Roncsderbi a Hungária körúton, gála Kisvárdán

A mögöttünk hagyott hétvégén játszották a 11. fordulót az OTP Bank Ligában, túl vagyunk tehát az első körön a háromból (igaz, a Puskás Akadémiának van még egy elhalasztott mérkőzése a Ferencváros ellen), így mostanra nagyjából képet kaphattunk arról, hogy az egyes csapatok milyen célokat tűzhetnek ki maguk elé a folytatásra. Ami a forduló történéseit illeti, ismét volt vita a VAR-rendszer működése kapcsán, a Kisvárda felmosta a padlót az újabban remeklő Zalaegerszeggel, Debrecenben az edzőváltás sem segített egyelőre, az Újpest pedig azt a bravúrt követte el, hogy miközben megmentett egy pontot, el is veszített kettőt.


(X) Regisztrálj a Büntetőn keresztül az Unibetre, és befizetési bónuszod mellé 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz ajándékba!  


 

Péntek este a három mérkőzés óta nyeretlen Paks az újpesti pofonból felállni akaró (kényszerülő?) MOL Fehérvár otthonába látogatott. Az átlagos színvonalú első félidőben Ivan Petrjak révén szerzett vezetést a házigazda, ezt az előnyt pedig tovább is növelhette volna, ha a baszk Kenan Kodro egy kicsit pontosabb.

A Paks nem igazán találta a játék ritmusát, sem a fehérváriak ellenszerét, ezért a szünetben Bognár György szerkezetet váltott és a második félidőben az a Paks játszott, amelyet jószerivel mindenki csodál egy éve.

Bátor, nyitott, gólratörő játékkal rohamozták a hazai kaput, ám nem szabad elhallgatni, hogy eközben Szabics Imre csapata is ajtó-ablak helyzeteket alakított és hagyott ki. Jómagam több mint húsz éve követem a magyar labdarúgást, de nem sok olyan mérkőzésre emlékszem, amelyen ennyi helyzetet dolgoztak ki a csapatok. A második félidő közepén aztán a sokadik tanári Bognár István beívelés után Ádám Martin szezonbeli nyolcadik góljával egyenlítettek az atomvárosiak, és könnyedén lehetett volna ez a szám kilenc is, ha percekkel később a VAR nem érvényteleníti a támadó gólját, a visszajátszások után egyébként jogosan.

A 83. percben az addig egy félszezonra elég helyzetet kihagyó Kodro véleményes – és utólag nyilván sérelmezett – körülmények között végre betuszkolt egy labdát Nagy Gergely kapujába, így a MOL Fehérvár 2-1-re nyerni tudott, de a második félidő alapján egy 6-6-os végeredmény sem lett volna meglepetés. Petrjak góllal és gólpasszal zárta az összecsapást, a Paks pedig immár négy meccs óta nem találja a győzelem receptjét, ilyesmi csak egyszer fordult elő azóta, hogy Bognár György átvette a csapat irányítását.

 

A VAR állásfoglalása a Kodro győztes gólját megelőző pillanatokban (forrás: mediaklikk.hu)

 

 

Szerinted lesen volt Kodro a gólja előtt?

 

Szombaton kora délután két ellentétes lelkiállapotú együttes csapott össze, a Mezőkövesd és az Újpest találkozóján. A matyóföldiek egy 120 percig tartó, kieséssel zárult kupatalálkozó, a lila-fehérek egy nagy bajnoki és egy kupameccsen elért győzelemmel a hátuk mögött érkeztek az összecsapásra. Supka Attila csapatának helyzetét nehezítette, hogy kapusposzton sem Ricardo Piscitelli, sem pedig a Honvéd otthonában legutóbb parádézó Antal Botond nem állt rendelkezésére, így ezúttal Tordai Árpád védte a sárga-kék kaput. Az Újpestben ezúttal sem kezdett Junior Tallo, míg Yohan Croizet a meccskeretbe sem került be.

