Robin Gosens, a németek új közönségkedvence

Ugyan a németeknek eléggé korán – már a legjobb 16 között – véget ért az Európa-bajnokság, néhány pozitívumot azért így is ki lehet emelni. Ilyen volt a bal oldali szárnyvédő Robin Gosens játéka, aki miután az olasz Atalantában már bizonyította képességeit, most a válogatottnál is megvetette a lábát. A portugálok elleni mérkőzésen nyújtott extra produkciója után egy csapásra belopta magát a német szurkolók szívébe is. Úgy néz ki, hogy az utóbbi évek kínos keresgélése után végre akad a Nationalelfnél egy megbízható bal oldali játékos. Elemzésemben, miután összefoglalom Gosens közel sem átlagosan alakuló pályafutását, bemutatom, hogy miben is olyan erős, illetve hol vannak még hiányosságai.


(X) Regisztrálj a Büntetőn keresztül az Unibetre, és befizetési bónuszod mellé 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz ajándékba!  


 

Ugyan a mai futballvilágban egyre elterjedtebb, hogy már 16-17 éves korukban mély vízbe dobnak játékosokat, azért még mindig akadnak olyanok is, akik csak jóval később mutatják meg a bennük rejlő potenciált. Robin Gosens egyértelműen az utóbbiak közé sorolható.

Németországan kis túlzással a nyári Eb-ig alig ismerték a nevét, ami nem is meglepő figyelembe véve, hogy eddig egyáltalán nem játszott német klubcsapatban.

Az 1994-ben holland apától és német anyától a holland–német határon fekvő Emmerichben született Gosens először Hollandiában hallatott magáról. Történt ugyanis, hogy 2011-ben próbaedzésen vett részt Dortmundban, ahol nem tudott megfelelni az elvárásoknak. Az egész történetet az teszi még pikánsabbá, hogy hősünk Schalke-szimpatizáns.

 

Későn érő típus

Az addig amatőr szinten futballozó Gosens akkoriban rendőrnek készült, viszont a Vitesse Arnhem megfigyelői meglátták benne a potenciált és Hollandiába csábították. Az ificsapatokból hamar kiemelkedett és Peter Bosz – a csapat akkori edzője – 2013 nyarán felvitte a felnőttkeretbe. A folyamatos játéklehetőség érdekében Gosenst kölcsönadták az FC Dordrechtnek, amellyel 2014-ben előbb feljutott az Eredivisie-be, majd 2015-ben rögtön vissza is zuhant a második vonalba. Második szezonjában már alapembernek számított a védelem bal oldalán. A Vitesse viszont nem tartott rá igényt, így 2015 nyarán a Heracles Almelóhoz került ingyen. Itt egyből alapemberként számoltak vele, immáron egy jóval támadóbb szerepkörben.

Első idényében sokszor bal oldali szélső támadót játszott egy 4-3-3-as felállásban és így vette ki vastagon a részét a kiválónak számító bajnoki hatodik helyezést érő menetelésből.

 


A 2016–2017-es szezonban is alapember maradt és bár klubja gyengébb szezont produkált az olasz Serie A-ból hívták. Az Atalanta szerezte meg az akkor még eléggé ismeretlen játékost potom egymillió euróért. Mint később kiderült nagyon jó vásárt csináltak vele a bergamóiak, akiknél fokozatosan lett alapember bal oldali szárnyvédőként. Világossá vált, hogy ez az igazi posztja és Gian Piero Gasperini 3-4-3-as játékrendszerében ki is tudott bontakozni. Az áttörést a 2019–2020-es idény hozta el, amikor csapatával együtt előszőr szerepelhetett a Bajnokok Ligájában. Mi több, egy hihetetlen csoportkörös továbbjutás után egészen a lisszaboni nyolcas döntőig jutottak, ahol a Paris Saint-Germain is csak az utolsó percekben tudta őket megállítani.

Gosens tanúbizonyságot tett támadói kvalitásairól is, hiszen minden sorozatot figyelembe véve tíz góllal és nyolc gólpasszal jelentkezett.

Természetesen Joachim Löw előtt sem maradt rejtve a játéka, a német szövetségi kapitány egész 15 éves regnálása során kutatott hiába egy stabil bal oldali ember után. Miután 2020 tavaszán a koronavírus eltolta a bemutatkozását, végül szeptemberben debütálhatott a nemzeti csapatban, az idei Eb-re pedig stabil kezdővé vált és az egyik legnagyobb nyertese lett annak, hogy Löw végül a háromvédős rendszer mellett tette le a voksát.

