Reflektálás Pep Lijnders Európa-bajnoki naplóbejegyzéseire

Pep Lijnders, a Liverpool labdarúgócsapatának jelenlegi asszisztensedzője, Jürgen Klopp jobbkeze, a nyári Európa-bajnokság küzdelmeiről naplót vezetett, méghozzá a The Athletic magazin számára. Ebben a cikkben kiválasztottam néhány idézetet a holland szakembertől, lefordítottam azokat, majd a személyes észrevételeimet osztottam meg reflektálva Lijnders gondolataival kapcsolatban.


(X) Vegyél részt az ingyenes nyerő széria tippjátékban! Válaszolj helyesen naponta az olimpiával feltett kérdésekre és nyerj ingyenes pörgetéseket és ingyenes fogadásokat!


 

„A válogatott futball a futball lelke. Nincsenek benne igazgatók, igazgatótanácsok, nincsenek átigazolások. Csak az évtizedek alatt kialakult futballkultúrák tiszta leképződéseiről van szó. Én a játéknak ezt az aspektusát élem és szeretem. Áldottnak érzem magam, hogy Johan Cruyff és Wiel Coerver országában születtem.”

Abban a futballvilágban, ahol minden gyakorlatsor, minden interjú, minden könyv elérhető, elolvasható és a szakmai tanulás minden szinten adott egy szakembernek ahhoz, hogy tudását mélyíteni tudja, legfőképpen az internet segítségével, adott a kérdés: miért nem fejlődik a futball színvonala egységesen és egyazon ütemben a világ minden pontján?

Magyarországon, születésemtől fogva az volt a kifogás, hogy a pályák minősége nincs abban az állapotban, hogy ott minőségi játékost lehessen nevelni. Hiába várt ugyanolyan elképesztő körülmény a tehetségek tömkelegét ontó Szerbiában az adott utánpótlás játékosra, a magyar körülmények – egyébként – tényleges rothadó állapota valódi kibúvót szolgáltatott a futballban dolgozó szakembergárdának.

Ez 2010-ben megváltozott. A magyar kormány hathatós segítségével a körülményrendszer 180 fokos fordulaton ment át, manapság pedig (mert ezt saját szememmel is láttam) például a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia technológiai, szervezeti, kiszolgálói, és összműködési szerkezete nemhogy világszínvonalú, de bármelyik MLS klubbal, a Juventus FC-vel, vagy éppen az FC Barcelonával van egy súlycsoportban. Miért van mégis távol a puskási örökség, a kipasszolós-technikás futball vágyálma a jelenlegi magyar válogatott játékstílusától?

Egy holland topedző szerint a válogatottak játéka az futballörökség tiszta leképződése kellene, hogy legyen. Sőt, a holland topedzőnek nem esik nehezére megnevezni a holland futball múltjából azokat az embereket, akik szellemi ajándékából a jelen és a jövő meríthet. Ráadásul a hollandok játékát elnézve még a különösen gyenge edzői kvalitásokkal rendelkező Frank de Boer sem volt képes teljesen kiölni ezt a tradicionális futballfelfogást. Lehet, hogy az eredmények nincsenek a cruyffi szinten, de a stílus maga még mindig tisztán felfedezhető.

Bár Marco Rossit és a magyar csapat játékát csak dicséret illetheti (és én dicsértem is itt, itt, és itt is), már ami a közelmúlttal való összehasonlítást, illetve a jelenlegi realitásokat illeti, de mégis érdekes elábrándozni azon, hogy vajon egy ilyen, a magyar futballhagyományoktól jelentősen eltérő játékstílussal mennyi hely van még a fejlődéshez?

 

„Jorge Valdano azt mondta, hogy a labda csak akkor mosolyog, ha a játékos mosolyog, és ez szépen összefoglalta a dolgot.”

 

A Covid-19 világjárvány kitörése utáni közvetlen időszakban már meg lehetett tapasztalni azt a fajta változást, ami a nemzetközi futballelemzői réteg önkifejezői és publikálási vágyát jellemzi. Magyarországi futballkörökben is feltűntek olyan szakemberek, akik a futballt megpróbálják elmagyarázni annak a szurkolói rétegnek, amelyik intelligens, tanult, és szeretne többet tudni szeretett sportágáról. Sőt, nemhogy többet szeretne tudni, de valamelyest be szeretne látni az edzői szobák kulisszái mögé, ezáltal oltva kielégíthetetlen szomjukat szeretett sportáguk iránt.