A találkozó tapogatózó játékkal indult, a 17. percben némileg váratlanul szerzett vezetést a házigazda: az egyre jobb formában játszó Cseri Tamás passzolt a bal szélre, Nagy Dánielhez, aki középre ívelt és a szlovák Marin Jurina néhány lépésről a tehetetlen Banai Dávid mellett a kapuba fejelt. Ahogyan váratlan volt a vezetés, hasonlóan váratlanul egyenlített is kisvártatva az Újpest. Egy jobb szélről érkező beadást a menteni igyekvő hazai védő, Kocsis Gergő csúsztatott szerencsétlen, ám mesteri mozdulattal saját kapuja hosszú alsó sarkába, 1-1. Az első félidőben az eredmény már nem változott, bár az újpesti Mory Koné eltalálta egy ízben a kapufát, egy közepes iramú és színvonalú mérkőzést láthatott a kilátogató, mintegy 1500 néző.

A fordulás után kicsit magasabb fordulatszámra kapcsolt az Újpest, bízva abban, hogy a hazaiak elfáradnak a hétközi hosszabbításos kupameccs után, de ennek ellenére egy újabb balszerencsés öngóllal ismét a hazaiak szereztek vezetést, miután Andreias Calcan lövése a menteni igyekvő görög Jorgosz Kutrumpisz lábáról védhetetlenül vágódott az újpesti kapuba.

Ezek után a Kövesd nem tudott, vagy nem akart már előremenni, az Újpest viszont mindent egy lapra feltéve támadott.

Tordainak több védenivalója is akadt, majd érkezett a kispadról az elefántcsontparti Tallo, aki negyedórával a találkozó vége előtt társához hasonlóan kapufát rúgott.

Tíz perccel a lefújás előtt elaludtak a hazai védők és egy gyorsan elvégzett szabadrúgást Nikola Mitrovics ívelt a védelem mögé, a szintén csereként beálló szerb Miroszlav Bjelos pedig káprázatos mozdulattal, kapásból továbbította a labdát a hazai kapu jobb felső sarkába, a látottak alapján megérdemelt egyenlítés. A hajrában kisebb adok-kapok alakult ki, Sztefan Drazsics a hazaiak javára, Tallo a vendégek örömére dönthette volna el a mérkőzést, és ehhez az afrikai légiós járt közelebb. A 92. percben előbb megrúgta saját maga második, csapata harmadik kapufáját a mérkőzésen, a lefújás előtti másodpercekben pedig büntetőt végezhetett el, ám gyenge lövését védte a most debütáló Tordai, így megesett, amit a bevezetőben is jeleztünk: az Újpest megmentett egy pontot, de elveszített kettőt, hiszen Tallo tizenegyese után már nem maradt volna idő a folytatásra. Mezőkövesden a tartaléksorban talált hőst Supka Attila Tordai személyében, az Újpest pedig szép lassan belátható távolságra került a bennmaradó helyektől, ami persze még mindig csalódást keltő, ugyanakkor a szezonkezdet ismeretében optimizmusra adhat okot a szurkolók szemében.

 

Nem véletlenül gratulált Tordainak az egész kövesdi stáb, Supka Attilával az élen (forrás: Mezőkövesd Zsóry FC Facebook)


 

Pocsék formában lévő, és edzőváltáson átesett együttesek csaptak össze a Hungária körúton szombat délután, amikor is a kupával együtt négy meccs óta nyeretlen MTK az öt meccs óta a győzelmet hiába üldöző – és ezúttal Dzsudzsák Balázst sérülés miatt a kispadon jegelő – Debrecent fogadta. A hazaiaknál betegsége után visszatért a kispadra a megbízott vezetőedző Teodoru Vaszilisz, a vendégeknél most debütált a csütörtök óta dirigáló Jeremiás Gergő, aki szintén átmeneti megoldás klubjánál.

A rendelkezésére álló két nap alatt azt az újdonságot fundálta ki Dombi Tibor másodedzővel, hogy ezúttal a korszellemnek megfelelően három belső- és két szárnyvédővel állította fel csapatát, valamint Ugrai Rolandot visszarendelte árnyékéknek.