 


A válogatottban hamar közkedvelté vált. Történetesen a futball mellett pszichológiát hallgat az egyetemen, ennek a hozományait pedig a csapattársai körében is hasznosítja. Társai elmondása szerint sokszor ő az, aki felrázza a társaságot és lelket önt beléjük. Löw így nyilatkozott róla:

„Az ő személyiségét nagyra becsüljük a csapatban, mert nagyon, nagyon nyitott és aktív a kommunikációban. Nagyon jó viszonya van minden játékossal, mindig tud a futballra koncentrálni és nagyon határozott, egyenes személyiség. Egy olyan típus, mint amilyen a játéka: mindig mindent belead a közösbe. Ahogy ő játszik, féktelen mentalitással, úgy harcol azokért a dolgokért is, amik fontosak neki.”

 


(X) Vegyél részt az ingyenes nyerő széria tippjátékban! Válaszolj helyesen naponta az olimpiával feltett kérdésekre és nyerj ingyenes pörgetéseket és ingyenes fogadásokat!


 

Erényei a támadásoknál

Gosens legfőbb erénye, hogy képes a komplett bal oldalt befutni, köszönhetően elnyűhetetlen fizikumának és futóteljesítményének. Ennek következtében az ellenfél kapuja elé is fel szokott érni, nem is akárhogy. Amikor a játék a jobb oldalra tevődik át, ő a bal szélen az oldalvonalról indul. Nagyon gyors ritmusváltásokra képes, így pillanatok alatt képes ott teremni a kapu közvetlen előterében. Az őt őrző ellenfélnek nagyon topon kell lennie, ha meg akarja állítani. A portugáloknak ez látványosan nem sikerült köszönhetően Fernando Santos taktikai hibáinak is. A négyfős portugál védősor helyezkedését sikeresen becsapták jobb oldalon a németek, így Gosensre senki nem tudott visszazárni. A szárnyvédő kegyetlenül lecsapott:

Két gólpasszával és egy góljával megérdemelten lett a mérkőzés embere.

 

Egy gyors német támadás során Kai Havertz (7) passzolta ki a labdát Joshua Kimmichnek (6), aki megállíthatatlanul robogott az alapvonal felé. Látható, hogy a portugál védelem jobbra tolódott, a jobbhátvédet, Nélson Semedót (2) Serge Gnabry (10) kötötte le középen. Gosens (20) előtt így szabad volt az út, a portugálok jobb oldali középpályása Rafa Silva (15) nem tudott vele lépést tartani. Pillanatok alatt termett ott a portugálok ötösénél és senkitől sem zavartatva fejelte Rui Patrício kapujába Kimmich beadását

Gosens az Atalantában még hatékony passzjátékával szokott kitűnni. A rá kiváltó ellenfeleket kényszerítőkkel szokta átjátszani, ehhez pedig Bergamóban a feltételek is adottak. Korábban Alejandro „Papu” Gómez nyújtott neki passzopciót a széleken, akivel a pozíciókat is gyakran cserélgették. Amíg az argentin kilépett a szélre Gosens lendületből indulhatott meg középre, ahonnan kulcspasszokkal szolgálhatta ki a csatárokat. Gómez botrányos téli távozása után a kedvenc játszótársa Matteo Pessina lett. Jellemzően az olasz ugratja ki az ellenfél szélső védője mögé beinduló Gosenst, aki ezután veszélyes beadásokkal szokott jelentkezni.

 

Ruszlan Malinovszkij (18) tette ki a labdát Gosensnek (20), akivel az Internazionale bal oldali szárnyvédője, Achraf Hakimi (2) nézett farkasszemet. Eközben Pessina (22) már biztosította a passzopciót a félterületben, és egy gyors kényszerítő után Gosens gyorsan Hakimi mögött találta magát a labdával. Duván Zapatának (91) szánt beadását középen végül csak üggyel-bajjal tudták menteni a milánóiak

 

A német válogatottban jelen lévő szerkezeti problémák miatt viszont az Eb-n nem igazán tudta kamatoztatni összjátékbéli erényeit. A Nationalelf gondjairól a torna alatt részletesen is írtam. A németek túlnyomórészt a jobboldalon vezették támadásaikat, miközben az Atalantában jellemzően a bal oldalra – Gosens oldalára – koncentrálódik a játék. Ez még önmagában nem is lenne probléma, hiszen átforgatásokkal ekkor is helyzetbe lehetne hozni, de ha valaki őrzi, akkor teljesen kiesik az összjátékból.

Márpedig a portugálok elleni meccsen kívül az ellenfelek célzottan felkészültek Gosens semlegesítésére is, ez pedig előhozta egyik, ha nem a legnagyobb hiányosságát a 27 éves játékosnak, mégpedig az egy az egy elleni szituációkat.

Mint fentebb bemutattam jellemzően a csapattársakkal összejátszva tud átjutni az ellenfeleken, viszont a német válogatott játéka olyannyira a jobb oldalra tolódott, hogy neki nem maradt társa a bal szélen.

 

A franciák ellen az első félidőben teljesen kilátástalan volt a német támadójáték. A jobboldali kísérleteket a franciák könnyedén levédekezték, miközben a bal oldalon Benjamin Pavard ügyelt Gosensre, aki még ha meg is kapta volna a labdát előrefelé nem tudott kivel összejátszani

Ha valakivel egy az egyben szembekerült Gosens, látványosan kerülte az egyéni áttörési kísérleteket.