És ez egy nagyon jó fejlemény. A játék taktikai mélységei ezáltal elérhetővé és érthetőbbé váltak. Azok a nüánszok, amik a játék taktikai részét jellemzik, a nagyközönség számára kifejezetten értékessebbé és élvezhetőbbé is tehetnek egy-egy találkozót.

De, mint minden másnak ezen a világon, ennek a fejleménynek is van negatív, vagy legalábbis kevésbé pozitív vetülete. Ez a negatív vetület számomra az, hogy a főként online térben tevékenykedő, az empirikus tapasztalatoktól mentes (honi és nemzetközi) elemzői szem számára a játék emocionális, emberi, és a játék természetéből adódó komplex értelmezése nehezen fedezhető fel.

Hogy jön ehhez Jorge Valdano és a labda mosolya?

Azt gondolom, hogy az az elképzelés, hogy az edzők taktikai elképzelései és mágnestáblás iránymutatásai a leginkább kiemelendőek egy-egy elemzés kapcsán, rettentő félrevezetőek is lehetnek. A futball komplexitása miatt, a világ legbonyolultabb és egyben legnagyszerűbb játékaként, egyszerűen naivitás azt hinni, hogy taktikai értelemben a világ vezető (vezető)edzői döntő jelentőséggel bírnak. A félreértések elkerülése végett: iránymutatói jelentőséggel igen, de döntő jelentőséggel nem.

Persze, érthető ez az elképzelés: milyen jó is lenne, ha egy embernek ekkora kontrollja lenne tizenegy másik ember felett. Sajnos, tapasztalatból állíthatom: nincsen, és ezt Pep Guardiolától kezdve Jürgen Kloppig minden egyes edző el is ismeri és ennek szellemében végzik munkájukat.  

Ezért, amikor azt hallom, hogy „Southgate betolta a félterületbe Sterlinget és ennek köszönhetően alakult ki a kettő az egy a széleken”, na akkor Jorge Valdano mondata jut eszembe. Nem gépek játszanak, hanem emberek. Sose felejtsük ezt el.

 

„Franciaország világbajnok. Ennyi egyéni kvalitással és ilyen egyértelmű identitással, véleményem szerint nem kellett volna az ellenfél miatt álmatlanul aludniuk. Igen, készüljenek fel az ellenfeleikből és készítsenek az adott mérkőzésre adott játéktervet. Ugyanakkor mindig meg kell próbálni ugyanazt a filozófiai elképzelést fenntartani a játékosok számára. Én nagyon hiszek abban, hogy a különböző rendszerek csupán egy-egy konkrét problémára kínálnak csak megoldást az ellenfél játékszervezését illetően.”

 

Az utolsó mondat zseniális.

Arról van szó, hogy a játékról való gondolkodás hierarchikus elrendeződésében a játékrendszerek csoportosulása sokkal mélyebben található, mint a játékfilozófiai elképzelés, magyarul a játékstílus.

Egy csapat ugyanis nem attól lesz karakteres, hogy nagyszerűen tud játszani kettő, vagy éppen három csatárral. Attól lesznek szerethető és folyamatosan felfedezhető karakterjegyei, ha ugyanazon a játékszervezési elveken keresztül, ugyanazon az érzelmi és szellemi környezetben, ugyanolyan játékelképzelés mentén próbálja legyőzni ellenfeleit.

Ez egy logikus értelmezése a futballnak és nem tekinthető kivételesnek sem. És bár a felszínes futballgondolkodás számára a számháború könnyedsége egyfajta magabiztosságot képes adni a szemlélőnek, mégis fontos megérteni: a játékrendszer szolgálja a stílust, nem a stílus a játékrendszert.

Azt pedig már tényleg csak hideg merevséggel tudom csak megjegyezni, hogy egy stíluselképzelést a játékrendszer képtelen láthatatlanná tenni, viszont egy stíluselképzelés képes a játékrendszert eltüntetni.

 

„Olyan korban élünk, amikor az ötvédős rendszerek új lendületet kapnak. De látva Olaszországot és Spanyolországot, akik az autentikusabb 1-4-3-3-as szerkezeten alapuló pozíciós játékot képviselték, akkor mégis a legjobb futballt véltem felfedezni, mind kollektíven, mind taktikailag értelmezve a látottakat. Könnyebb jól körülhatárolt háromszögeket kialakítani a labda körül, és letámadás közben lezárni belső tereket. Emiatt a játékszervezés miatt képesek a játékosok határozottabban és kifejezőbben játszani.”