Nem megbántva a fiatal szakembert, de az eddigi fordulók alapján az volt az ember érzése, hogy a Debrecennek egyetlen épkézláb belső védője sincs, nemhogy három, így némileg meglepően hatott, hogy a szerb Marko Nikolics és a francia Sylvain Deslandes mellett az idei szezonban egyre inkább jolly jokerként funkcionáló Korhut Mihály lett a baloldali belső védő.

Nem a védők száma vagy képessége, inkább azok helyezkedése miatt kapott gólt az első tíz perc után a Loki: Deslandes indult meg az ellenfél kapuja irányába, át is lépett a hazai térfélre, azonban rossz indítási kísérlete után az MTK három passzból a vendégkapu előtt termett, Gheorghe Grozav passzát pedig az északmacedón Bojan Miovszki váltotta gólra spiccel, amolyan kispályás mozdulattal. Az első félidő érdemi eseményeit ezzel sajnos fel is soroltuk.

Jeremiás érezhette, hogy az MTK sem sziporkázik és kellő agresszivitással, valamint erőteljesebb letámadással van keresnivalója csapatának, és a második játékrészben már egy egészen más arcát mutató Debrecen lépett pályára. Ez főleg labdabirtoklásban, feljebb tolt védekezésben és magasabban, valamint precízebben alkalmazott presszingben volt tetten érhető, az MTK labdakihozatalai jóval nehézkesebbnek tűntek, mint az első félidőben. A 65. percben aztán a két szárnyvédő hozta össze az egyenlítő találatot. A jobbfutó, Bévárdi Zsombor ívelt át a hosszú oldalra egy beadást, amelyet Ferenczi János kapásból vágott a rövid alsó sarokba úgy, hogy szegény MTK-kapus, Milan Mijatovics jókora kötényt kapott a lövésből. Az egyenlítés után kissé felpezsdült az amúgy nem túl közönségbarát mérkőzés, de ez inkább csak a játék sebességének növekedésében volt érezhető, helyzet, gólhelyzet csak elvétve akadt, bár az MTK így is megnyerhette volna a mérkőzést, ha Grozav a 90. percben a labda levétele helyett inkább a kapuralövést választja hat méterről. Győzelmet azonban nem érdemelt az MTK, miként a Debrecen sem, sajnos nem járunk messze az igazságtól, ha azt állítjuk, ebben a mérkőzésben az volt a legjobb, hogy véget ért. Az MTK nyilván többet várt Giovanni Costantino menesztése után, a Jeremiás vezette DVSC pedig valószínűleg a maximumot hozta ki a mérkőzésből két nap közös munka után.

 

Dombi Tibor (balra) és Jeremiás Gergő ezúttal beugró edzőpárosként szerzett egy pontot a DVSC-vel (forrás: dvsc.hu)


 

 


(X) Piacvezető fogadási kínálat NBI-es mérkőzésekhez! Az Unibeten Immár gólszerzőkre, szögletek számára, lapok számára, de még arra is köthetsz fogadást, hogy melyik játékos kap sárga lapot!


 

Négyezer néző, igazi futballhangulat és persze egy átlagosnál is motiváltabb hazai csapat várta a Ferencváros gyirmóti vendégjátékát. Az utóbbi időben kissé megtorpanó címvédőnek nagy szüksége volt a három pontra a sorsdöntőnek ígérkező Celtic FC elleni hazai Európa-liga-mérkőzés előtt. A Magyar Kupában mindkét együttes pályára lépett a hét közben, a fővárosiak Tökölön gurítottak egy hetest megyei elsőosztályú ellenfelüknek, a Gyirmót viszont alaposan megszenvedett és csak tizenegyesrúgások után győzte le a második ligás Haladást.

Az előjelek tehát a zöld-fehérek mellett szóltak, akik természetesen azonnal magukhoz is ragadták a kezdeményezést, ám mint mostanában annyiszor, ezúttal is némileg tompának és életlennek tűntek.

