek. A kényelmetlen feladatokkal megbízott Christian Eriksen vagy Perisic számára nem ízlik az effajta futball. A szakvezető nem is törekszik egy rugalmas játékrendszerben érvényre juttatni erősségeiket, hanem a játékost okolja, ha az általa megformált, egyetlen hadrendben nem teljesít jól. Bajnoki cím ide vagy oda, hiszen a BL-ben elért eredmények nem igazolják Contét.

Arról nem beszélve, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben nem könnyen tud vásárolni Perisiceket az Inter. Ne feledjük azt sem, hogy a horvát játékos a vb-döntőben gólt szerzett, tavalyi „száműzetése” idején pedig BL-t nyert azzal a Bayern Münchennel, amelyről nem állítható, hogy nem képviselt volna domináns futballt.

 


Bár Perisic megsérült a Bayernnél, visszatérését követően fontos szerepet töltött be az együttesben: a Német Kupa elődöntőjében győztes gólt lőtt, a fináléban pedig gólpasszt adott Robert Lewandowskinak. A BL-győzelem felé vezető úton betalált a Chelsea és a Barcelona ellen is, és összességében sikerült beépíteni őt az együttesbe.

Egyértelműen azért tudott kezdetben hasznosabb lenni Németországban, mert a bajorok futballja jobban feküdt a játékos számára és rugalmasabb szakvezetővel dolgozhatott együtt.

A félreértések elkerülése véget: lehet, hogy Perisic nélkül is BL-győztes lett volna a Bayern, de a példa arról szól, hogy tavaly Európa legerősebb együttese hasznosítani tudta egy rugalmasabb hozzáállással.

Idén aztán Contét és játékosát dicséri, hogy megtalálták a közös hangot, javult Perisic játéka, és többek között emlékezetes a Lautaro Martíneznek adott gólpassza is a Milan ellen. Kérdés, hogy a szakvezető nemzetközi szinten képes lesz-e kamatoztatni a kreatív futballistáiban rejlő potenciált?

Idézek a novemberi írásomból: Egy Asamoah–Young, vagy egy Candreva–Hakimi cserétől joggal elvárható, hogy az új játékosok technikai adottságai és készségei színesítsék és javítsák a csapat támadójátékát. A kreatív játékosok taktikailag korlátozva vannak egy olyan játékrendszerben, ahol bár valóban hozzá tudnak tenni a támadások javulásához, de a játékrendszer elzárja előlük azt a lehetőséget, hogy kreativitásuk több dimenzióban mutatkozhasson meg a pályán. Magyarul: nem csupán egy előre kodifikált, automatizmusokra épülő, idővel kiismerhető, sablonos támadásvezetés során volnának képesek színt csempészi a játékba.” Hanem improvizálva és/vagy több támadásvezetési formát követve. Ha így volna, akkor a támadást segíteni képes kivételes futballisták, mint Eriksen vagy Perisic is többet tudnának kihozni magukból és hasznosságukat tekintve az Inter érvényre juttathatná kivételes képességeiket Európában is.

 

Konklúzió

Csak ismételni tudom magam:

Az Inter amennyiben Európában is meghatározó szerepre pályázik, hosszútávon olyan szakvezető kinevezését kell szem előtt tartania, akinek hitvallása egy nyíltabb játékra ösztönöz.

Akinek szakmai elképzeléseiben a támadásvezetés nem függ kizárólag a két támadó és a szélsők aktuális megoldásaitól. Az Internek Európában egy biztonságot és magabiztosságot nyújtó játékrendszerre van szüksége, amelynek köszönhetően az együttes képes lehet irányítani a mérkőzések menetét neves európai riválisai ellen, és ellenőrzése alá tudja vonni a játék ritmusát és annak intenzitását. Ezt az alkalmazkodóképességének köszönhetően teheti meg, amellyel akár mérkőzés közben is képes lehet szisztémát váltani.


Fotók: Sky Sports, Bayern Strikes, goal.com

Írj hozzászólást