 

Két fontos megállapítás vonható le Lijnders szösszenetéből. Egyrészt, a megfogalmazásból adódó szoros kapcsolatra térnék ki, amit a liverpooli szakember látványosan alakít ki a futball taktikai és érzelmi dimenziói között. Minden mindennel összefügg, így a „körülhatárolt háromszögek” és a játékosok magabiztossága közötti elválaszthatatlanul szoros kapcsolat is letagadhatatlan. Amikor egy top szinten tevékenykedő szakember totális természetességgel tudja kifejezni a futball komplexitásának jelentőségét, akkor beszélhetünk, ahogy Urbányi István magyarázta nekem nem is olyan régen, „már nemcsak értésről, hanem megértésről is”.


(X) Regisztrálj a Büntetőn keresztül az Unibetre, és befizetési bónuszod mellé 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz ajándékba! 


 

A másik fontos része a játékosok kreativitásával van összefüggésben. Ahhoz, hogy egy csapatban a kreativitás állandósága megjelenjen, a játékosok szabadon engedése tévút. Akkor tud egy csapat játékában az önmegvalósítás szándéka természetességgel párosulni, ha a stíluselképzelés konkrét és letisztult. Fontos azonban, hogy a stíluselképzelés környezeti határokat szabjon és nem egyéni tiltásokban jelentkezzen. Köznyelven szólva: irányelvek alapján működjék a csapat összjátéka és nem konkrét sémák alapján (például: ha két csatárral támadnak le, a védekező középpályás lépjen be a belsővédők közé).

Ide vonatkozóan érdemes megfontolni azt a káoszelméleti kijelentést, ami a futball komplex értelmezésén keresztül nyer igazán érvényt: hosszú távú előrejelzés csak a kezdeti feltételek végtelen pontosságú ismeretében lenne lehetséges. 

 

„Bárcsak mérni lehetne a futballintelligenciát vagy a magabiztosság érzését, akkor végre lennének használható statisztikáink is.”

 

Meghökkentő ilyet olvasni manapság egy olyan szakembertől, aki a lehető legmagasabb szinten tevékenykedik, méghozzá sikeresen.

Ahogyan erről már a második pontban is értekeztem, az twitteri és YouTube-i elemzői réteg egy teljesen új színvilágot hozott a futballértelmezés galaxisába. Ebben a világban tölt be meghatározó szerepet az objektív értelmezés lehetőségének folyamatos keresése, a data alapú hipotézis-képzés, illetve az a jelenség, ami a statisztikai mutatókat túlzó magasságokba emeli.

Nos, ennek az irányzatnak ad csattanós választ egy ilyesfajta kijelentés. Sokan és sokszor megtették már, de az Európa-bajnokság alatt tapasztalható túltöltettséget figyelembe véve nem lehet elégszer leírni: a számadatok csak és kizárólag a kontextus Gary Vaynerchuk-i isteni értelmezésében érnek bármit is.

Ne legyenek illúzióink, a jelenlegi modern világfutballt azok a filozófiai elgondolások egyengetik útján, amelyek a játék emberi természetét veszik alapul. Johan Cruyff, Valerij Lobanovszkij, Marcelo Bielsa, Pep Guardiola, Vitor Fradé, Francisco Seirul.lo, Sir Alex Ferguson, Luis van Gaal, Ralf Rangnick és José Mourinho azok, akik kijelölték és fogják kijelölni újra a futball sorsútját.  

 


 

A játék statisztikai oldala csupán mellékszereplő ebben a folyamatban, és ameddig a jelenlegi játékszabályok lesznek érvényben, addig az is marad.

Természetesen a futballiparág egészét figyelembe véve, az empirikus tudás örökké harcban áll majd a külsősökként megbélyegzett laptop-elemzőkkel, akik bár reformerekként is értelmezhetőek, mégis határozott gátakkal állnak szemben.

Én azt hiszem, hogy a labdarúgás világa rohamos tempóban tart a csoportmunka szerveződései felé, már ami a csapatokat irányító stábokat illeti. Ebben a helyzetben, bizonyos szerepekben az empirikus tudás akár még hátrányként is jelentkezhet, és ezáltal a „külsős” segítség nemhogy hasznos, de kötelező jellegű is lehet. Azonban csakúgy, mint a játék statisztikai oldala, úgy az empirikus tapasztalat hiányával rendelkezők is csak mellékszereplők lehetnek.

A jövőt az interakciók, az emberi kapcsolatok, és az együttműködési képesség minősége jelenti. Ezt pedig, egyelőre, rendkívül nehéz számszerűsíteni. 