Ezt az is jól mutatja, hogy az Eb négy mérkőzése alatt mindössze egyetlen csellel kísérletezett.

Ilyenkor legtöbbször a visszapasszt választotta – jellemzően a mögötte baloldali halbverteidigert játszó Antonio Rüdiger felé.

 

A magyaroktól Nego Loic (7) volt az, aki egy az egyben semlegesíteni tudta Gosenst (20). Leroy Sané (19) beindulása teljesen rossz időzítéssel történt. A támadó lesre futott Botka Endre (21) mögött, így pedig Gosens játszótárs nélkül maradt előrefelé. A szárnyvédő Negóval szemben meg sem kísérelte az áttörést, hanem hátra passzolt Ilkay Gündogannak (21), akin keresztül még hátrébb, Mats Hummelshez (5) került a labda

 

A védekezésre is marad energiája

A mostanában újra igen elterjedté vált háromvédős felállás egyik kardinális pontja a két szárnyvédő feladatköre. Átlagon felüli fizikum szükséges ahhoz, hogy egy játékos egy komplett oldalt befusson. Aki ezen a poszton szerepel annak már támadásban is igen tevékenyen kell segítenie a csapatát. Ez az újhullámos háromvédős felállás tulajdonképpen annak a folyamatnak a következő és logikus lépése, amelyben a szélsővédők egyre támadóbb szerepkört vesznek át. Daniel Alves volt még ennek az egyik előfutára az FC Barcelonában még a 2010-es évek elején. Sokszor mondják találóan, hogy „bukott” szélsőkből lesznek a legjobb szélsővédők, illetve szárnyvédők. Ebből következik az, hogy védekezésben sok szárnyvédőnek vannak hiányosságai. Ugyan támadásban extra produkcióra képesek, viszont labdavesztés után sokszor fent ragadnak.

Gosensben az az igazán különleges, hogy elöl-hátul kiegyensúlyozottan tudja segíteni csapatát.

Az Atalanta emberorientált labda elleni felállásában ő logikusan az ellenfél jobbhátvédjéért/szárnyvédőéért felel és ezt a szerepkört összességében a német válogatottban is betölti. Amennyire kerüli támadásban az egy az egy elleni párharcokat, védekezésben annyira erős ezekben. A Nationalelfben ez különösen elengedhetetlen, hiszen mögötte Rüdiger előszeretettel lép feljebb a visszamozgó támadókkal. Gosens ilyenkor visszafutva fedezi őt, általában elég hatékonyan.

 

Rüdiger (2) miután kilépett a labdával veszedelmesen előre törő Bukayo Sakara (25) nagy űrt hagyott maga után a védelemben. Ez viszont végül itt nem volt végzetes a németek számára, hiszen Gosens (20) a labdavesztés után az ellenfél térfeléről villámgyorsan visszanyargalva betagozódott mögé a védővonalba

Összegzés

Gosens a Portugália ellen mutatott produkciója után kis túlzással rögtön kultikus hőssé vált a németek körében, mint egy a teljes ismeretlenségből berobbanó játékos. Hősünk felfelé ívelő pályafutásának értékét tovább növeli, hogy soha nem pallérozódott fociakadémián, hanem amatőr szintről tudta felkelteni a holland Vitesse megfigyelőinek a figyelmét. Személyében egy a kitartó munkában hívő játékost láthat a nagyérdemű.

Viszont azt sem érdemes elfelejteni, hogy a portugálok elleni mérkőzésen kívül a többi három Eb-összecsapáson eléggé szürke maradt, köszönhetően annak, hogy valaki mindig őrizte – a magyar válogatottból például Nego oldotta meg tökéletesen ezt a feladatot. Ahhoz, hogy kibontakoztathassa erősségeit egy olyan játszótársra van szüksége, akivel tökéletesen ki tudják egészíteni egymást. Ez az, ami Bergamóban működik, a német válogatottban viszont egyelőre hiányzik. Érdekes lesz nézni, hogy Hans-Dieter Flick mennyire tudja majd integrálni az elképzeléseibe.

Gosens már többször is megemlítette, hogy mindenkori álma válna valóra, ha egyszer végre egy Bundesliga-csapatban szerepelhetne. Sokáig kedvenc klubját, a Schalkét említette olyan csapatként ahová szívesen jönne, viszont azok után, hogy a gelsenkircheniek elég csúfosan zuhantak vissza a második vonalba, érdekes módon már a Borussia Dortmund érdeklődéséről lehet hallani, de meglepő módon az FC Barcelonát is a lehetséges kérők között emlegetik.

 

Ha értékeled a munkánkat, támogasd működésünket egy kattintással:    Támogatom

Írj hozzászólást