A labdabirtoklás időnként 70-75 %-os is megvolt egyes statisztikák szerint, a hazaiak tényleg alig találkoztak a játékszerrel, de helyzetet csak pontrúgások után tudott kialakítani a Fradi, és azok is kimaradtak. A legközelebb a gólhoz a 40. percben jártak a vendégek, egy szöglet után háromszor is kísérletezhettek lövéssel, és az utoljára próbálkozó Tokmac Nguen gyenge gurítása a kapufa szélét érintve hagyta el a játékteret.

A szünetben Peter Stöger felpörgethette játékosait, mert egészen más tempóval jöttek ki a fiai a folytatásra, és a második félidő második percében gólt is szereztek: Eldar Civic lapos baloldali beadását Kristoffer Zachariassen rosszul vette át, így a labda Myrto Uzuni elé került aki jobbal kilőtte a hazaiak kapujának bal alsó sarkát. A Csertői-csapat helyzete meglehetősen nehézkessé vált innentől, mert a Ferencváros a vezetés birtokában nagyobb magabiztossággal játszott és többször is odaért a hazai kapu elé. A vendégek több gólt is szerezhettek volna, ám hol a rossz utolsó átadások, hol az egyre megbízhatóbban teljesítő hazai kapus védett. A sárga-kékek egyetlen említést érdemlő helyzete a 72. percben egy szöglet utáni fejes volt, ami épp csak centikkel ment a Dibusz Dénest ezúttal is remekül helyettesítő Bogdán Ádám kapuja fölé. Hogy ne bosszulják meg magukat a kihagyott helyzetek, arról Tokmac gondoskodott, amikor a 83. percben szép szóló után a tizenhatos vonaláról kilőtte a jobb alsó sarkot, eldöntve ezzel a mérkőzés sorsát az egyre fáradó ám, szervezett, lelkes hazai csapattal szemben. A 2-0-s győzelemmel a Ferencváros tartja a lépést a Kisvárdával, amelyhez jövő héten látogat, de a siker ellenére a játék továbbra is akadozó, úgyhogy kíváncsian várjuk, mire lesznek képesek Uzuniék a Celtic, majd a listavezető ellen.

 

A hazai küzdőszellemre ezúttal sem lehetett panasz, de pontszerzést ez nem ért a bajnok ellen (forrás: Gyirmót FC Facebook)


 

Vasárnap kora délután a listavezető és meglepetéscsapatnak egyre kevésbé nevezhető Kisvárda fogadta a mostanában remek formát mutató, három bajnoki győzelemmel a háta mögött, ám egy 120 perces kupacsatával a lábában érkező Zalaegerszeget. Ami a két csapatot még ezen felül összeköti, hogy, ez a két együttes tudta idén legyőzni a Ferencvárost saját otthonában, ám mindezzel együtt a hazai csapat tűnt esélyesebbnek.

A hazaiak a múlt heti Covid-izgalom után újra teljes vagy teljesebbnek tűnő kerettel álltak fel, Waltner Róbert csapatának helyzetét pedig az is nehezítette, hogy Zalaegerszegről Kisvárdára elutazni, nem két perc, de még csak nem is két óra.

A hazaiak helyzetüknek megfelelően kezdeményezőbben indították a mérkőzést, és az első negyedórán épp csak túl egy hosszasan videózott góllal meg is szerezték a vezetést. A cseh Jaroslav Navrátil lövését a gólvonal környékéről blokkolta Kálnoki-Kis Dávid, ám mint kiderült a labda már áthaladt teljes terjedelmével a gólvonalon, így a VAR ismét igazságos döntést hozott, vezetett a Kisvárda. Percekkel később ismét a VAR került főszerepbe, Dombó Dávid ütközött Ubochioma Meschakkal, a kisvárdai tizenhatoson belül, Bognár Tamás a büntetőpontra mutatott, Koszta Márk már lövésre készült, amikor a videóasszisztencia jelzett és visszavonta a megítélt büntetőt.