 

„Spanyolország meglepte Olaszországot azzal, hogy az elődöntőben Olmót hamis kilencesként játszatta. Cruyff mondta, hogy ha a két középhátvéd kitűnő a párharcaik megvívásában, akkor csak annyi a dolgunk, hogy ne állítsunk melléjük senkit, és akkor nem fogják tudni, mit kezdjenek magukkal.”

J

ohan Cruyff mondása meghökkentően egyszerű, lényegre törő, mégis minden benne van.

Nagyon fontos játékfilozófiai kérdés, hogy mit választunk kiindulópontnak a játék elemzésének folyamatában. A futball történelmének kezdetén a kapuk pozíciója volt a legfontosabb viszonyítási alap, főleg azért is, mert a pályát körülölelő vonalak, illetve a lesszabály módosításai csak később léptek életbe. Amikor a játék fejlődése rohamosabb tempóra váltott, a játékrendszerek merevsége, a taktikai formációk kötöttsége adott távpontot a játékosok számára önmaguk elrendeződésének feladatában.

A Totális Futball ideája változtatta meg a játékrendszerek adta status quo állapotát és kezdte meg térítő munkáját, amely látványos továbbfejlesztéseinek és elágazásainak kiteljesedése még csak ezután fog bekövetkezni. Ez a kiteljesedés a pályán elérhető területek menedzsmentjén keresztül fog megtörténni.

A területmenedzsment fogalma alatt azt a csapat- és egyénszintű tevékenységet értem, amikor a játékosok önmaguk elrendeződését a szabadon elérhető területek tudatos értékelése által, a labda helyzetéhez pozícionálva viszik véghez. Ehhez a tevekénységhez nemcsak a területek tudatos felvétele tartozik, hanem a játékosok kollektív szituációválasztása is, azaz, hogy hol, mikor, milyen testhelyzetben szeretnének játékba avatkozni. Nem mindegy ugyanis, hogy egy játékos az ellenfél vonalai előtt, vagy között, az ellenfél háta mögött, mellett, vagy látókörön kívül helyezkedik, még akkor sem, ha esetleg a mágnestáblán, felülnézetből tökéletes területen próbált labdába kérni.

Tehát: a területmenedzsment tevékenysége egy globális tevékenység, amely folyamatban a megfelelő szituációválasztás, orientáció, és pozíciófelvétel ugyanolyan fontos, mint az elérhető területek tudatos értelmezése.

Amikor Spanyolország Dani Olmót hamis kilencesként alkalmazta, akkor Dani Olmo területmenedzsmenti képességeire hagyatkozott. Arra, hogy a La Masia-nevelés szituációválasztásai az olaszok védelme előtt, de a középpályássor mögött keljenek életre, tempóban attól függően, hogy az ellenfél védelme erre az elképzelésre hogyan reagál. Ráadásul mindezt olyan helyezkedéssel, ami a csapat előrejátékát tudja segíteni, nemcsak a labdabirtoklás puszta számadatát.

 

„Ne változtass, maradj a már előre kifejlesztett és kialakított szándékaidnál. Nagy igazság, hogy a leghasznosabb leckéket csak a legsötétebb helyeken tanulhatod meg.”

 

Végezetül álljon itt Lijnders egyik legszebb mondata az Európa-bajnokság alatt íródott naplójából. Hiba azt gondolni, hogy ebben a rohanó, generációváltáson átesett, ezáltal preferenciáiban teljesen megváltozott világban a folyamatos aktivitás jelenti a sikerhez vezető leghatékonyabb utat.

A változásból eredő rövid távú javulás illúziója a futballpályán egy régi és jól kivehető vetülete a játék szellemének. Hányszor láttunk már egy csapatot győzni rögtön az edzőváltás után? Hányszor láttunk már egy játékost egy új csapatban az első meccsén gólt szerezni?

A probléma az, hogy ha magát az aktort (csapatot, játékost) nem veszi körül egy idea, egy filozófia, egy mindenre kiható egyetemes szellemiség, akkor egy-egy változás csak pillanatnyilag tudja megoldani azokat a problémákat, amik a változást kikényszerítették.

Persze, ne legyünk naivak: ritkaság az olyan ember, akinek van egyedi ideája, különleges filozófiája, vagy aki képes inspiráló és sikerre hivatott szellemiséget kialakítani, ezzel meggyőzve emberek csoportját az együttműködésre.

A sötétségtől való félelem mindig felülírja a gyors, de rövid életű eredmények jelentette eksztázis érzését.

Írj hozzászólást