1-1 helyett pedig nemsokára 2-0 lett a hazaiaknak, egy előreívelést Zoran Lesjak érthetetlen módon fejelt hátrafelé, ráadásul rosszul, Navrátil ismét lecsapott, majd ziccerben elgurította a labdát Demjén Patrik mellett, kialakítva ezzel a félidei eredményt. A szünetben hármat is cserélt a Zalaegerszeg, de a változtatások sem hozták meg a várt fellendülést, igaz, Zimonyi Dávid elég komoly helyzetbe került, ám lövését Dombó hárította. A másik oldalon a 69. percben beállt a múlt héten nagy gólt szerző Jasir Asani helyett Driton Camaj, és a montenegrói szélső bő negyedóra alatt gálamérkőzést csinált a bajnokiból.

Öt perccel beállása után egy remek kiugratást követően a jobb lábára cselezett, majd lőtte ki a kapu hosszú oldalát nagyjából 18-19 méterről. A 83. percben ismét ő kapott tanári labdát, ezúttal viszont ballal pöccintette el a játékszert a kimozduló Demjén mellett, és négy perccel a vége előtt remek érkezett egy jobb oldali beadásra, megszerezve önmaga harmadik, csapata ötödik gólját. A ZTE teljesen szétesett, talán még az idény legnehezebb szakaszaiban sem volt ennyire összeszedetlen, néhány játékos mintha elfelejtett volna futballozni és ami még rosszabb, futni. A Kisvárda kiütéses győzelme teljesen megérdemelt, és a jövő heti Ferencváros elleni rangadónak úgy mehet neki, hogy sosem volt még nagyobb esélye legyőznie a rekordbajnokot.

 

Driton Camaj háromszor ünnepelhetett (Forrás: kisvardafc.hu)


 

A 11. forduló zárómérkőzését ezúttal Felcsúton rendezték, ahol a Puskás-örökség miatt állandóan harcban álló Honvéd mérkőzött a hazai Puskás Akadémiával. Ilyen előzmények után nem meglepő, ha a találkozó minden esetben pikáns, felfokozott hangulatú, nem volt ez másképp ezúttal sem.

A Puskás Akadémia az egyetlen csapat amely tartja a lépést a Kisvárda–Ferencváros kettőssel a Honvéd pedig a szörnyű szezonkezdet után magára találva azért küzd, hogy a középmezőny vezető ereje lehessen.

Horváth Ferenc némi taktikai meglepetéssel készült, hiszen a középhátvédként válogatottságig jutó Baráth Botondot ezúttal szűrőként nevezte csapatába, és úgy festett, a Honvéd jól fel is készült a mérkőzésre, hiszen a 17. percben vezetést szereztek, a hétközi kupameccset is eldöntő, valamint egy hete a Mezőkövesd ellen is gólt szerző José Antonio Delgado Villar, azaz Nono révén. A spanyol középpályás, aki megfordult korábban Diósgyőrben és a Slovan Bratislavában is, egyre inkább beépül a Honvédba és egyre jobb teljesítményt nyújt. Nem örülhetett azonban sokáig sem ő, sem csapata, ugyanis négy perccel később a Honvéd térfelének közepén, az oldalvonal mellett alakult ki egy kisebb tömegjelenet, mely után Bogár Gergő játékvezető kiállította a vendégektől Nagy Dominikot, mostanáig sem tisztázott okokból.

Az emberelőnyt még a szünet előtt ki tudta használni a Puskás Akadémia, a cseh Jakub Plsek tudott egyenlíteni a 45+2. percben. A második félidőben szinte csak a Honvéd térfelén folyt a játék, komolyabb helyzeteket azonban nem tudtak kidolgozni, Szappanos Péternek ritkán kellett játékba avatkoznia. A félidő derekán aztán a Nagy Gergő blokkolt kézzel egy átlövést a saját tizenhatosán belül, a videóbíró segítségével Bogár büntetőt ítélt, Plsek pedig második góljával már a vezetést szerezte meg a Puskás Akadémia számára. A hajrában emberhátrányban is próbálkozott az egyenlítéssel a Honvéd, a csereként beállt Balogh Norbert egyenlíthetett is volna egy szöglet után, de nem talált kaput nagy helyzetben és ez, ahogy lenni szokott, megbosszulta magát. A 87. percben egy indítás úgy találta meg a hazaiak támadóját, Libor Kozákot, hogy Ivan Lovric és Batik Bence, a vendégek két belső védője egymásnak rohant tisztázás helyett, a cseh támadó centerezését pedig egy harmadik fővárosi védő, Mohamed Mezghrani kotorta saját kapujába egy ügyetlennek tetsző mozdulattal. A 3-1-es győzelem azt is jelenti egyben, hogy a Puskás Akadémia immár a bajnokság legjobb formában lévő csapata, miután az elmúlt öt mérkőzésén 13 pontot gyűjtött, Kispesten pedig lassan eldől, hogy a középmezőnyből felfelé vagy inkább lefelé kell tekintgetni a tabellán.

 

A forduló érdekességei

– A Kisvárda fennállása legnagyobb élvonalbeli győzelmét aratta a ZTE elleni 5-0 alkalmával.

– A Puskás Akadémia 425 perc után kapott gólt ismét a bajnokságban. Hornyák Zsolt együttese a szeptember 12-én játszott Kisvárda elleni 0-1 óta nem kapott gólt, egészen mostanáig. Lenullázták az MTK-t, a Debrecent, a Fehérvárt és a Mezőkövesdet is. A dolog pikantériája, hogy nem csak Tóth Balázs, hanem tartalékja, Markek Tamás is hozzájárult ehhez a remek szériához.

– Ha már tartalékkapusok: a mostani hétvégén pályára lépő 12 csapatból négynél sem állt rendelkezésre az alapjátékos, így a cseréknek kellett előlépniük. Mezőkövesden a harmadik számú hálóőr, Tordai Árpád védett, a Debrecenben a sérült Tomás Kosicky helyett Gróf Dávid, Felcsúton a már említett Markek kezdett, a Ferencvárosnál Dibusz Dénest Bogdán Ádám helyettesítette.

– A Honvéd – egyedüliként a mezőnyben – az első kör mindegyik meccsén kapott legalább egy gólt. Ez olyan, mintha a csapat minden mérkőzést egygólos hátrányból kezdene.

 

A forduló játékosa

Nagyon nehéz lenne felülmúlni azt a teljesítményt, amit a Kisvárda montenegrói szélsője, Driton Camaj mutatott a hétvégén. Csereként beállva 12 perc alatt ért el mesterhármast.

 

A forduló citromdíjasa

Ezúttal a VAR-rendszer kapja a díjat, amely a csapatokkal ellentétben nem állt készen a feladataira és valamiféle meghibásodás miatt nem tudta a leshelyzeteket ellenőrizni a Mezőkövesd–Újpest mérkőzésen. Szegény partjelzőkre kellett hagyatkozniuk a játékosoknak, mint a régi szép időkben.

 

A forduló gólja

Szintén a Mezőkövesd–Újpest találkozóról a lilák szerb középpályásának, Miroszlav Bjelosnak a találata. Eleve egy okos helyzetfelismerés volt a szabadrúgás gyors elvégzése, Bjelos akrobatikus mozdulata pedig látványos, ráadásul pontot érő gólt jelentett a szorult helyzetben lévő Újpest javára.

 

 

 

A hétvégén jönnek a nyitóforduló visszavágói, az addigra talán már edzőt találó Debrecen a Honvéd ellen próbál kilábalni a gödörből, a Paks Mezőkövesden vághat vissza az augusztusi vereségért, az Újpest a remek formában lévő Puskás Akadémia vendége lesz, de a legjobban a Ferencváros kisvárdai vendégjátékát várhatjuk. Igazi szuperrangadó lesz, ahol bármi megtörténhet.

 

Melyik együttes nyeri meg az NBI 2021/2022-es kiírását?

1,12 – Ferencváros

8,00 – Puskás Akadémia

12,00 – MOL Fehervár

Ezt a fogadási lehetőséget a Sportfogadás/Labdarúgás/Magyarország/NBI/Végső fogadások útvonalon keresztül találhatod meg.


Kattints ide és fogadj az NB1 piacaira az Unibeten! Ha ezen a linken keresztül regisztrálsz, most 100%-os befizetési bónuszt és 10 ezer Ft ingyenes fogadást is kapsz!


 

Írj hozzászólást